Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-06-27 / 1787. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1953. junius 27. BÉRMUNKÁS * (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre .........................$3.00 Félévre ..................................a. 1.50 Egyes szám ára ____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ..........................$3 00 Six Months ...................... 1.50 Single Copy ___________ 5c Bundle Orders ________ 3c ..._........................................... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio ------------------»------------------------------------------------------------------Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Nem kell félni Ha valamely ember hőmérsékletében és vérlüktetésében a normálistól eltérő nagy változások állnak be, akkor tudjuk, hogy az illető beteg és komoly ok van az ijedelemre. Ugyanezt elmondhatjuk intézményekre és társadalmi rendszerekre vonatkozólag is. Az amerikai gazdasági rendszer pulzusának verését a tőzsdeárfolyamok ingadozása mutatja. Amikor az naponként olyan széles határok közötti ingadozásokat, zuhanásokat mutat, mint láttuk azt azóta, hogy a koreai fegyverszüneti tanácskozások a sikeres befejezés felé közeledtek, akkor nem volt nehéz megállapítani, hogy a mi dédelgetett “free enterprise” rendszerünk nagyon beteg és igy ijedelemre ad okot. Valójában azt az ijedelmet tükrözik vissza az árfolyam zuhá- T ' amelynek alapja az, hogy a fegyverszünetet esetleg kö. J a minden zsíros háborús üzlet ádáz ellensége, a BÉKEi niasszóval a békétől való nagy félelem fogta el Amerika üzletvilágát, mert ha csakugyan ránkszakad a béke, akkor be kell szüntetni, vagy legalább is le kell fokozni a jelenlegi őrületes fegyverkezést, ami viszont a háborús profit arany^orszakának a végét jelentené. Azért, mihelyt a fegyverszüneti tárgyalások már némi eredménnyel kecsegtettek, a kormány legmagasabb rangú tisztviselői az elnökkel az élükön siettek megnyugtatni a háborús profit elvesztését féltő amerikai üzletembereket, hogy a fegyverszünet vagy béke mit sem fog változtatni a fegyverkezés menetében, — vagyis a háborús profitharácsolók még jóidéig számíthatnak nyereségeikre. így történt aztán, hogy valahányszor a tőzsdén nagyott zuhantak az árak, az adminisztráció vezetői meg a hadvezetőség tagjai annyira kiemelték a fegyverkezés további folytatásának szükségességét, hogy a részvények árai megint csak visszamásztak, ha nem is teljesen oda, ahol előbb álltak, de magukhoz tértek eléggé arra, hogy az 1929-es pánikhoz hasonló végleges letörést eddig még el lehetett kerülni. Az üzletemberekhez szóló “ne féljetek” felhívásban vezérszerepet játszott Walter B. Smith generális, helyettes-külügyminiszter, aki Dulles gyakori külföldi utazgatása következtében a külügyek tényleges irányitója. “Nem hagyhatjuk abba a fegyverkezést”, — mondotta a generális, aki egyideig Amerika moszkvai nagykövete is volt, — “mert Korea^csak egyike az összeütközési pontoknak és ha ott fegyverszünetet kötünk is, más helyeken kiújulhatnak a harcok”. Smithnél jóval tovább mentek egyes szenátorok, akik mindenáron arra törekszenek, hogy a fegyverszünettel a háborús feszültséget ne enyhítsék és igy készséggel szavazták meg a nagy hadi költségvetést akkor, midőn a népjóléti intézkedések rovására nagy takarékosságot mutattak. Ennek a nagy hü-hónak a lényege az, hogy az amerikai ipái* mágnások és bankárok, valamint a tőlük függő kisebb üzletemberek is nagyon félnek attól, hogy a béke ipari pangást hoz. Ennek1 a félelemnek eloszlatását célozza a “nem kell megijedni” propaganda, ami tehát azt jelenti, hogy egyenlőre nem merik kipróbáld ni, hogy vájjon az amerikai mai termelési módszer FENN TUDNÁ E MAGÁT TARTANI FEGYVERKEZÉS NÉLKÜL IS? Nem kell megijedni, — mondja az Eisenhower adminisztráció, — még jóidéig nem fogjuk megkockáztatni, hogy milyen prosperitás lenne a háborús iparok nélkül. A NAGY TEHER Weeks kereskedelemügyi miniszter is beleszólt abba a vitába, hogy a háborús ipar nélkül fenn lehet-e tartani az amerikai gazdaságot a jelenlegi színvonalon. A Gannet News Service rádió óráján adott intervjujában például ezt mondotta: “Azon állítás, hogy prosperitásunk fentartására háborúra van szükség, annyira hamis (false), hogy nem is érdemes fölötte érvelni!” Egy kicsit különös a kereskedelmi miniszternek ez a nyilatkozata akkor, amikor a saját osztályához tartozó üzletemberek félnek úgy a békétől, amivel demonstrálják, hogy a fenti feltevés nem is olyan légből kapott, mint a kereskedelmi miniszter feltüntetni szeretné. Márpedig ennek a kereskedelmi miniszternek tudnia kellene, hogy a békebeli termelésnél a termelt árukat a világpiacon más országok áruival való versenyben kell eladni. És nem kell nagy üzleti ismeret annak meglátására, hogy az ilyen versenyben az amerikai termelésnél nagyobb az az üzemköltség, amit általában “overhead” néven említenek. Hasonlítva például az amerikai termelést a kollektív országok termelésével, azt látjuk, hogy itt jóval többe kerül ugyanazon árucikk 3 oknál fogva. (1) A magasabb munkabérek, (2) a tulajdonosoknak járó profit, (3) a nagy adók. Nézzük csak ezeket részletesebben. A mai amerikai tőkés termelő rendszerben a termelőeszközök tulajdonosain kívül kialakult már még egy másik osztály is, amit itt a “management” néven említenek. Megtörténik, hogy a “management” tagjai közül egyesek néha tulajdonosok is, de Uyen esetben két külömböző jövedelmük van. Az egyiket fizetés gyanánt kapják, mint bármely más alkalmazott, legfeljebb csak többet, a másikat pedig mint a profitból való részesedést, miután egyben tulajdonos is. A kollektív termelésnél szintén megtaláljuk az iparok intézőit, akik fizetést kapnak, de nincsenek tulajdonosok és igy az ezeknek kijáró profit már nem szerepel mint “overhead”. És nem szerepel állandó kiadás gyanánt az adóknak az a része sem, amely a nagy állami adóságok kamataira megy. Ezen kamatokat csaknem kizárólag az iparmágnások és bankárok zsebelik el, de lényegében az iparokban kell kitermelni, tehát emelik az “overhead” költségeit. Ha a ’’free enterprise” a békebeli árukat a világpiacra veti* ahol versenyezni kell a külfölddel, kénytelen lesz ezen magas “overhead” csökkentésére, amit legkönnyebben a munkabérek ejtésével érhet el. A munkabérek ejtése természetesen a munkás tömegek vásárló képességének a csökkenését jelenti, ami az ipari pangáshoz vezető egyik legismertebb ut. A “free enterprise” urai nem hiába ijedeznek, egész komoly okuk van rá, mert tudják, hogy ez a rendszer ezzel a nagy teherrel egy nagy ipari pangásnál többet már nem bir ki. Azért folyik a jajveszékelés Weeks kereskedelmi miniszter bátoritgatásai dacára is. Az elnök tanácsa President Eisenhower a Hanover, N. H. városban fekvő Darmouth College záróünnepélyén tartott beszédében óva intette az ország népét a “könyvégetőktől”. Könyvégetés alatt általában a gondolatszabadság eltiprását értik, de jelen esetben az elnök csak a State Department ellen acsarkodó Joe McCarthy demagóg (R. Wis.) szenátort akarta meginteni. McCarthy ugyanis a kommunisták üldözésével akar hatalomra jutni, mert reméli, hogy vezérlete alatt egyesítheti az ország összes szélsőségesen reakciós elemeit, akikkel magához ragadhatja a hatalmat abban az esetben, ha újabb depressziós elégedetlenség keletkezne. McCarthy most nagyon élesen támadta a State Departmentet azért, mert az Európában fentartott úgynevezett “információs” (értsd: propaganda) könyvtárakban megtűrtek olyan irók müveit is, akik McCarthy szerint valamely szubverziv szervezethez tartoznak. A State Department annyira megijedt a demagóg McCarthy kritikájától, hogy azonnal elrendelte számos igen nagy nevű amerikai iró müvének kivonását az említett könyvtárakból, ami valóságosan az “indexre” való helyezéssel azonos, amit aztán valószínűleg követnek az összes iskolákban, majd a nyilvános könyvtárakban is. Ugyanezt csinálták Hitlerék és csinálta a Katolikus Egyház évszázadokon keresztül. Eisenhower nagyon elővigyázatosan beszélve a diákokhoz ezt mondotta erre vonatkozólag: Minden amerikainak joga van ahoz, hogy azt olvassd, amit akar. Ne féljetek tehát a könyvtárakba menni és ott bármely könyvet is olvasni. Hogyan győzhetjük le a kommunizmust, ha nem tudjuk, hogy mi az? Miért van annak olyan vonzó ereje? Hiszen csaknem olyan, mint a vallás, — habár csak az alvilági területről jövő is. Harcolnunk kell ellene és nem elbújnunk előle. Nagyon jól tudjuk mi, hogy ez az ország nem tökéletes s sok minden van még itt, amit a jövő generációnak javítani kell. Ilyen például a faji megkülömböztetés, vagy a vallások miatti diszkrimináció. Ezek ellen harcolnunk kell és nem eltagadni népünk előtt. Eisenhower tehát egy szóval sem tiltakozott az indexre vett irók müveinek eltávolításáért, hanem csak azt tanácsolta a diákoknak, hogy olvassák azon könyveket, amikből megismerik, hogy mi a kommunizmus, — amit pár szóval azonnal meg is mondott: “az alvilági területről eredő vallás”. A vallásos babonában hivő elnök természetesen az “alvilág” alatt a poklot értette a nagy pubücitást nyert beszédében csak azt ajánlotta, hogy a diákok olyan könyveket olvassanak, amiből Uyen “nagyszerű információkat” nyernek a kommunizmusról, mint ő is adott. Az olasz választások Választásokat megelőzőleg mindig az a nagy kérdés, hogy vájjon ki fog győzni. Az olasz parlamenti választásoknál azonban még most, pár héttel a választások után is egyre kérdezgetik: Győzött, vagy vesztett-e a de Gasperi kormány? Mert dacára a Katolikus Egyház nagy erőkifejtésének, da-
