Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-06-13 / 1785. szám

1953. junius 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Amibe mindenki beleszól (Vi.) Ugyanis a republikánus pártban annyira kiéleződött a nézeteltérés, hogy belső szaka­dásról beszélnek. Mindez a béke eshetőségek körül forognak. Ugyanis vannak akik őszintén akarják a békét. Vannak akik agyon vannak ijedve, hogy Äzsi-. ában, majd később az öreg Euró­pában is béke lesz, amely a szo­cialista országok megerősödését fogja eredményezni. Nagy port vert fel Taft beszé­de, melyben azt követeli, hogy ha az angolok és az angol gyar­matok nem is maradnak meg a koreai háború mellett, akkor egyedül nekünk kell tovább foly­tatni azt, de nem szabad megal­kudni. Ugyan ezen az álláspon­ton vannak Jenner, Smith, Brid­ges, Knowland, McCarthy sze­nátorok, nem szólva a legtöbb generálisról. Ezzel szemben Eisenhower, valamint a közelebbi tanácsadók de még Dulles is, aki ezideig Knowlandék mellett volt, most megismerve a keserű valóságot, azt a nagy gyűlöletet, mellyel minden ázsiai ország van Ame­rika háborús törekvései ellen és mindazok ellen, akik ezen törek­vésnek a kikényszerítői, kényte­len békés megoldást, az angol, francia vezetőkkel megértést, megegyezést, szövetséget keres­ni. Persze, hogy kinek van igaza, azt nehéz volna nekünk megítél­ni. De látjuk, hogy az áruló munkásvezérek is amellett van­nak, hogy a szövetséget tartsák fenn és ezzel kapcsolatosan a ezen tankönyveket 1945-46 óta használják az amerikai iskolák­ban és Spellman kardinális jóvá­hagyását tartalmazzák, tehát a katolikus egyház szempontjából nézve “hivatalosaknak” tekint­hetők. Kitűnt ezen idézetekből, hogy a katolikusok megkülön­böztetnek “igaz” istent és “ha­mis” isteneket. “Igaz” isten csak a katolikusokra hallgat, minden más egyházzon keresztül csak a “hamis” istenekhez lehet imád­kozni. Mr. Archer bemutatott több ilyen tankönyvet, amelyek­ből ilyen részleteket olvasott fel: “Az Egyesült Államokban az egyház (kát. egyház) olyan vi­rágzó fejlődésnek indult, hogy hajlandók voltunk az állam és az egyház elválasztásának elvét kielégítőnek tartani. Az Egyház azonban ezt csak kompromisz­­szum gyanánt fogadta el, mint két rossz közül a kisebbiket.” “XIII. Leó pápa 1895-ben ezt irta az Egyesült Államokról: ‘Az Egyház (katolikus) jobban hadibázisokat, amerre már is szétszórták . az amerikai tőkés hadsereget. Ezzel szemben vannak akik már nem hisznek ezen pénzelt szövetségben, megvásárolt ba­rátságban. Úgy látják, mindaz csak addig tart, amig a fizetés kijár. Ezek azt akarnák, hogy vonják vissza az amerikai csa­patokat, ezen megbizhatatlan szövetségesek területéről, sőt még azt is mondják, hogy an­nak vannak kitéve, hogy azok hátba támadják őket, ha a har­madik vüágháborut megkezde­nék. Ugyan csak vannak olyan hü­lyék is, akik annyira elvannak bizakodva, hogy beképzelik, hogy Amerika egyedül is meg­tudja semmisíteni Kínát, amint Koreát is megsemmisítették, sőt ráadásul Oroszországot is. Ezt ők maguk képesek minden szövetséges nélkül — úgy hi­szik. Taft beszéde, amely az egye­dül. állást, a szövetségesek nél­kül, ha muszáj, háborút követel az ázsiai népek ellen, sokan pár­tolták, ezek között David Law­rence, nagy háborús uszító, megtámadta Attleet, Churchillt, a UN-t, mindenkit, hogy nem tartanak lépést vele. Persze, hogy ezen irány, melyen Taft, Lawrence, Knowland haladnak, háborúba vezet, de már senki más, még kevésbé országok ve­zetői az amerikaiakon kívül, nem akar háborút. Ugyancsak ezen banda olyan indítványt tett az amerikai kép­gyümölcsözne, ha a merő sza­badság helyett a törvények és az állami intézmények pártfogá­sát és kegyeit is élvezné.’ ” “Úgy a papír-, mint az érc­pénz anyagát és formáját törvé­nyek szabják mev az Egyesült Államokban; ha más, nem jogo­sított ügynökség pénzt adna ki, azt hamisnak nyilvánítanák. Ép­pen igy van ez az istenimádással is. Csak a katolikus módon való istenimádás az igazi, a többi hamisított.” “Minden nem-katolikus vallás csak részlegesen keresztény, ép­pen igy az intézményeik is. A Salvation Army, a Friend's Committee (Quakers) és a Yo­ung Man Christian Association nem IGAZI vallásos intézmé­nyek, elismerésük hamis isten­­imádást jelent.” A boszÖrkányüldöző bizottság alkalmat nyert a valóban szub­­verziv elemek leleplezésére, de természetesen siettek elhallgat­ni és üldözés helyett támogat­ják a babona terjesztőit. viselőházban, hogy ha a népkor­mányt Kínából befogadják a UN-be, akkor Amerika megta­gadja a UN költségeihez esedé­kes -támogatást. Ugyan csak Amerikát kivéve, egyetlen egy ország sem látja észszerűnek, lehetségesnek, hogy a 450 milli­ós Kínát kizárják a UN-ből, amikor a 8 milliós Formosát a kiebrudalt Chiangal Amerika bekényszeríti a UN-be. Szinte természetes, hogy min­den baklövésért, tévedéséért ál­dozatot keresnek, akikre ráken­hetik az ilyen tévedéseket. Az amerikai tévedésekért is nem Trumant, Dullest, McArthurt, Joseph Dodge-ot okolják, akik elszámitották magukat a koreai, kínai erőket illetőleg, hanem az angolokat, akik békés viszony­ban akartak lenni a kínaiakkal. Az oroszokat, akik részben ön­védelemből, részben szomszédos viszonyok miatt, segítették a ko­­reai-kinai csapatokat. Persze a mi véleményünk sze­rint, sokkal jobb volna, ha azon amerikaiak kerülnének felül, akik vissza akarják vonni az amerikai csapatokat, minden or­szágból. Megválva az igazat, ak­kor még az amerikai tőkés rend­szer sokáig életben maradhat­na, ha nyomorúságon keresztül is. De ha Chiangal, a francia-an­gol gyarmatosokkal, a német, japán militaristákkal szövetkez­ve háborút kezdenek, akkor ép­pen úgy elseperné őket is a har­madik világháború, amint az el­ső elseperte a cárizmust. A má­sodik a nácizmust, a harmadik elseperné a kapitalizmust. Tehát szabadon választhat­nak az amerikai urak, újabb há­ború és gyors pusztulás, vagy béke, visszavonulás az amerikai határokon belül és lassú, Ínsé­ges, nyomorúságos sinylődés és biztos pusztulás. NÉPELLENES NÉPJÓLÉTI MINISZTER NEW YORK — Mrs. Oveta Culp Hobby, aki az uj Depart­ment of Health, Education and Welfare” minisztérium vezetője, — magyarul: népjóléti minisz­ter, — az American Medical As­sociation végrehajtó bizottsága előtt élesen népellenes beszédet tartott. Az amerikai orvosok szövet­sége (AMA) ugyanis évek óta erélyes harcot visel a társadal­mi egészségszolgáltatás elve el­len. Az' amerikai orvosok vezetői ugyanis azt tartják, hogy ha a munkásság részére ingyenessé tennék a gyógykezelést, olyan­formán, mint adják a Social Security biztosítást, akkor a kor­mány megszabná az orvosi dija­kat és az orvosok nem számít­hatnának úgy, ahogy nekik tet­szik. A mai 'rendszer szerint ugyanis igen sok orvos első sor­ban is betege vagyoni állapotá­ra kiváncsi és nem a betegségé­re. A gyárosok szövetsége meg az országos kereskedelmi kamara és egyéb munkáltató egyesüle­tek természetesen szintén ellen­zik a gyógykezelés társadalmo­­sitását, mint minden egyéb oly intézkedést, amely a munkásság helyzetét javítja. Ezért Mrs. Hobby nekik akart kedveskedni, amikor ezeket mondotta: NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE MUNKA STÄRSAK FIGYELMÉBE A nyári idők beálltával is­mét itt van az alkalom a tár­sas kirándulások megtartásá­ra, melyek annyi sok kellemes napok emlékeit élénkítik föl, különösen a régi munkástár­saink között. Az első ilyen ki­rándulás JUNIUS 21-ÉN, VASÁRNAP lesz a közismert Edenvvald er­dőben a szokott helyen. Min­denféle innivalóról gondoskod­va lesz, azonban ennivalót mindenki hozzon magával. Szalonna sütéssel mindenki kiszolgálhatja saját magát. Ha esős idő lenne, úgy a rá­következő vasárnap lesz meg­tartva. Útirány: A Lexington Ave. White Plains subway a 180-ik utcáig és ott átszállni a Dyre Ave. magas vasútra a végállo­másig. Onnét pár perc séta az erdőbe. Itt említjük meg, hogy a második kirándulás julius kö­zepén lesz, mig a harmadik, melyet egész kerületi kirán­dulásnak tervezünk Bridge­­porton lesz megtartva augusz­tus első hetében. A pontos dá­tumokat idejében közölni fog­juk. Ezekre az összejövetelekre munkástársaink támogatását kérjük. Tisztelettel, a Rendező Bizottság. “A társadalmi gyógyítás gaz­daságilag olyan költséges, hogy az demokráciánk fenmaradását veszélyeztetné. De azonkívül megvonná az egyéntől azt a jo­got, hogy megválassza a saját orvosát.” Közéleti szereplő egyén ennél nagyobb “blöfföt” (majdnem marhaságot irtunk) aligha mon­dott még. A KORONÁZÁS Az angol királynő koronázá­sáról szóló híreket az amerikai kereskedelmi sajtó napokon át olyan terjedelemben és olyan lelkesedéssel közölte, hogy az ol­vasó szinte zavarba . jött, nem tudván biztosan, hogy nem-e az Egyesült Államok változtatott kormányformát és Amerika ki­­ránynőjét koronázták? Az egyik liberális újságíró azonban úgy találta, hogy az egész koronázás a kisértet-já­­ráshoz hasonlított. A koronázá­si felvonulásban szereplő díszes hintókat, valamint a főurak dí­szes lovag-öltönyeit és ékszereit a múzeumokból kölcsönözték. Maga Churchill is büszkén mu­togatta azt a Térdszalagrend ér­met, amit szintén az egyik mú­zeumból kölcsönzött. A koronázásnál főszerepet játszó püspökök süveges ősi misztikus ruházata, a penészes illatú koronázási ősi emlékek, mind azt a látszatot keltették, hogy ez az egész társaság eddig a kriptában élt, de most egy­két napra újra életrekeltek a nézők mulattatására. HAMIS ISTEN IMÁDÓI KATOLIKUS ISKOLÁK TANKÖNYVEIBEN A NEM-KATOLI­KUSOKAT HAMIS ISTENEK IMÁDÓINAK NEVEZIK. — AZ — AZ AMERIKAI SAJTÓ ELHALLGATTA A LELEPLEZÉST. WASHINGTON — Az amerikai újságok annak idején egé­szen alhallgatták Glen R. Archer,'az “Americans United for the Separation of Church and State” egyesület igazgatójának azon vallomását, amit az Un-American Activities kongresszusi bizott­ság előtt tett s amelyben részleteket olvasott fel a katolikus kö­zépiskolákban (High School) használt tankönyvekből. Mr. Archer kimutatta, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom