Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-01-24 / 1765. szám

2 olda) BÉRMUNKÁS 1953. január 24. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYÍL ATKOZ AT A • A munkásosztály és a munkáltató osztály kozott s<nimu közösség nin­csen. Nem lebet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés talallialó a dol­gozó emberek milliói kozott s az élet összes javait ama kevesek birják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell lolyma mindaddig, inig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, bogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes naplóért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER­REL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer Uezetét építjük a régi társadalom keretein beüli. Egész életünkön keresztül a kizsákmányoló osztály szócsö­vei tekintet nélkül, hogy a vi­lág mely részében vannak, nap­nap után mindsürübben hangoz­tatják, hogy ők BÉKÉT akar­nak. A népek ügyeinek eme in­tézői vagy Iskáriot Judások, vagy tudatlan gonosztevők, vagy mindkettő együttvéve. Mi is az a BÉKE, amelyet annyira hangoztatnak s milyen az a BÉKE, amelyet ők szorgal­maznak. Naponta halljuk a rá-' dión, olvassuk az újságokban, hogy újabb és újabb fegyvere­ket, gyilkoló eszközöket, misz­tikus bombákat fedeztek fel, amely napok vagy órák alatt megsemmisíthet egész városo­kat, egész országokat és köny­­nyedén kiirthatja azok teljes la­kosságát. Ezt nevezik a mi de­mokrata, republikánus vagy minden más néven nevezendő politikusaink BÉKÉNEK. Halomra rakták ezeket a fegyvereket, bombákat. A kapi­talista világ kizsákmányolt bér­rabszolgái éjjel-nappal gyártják azokat anélkül, hogy egy pilla­natra is megállnának gondol­kodni, hogy mit és miért is gyártják azokat. A szószátyár politikusok elrendelik ha tet­szik, ha nem, hogy az ország serdületlen és tudatlan gyerme­keit besorozzák és megtanítják a gyilkoló szerszámok haszná­latára. Ebben az országban több mint négy millió ilyen gyereket tartanak a hadseregben kiké­pezve, ha kell saját anyjának vágy apjának lemészárlására és minden hónapban újabb és újabb 50.000 tacskót tanítanak ugyan arra. Ez a világ kizsák­mányoló osztályának békeszere­­tete. De ez az ő érdekeiket szol­gálja és fenn akarják tartani uralmukat nem törődve azzal, hogy millió és millió ártatlan embert, nőt és gyermeket pusz­títanak el, csonkítanak meg. De ezeket a fegyvereket, bombákat munkások, kitagadott bérrab­szolgák, akiknek az egyedüli szabadságuk a robotolás, gyárt­ják. Ezen gyilkoló fegyvereknek, bombáknak használatához ők szolgálják millió számra — min­den ellenvetés nélkül — saját gyermekeiket. Ők is abba a bal­ga tudatban vannak, hogy ha gyermekeik kipusztitják az el­lenséget, BÉKE lesz az emberi­ség számára Nem tudják, sőt nem is igyekeznek megtudni,' hogy “A munkásosztály és a munkáltató osztály között sem­mi közösség nincsen. Nem lehet BÉKE mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgo­zó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll.” Nincsenek tudatában, hogy nem más országok, államok mil­liónyi népeit kell legyilkolni, ki­végezni, hanem ezt a társadalmi rendszert, melyben minden nap nagyobb az elnyomatás, kizsák­mányolás, amelyben a bizonyta-. lanság felemészti még a vasem­ber idegeit is. Minden ország kizsákmányo­ló osztályának szócsövei, politi­kusok, papok és az érdek-intel­­lektuellek minden fajtája BÉ­KÉT prédikál a munkásosztály­nak. Annak az osztálynak, melynek soha nem volt BÉKÉ­JE és mindaddig nem is lesz, amig saját ügyének intézését saját kezébe nem veszi. De en­nek az elérésére nem elegendők a mi szakszervezeteink, akiknek vezetőségei éppen olyan ádáz el­lenségei a jövő, az IPARI TÁR­SADALOM eljövetelének, mint a Wall Street ipari mágnásai. A világ kizsákmányolt bérrabszol­gáinak, ha békét akarnak, ha békéért vágyódnak, fel kell ad­ják, ki kell, hogy vetkőzzenek az elavult szakszervezeti és po­litikai szervezkedési formákból és kell, hogy kiépitsék a FOR­RADALMI EGY NAGY SZER­VEZET kereteit, amely a leg­­egyenesebb és a legmodernebb ut a megváltozott viszonyokhoz, hogy végetvessen egyszer és mindenkorra a magánkapitalis­ta vagy egyes államok általi ki­zsákmányolásnak. Amig a mun­kásosztály ennek tudatára nem ébred, addig kizsákmányolás, elnyomatás lesz osztályrésze. Szabadság, Egyenlőség, Testvé­riség, BÉKE csak akkor lesz az emberiség számára, ha a mun­kásosztály az egész világon “mint osztály szervezkedik, bir­tokukba veszik a földet, a ter­melő eszközöket és megszünte­tik a BÉRRENDSZERT.” A kizsákmányolt munkásosz­tály az egész világon, kell, hogy felépítse Forradalmi Ipari Szer­vezeteit, amelyen keresztül kon­trolálják, sakkban tarthatják bármilyen néven nevezendő kor­mányzatot. A világ munkássá­gának egyetlen ereje a karba­­tett keze, romba döntheti má­ról-holnapra ezt az elavult tár­sadalmi rendszert. Az amerikai munkásosztály szomorú állapotoknak néz elé­be. Nem mintha talán valami gyöngyélete lett volna a “sze­gény emberek” pártjának kor­mányzata alatt. Mert minden előnyöket, amelyet kapott, sa­ját erejével, karbatett kezeivel volt kénytelen kierőszakolni az uralkodó osztály szédelgő poli­tikusaitól, a kizsákmányoló osz­tálytól. Amig a kizsákmányoló osztály ki nem építette, tetőfo­kára nem melte a termelés és szétosztás eszközeit, addig va­lamivel elözékenyebb volt a bér­rabszolgákkal szemben, kivált­képpen depressziók és háborúk esetében. Most aztán, amikor egy újabb háborúra, az újabb társadalmi rendszer eljövetelé­nek megakadályozására, kivég­zésére készül szándékába vette, hogy a béke szent nevében a ha­tártalan kizsákmányolást, el­nyomatást hozza vissza. Ezért cseréltette meg a demokrata kormányzati rendszert egy oly kormány rendszerrel, amelynek tagjai a reakciósokból vannak összeválogatva. Ennek a kormánynak össze­állításáról, tagjairól már beszá­molt a Bérmunkás és arról is be­számoltunk, hogy a munkaügyi miniszteri tárcát egy szakszer­vezeti vezető nyerte el. Milyen gyönyörű sakkhuzás. Hályog a szakszervezeti vezérek fejével gondolkodó bérrabszolgák sze­mére. A demokrata kormányzás idejében jobbára a CIO basái kilincseltek a munkaügyi és a kormány hivatalaiban, ők vol­tak akik Truman elnökkel^ a koreai mészárlás előtt titkos ér­tekezletre jártak, amely érte­kezleteknek az eredménye lett a General Motors munkásainak 5 évre való gúzsbakötése. Sok amerikai fiú vére tapad ezeknek a munkásáruló judásoknak a lei­kéhez, ha van nekik lelkűk. Amint az AFL vezetősége Eisenhowerral New Yorkban tartott titkos értekezleten meg­állapodtak a munkaügyi minisz­teri tárcát betöltő egyén szemé­lyében, azonnal hivatalosan in­­dorszálták a reakciós republi­kánus kormányt, még mielőtt az hivatalosan átvette volna az ország igazgatásának gyeplőjét. A Wall Street urai és azok szószátyárkodó politikusai tu­datában vannak, hogy hogyan kell a két ellentétes szakszerve­zeti basákat kezelni, hogyan kell őket egymás ellen ugrasz­tani, féltékennyé tenni. Az At­lantic Cityben megtartott CIO országos konvención szintén ki­mondották, hogy “a nép akara­ta előtt ők is meghajolnak és mindenben a kormány támoga­tására lesznek”. Micsoda féker­­ség, micsoda arcátlanság. Mi­lyen szembeköpése az amerikai szakszervezeti munkásságnak. Csaknem egy teljes esztendőn át pumpálták a szakszervezetek tagságát, mely által milliókat hoztak össze, hogy kibuktassák a reakciós elemeket és amikor azok kerülnek a Wall Street ke­gyelméből a nyeregbe, hasravá­­gódnak, hozsannát zengedeznek azoknak, akik éveken keresztül fonták a kötelet, hogy azt alkal­mas pillanatban a szakszerveze­tek nyakára szorítsák. A közeljövőben szemtanúi le­szünk annak a sakterolásnak, amelyet az amerikai szakszer­vezetekben a BROTHER Mun­kaügyi Miniszter segítségével, közbenjárásával a Wall Street uszályhordozói elfognak követ­ni. Két ut lesz előttük, vagy le­szerelni, vagy tönkretenni saját alkotásaikat. Alig egy hónap választ el bennünket, hogy a gumi ipar munkásai újabb kö­vetelésekkel állnak elő, hogy nyomorúságos helyzetükön né­mileg javítsanak. Március havá­ban a szövőipari munkások ké­szülnek a rajtuk esett sérelme­ket orvosolni. Ezeket a páriákat gyalázatosán kij átszőtték úgy a CIO, mint az AFL. Amikor az ország minden részében a bér­rabszolgák, hol rövidebb vagy hosszabb ideig tartó sztrájkok­kal némi előnyöket és némi bér­­javitást vívtak ki, hogy a ro­hamosan növekedő áremelések­kel némileg lépést tartsanak, akkor a szövőipar munkásai 6 centől 9 centig levágták bérei­ket és három- négy orsó helyett hat és kilenc orsót kell kezelni­ük, melynek következtében ezer és ezer szövőmunkás járta és még ma is járja a munkanélkü­liség kálváriáját. A szakszerve­zeti basák úgy igyekeztek meg­oldani a kérdést, hogy más ipa­rokban helyezték el a munka­­nélkülivé vált szövőmunkások jó részét és ezzel ideiglenesen lecsapolták a szőmunkások ha­ragját. De azok, akik a munkán maradtak, hogy bosszút állja­nak a szakszervezetek vezetősé­gein a CIO-ból az AFL-be és az AFL-ből a CIO-ba mennek át, nem veszik észre, hogy csöbör­­ből-vödorbe esnek. Ugyancsak március havában a villamossági munkások szer­vezeteinek úgy a CIO, mint a független szervezetnek lejár a szerződése. A független szerve­zetek élete meg van pecsételve, nem csak az uralkodó osztály kívánja azt kivégezni, hanem azzal egyesülve a CIO villamos­­sági szervezetének basái is, Ca­­reyval az élen. Április havában a vágóhídi munkások szervezetének jár le a szent és Sérthetetlen szerződé­se. Júniusban az acélipari és a tengerhajózási munkások járul­nak majd az ur szent és sérthe­tetlen szolgája, a Brother Mun­kaügyi Miniszter oltára elé, hogy néhány rongyos centtel könyörüljenek meg a nyomorú­ságos helyzetükön. Otóber ha­vában a szén és vasúti munká­sok kerülnek sorra. Egész biz­tosan ellehetünk arra készülve, hogy a kizsákmányoló osztály, a kormány támogatásával, le­fog verni minden ellentállást. Azt is rebesgetik és nem min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom