Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-06-20 / 1786. szám
l oldal BÉRMUNKÁS 1953. junius 20. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ..........................$3.00 Félévre .............................. 1.50 Egyes szám ára .......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ......... ...............$300 Six Months ..... ............... 1.50 Single Copy .... _______ 5c Bundle Orders ............... 3c ............. $3.50 “Bérmunkás” P. 0. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Militarista trükk Ha a szavak értelmét magyarázó szótárban kutatjuk, hogy mit jelent a manapság oly gyakran használt “Discourage Russia” kifejezés, akkor ilyenforma magyarázatot találunk: Miután a “courage” szó bátorságot, merészséget jelent, az ebből képzett “discourage” ige (cselekvést jelentő szó) azonos a magyar elbátoritanit, lebeszél, elijeszt fogalmakkal. így a csaknem naponként hangoztatott “discourage Russia” Oroszország elijesztését jelenti. Hogy kik és mitől akarják elijeszteni Oroszországot? Ez nem titok, mert naponként halljuk az amerikai kormány tagjaitól, félhivatalos szerepet játszó egyénektől s mindenféle szélsőséges hazafiaktól, hogy Oroszországot el kell ijeszteni attól, hogy az Egyesült Államokat megtámadja. A szótárak azonban csak a szavaknak már megszokott értelmét adják, nem foglalkoznak politikával és igy nem tudhatják, hogy ennek a kétszavas kifejezésnek jelenlegi IGAZI értelme egészen más. De közismert dolog, hogy a politikusok nem azt csinálják, amit mondanak és egyes kifejezéseket, frázisokat éppen azért hoznak forgalomba, hogy eltereljék a lényegről a figyelmet. A tények azt bizonyítják, hogy ilyen, valami titkos dolgot takaró kifejezés ez a “discourage Russia” is. Lesz-e béke Koreában, vagy sem, — kiáltottak fel az amerikai militaristák, amikor a koreai fegyverszünetre vonatkozó tárgyalásoknál a siker reménye csillant fel, — ez nem változtat azon a készülődésen, amit 1946 óta folytatunk azon célból, hogy Oroszországot elijesszük az Egyesült Államok megtámadásától. A Szovjet kormány egyetlen felelős tagja sem mondotta, még csak nem is célzott arra, hogy az Egyesült Államok megtámadására még csak gondolnának is. Sőt, mióta Amerika megkezdte a határtalan nagy arányú fegyverkezést, a szovjetellenes szövetségek összehozását és katonai bázisok felállítását a szovjet határok mentén, az oroszok részéről mindig csak azt hallottuk, hogy ily nyilvánvaló veszély láttára készülnek a védelemre, de soha senki sem mondotta, hogy MEG FOGJÁK TÁMADNI az Egyesült Államokat, vagy akármelyik szövetségesét is. Honnan származik tehát az a makacs állítás, hogy a Szovjetunión az Egyesült Államok MEGTÁMADÁSÁRA készül? Mert ez az állitás nem felelőtlen egyénektől került forgalomba, hanem miniszterektől, igen magas állású katonatisztektől, szenátorok és egyéb államférfiaktól. így például a múlt héten nyilvánosságra hozták Hoyt S. Vandenberg generális, a légierő volt vezérkari főnökének a kongresszusi bizottság előtt tett vallomását, amelyben azt mondotta, hogy Oroszország “elijesztésére” attól, hogy megtámadjon bennünket, legalább is 143 repülő osztagra van szükségünk. Ennél kevesebb már igen nagy veszedelmet jelent. Ezt az “igen nagy veszedelmet” azok hoznák az országra, akik le akarnak vágni másfél billió dollárt a légierő által kért költségvetésből, akik megelégednének 120 repülő osztaggal is. Persze az Army vezetősége is el akarja ijeszteni Oroszországot és azért 5 billióval többet kért, mint az előző költségvetésben. És hogy kellő hangulatot keltsen a törvényhozóknál, megrendezte Nevada államban az atombomba kísérleteket olyan publicitással, mint a cirkuszokat szokták hirdetni. Persze a Navy sem maradhat el, az is rá akar ijeszteni az oroszokra, tehát az is jóval nagyobb költségvetést terjesztett be, mint azelőtt. És nem maradhat el a Civil Defense sem, az is meg akarja mutatni, hogy itt olyan sok és jó atombomba menedékhelyeket tudunk építeni, hogy nem lesz érdemes az oroszoknak ideküldeni az atombombáikat. Persze nekik is kell egy pár milliócska ezen védelem kiépítésére. És végre az Intelligence Service (kémszolgálat) is követel pár száz millió dollárocskát, mert akkor olyan kémszolgálatot építhet ki, hogy előre tudni fogjuk, mikor és hol támadnak az oroszok, ami úgy el fogja venni a kedvüket, hogy nem is fognak támadni. Hát nem nagyszerű dolog ez?! Ha mindezen tényeket figyelembe vesszük, akkor a szótárral ellentétben ennek a “discourage Russia” kifejezésnek ezt az IGAZI ÉRTELMÉT találjuk: a militaristák furfangos trükkje az amerikai nép megijesztésére oly célból, hogy zúgolódás nélkül viselje az egyre növekvő militarista terheket. Hirdető ügynökségek Nem lehet tagadni, hogy a film, a rádió és a televízió nagy változást okoztak az amerikai nép gondolkozásában. Itt ugyan már régóta nagy szerepet játszanak a hirdetések, de megközelítőleg sem olyan nagyméretű, az élet minden ágára oly nagy befolyást gyakorlót, mint az utóbbi időkben. A nyomtatott betűvel közvetített hirdetés felett az olvasónak volt alkalma egy pillanatra gondolkozni és a túlzó állításoknak nem volt foganatja, sőt sok esetben éppen az ellenkező eredményt hozták, mint a lürdetők várták. A rádió és a TV hirdetések azonban oly gyors ütemben érik a hallgatót, hogy nincs ideje gondolkozni és a sok hazugságból mégis csak ragad valami még a szkeptikus figyelőre is. A hirdetések ily széleskörű emelkedésével a hirdetési ügynökségek tekintélye is nagyon megnövekedett és természetesen a politika mezejére is kiterjeszkedtek. Ilyen hirdetési ügynökségek vezetik le a nagyobb választási kampányokat és egy ilyen ügynökség vállalkozott arra, hogy bemutassa Amerika népének, milyen nagyszerű teljesítményeket vitt végbe az Eisenhower adminisztráció »z eddig már eltelt első negyedévében. Azt a nagy TV “show”-t, amit a White Houseból adtak le a múlt héten és amelyben Eisenhower elnök és négy minisztere voltak a szereplő “star”-ok, a new yorki Battan, Barton, Durstine és Osborne hirdetőügynökség rendezte. Maga Ben Duffy, a cég elnöke volt a főrendező. A “show”-t (az előadást) természetesen számos próba előzte meg. Az újságírók jelentése szerint ezen próbákon jöttek rá arra, hogy a szereplők ne tartsanak beszámoló beszédeket, hanem csak az elnök kérdéseire válaszolva az előre elkészített grafikai rajzokról mutatják be az elért eredményeket, amiket a BBD&O hirdetési ügynökség állított össze. De azonkívül a miniszterek a TV kamara fölött elhelyezett táblákról olvashatták a mondanivalóikat, amely táblákat persze a TV-t figyelő közönség nem láthatott. így azt a látványosságot keltették, mintha az elnök és miniszterei csupán csak családiasán, minden formalitás hiányával beszélgettek volna az ország ügyeiről. A miniszterek természetesen gyors egymásutánban sorolták fel a már állítólag teljesített és a jövőben teljesítendő terveiket, amiket a hirdető ügynökök úgy álltottak össze, hogy ne maradjon egy unalmas pillanat se a hallgató részére, nehogy az gyorsan elcsavarja a gombot, hogy a miniszteri sztárok helyett színházi csillagok mutatványait keresse. A hirdető ügynökségeknek ezen uj politikai szerepe annyira felbátorította az egyik ügynökséget, hogy ezt a nyilatkozatot tette: “A hirdetések tették ezt az országot naggyá és fogják megtartani továbbra is”, amit persze lehet igy is érteni: “A hirdetéssi ügynökségek bolondították ezt az országot eddig és fogják továbbra is”. A jó magaviselet jutalma Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága, a Supreme Court, mint már többször, úgy most is kibújt egy olyan döntés hozatala elől, amely kimondaná, hogy az amerikai alkotmány egyik sarkalatos pontját a legszemérmetlenebbül tiporják sárba az ország számos részén, sőt még a fővárosban, Washingtonban is. Az amerikai alkotmány 14. függeléke kimondja: “Egyetlen államnak sincs joga olyan törvények hozására és azok gyakorlására, amelyek az Egyesült Államok polgárainak szabadságát és polgárjogait megrövidítenék . . .” Washington városban, — mint sok más déli városban is, — az iskolákban elkülönítik a színes népek gyermekeit a fehérektől. Miután ez az elkülönítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy a színes gyermekeket csak az alacsonyabb rangú és felszereléssel biró iskolákba engedik be, Washington negró lakói arra kérték a legfelsőbb bíróságot, hogy nyilvánítsa alkotmányellenesnek az elkülönítést elrendelő városi törvényt. A Supreme Court azonban kibújt a döntés alól és újabb adatok felsorolására utasította a port folytató ügyvédeket. A döntés helyett azonban mégis adott valamit a színes népeknek is. Ez az a döntés volt, amelyben 8-0 szavazattal érvényesnek mondott egy városi törvényt, amelyet nyolcvan évvel ezelőtt hoztak, de már megfeledkeztek róla. Ez a törvény, amit a polgárháború után á “Liberation” mozgalom hívei erőszakoltak keresztül, kimondja, hogy Washington D. C. vendéglőiben “a negró vendégeket, ha azok jó magaviseletét mutatnak, ki kell szolgálni a rendes árak mellett”. Ez a törvény hamarosan feledésbe ment, illetőleg kijátszották úgy, hogy “rossz magaviseletnek” minősítették, ha a negro vendég zúgolódott azért, hogy az elkerített sarokba ültették le, avagy azért, hogy piszkos edényekben hozták és tették eléje az ételmaradékot. Az eredmény az lett, hogy Washington “jobb” vendéglőiben ma éppen úgy nem szolgálják ki a színes fajhoz tartozó egyéneket, mint akárhol a fajgyűlöletről hírhedt államokban. A Supreme Court ezen döntése akkor, midőn kibújt a fajgyűlölet elítélésére szolgáló igazi döntés alól, az alkotmánnyal való football játéknak nevezhető. Valahogy úgy hangzik, mintha a főbíró urak megismételték volna azt a frázist, amit a száz-százalékos ultrahazafiaktól igen gyakran hallunk s amit a magyar nyelven igy adhatunk vissza: “Mi nem gyűlöljük a négereket, de azoknak tudni kell, hogy hol van a helyük!” Szóval addig megtűrik a négereket, sőt még ki is szolgálják
