Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-10-24 / 1803. szám
t oldal BÉRMUNKÁS 1953. október 24. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ........................$3.00 Félévre ............................. 1.50 Egyes szám ára .......... 5c Gsomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year .........................$3-00 Six Months ....... 1.60 Single Copy __________ 5c Bundle Orders ......... 3c .... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ■^$*>42 Országos ujság-hét Nem csodálnánk, ha olvasóink nem tudnának arról, hogy a múlt hét hivatalosan is “National Newspaper Week”, — az az — Országos Ujság-hét volt. Hivatalosan, mert maga Eisenhower elnök adott ki egy proklamációt, amelyben ezt a hetet az újságok érdemeinek elismerésére szentelte, mert mint irta a proklamációjában: A szabad sajtó és a szabad társadalom azonos fogalmak. Szabadsajtó csak demokrata államokban létezhet; a demokráciát is csak a szabad sajtó tartja fenn. Üdvözlöm az ország újságjait, szerkesztőit és lapkiadóit, akik informálják az országot és igy szolgáltatják a tudás fegyverét a népnek, amely nélkül szabad kormányzat, szabad nép nem élhet. Az újságok első és legfontosabb kötelessége az olvasók informálása. Az újsággal kapcsolatos minden más dolgot alá kell rendelni ennek a kötelességnek: informálni kell az olvasókat a történtekről, méghozzá a valóságnak megfelelőleg amennyire csak lehet. Amely újság elhanyagolja ezt a kötelességét, az félrevezeti az olvasóit és meggyalázza az újságírást. És ime, a “National Newspaper Week” ünneplését megelőzőleg két héten át az egész amerikai sajtó egy szörnyű nagy ujságcsinyt tálalt fel olvasóinak. Ez a nagy “hoax”, — mint az angolok mondják az volt, hogy Lavrenti Beria, volt orosz belügyminiszter kiszökött a börtönből, Spanyolországba menekült és titkos ügynököt küldött az amerikai Joe McCarthy demagóg szenátorhoz, hogy eszközölje ki a bebocsájtását s akkor beáll besúgónak a kommunistafaló szenátorhoz. Egészen nyilvánvaló volt, hogy ez a hir semmi más, mint közönséges ujságcsiny és mégis az ország összes lapjai egészen komolyan írtak erről a badarságról. Nyilvánvaló tehát, hogy ezen lapkiadók és lapszerkesztők a “free press” alatt azt értik, HOGY SZABADON BOLONDITHATJÄK OLVASÓIKAT. Legalább is igy láttuk egy darabig, most azonban változtatunk ezen a nézetünkön. Kétheti nagy headlineos hü-hó után, amikor a közönség már beleunt a nagy heccbe, végre megírták a lapok azt, hogy ezt az egész nagyszabású csínyt a San Diego Union nevű újság Gén Fuson nevű riportere találta ki Spanyolország* ban tett látogatása alkalmából. Elég volt annyit Írni az újságjának, hogy bizonyos Gallo nevű (valószínűleg nem is létező) nicaraguai ember kérte meg, hogy Beria nevében kérje ki McCarthy segítségét. Fuson, a riporter, ezt a dolgot tréfának szánta, de mert a lapja nagy feltűnést keltett vele, folytatták tovább a nagy népcsalást a két nagy hírszolgáltató vállalat közreműködésével. Az egész ország, sőt az egész világ népét képesek voltak bolonditani két héten át. És végre, amikor aztán mégis csak kisült a csíny, talán megrótták ezt az újságot és a szóbanforgó újságírót? Dehogyis rótták. Az újság nagy publicitást, a “találékony” riporter meg fizetés emelést kapott. Szóval ezen Ujság-hét alkalmából azt látjuk, hogy az amerikai sajtónál A NÉP FÉLREVEZETÉSE A LEGFONTOSABB, amelyért dicséret és magas jövedelmezés jár. Talán azért ünnepli az amerikai sajtó ezt az Országos Újsághetet?! Formosa szenátora Az ázsiai körútjáról hazatért Wiliam F. Knowland (R.) szenátor, akit ugyan California államban választottak meg, de aki annyira szivén viseli a Kínából elkergetett Chiang Kai-shek ügyét, hogy az újságok sokszor csak mint “Formosa szenátora“ említik, rendkívül izgató beszédeket tart a Szovjetunión és a Kínai Népköztársaság ellen. Nagyon fogadkozik, hogy amíg ő lesz a szenátus többségi pártjának a vezére, addig nem engedi meg, hogy a Kínai Népköztársaságot felvegyék az Egyesült Nemzetek soraiba. A californiai republikánusok bizottsága előtt tartott beszédében ilyesmiket mondott: Minden erőnkkel ellenezni kell azt, hogy az Egyesült Nemzetek felvegye Vörös Kínát, mert ha egyszer felveszi, akkor követelni fogja, hogy helyet kapjon a Biztonsági Tanácsban is. És ha ezt megkapja, akkor meg követelni fogja Formosa szigetet is. Megjövendölöm, hogy a kommunistákat nem lehet kielégíteni, olyanok, mint a gyújtogatok akik mindent el akarnak égetni. Formosa sziget a Kínai Népköztársaság egy része s ha az amerikai hajóraj nem védené, már régen kiebrudalták volna onnan Chiang Kai-shek bandáját. A Kínai Népköztársaság soha egy pillanatra sem mondott le Formosa szigetéről, igy nem nehéz a formosai szenátornak megjövendölni, hogy a népkormány követelni fogja ezt a szigetet, hiszen követeli már évek óta. Knowland azonban ezen háborús izgató beszédével előkészíti magának a talajt arra, hogy rövidesen, ha Formosa felszabadításának kérdése újból előtérbe nyomul, majd kérkedve előálljon: “Ugy-e megmondtam!” Régi trükk ez s csak azt bizonyítja, hogy a formosai szenátor nagyon jól érti az ilyen politikai csínyeket. A H-bomba újabb veszélye Ez a cim nem hibás, nem újabb hidrogénbomba veszélyről van szó, hanem arról, hogy Amerika népét az atom és a hidrogénbombák egy olyan újabb veszély elé állították, amire itt eddig még csak Ralph E. Flanders (R. Vt.) szenátor, az atomenergia bizottság tagja gondolt és mutatott rá a napokban az újságírókkal tartott intervjujában. Szenátor Flanders először is megjegyezte, hogy az atom és a hidrogénbomba még mindig igen költséges. A militaristák azonban azt követelik, hogy mindegyikből óriási nagy mennyiségűt kell felhalmozni. Különösen nagyon erősen követelik ezt azóta, hogy az oroszok is kipróbálták már a hidrogénbombát. Flanders szerint a militaristák “teljes biztonságot” követelnek. Ha például úgy számítják, hogy 500 hidrogén bomba kellene az ellenség elpusztítására, akkor tízszer annyinak, vagyis 5000 darabnak a felraktározását követelik. Mármost, miután az oroszok is egyre gyártják a bombákat, ezen “biztonsági” szám is egyre emelkedik. Igen ám, — mondotta a szenátor, — de az ily bombák rendkívül sok pénzbe kerülnek. És az igy felhalmozott atom vagy hidrogénbombáknak nincs olyan értéke, mint például a felhalmozott aranynak, amit bármikor be lehet más árura is váltani. Ha tehát ez az atomfegyverkezési verseny sokáig tart, akkor a nemzeti vagyon egyre nagyobb részét halmozzuk fel ily holt értékben, ami nyújthat ugyan biztonságot az oroszok támadása ellen, de ugyanakkor gazdasági bukást idéz elő. íme ebből áll az atomfegyverkezés, vagy más szóval, a hidrogénbomba újabb veszedelme. Nem akarnak békét Az Egyesült Államokról nem valami hízelgőén nyilatkozott India miniszterelnöke, Jawaharal Nehru, midőn Bombay városban tartott beszédében kijelentette, hogy véleménye szerint az Egyesült Nemzetek Parancsnoksága nem akarja a békét. Nehru nagyon tapintatosan csak az Egyesült Nemzetek Parancsnokságát említette, de azt mindenki tudja, hogy az Egyesült Nemzeteknél,, de még inkább az Egyesült Nemzetek haderejénél tisztán csak az történik, amit az Egyesült Államok akar. Nehru erre a véleményre akkor jutott, amikor Koreába vitt indiai csapatok jelentették neki, hogy a dél-koreai kormány csapatai mennyire akadályozzák az indiai semleges csapatokat abban, hogy a hadifoglyokat kikérdezzék, vissza akarnak-e menni hazájukba, vagy sem? * Mint ismeretes, az India által küldött semleges csapatok nagyon komolyan vették a vállalt kötelezettségeket, a kijelölt seiC- leges zónába szállították azon hadifoglyokat, akik állítólag nem akarnak visszatérni hazájukba, hogy a fegyverszüneti egyezség értelmében kikérdezhessék őket, hogy valóban igaz-e, hogy nem akarnak hazamenni. A délkoreai csapatok csaknem erőszakos utón akarták megakadályozni a hadifoglyok ily kikérdezését, sőt mitöbb, lázadást szítottak és fenyegetődztek, hogy fegyverrel fogják kiverni az indiai semleges csapatokat. Hogyan lehet az, — kérdezte Nehru, — hogy egy ilyen kis ország, mint Délkorea, amelynek katonaságát az Egyesült Államok képezte ki és látja el felszereléssel, igy viselkedik anélkül, hogy erre bátorítanák? És hogy lehet az, — kérdezte tovább Nehrii, — hogy egy ilyen valóban nagyon fontos kérdésben nem intik rendre a délkoreai kormányt, amely már annyiszor megtörte a United Nations rendeletéit? Ez a kicsi, szegény és már egyszer levert ország képtelen volna bármilyen katonai akcióra is külföldi támogatás nélkül. így egészen biztos, hogy a fegyverszüneti egyezség megtörésére is külföldről kapja a biztatást. Nehru nem nevezte meg ezt a külföldi hatalmat, — valószínűleg pusztán csak udvariasságból, vagy pedig azért, mert úgyis tudja mindenki és igy teljesen szükségtelennek tartotta megmondani, hogy melyik ország nem akar békét.
