Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-07-04 / 1788. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1953. julius 4. OSZTÁLYELLENTÉT A “Pravda” április 25-iki számának vezércikkében azzal a beszéddel foglalkozik, amelyet Eisenhower elnök április 16-án mondott az Amerikai Lapszerkesztők Társaságában. Alább közöljük a vezércikk teljes szövegét. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között snmmi közösség nincsen. Nem lebet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell lolynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni ás a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A’BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer építjük a régi társadalom keretein beim. Nyolc év mult el a szövetségeseknek — a Szovjetuniónak, az Egyesült Államoknak, Angliának és Franciaországnak — a Hitler-fasizmus fölött aratott győzelme és a második világháború befejezte óta. A nagy harc legfőbb terhét a szovjet emberek viselték vállukon. Azért harcoltak, hogy megvédelmezzék hazájuk szabadságát és függetlenségét, segítséget nyújtsanak Európa leigázott népeinek a fasiszta iga alól való' felszabadulásban és biztosítsák a háború befejezése után a tartós békét és a nemzetközi biztonságot. A Szovjetunió, amely következetesen védelmezi a népek közötti béke ügyét, most is, mint azelőtt, a nemzetközi együttműködés előmozdítására törekszik. G. M. Malenkov, L. P. Berija és V. M. Molotov 1953 március 9-i beszédeiben kifejezésre jutott a szovjet népnek az általános béke megszilárdítására irányuló törhetetlen akarata. Eisenhower, az Egyesült Államok eir.^-O április 16-án, az Amerika Lapszerkesztők Társaságában beszédet mondott a nemzetközi helyzet kérdéseiről. Ez a beszéd mintegy válasz a szovjet kormánynak a vitás nemzetközi kérdések békés rendezésének lehetőségére vonatkozólag tett legutóbbi nyilatkozataira. Éppen ez a körülmény magyarázza meg azt az érdeklődést, amely minden országban megmutatkozik az elnök beszéde iránt a társadalom széles körei részéről, amelyek várták az angol-amerikai tömb vezetőinek reagálását a Szovjetunió békeszerető törekvéseinek újabb megnyilvánulására. Együttérzés fogadja Eisenhower elnök ama szavait: “Az igazi és teljes békére törekszünk egész Ázsiában, miként az egész világban”, ugyanúgy, mint azt a kijelentését, hogy “e vitás kérdések közül, legyenek azok nagyok vagy kicsinyek, egyetlenegy sem megoldhatatlan, ha megvan az óhaj minden más ország jogának tiszteletbentartására”. Az elnöknek a békére vonatkozó szavai, továbbá az a kijelentése, hogy a vitás kérdések közül egyetlenegy sem megoldhatatlan, ellentétben áll azonban beszédében foglalt más megállapításaival. Azok, akik Eisenhower beszédében igazi béketörekvést óhajtanak látni, szükségképen felteszik a kérdést: miért kellett az elnöknek a békére szólító beszédében félreérthetetlenül “atomháború” lehetőségével fenyegetőzni? Vájjon az ilyesféle érvek meggyőzőbbé teszik az elnöknek a békéről szóló beszédét? Mindenesetre, a Szovjetunionnal szemben az ily kitételek, vagy egyenesebben megmondva, az ilyesféle fenyegetések soha nem érték el és nem érhetik el céljukat. Az Egyesült Államok elnöke beszédében egész sor nemzetközi problémát érintett, amelyek jelentősége nem egyforma. Végeredményben azonban beszédét főképp a Szovjetunióval való viszony kérdésének szentelte. Kijelentette : “Egyetlen kérdést ismerek csak, amelyen a haladás múlik. Ez pedig a következő: mit hajlandó tenni a Szovjetunió?” Ehhez hozzáfűzte: “Az igazságot egyszerűen ellenőrizni. Meggyőzni csak tettekkel leheti’. Nos, ebben lehetetlen nem egyetérteni: a tettek értékesebbek a szavaknál. Forduljunk tehát azokhoz a fontos nemzetközi problémákhoz, amelyeknek helyes megoldásától a béke megszilárdítása függ. Mindenekelőtt — a koreai kérdés. Tagadható-e, hogy az utóbbi években olyan kérdések áltak a nemzetközi körök figyelmének középpontjában, mint a koreai háború kérdése. Korea nemzeti egysége helyreállításának kérdése? Mint ismeretes, ilyen kérdések alapján bírálták el ezekben az években sok állam külpolitikáját. A szovjet nép következetesen támogatott az igazságos koreai fegyverszünet megkötésére irányuló minden lépést. A Kinai Népköztársaság kormányainak nemrégiben tett javaslata, mely újabb lehetőséget nyújtott a szavakról a tettekre való áttérésre és megnyitotta a koreai háború befejezésének távlatát, azonnyomban támogatásra talált a szovjet kormány részéről. Azok, akik konkrét feltételeket keresnek — nem szavakat, hanem tetteket, a nemzetközi viszonyok időszerű kérdéseinek megoldására irányuló feleleteket — értékelni tudják az említett tény jelentőségét. Forduljunk más nemzetközi problémákhoz. Ki feledkezhet meg, például, a német kérdésről vagy ki kerülhet meg általános szólamokkal oly fontos nemzetközi problémát, mint Németország nemzeti egységének helyreállítása demokratikus és békeszerető alapon? Kit elégíthet ki nemcsak Németországban, hanem határain túl is, e kérdés olyan kezelése egyik-másik állam részéről, hogy, mondjuk, egyszerűen “dinamikus” európai külpolitikája eszközének tekinti Németország nyugati részét, figyelmen kívül hagyva, hogyan reagálnak erre Európa egyes népei és mindenek előtt a francia nép, amely nem egyszer volt a militarista Németország áldozata. Nem világos-e, hogy Németország kérdésének megoldása szükségessé teszi Németország valamennyi szomszédja létérdekeinek és az európai béke megszilárdítása érdekeinek figyelembevételét és, mindenekelőtt a német nép nemzeti törekvéseinek következetes figyelembevételét? Az Egyesült Államok elnökének beszéde nem ad alapot e kérdés megoldásához. Nem vette tekintetbe a német problémára vonatkozó postdami négyhatalmi megállapodásokat. Ugyani g y járt el az Egyesült Államok előző kormánya is. De ha elismerjük a német kérdésnek az európai béke megszilárdítása szellemében történő pozitív megoldása észszerű szükségességét, amire a Szovjetunió következetesen törekszik — nem szabad megfeledkezni az említett fontos nemzetközi megállapodásokról, amelyek alatt ott áll államaink, valamint Nagy-Britannia és a megállapodásokhoz csatlakozott Franciaország aláírása. Ha az angol-amerikai tömb nem számol ezzel és tovább megy a maga számára kijelölt utón — lehetetlenné téve Németország nemzeti egyesítését és militarista állammá átalakítva továbbra is a revans híveinek kezében marad — végzetes hibát követ el, mindenekelőtt a német néppel szemben. A német kérdésben elfoglalat ilyen álláspont ugyanakkor összeegyezhetetlen Európa valamennyi békeszerető államának és az egész haladó emberiségnek érdekeivel. Arról van szó, hogy minél előbb megkössék a békeszerződést, amely lehetővé teszi a német népnek, hogy egységes államban egyesüljön és elfoglalja az őt megillető helyet a békeszerető népek közösségében, é s hogy ezután kivonják Németországból a megszálló csapatokat, amelyek eltartása tehertöbbletként nehezedik a német nép vállára. Az Egyesült Államok elnökének a nemzetközi kérdések széles körét érintő beszédében nincs szó a Kinai Népköztársaságról, Kína nemzeti jogainak visszaállításáról az Egyesült Nemzetek Szervezetében, valamint Kina jogos területi igénynyeiről, beleértve Taivan szigetét. Vájjon ez a kérdés nem tartozik napjaink halaszthatatlan problémái közé? És mégis tény, hogy ebben a nagy beszédben Kina kérdése nem került megvilágításra. Ez pedig azt jelenti, hogy Kínával szemben makacsul attól a törekvéstől diktált politikát folytatnak, hogy visszafelé forgassák a szakadatlanul fejlődő események menetét, bár mindenki látja, akinek szeme van, hogy az ilyen politikára elkerülhetetlen kudarc vár. Eisenhower beszédében öt “tételt” fogalmaz meg, amelyek — szavai szerint — meghatározzák “az Egyesült Államok magatartását a nemzetközi ügyek területén”. Ezek a “tételek” kimondják, hogy “az egész emberiség áhitja a békét, a testvériséget és az igazságosságot”, hogy “minden országnak elidegeníthetetlen joga az, hogy saját választása szerint alkossa meg kormányzati formáját és gazdasági rendszerét”, hogy “nem igazolható egyetlen országnak olyan kísérlete sem, hogy kormányzati formát kényszeri tsen más országokra” és igy tovább. Ha valóban ezek az elvek határoznák meg az Egyesült Államok politikáját és ha nem maradnának csak általános deklarációk — ennek meg kellene mutatkoznia a koreai kérdéssel, Németországgal és Kínával kapcsolatban elfoglalt álláspontban is. Éppen az a dolog lényege, hogy a deklarációkat nem erősitik meg a tettek, hogy az Egyesült Államok valóságos politikája mindezideig kevéssé vette számba az ilyesféle deklarációkat s kérdések és sok más nemzetközi kérdés megoldásánál. Az elnök beszédében megkülönböztetett figyelmet szentel Kelet-Európa népeinek. Szavaiból az következik, hogy a keleteurópai országok kormányzati formáját kívülről kényszeritették rájuk, bár ez ellentmond az általánosan ismert tényeknek és az ezekben az országokban uralkodó valóságos helyzetnek. A tények azt mutatják, hogy Kelet-Európa népei épp a jogaikért vívott szívós harcban jutottak el a jelenlegi népi demokratikus kormányzati formához és hogy csak eme uj viszonyok kö-
