Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-02-21 / 1769. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1953. február 21. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály kozott s>'nuui közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amíg éhség és‘nélkülözés található a dolgozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály kozott küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a viliig munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb aezekbeni ósszpontosulása a szakszervizeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. K szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépitett szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztesseges napibért, tisztességes napi munkáért’' ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉKREM1SZKBKiiU!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer tói«« éritiük a régi társadalom keretein heittl Most márj hogy a republikánus párt, a sokat Ígérő elnökével az élén, elfoglalták helyeiket Washingtonban, az Egyesült Államok népének túlnyomó része áhítattal várja, hogy mi is fog történni. Az, hogy az élet fantartásához szükséges dolgok árai a választás és a beiktatás óta folytonosan emelkedik, az nem téríti észre, mert úgy gondolja, hogy az még a “szegény emberek pártjának” a maradványai. A republikánus párt képviselőinek Eisenhowerrel az élén, az elkövetkező két esztendőben meg kell, hogy mutassák, be kell, hogy váltsák ígéreteiknek legalább egy parányi részét. Nézzük csak meg, hogy mit is Ígértek. A legfontosabb kérdés, amely úgy Amerika, mint az egész világ népét foglalkoztatja, a HÁBORÚ kérdése. Eisenhower a kortes beszédeiben váltig erősitgette, hogy ő megfogja szüntetni a koreai vérengzést, elmegy Koreába és helyszíni szemlét tart, ezt meg is tette. Vissza jövet az első dolga volt, hogy a vén róka, háborús uszitóval MacArthurral tárgyaljon. Miért kellett neki Koreába repülni, ha az ottani hadvezetőség véleménye nem volt számára mérvadó. MacArthur véleménye ismeretes nem csak Eisenhower, hanem az egész világ népe előtt. MacArthurnak nem elegendő az a borzalmas pusztítás, vérontás, amely a koreai mészárlásnál megy végbe, neki nagyobb, borzalmasabb háború kell, hogy támadják Manchuriát, hogy aztán az egész világot belekeverjék egy újabb embermészárlásba, vagyon pusztításba. MacArthur, a nemzeti hős, az ő anyagi érdekeit tartotta szem előtt akkor is, ma is. Nem hiába kap évi 100.000 dolláros fizetést, rászolgál arra. A koreai vérontást a Wall Street utasítására a “szegény emberek kormánya” indította el. Több mint két és fél éve borzalmas emberi és anyagi áldozat, egy hatalmas erkölcsi pofon az Egyesült Államok kormányának, hogy 16 más kapitalista állam hadseregével egyetemben tehetetlenek az észak koreai és az önkéntes kínai seregekkel szemben. Koreában most a tél idején nincsenek döntő ütközetek. Az egyik oldalon is, a másikon is, készülnek a tavaszi hadjáratok sikerére. A harmadik évébe menő embermészárlás nem volt elegendő a Wall Street urainak. Az ő gyermekeik nem véreznek el a harctéren. A MI gyermekeink életének a feláldozásán keresztül, óriási haszonra tesznek szert. Az Egyesült Államok leghatalmasabb ipari vállalatának. A General Motors társaságnak az elmúlt néhány esztendőben, a háborús rendelései felülhaladták a 8 billió dollárt. Ennek a vállalatnak az elnökét tisztelte meg a Wall Street és az Egyesült Államok védelemügyi miniszterének neveztette ki. Ennek az embernek a társaság évi 500,000 dollárt fizetett és a másik 500,000 dollárt részvényekben juttatott honorárium fejében. Ennek az embernek egyedül a General Motors társaságnál két és fél millió dollár értékű részvénye van s ez köztudomású volt Amerika közéletében. Ezért aztán a mi szőröskezü honatyáink megtámadták és azzal fenyegették Eisenhower elnököt, hogy nem veszik tudomásul Wilsont, mint védelemügyi minisztert. Eisenhower és Wilson, egy csomó fiskálissal öszszeültek és megállapodtak abban, hogy Wilsonnak kifizető lesz a védelemügyi minisztériumi tisztség és adja el a G.M. részvényeit. Meg is Ígérte és a mi honatyáink 77-6 ellenében beiktatták a G.M. volt elnökét évi 22.500 dolláros fizetéssel az Egyesült Államok védelemügyi miniszterévé. Ezek után azok a bámulatra méltó hazafiak, akik ilyen és ehez hasonló ÁLDOZATOKKAT hoznak a haza oltárán. A “szegény emberek pártjának” kormányában is voltak ilyen áldozatkész hazafiak és milliók, billiók tűntek el kezeik között. Eisenhower megígérte, • hogy kisöpri a szemetet Washingtonból. Ki lesz az a következő elnöke az Egyesült Államoknak, aki Eisenhower és társaságának szemetjét fogja kisöpreni. A koreai csúfos bukás után Wall Street arra utasította az újonnan megválasztott kormányt, vagyis az általa beültetett minisztereket, hogy Európa felfegyverzésének csúfos bukása után Ázsia népét fegyverezzék fel. Az ipari mágnások úgy gondolják, hogy még nagyobb érvágást tudnak Amerika népén eszközölni, mint az európai felfegyverzésen csináltak. Eisenhower még mindig állja a sarat és a tessék-lássék kedvéért még mindig a vén Európa’ felfegyverzésével kíván továbbra is kísérletezni. Európa összes államait két borzalmas világháború seperte végig. Nagyon hosszú esztendőkön keresztül borzalmas szenvedés és nyomor volt Európa népének osztályrésze, melynek következtében a legelnyomottabb, a legkizsámányoltabb országokban leszámoltak az uralkodó osztállyal. A szenvedés és nyomor, a társadalmi változások, élénk emlékezetében van az európai népnek és nem kivánják az országaik és gyermekeik felfegyverzését. 1952 végére a “szegény emberek kormányának” politikusai, Eisenhowerrel az élen, Európában ötven felfegyverzett hadosztályról álmodoztak. Elmúlt 1952. és szétfoszlottak a nagy remények, szétfoszlott az európai felfegyverzett hadosztályok álma is. Nyugatnémetország kizsákmányoló osztályának képviselői féltékenyek az angolokra, a franciákra és az olasz mindenét elveszítette az elmúlt két világháborúban és ha az angol és francia hadseregeket építik ki Amerika védnöksége alatt, akkor úgy gondolja, hogy nincsen reménye visszaszerezni azokat. Nem tudnak megegyezni azon sem, sem a német, sem az olasz, francia vagy angol, hogy ki legyen az európai egyesült hadseregeknek a fővezére. Az amerikai hadvezetőség hallani sem akar arról, hogy az akármelyik európai állam hadvezetőségéből kerüljön ki. Angolország hatalma az első és a második világháború előtt a vizen volt, ma helyüket az amerikai hadiflotta foglalta el, a világ hét tengerének minden zugában. Az angolok erélyesen visszakövetelik maguknak ezt a jogot. Amerika hadvezetősége rájuk sem hederit, ennélfogva meg van a bizalmatlanság, féltékenység és az urak a világ osztálytudatos munkásságának a legnagyobb megelégedésére, szabotálják az Egyesült Nemzetek hadseregének kiépítését. Az Egyesült Államok belügyminisztere, John Foster Dulles és Harold Stassen, Amerika pénzes zsákjának kezelője, most utaztak Európába, hogy még egy utolsó kísérletet tegyenek, hogy Európát felfegyverezzék és annak fiait milliószámra a hadseregekbe vonják. Késő van uraim! A vén Európa összeroppanásának utolsó vonaglásában van. A sok billiók, amint azt már éveken keresztül mondottuk, nem fogják megállítani az uj társadalom előnyomulását és ma még egy utolsó kísérletet tesznek, hogy a kudarc tetejére még nagyobb kudarcot rakjanak. Ázsiában tehetetlenek az Egyesült Nemzetek hadseregéi. Európában csúfos kudarcot vallottak, de azért a kizsákmányoló osztály profitvágya érdekében tovább folyik az ártatlan és tudatlan emberek vére. Európában Marshall és Eisenhower tábornokok szörnyszülöttei az utolsó vonaglásaikban szégyenletesen múlnak ki. Ázsia utolsó mentsvárában, Indokínában, feltartózhatatlanul törtet előre az uj társadalmi rendszer. Elkéstek önök uraim Ázsia felfegyverzésével. Adjanak fegyvert az ázsiai proletárok kezébe, de vigyázzanak, mert az a fegyver éppen úgy mint Kínában, visszafelé fog elsülni. Ennek a változásnak az okozóját ne Sztálin vagy az orosz kormányban keressék, hanem a világ kizsákmányoló osztályának profitéhsége, kapzsiságában. Európa, Ázsia, Amerika kizsákmányoló osztályrendszere nem képes megállítani azt a lavinát, amely egy újabb társadalmi rendszert kíván a régi helyébe ültetni. Amint nem voltak a régi rendszer urai képesek fentartani a jobbágyságot, a hűbéri rendszert, a rabszolgaságot, úgy nem tudják fentartani a BÉRRABSZOGASÁGOT sem. Ennek a rendszernek a pusztulását a világ millió és milliónyi népének kizsákmányolása, elnyomatása, nyomora hozza létre és nem egyes országok" diktátorai, vagy kormányzói. Itt, ebben a tej jel-mézzel folyó Kánaánban nézzenek szét a Wall Street érdekeltségei és a népet kormányozó politikusok s vizsgálják meg, hogy miért van az, hogy ennek az országnak, ahol mindent bőségesen tudnak termelni, ahol mindent bőségesen tudunk gyártani, népességünknek a háromnegyed része, vagy még annál is több, kénytelen nélkülözni. Miért vau az, hogy ennek az országnak a népe évről-évre mind mélyebben adósodik el. Nem is kell, hogy messzire menjünk vissza, csak az utóbbi 12 esztendőt vesszük alapul. 1940-ben Amerika népének adóssága 130 billió dollárt tett ki, 1949-ben már 210 billióra rúgott, 1952-ben már felülhaladta a 302 billiót. Ez a hatalmas összeg nem az Egyesült Államok adósága, hanem kizárólagosan a nép által lefizetésekre, törlesztésekre vásárolt és felvett összegeket képezi, ha ehhez hozzávesszük az állami adósságot, amely szintén az elmúlt évtizedben rohamosan emelkedett, akkor Amerika 552 billió dollár adóssággal rendelkezik. Kik azok, akik ezen horribilis összegek után a kamatot zsebelik be, úgy az Egyesült Államok kormányán keresztül, az adófizetőktől mint a házat, autót, ruhát, sőt még élelmiszereket is kölcsönre vásárló népek millióitól. A Wall Street pénzügyi mágnásai, alig néhány száz ipari és pénzügyi mágnás, tartják kezükben ennek a dúsgazdag országnak minden ütőerejét.
