Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-06-20 / 1786. szám
1953. junius 20. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI FEGYVERSZÜNET UTÁN Három évi öldöklés után, amikor elhallgattak a fegyverek, mint jó üzletemberek, akik mindent az üzlet, a profit utáni törtetésért csinálnak, az amerikai nagytőke kell, hogy számvetést csináljon, megvizsgálja azt, hogy meg van-e a lehetősége annak, hogy a háborút mint kifizető üzletet vegyék számításba. Kétségtelen, hogy a koreai háború kapóra jött (rossz nyelvek szerint rendelésre jött) a gazdasági válság előtt álló tőkés rendszernek, amellyel nem csak a koreai hadszintért lehetett ellátni hadianyaggal, hanem meglehetett inditani az egész világ felfegyverzését is, ezt el lehetett könyvelni a haszon oldalra. Sok, sok millió dollár profitot jelentett, de akármilyen sikeresnek látszó is üzleti szempontból ez a háború, ha nyitott szemmel vizsgálják, úgy rá kell, hogy jöjjenek arra, hogy az üzleti oldal is súlyosan meg van terhelve, nem csak a nagyon tekintélyes veszteség listával amely sokkal, de sokkal nagyobb mint amit a hivatalos jelentések elkönyvelnek. Ezt — miután nem a saját bőréről volt szó — belekalkulálta a nagytőke az üzletbe, hanem az a tény, hogy Amerika elég tekintélyes háborúba ez az első eset, hogy nem mint győztes került ki a harcból és pedig azért, mert — ezt jó lesz megjegyezni — ma már elmúltak azok az idők, amikor könnyűszerrel lehetett legázolni a kis gyarmati népeket. Ezek az ázsiai és afrikai népek, ma már nem lázadó hordák többé, kiket a nagy hatalmak a modern fegyvereikkel könnyen hajtanak igába, hanem tudatos nép, amely egységesen áll szembe, minden támadással és hadászati szempontból is felveszik a versenyt a nagyhatalmak tábornokaival. Mert nem csekély külömbség, hogy az a nép amely a szabadságáért, függetlenségéért száll harcba, tudja, hogy miért harcol. Tudja, hogy a hozott áldozatok nem hiába történnek. Viszont az amerikai, vagy angol fiukkal nehéz elhitetni, hogy sok ezer mérföldre a szülőföldtől, ott Koreába Amerikát, vagy Angliát védik. Ezek harcolnak mert kényszerítik őket, de ez a harcikészség nem mérhető öszsze azon harcikészséggel, melyet egy a szabadságáért, a felszabadulásáért harcoló nép kifejt. Ezt mutatja nem csak Korea, hanem Indokina, Malay, Burma népe is, amelyeket nem három, de 5-7 év alatt sem tudtak megtörni, leigázni. ♦ Nem állítom, hogy erre az amerikai nagytőke önként, saját tapasztalatából jött rá, erre a belátásra rákényszeriteték a saját szövetségesei, akik kénytelenek voltak megmondani, hogy nekik már elég volt nem csak1 a koreai “rendőri akcióból“ hanem az egész háborús készülődésből és elkerülhetetlenül le kell ülni a tárgyaló asztalhoz. Nem szabad diktálni, hanem mint egyenlő felek tárgyalva, hogy fokozatosan enyhítsék ellentéteket a szocializmus útjára tért országokkal. Azt sem állítom, hogy talán Churchillékát a szocializmus iránti jóérzés, vagy a békeszeretet vitte erre az útra, korántsem. Erre rákényszeritette a saját és az egész világ népének a békeakarata, amely nagyon erősen kihangsúlyozta, hogy nem hajlandó imperialista célokért harcolni és a békeharc követelése volt az, amelyet ma már a tőkés rendszer kormányai is átvettek és továbbítottak amerikai gazdáiknak. AMERIKAI VISZI!ANG Ha az amerikai lapokat és egyéb hírszolgálati aparátusokat nézzük, úgy kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ezekből nem az öröm, hanem inkább az elkeseredés, a dühöngés nyilvánul meg. Nem titkolják haragúkat a szövetségeseinkkel szemben, Churchill ma már nem más, mint egy “fáradt öreg ember” és a többi kormányférfiákat is alaposan lecsepülik. Különösen kijut ebből az indiai Nehrunak. Ami pedig az idegen nyelvű polgári lapokat illeti, azok valósággal tajtékoznak a dühtől. Egyrészt féltik az állásaikat a különböző propaganda és kémcsoportoknál, amelyek feleslegessé válnak, ha valami megegyezés lesz a két gazdasági rendszer között. Bizonyos, hogy Payer, Nagy Ferenc féle kormányosdi illetve aminek a lényege a payrolon levés, meg ,fog szűnni és a legkisebb kilátás is elmúlt arra, hogy ők még egyszer a népeik nyakára kerüljenek. Nagyon rájuk jár a rúd, még utóbb rákényszerülnek valamilyen tisztességes foglalkozásra. Persze nagy a sajnálkozás a délkoreai elnök “tragédiájával” szemben, aki nem fogadja el a fegyverszüneti megegyezést és “tovább fog harcolni”. Persze úgy mint eddig, hogy ő és a bandája — amelyet az amerikai lapok még nem is olyan régen a legkorruptabb társaságnak tituláltak — hogy ők uraskodtak, mig a nép koplalt, szenvedett és pusztult. “Szabad Koreának” nevezik azt az országot, amelyben még Ázsiában is legelnyomottabb volt a nép, ahol a tömeges kivégzések napirenden voltak. “Szabadsághősnek” nevezik azt a Rhee-t, aki még a saját polgári ellenzéki képviselőit is — mert tiltakoztak a korrupció ellen — elfogadta, börtönbe záratta és még ma is egyrészük kénytelen bujkálni. Nem hiszünk Rhee-nek hősiességében. Az egész lárma azért van, hogy ismét megzsarolhassák Amerikát, több pénzt, fegyvert és hitvány uralmának a biztosítását akarja ezzel elérni. A lényeg az, hogy a reakció az egész reakció pillanatnyilag vereséget szenvedett, hogy Koreában megszűnt az öldöklés és valószínűleg az elkövetkező tárgyalások olyan mederben fognak folytatódni, hogy a nemzetközi helyzet enyhülni fog és a harmadik világháború veszélye el fog múlni az emberiség feje fölül, legalább egy időre. És ez az idő megfogja mutatni, hogy a béke, vagy a háború, a szocializmus vagy a tőkés rendszer erői fognak-e megnőni. A kilátások kedvezőek, legalább is ezt mutatják nem csak a fenti események, hanem más nagyon fontos tények is. sA közelmúltban lefolyt francia községi választások, amelyekből a baloldal, minden hamisított törvény és évekig tartó propaganda dacára, megerősödve került ki, sokkal több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. De a legnagyobb erőfeszítést az olasz választásoknál fejtették ki. A nemzetközi reakció minden fő és segédcsapata választási propagandát fejtett ki. A pápa kiközösítéssel fenyegetett meg minden katolikust, aki a vörösökre szavaz. A templomi szószék, a gyóntató szék kortes hordóvá sülyedt. Spellman bíboros utasítására az Amerikában élő olaszok sok tízezer levélben kérték meg a hozzátartozóikat, hogy ne szavazzanak a baloldalra. Az amerikai uniók felhivással fordultak az olasz dolgozókhoz, hogy a vörösek ellen szavazzanak. A jobboldali szóc. demek nemzetközi szervezete ugyanilyen felhívást küldött, de keményen dolgozott a dollár is. Az eredmény nem is maradt el, becsületére legyen mondva az olasz dolgozóknak, minden terror ellenére, sokkal több szavazat jutott a baloldalra, mint az 1948-as választásokban és ami a fő, a tízezreket az áruló szoc. demektől hódították el. Az angol szakszervezetekben és magában a munkás pártban is erős a balratolódás, amely még Attle volt miniszterelnököt is arra kényszeritette, hogy erősen fellépjen az amerikai imperializmus ellen. Ázsiában, Afrikában és Közép és Délamerikában is észlelhető a tömegek balratolódása. Ezek a jelenségek biztosítékai annak, hogy az amerikai monopol tőke minden erőfeszítése se lesz képes összehozni olyan erőket, amelyek hajlandók volnának egy atomháború kirobbantásában közreműködni. A legnagyobb humort az amerikai kormányzat kedvence, a sok billióba került southkoreai őket a vendéglőkben, amig “jóviselik magukat”, vagyis “tudják a helyeiket”, elismerik, hogy alsóbbrendüek, mint a fehérek. Ez a felfogás természetesen sokkal gyalázatosabb a nyílt fajgyűlöletnél is. elnök szolgáltassa, ki rendőri segítséggel iskolás gyerekeket vonultat fel az amerikai parancsnokság és egyéb intézmények elé, ahol vígan hangoztatják az Európában jól ismert jelszót “Yankee Gd Home”. Rendőrség és katonaság védi az amerikaiakat a felhecceit gyerekek haragjától jól tudva, hogy a megegyezésen nem változtathat, de a nagy lárma és fenyegetőzés segíteni fog abban, hogy megzsarolhassa újra Amerikát. VEGYÜNK EGY KIRÁLYT Nem tudom, hogy nem-e merült fel már az “illetékesek” előtt is ez a gondolat, hogy kel-* lene venni Amerikának is egy királyt. Illetékeseknek azokat gondolom, akik az adóik felett rendelkeznek. Nem mintha azokat nagyon kiváló embereknek tartanám, kik féltő gondal nézik meg, hogy hová teszik a garast, ezt még a legjobb barátjuk sem állíthatja róluk. Ők csak akkor spórolnak, ha a nép szükségleteiről van szó, mint társadalmi biztosítás, lakóházak, kórházak építése, a nevelésügy támogatása, stb. De ha a nagytőkésekről, hadiszer gyárosokról, bankárokról van szó, nem csak itt Amerikába, hanem szerte a világon, akkor a bőkezűségük nem ismer határt. Ez érthető, mert a mi “illetékeseink” szoros kapcsolatba vannak a fentiekkel, sőt a legilletékesebbek, kivétel nélkül, a nagyipar tulajdonosai, a bankárok soraiból kerülnek ki. Hogy nekem nem azért jutott eszembe, mert nem lettem volna, vagy nem lennék megelégedve Truman vagy Eisenhower uralmával, korántsem. Jól kösse föl az a király a gatyáját, vagy királyné a bugyiját, aki jobban kiszolgálná a nagytőkét mint a mi volt és jelenlegi elnökünk. Ezen a téren nincs semmi baj, ezért nekem nem jutott volna ilyesmi az eszembe, de amikor láttam, hogy az egész amerikai hírszolgálat, heteken keresztül milyen óriási lármát csapott az angol királyné koronázása körül, hogy elfelejtette Amerika népéval a koreai háborút, a bérmozgalmakat, drágaságot, a Rosenberg házaspár kivégzésére való készülődést, hogy ez a félrenevelt amerikai nép a “nagy demokrácia”, a köztársasági államforma bajnokai, hogy falták ezeket a tudósításokat. Rájöttem arra, hogy itt hiányzik a “cirkusz”, az az mennyire el letetne kábítani ezt a népet, ha valahogy szert lehetne tenni egy királyra, vagy pláne királynéra. Az egészet megtehetne valósítani nagyon csekély öszsegért, Alig kerülne többe évente, mint mondjuk egy hadihajó. Persze itt nem valami talmi, hanem egy valódi királyra gondolok, olyanokra, amelyek már évszázadok óta ebben a mesterségben vannak, kik már tökéletesen belehüjültek az egymásközti házasságokba és ilyen nagyon sok van a világpiacon, Európa népei elég sokat felszabadítottak ettől a foglalkozástól. A JELÖLTEK A cár ivadékai nem igen jöv
