Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-02-21 / 1769. szám
1953. február 21. BÉRMUNKÁS 3 oldal Az is igaz, hogy ennek az országnak vagyoni állapotát is kimutatják a mi politikus honatyáink a Wall Street segedelmével és megállapítják, hogy az összes lakóházak, épületek, az összes berendezéseikkel egyetemben 310 billió dollár értéket képviselnek. Termőföldek, legelők, erdők stb. mezőgazdasági /felszerelésekkel egyete mb e n, másik 160 billiót érnek. Az Egyesült Államok termelőeszközeit, mint szerszámgépeket, azok elraktározó épületeit, üzleteket, irodákat, raktárakat, az ország összes szén, érc és mineral állományát, vasút, hajó, repülőgépek, stb. közlekedési eszközöket, utakat, villany, gáz és viz fejlesztőket, másik 375 billió dollárra becsülik. Az üzletekben és a gyárosok raktáraiban felhalmozott áruk értékét 110 billió képviseli és az Egyesült Államok összes arany és ezustkészletét 45 billióra becsülik. Az Egyesült Államok összes ' vagyona 1952 december 31-én ezer billió, vagyis egy trillió dollár értéket képviselt. Ezt a hatalmas vagyont a technika fejlődése, amely csaknem határtalan termelésre képes, segítette elő. De ehez nagyban hozzájárult az elmúlt néhány évtizedben folyton növekedő infláció is. De bármennyi legyen is a vagyon, amely ily óriási összeget képvisel, az első vörös centtől az utolsóig, szorgalmas munkáskezek, kizsákmányolt bérrabszolgák állították azt elő. Amint fentebb kimutattuk, hogy ennek az országnak, lakosságának, több mint egyharmada nyakig úszik az adósságban és ez az egyharmad az, amely a nélkülözés közepette tartja el az úgynevezett középosztályt a kizsákmányoló osztállyal egyetemben. Az eladósodottak osztálya előbb-utóbb megcsömörlik a folytonos bizonytalanságtól és megfogja keresni a kivezető utat, hogy attól mielőbb egyszer és mindenkorra megszabaduljon. A polgári politikai pártok bármilyen néven nevezzük is azokat, a Wall Street kizárólagos érdekeit képviselik. A szocialista vagy munkás politikai pártokban éppen úgy bizalmát vesztette az elszegényedett tömegek túlnyomó része. Ezért van az, hogy bármily nagy propagandát is fejtsenek ki az öszszes politikai pártok együttvéve, mint azt tették az elmúlt év novemberében, mégis több mint 30 millió polgára az Egyesült Államoknak, nem vette igénybe a szavazó urna általi változtatást. Ezekre egészen bátran rá lehet mondani, hogy megcsömörlöttek a politikai akcióktól. Ha igy van, hát akkor mire van szükség. Az amerikai szakszervezetekben 15-15 millió munkás van szervezve. Úgyszólván az alapvető iparok valamennyié szervezve van. Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériumának kimutatása szerint 62 millió munkás van foglalkoztatva az ország termelése és szétosztásában. Tehát még mindig van 46-47 millió szervezetlen munkás. Ebben az óriási tömegben természetesen benne vannak a termelés és szétosztás igazgatásában ülő paraziták is, akiket szintén munkásoknak könyvei el a Munkaügyi Minisztérium. A fenti számú szervezetlen munkás, csaknem megfelel az elmúlt novemberi választásoknál a két polgári pártra leadott szavazatok számának. Mi volna a teendőnk, nekünk osztálytudatos munkásoknak az Egyesült Államok területén. Akarva, nem akarva be kell, hogy lássuk, hogy a politikai téren csúfos kudarcot vallottunk. Az amerikai munkást nem érdekli a politika. A mai szakszervezeti formák sem érdeklik, nem is úgy vannak azok építve, hogy a munkás érdekelve lehetne benne. Meg kell keresnünk az utat, a kivezető utat arra, hogy szervezni lehessen őket. Az IWW az amerikai munkásosztály előtt, mint egy osztályszervezett lett elismerve, dacára annak, hogy a forradalmi akarnokok azt kiabálták felénk, hogy nincsen idő a szervezkedésre, mert nyakunkon a forradalom és ma itt állunk, egyik úgy mint a másik, pőrére vetköztetve vonaglunk ahelyett, hogy összefogva kiépítenénk azt a szervezetet, amelyet az amerikai munkásosztálynak el lehet adni. A FORRADALMI IPARI SZERVEZKEDÉS formáját. A CIO megindulásának kezdetén az amerikai munkásosztály meglepően kinyilatkoztatta harci szellemét, de úgy a szakszervezeti basák, mint a politikai kalózok leszerelték és a közvetett cselekvésre vezették le őket. Ma az amerikai munkás csalódott úgy a politikusokban, mint a szakszervezetek minden formájában. Tudatára ébredt annak, hogy az a harci eszköz, amelyet úgyszólván megújulva évenként használ sorsának javítására, nem elégséges ahoz, hogy emberségesen élhessen családjával egyetemben. Ma már a férj és feleség egymás mellett robotol a gyárban a gépek mellett és azt látja, hogy évről-évre mind nyomasztóbban nehezedik nyakába az adósságok törlesztése. Minél jobban szeretne szabadulni tőle, annál mélyebben sülyed abba bele. “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. “E két ósztály között küzdelemnek kell folyni mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” Köhler. A BUJTOGATÓ (Vi.) John Foster Dulles, akinek legnagyobb része volt Mac- Arthurral együtt, hogy már két és fél éve folyik az öldöklés Koreában, most újabb Koreákat, a harok kiszélesítését, terjesztését szolgalm&zza a mellett, hogy Németországból is egy Koreát akar csinálni mentői hamarább. Amint a japánoknak megígérte, hogy Sakhalin szigetet, meg azokat a kopár szigetláncolatokat mely a Sakhalin szigetektől keletre terjednek el és inkább Oroszországot védik, mint Japánt, visszavehetik, ha elég erősek lesznek, felfegyverkeznek az amerikai segítséggel. A NÉMET POLGÁRHÁBORÚ Most Bonnban, a nyugati Németország fővárosában, éppen olyan kijelentéseket tett, amely esetleg 20 százalékának tetszett, de a 80 százaléka a németeknek rettegve láthatták; Mr. Dulles terveit. Ugyanis megígérte nekik, hogy csak úgy tudnak egyesülni keleti Németországgal, ha elég erősek lesznek azt visszavenni fegyverrel. Nem ilyen nyíltan, hanem burkoltan mondta azt, de úgy a németek, mint a világnak minden részén a gondolkozó emberek csak ezt láthatták a kijelentésben. Mert Németország egyesítése kétféle módon lehetséges: Tárgyalások, vagy harcok révén. Ugyan ezt Ígérte meg Sygman Rhee-éknek is 1950 május hónapjában, amikor büszkén jelentették hivatalosan, * hogy a délkoreai csapatok elég erősek, egész Koreát egyesíteni. De akkor is, Észak-Koreából, az egyesítést kérő delegációt Rhee kivégeztette még a határnál, mert Dullesék biztatására azt hitték, hogy fegyveresen fogják tudni I az egységet, a saját szájuk ize szerint, tehát minden szociális j intézkedéseknek elvetése, a vörösök legyilkolása, Rhee terror bandájának teljes uralomrajutása folytán mégteremteni. Ugyancsak ezt várhatják a németek is. Mert bár kétéve követelik a munkások az egész világon, az oroszok a leghangosabban, hogy üljenek le maguk a németek és egyezzenek meg, rendeljék el az egységes választásokat, vonják ki az ÖSSZES megszálló csapatokat egész Németországból, intézzék a saját sorsukat a németek, közös egyezmény alapján. Persze az Amerikával szövetkezett Nyugat-Németor s z á g, melyet állítólag felfegyvereznek, bármikor vérszemet kaphat, még kevesebb biztatással, mint Rhee kapott Koreában arra, hogy kirobbantsák a polgárháborút, már csak azért is, hogy még nagyobb hadsereget, segítséget tudjanak kicsikarni az amerikaiaktól. Biztosra vehetik, a koreai példa után, Dulles Ígérgetései folytán, hogy Amerika éppen úgy teljes erejével melléjük áll, amint a koreai polgárháborúban is a tőkések oldalára állt a nemzetközi szocializmus ellen. A németek jól tudják, hogy ez a harc ezen két elmélet között folyik és ha ők képesek Németországot Amerika, illetve a tőkés rendszer mellé I felsorakoztatni, akkor mindent megkaphatnak az amerikai bankároktól. amíg csak az amerikai adófizetők fel nem lázadnak, akiket Dullesék megfizettetnek minden ilyen őrült háborús költekezést. Ugyan ezen banda, amely megígérte, hogy ha bekerülnek a kormányba, befejezik a koreai háborút, hazahozzák a fiukat, most teljes erejükkel kiakarják azt egész Kínára terjeszteni. Ámbár nem mernék ezt beismerni, azzal ámítják Amerika népet, hogy a kínaiak nem mernek visszaütni, bármennyire is kínozzák őket a blokáddal, Manchuria bombázásával, a kínai foglyok kínzásával, Chiang gvilkos bandájának visszaállításával. Még azt is akarták elhitetni, hogy Darin és Port Arthurba törekvő orosz hajók sem mernének az amerikai blokádon keresztül törni, dacára, hogv az a két kikötő az oroszok kezelésében van. Nem szólva arról, hogy Chiangnak minden sigetséget megadnak arra, hogy mentői többet árthasson a népkormánynak. Most meg, mielőtt ez a bontogató Európába ment, elhatározták MacArthur, Knowland, Dulles, Taft, Bridges, tehát az a banda, mely már kétéve akarta az egész Kínát megtámadni, bombázni, blokádozni, hogy ezeket most megfogják kezdeni. Dulles ezt be is jelentette a franciáknak és Churchill éknek, de azok agyonijedtek, ök tudták, hogy az uj Kina nem oly könynyen ijeszthető halálra, megmondták a fő bujtogatónak D’dlesnak, hogy ők nem hajlandók ilyen módon öngyilkosságot elkövetni. Biztosak lehetünk, hogy ezen két gyarmati ország, akiknek évtizedeken, illetve évszázadokon keresztül nagy hasznot hozó gyarmataik voltak és vannak Ázsiában, nagyon jól ismerik az ázsiai, de leginkább ezen esetben a kínai népet. Tudják és valószínű Dullesnak is meemodták, hogy a támadás öngyilkosság lenne a nemzetközi kapitalizmusnak. Az angolok csak azt mondták diplomatikus nyelven, hogy több kárt csinálna, mint hasznot, tehát amiatt nem támogathatják. Még mielőtt Dulles visszajött és meg nem súgta a társainak, hogy nagyon is magukra volnának hagyva a kínaiak elleni háborúban, itten még akkor ’s akarták a bolkádot, a háborút, a bombázást, ha egyedül maradnak is, de Dulles megfőzte őket és már arról lemondtak. HÁBORÚBAN VAGYUNK KÍNÁVAL Ezt nem kisebb ember mondta, mint Mr. Republican — Taft, a mult vasárnap, saját kijelentése szerint “We are at full war with communsit China”. Ez persze nagyon meglepte a ióhiszemüeket. köztük W. K. Keisevt, a detroiti News komentáümát, aki ilyenformán siránkozik. “Az azt következteti, hogv ha mi háborúban vagyunk a kommunista Kínával, valami olvasmi történt, amiről az amerikai nép nem tud semmit. Olvasni, amiről Anglia, Franciaország és a UN, aminek tagjai müköduek Koreában, teljesen tájékozatlanok.” Persze Kelsey, meg minden ilyen komentátor, akiknek a kenvere attól függ, hogv meg ne sértsék Mr. Republicant, meg a big bussinest, nem mondják meg, hogy mivel Chiang háborúban van a kommunista Kínával és mi szövetségese' vagyunk Chiangnak, úgy mi is háborúban vagyunk egész kommunista Kínával.
