Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-02-21 / 1769. szám

2 olda! BÉRMUNKÁS 1953. február 21. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály kozott s>'nuui közösség nin­csen. Nem leket béke mindaddig, amíg éhség és‘nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály kozott küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a viliig munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb aezekbeni ósszpontosulása a szakszervizeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. K szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztesseges napibért, tisztességes napi mun­káért’' ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉKREM1SZKB­­KiiU!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer tói«« éritiük a régi társadalom keretein heittl Most márj hogy a republiká­nus párt, a sokat Ígérő elnöké­vel az élén, elfoglalták helyei­ket Washingtonban, az Egye­sült Államok népének túlnyomó része áhítattal várja, hogy mi is fog történni. Az, hogy az élet fantartásához szükséges dolgok árai a választás és a be­iktatás óta folytonosan emelke­dik, az nem téríti észre, mert úgy gondolja, hogy az még a “szegény emberek pártjának” a maradványai. A republikánus párt képvise­lőinek Eisenhowerrel az élén, az elkövetkező két esztendőben meg kell, hogy mutassák, be kell, hogy váltsák ígéreteiknek legalább egy parányi részét. Nézzük csak meg, hogy mit is Ígértek. A legfontosabb kérdés, amely úgy Amerika, mint az egész vi­lág népét foglalkoztatja, a HÁ­BORÚ kérdése. Eisenhower a kortes beszédeiben váltig erősit­­gette, hogy ő megfogja szüntet­ni a koreai vérengzést, elmegy Koreába és helyszíni szemlét tart, ezt meg is tette. Vissza jö­vet az első dolga volt, hogy a vén róka, háborús uszitóval MacArthurral tárgyaljon. Miért kellett neki Koreába repülni, ha az ottani hadvezetőség vélemé­nye nem volt számára mérvadó. MacArthur véleménye ismere­tes nem csak Eisenhower, ha­nem az egész világ népe előtt. MacArthurnak nem elegendő az a borzalmas pusztítás, vérontás, amely a koreai mészárlásnál megy végbe, neki nagyobb, bor­zalmasabb háború kell, hogy tá­madják Manchuriát, hogy az­tán az egész világot belekever­jék egy újabb embermészárlás­ba, vagyon pusztításba. Mac­Arthur, a nemzeti hős, az ő anyagi érdekeit tartotta szem előtt akkor is, ma is. Nem hiá­ba kap évi 100.000 dolláros fize­tést, rászolgál arra. A koreai vérontást a Wall Street utasítására a “szegény emberek kormánya” indította el. Több mint két és fél éve bor­zalmas emberi és anyagi áldo­zat, egy hatalmas erkölcsi po­fon az Egyesült Államok kor­mányának, hogy 16 más kapita­lista állam hadseregével egye­temben tehetetlenek az észak koreai és az önkéntes kínai se­regekkel szemben. Koreában most a tél idején nincsenek döntő ütközetek. Az egyik oldalon is, a másikon is, készülnek a tavaszi hadjáratok sikerére. A harmadik évébe me­nő embermészárlás nem volt ele­gendő a Wall Street urainak. Az ő gyermekeik nem véreznek el a harctéren. A MI gyermeke­ink életének a feláldozásán ke­resztül, óriási haszonra tesznek szert. Az Egyesült Államok leg­hatalmasabb ipari vállalatának. A General Motors társaságnak az elmúlt néhány esztendőben, a háborús rendelései felülhalad­ták a 8 billió dollárt. Ennek a vállalatnak az elnökét tisztelte meg a Wall Street és az Egye­sült Államok védelemügyi mi­niszterének neveztette ki. En­nek az embernek a társaság évi 500,000 dollárt fizetett és a má­sik 500,000 dollárt részvények­ben juttatott honorárium fejé­ben. Ennek az embernek egye­dül a General Motors társaság­nál két és fél millió dollár érté­kű részvénye van s ez köztudo­mású volt Amerika közéletében. Ezért aztán a mi szőröskezü honatyáink megtámadták és az­zal fenyegették Eisenhower el­nököt, hogy nem veszik tudomá­sul Wilsont, mint védelemügyi minisztert. Eisenhower és Wil­son, egy csomó fiskálissal ösz­­szeültek és megállapodtak ab­ban, hogy Wilsonnak kifizető lesz a védelemügyi minisztéri­umi tisztség és adja el a G.M. részvényeit. Meg is Ígérte és a mi honatyáink 77-6 ellenében beiktatták a G.M. volt elnökét évi 22.500 dolláros fizetéssel az Egyesült Államok védelemügyi miniszterévé. Ezek után azok a bámulatra méltó hazafiak, akik ilyen és ehez hasonló ÁLDOZA­­TOKKAT hoznak a haza oltá­rán. A “szegény emberek párt­jának” kormányában is voltak ilyen áldozatkész hazafiak és milliók, billiók tűntek el kezeik között. Eisenhower megígérte, • hogy kisöpri a szemetet Wash­ingtonból. Ki lesz az a követke­ző elnöke az Egyesült Államok­nak, aki Eisenhower és társasá­gának szemetjét fogja kisöpre­­ni. A koreai csúfos bukás után Wall Street arra utasította az újonnan megválasztott kor­mányt, vagyis az általa beülte­tett minisztereket, hogy Euró­pa felfegyverzésének csúfos bu­kása után Ázsia népét fegyve­rezzék fel. Az ipari mágnások úgy gondolják, hogy még na­gyobb érvágást tudnak Ameri­ka népén eszközölni, mint az európai felfegyverzésen csinál­tak. Eisenhower még mindig állja a sarat és a tessék-lássék kedvéért még mindig a vén Európa’ felfegyverzésével kíván továbbra is kísérletezni. Európa összes államait két borzalmas világháború seperte végig. Na­gyon hosszú esztendőkön ke­resztül borzalmas szenvedés és nyomor volt Európa népének osztályrésze, melynek következ­tében a legelnyomottabb, a leg­­kizsámányoltabb országokban leszámoltak az uralkodó osz­tállyal. A szenvedés és nyomor, a társadalmi változások, élénk emlékezetében van az európai népnek és nem kivánják az or­szágaik és gyermekeik felfegy­verzését. 1952 végére a “szegény embe­rek kormányának” politikusai, Eisenhowerrel az élen, Európá­ban ötven felfegyverzett had­osztályról álmodoztak. Elmúlt 1952. és szétfoszlottak a nagy remények, szétfoszlott az euró­pai felfegyverzett hadosztályok álma is. Nyugatnémetország ki­zsákmányoló osztályának képvi­selői féltékenyek az angolokra, a franciákra és az olasz minde­nét elveszítette az elmúlt két vi­lágháborúban és ha az angol és francia hadseregeket építik ki Amerika védnöksége alatt, ak­kor úgy gondolja, hogy nincsen reménye visszaszerezni azokat. Nem tudnak megegyezni azon sem, sem a német, sem az olasz, francia vagy angol, hogy ki le­gyen az európai egyesült had­seregeknek a fővezére. Az ame­rikai hadvezetőség hallani sem akar arról, hogy az akármelyik európai állam hadvezetőségéből kerüljön ki. Angolország hatal­ma az első és a második világ­háború előtt a vizen volt, ma helyüket az amerikai hadiflotta foglalta el, a világ hét tengeré­nek minden zugában. Az ango­lok erélyesen visszakövetelik maguknak ezt a jogot. Amerika hadvezetősége rájuk sem hede­­rit, ennélfogva meg van a bi­zalmatlanság, féltékenység és az urak a világ osztálytudatos munkásságának a legnagyobb megelégedésére, szabotálják az Egyesült Nemzetek hadseregé­nek kiépítését. Az Egyesült Államok belügy­minisztere, John Foster Dulles és Harold Stassen, Amerika pénzes zsákjának kezelője, most utaztak Európába, hogy még egy utolsó kísérletet tegyenek, hogy Európát felfegyverezzék és annak fiait milliószámra a hadseregekbe vonják. Késő van uraim! A vén Európa összerop­panásának utolsó vonaglásában van. A sok billiók, amint azt már éveken keresztül mondot­tuk, nem fogják megállítani az uj társadalom előnyomulását és ma még egy utolsó kísérletet tesznek, hogy a kudarc tetejé­re még nagyobb kudarcot rak­janak. Ázsiában tehetetlenek az Egyesült Nemzetek hadseregéi. Európában csúfos kudarcot val­lottak, de azért a kizsákmányo­ló osztály profitvágya érdeké­ben tovább folyik az ártatlan és tudatlan emberek vére. Európá­ban Marshall és Eisenhower tá­bornokok szörnyszülöttei az utolsó vonaglásaikban szégyen­letesen múlnak ki. Ázsia utolsó mentsvárában, Indokínában, feltartózhatatlanul törtet előre az uj társadalmi rendszer. Elkéstek önök uraim Ázsia felfegyverzésével. Adja­nak fegyvert az ázsiai proletá­rok kezébe, de vigyázzanak, mert az a fegyver éppen úgy mint Kínában, visszafelé fog el­sülni. Ennek a változásnak az okozóját ne Sztálin vagy az orosz kormányban keressék, hanem a világ kizsákmányoló osztályának profitéhsége, kap­zsiságában. Európa, Ázsia, Ame­rika kizsákmányoló osztályrend­szere nem képes megállítani azt a lavinát, amely egy újabb tár­sadalmi rendszert kíván a régi helyébe ültetni. Amint nem vol­tak a régi rendszer urai képe­sek fentartani a jobbágyságot, a hűbéri rendszert, a rabszolga­ságot, úgy nem tudják fen­tartani a BÉRRABSZOGASÁ­­GOT sem. Ennek a rendszernek a pusztulását a világ millió és milliónyi népének kizsákmányo­lása, elnyomatása, nyomora hoz­za létre és nem egyes országok" diktátorai, vagy kormányzói. Itt, ebben a tej jel-mézzel fo­lyó Kánaánban nézzenek szét a Wall Street érdekeltségei és a népet kormányozó politikusok s vizsgálják meg, hogy miért van az, hogy ennek az ország­nak, ahol mindent bőségesen tudnak termelni, ahol mindent bőségesen tudunk gyártani, né­pességünknek a háromnegyed része, vagy még annál is több, kénytelen nélkülözni. Miért vau az, hogy ennek az országnak a népe évről-évre mind mélyebben adósodik el. Nem is kell, hogy messzire menjünk vissza, csak az utóbbi 12 esztendőt vesszük alapul. 1940-ben Amerika népé­nek adóssága 130 billió dollárt tett ki, 1949-ben már 210 billió­ra rúgott, 1952-ben már felülha­ladta a 302 billiót. Ez a hatal­mas összeg nem az Egyesült Ál­lamok adósága, hanem kizáró­lagosan a nép által lefizetések­re, törlesztésekre vásárolt és felvett összegeket képezi, ha eh­hez hozzávesszük az állami adósságot, amely szintén az el­múlt évtizedben rohamosan emelkedett, akkor Amerika 552 billió dollár adóssággal rendel­kezik. Kik azok, akik ezen hor­ribilis összegek után a kamatot zsebelik be, úgy az Egyesült Ál­lamok kormányán keresztül, az adófizetőktől mint a házat, autót, ruhát, sőt még élelmisze­reket is kölcsönre vásárló népek millióitól. A Wall Street pénz­ügyi mágnásai, alig néhány száz ipari és pénzügyi mágnás, tartják kezükben ennek a dús­gazdag országnak minden ütő­erejét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom