Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-05-30 / 1783. szám
1953. május 30. BÉRMUNKÁS 3 oldal A “Vasfüggöny” szakadozik (Vi.) Hogy kik és miért állították fel az úgynevezett vasfüggönyt a szocialista országok körül, amely leginkább a kereskedelem, árucsere, sőt a látogatások beszüntetésében nyilván nult meg, azt legtöbb gondolkodó ember tudja, mert ez nem újkeletű, hanem az orosz forradalom után született, mivel a katonai beavatkozás nem verhette azt le, ilyen “Sanitary Cordon” felállításával próbálták azt megdönteni. Legújabban, illetve 1949 óta, amikor azt látták, hogy a szocialista országok nem hogy öszszeomlanának, a háborús nyomorúság, elzártság és a külső agitáció, cselszövések terhétől, hanem megerősödtek úgy, hogy már sok jó dolgot, haladást tudtak felmutatni a látogatóknak, akkor beszüntették a látogatási engedélyeket. Még jobban megszorították a kereskedelmet, ami nem sikerült nekik belső lázadásokkal, úgy számították, hogy az életszínvonal csökkentésével, a kereskedelem, a szükséges áruk megvonásával, bírják a szocialista útra tért országokat összetörni. De már minden jel arra vall, hogy az nem sikerül. Amint az oroszok letörése sem sikerült. « AZ ELSŐ FELVONÁS Még 1923-ban kezdődött, amikor már az angol, amerikai, japán urak belátták, hogy nem képesek a lerongyolódott orosz népet leverni, inkább sok, saját Ha nem, hát akkor hol vannak a bizonyítékaik a Szovjet Unió részéről a béke megteremtésének az érdekében? “Az egész úgy tiszta s világos és az egész világ népességétől függ a fekete áramlatnak a megakadályozása. Ha nem igyekszünk ennek a tételére, ha nem ragadjuk meg az alkalmat, akkor saját magunkat okozhatjuk és senki mást az elkövetkező válságos napoktól. “Ha törekvéseink balsikerrel járnak és a világ állig felfegyverkezve marad, akkor világosan fog állani mindenki előtt, hogy kik azok, akik elgáncsolják az emberiség nyugalmát, a világ békéjét. “Az Egyesült Államok eme kezdeményezései és ajánlatai tiszták és világosak. Ezen ajánlataink minden további érdekektől mentesen azon megállapításainkon nyugszanak, hogy az össznépesség szive az igazságos békéért áhítozik. Az orosz és a kínai népnek nem kevésbé, mint saját országunk népei. Ha hozzá alkalmazkodnak és megszívlelik a mi felfogásunkat, hogy az Isten azért téremtette az embert, hogy élvezze és nem azért, hogy megsemmisítse a föld áldásait és munkájának gyümölcsét. Ezért vágyakozva le kell, rázzák hátukról és szivükből a további fegyverkezést és az azzal járó félelmet, hogy megtalálhassák azt az arany kort, amelyben a szabadság és a béke uralkodik.” Köhler. embereik is azokkal rokonszenveznek, igy visszavonták a katonaságot és elrendelték, hogy nem szabad a vörösökkel, illetve az oroszokkal kereskedni. Akik kereskedtek, azok olyan árakat, szabályokat állítottak fel, ami nagyon hátrányos, lealázó volt az orosz nép részére. De ezek a kereskedők tudták, hogy az oroszok nagyon rávannak szorulva bizonyos dolgokra, igy csak készpénzért, aranyért, vagy árucserébe is csak olyan formákban, hogy az oroszok által szállított árukat, prém, faterményeket, stb., nagyon olcsón vették át, ezzel szemben az oroszoknak nagyon drágán adtak el mindent. Ilyen feltételek mellett, még Henry Ford is kötött volna szerződést az oroszokkal és szállított volna oda uj automobilokat. Ilyen körülmények között, az orosz népnek kellett erősen dolgozni, a hasán spórolni, hogy építeni tudjon. Ezt úgy vették a tőkés országok, hogy arra képtelenek lesznek és előbbutóbb összeroskadnak a nagy terhek alatt. Ez az elzártság enyhült az 1933-as évben, amikor Roosevelt vezetése alatt, Amerika enyhítette a zárlatot. Mindez az enyhítés a zárlat visszavonások, a kereskedelem megindítása, leginkább azért történt, mert a nyugat, illetve a tőkés országokban rémséges nagy munkanélküliség volt és arra kényszeritette a kormányokat, a gyárosokat, hogy keressék a kereskedelmet még az oroszokkal is. A nácik támadásai következtében ez még szövetségesi viszonyra is vezetett a második világháborúban. A MÁSODIK FELVONÁS Amig a tőkések azt számították és el is hitték számításaikat, hogy bármi is fog történni, Oroszország nagyon legyengülve, összetörve, elpusztítva fog kikerülni a háborúból és úgy tudnak majd azzal bánni, ahogy ők akarják! Persze ez nem sikerült, sőt ellenkezőleg, ha gazdaságilag nem is, de a szomszédos országok dolgozó népével, haladottabb iparaival, nagyon gyorsan újjáépítették, nem csak Oroszországot, hanem a társországokat is. Amidőn ez már nyilvánvaló lett, a hatalmukban elvakult tőkések előtt is, akkor kezdték meg (1947-ben) az úgynevezett vasfüggöny feállitását. Először csak a kereskedelmet tiltották be a szocialista útra tért országokkal, majd később az utazásokat korlátozták és végül teljesen beszüntették. Féltek, hogy a látogatók meglátják, milyen nagyszerű építkezések, haladás van a szocialista tervgazdaságra tért országokban. Amint az orosz nép, valamint a népi köztársaságok, saját maguk erejéből — mely leginkább munkaerő volt — építették fel még nagyobbá iparaikat, országaikat. Modernizálták a földművelést, hogy a lakosság fele felszabadult a földhöz kötöttségtől és iparokban helyezkedett el a többi ipari munkás mellett. Már azt is belátták a tőkések, hogy ez a második felvonás is a szocialista tervgazdaság helyességét bizonyította be. Már két éve bomladozik a vasfüggöny, nagy réseket törtek rajta leginkább Anglia, Németország, Franciaország tőkései. Most a következő hónapokban a teljes széthullása várható a nemzetközi tőkések által feállitott “vasfüggöny”-nek. íme itt vannak a bizonyítékok: Bonn, Németországból jelentik, hogy az orosz, román kereskedelmi kiküldöttek, kicserélték a listát, hogy milyen árukat, milyen árukkal való cserében fognak átvenni Nyugat-Németországtól. Ezen előzetes egyezmény a genovai kereskedelmi konferencián történt meg és nagyban helyreállítja Németország és a keleti államok közötti kereskedelmet, amely a második világháború előtt volt. Azt is jelenti Drew Middleton, Bonnból, hogy igen sok nagy gyáros és kereskedő már régen harcolt azért, hogy teljesen helyreállítsák a volt, nekik nagyon is szükséges kereskedelmet Oroszországgal és a vele szövetséges országokkal. Tokióból jelentik, hogy az oroszok még a nyugati tőkéseknél is olcsóbban adnak olajat a japánoknak, bizonyos árucsere következtében. Valamint ott is tárgyalások folynak, hogy úgy az orosz, mint a kínai árukat kicseréljék sokkal nagyobb mértékben, mint bármikor a múltban. Ez már azért is természetes folyamat, mert a japánoknak sok olyan nyersanyag kell, ami Kínában, vagy Oroszországban található. Ezzel szemben kell nekik piac, a kész árukat kicserélni ilyen ' nyersanyagokért, melyek már a közelség miatt is olcsóbbak mint Délázsiában, Vagy más gyarmati országokban. De ami legfontosabb, csak igy képesek pénznélkül — árucsere formájában megindítani a kereskedelmet. Moszkva jelenti, május 16- án, hogy az argentínai kormány küldöttei megegyezést kötöttek az oroszokkal, nagyobb kereskedelem megindítására. Ugyanezt csinálják a franciák, angolok, olaszok, a skandináv országok, nem is számítva az ázsiai országokat, melyek már egy pár éve keresztültörték az amerikai “vasfüggönyt” és nagyban kereskednek minden szocialista országgal. A KÍNAI felvonás Már négy éve, hogy Kina körül is vasfüggönyt akar vonni az amerikai bank érdekeltség. Úgy akarták Kínát is megfojtani, mint Oroszországot próbálták a kezdetleges szocialista tervgazdaságban. Meg akarták tiltani, hogy a szükséges anyagokat, de leginkább szerszámgépeket adjanak el Kínának. De már Kina a többi szocialista útra tért országokkal, de leginkább Oroszország segítségével, könnyen megúszta ezen elszigeteltségnek az áramát. No meg nem is tudták teljesen elszigetelni még a tengerek felől sem. Burma, Indokina, Idonézia, Ceylon, a szocialista országok mellett, sőt még Anglia is elég nagy LOS ANGELES FIGYELEM! Los Angeles és környéke Bérmunkás olvasók junius 14- én d.e. 9 órai kezdettel az Elysian Park gyönyörű 3-as számú helyiségében NYÁRI KIRÁNDULÁST rendeznek. Erre a kirándulásra Los Angeles és környéke osztálytudatos magyarságát szeretettel meghívjuk. Ételekről és italokról gondoskodva van. ÚTIRÁNY: A város felől jövők vegyék a Sunset Blvd.-t az Elysian Park Ave.-ig, azon haladva néhány perc a 3-as számú hely. Hollywood felől jövők vegyék a Sunset Blvd.-ot az Echo Park Ave.-ig s azt a Morton Park Ave.-ig amelyen haladva egyenesen beleszalad a 3-as számú helyiségbe. Bérmunkás jelzés várja az érkezőket. mértékben szállított Kínának. Most már még a legelfogultabb amerikai bankárok és Írók beismerik, hogy Japánnak sincs más ut, mint a kínaiakkal megnyitni a kereskedelmet. Amint 1930-ban, úgy most is a munkanélkülség réme kényszeríti a tőkés országokat, a szocialista országokkal való kereskedelem felvételére. Ez a harc a piacért olyan méreteket öltött, hogy nincs olyan hatalom, mely azt megtudná állítani, betiltani. Ha az amerikai bankárok nagyon erősködnek, ezen vasfüggöny fentartásával, akkor az egységfrontjuk omlik össze. Ha pedig megengedik a kereskedelmet, akkor a szociata országok rohamosan erősödnek meg. Kiépíthetik iparukat, felhasználhatják természeti kincseiket. A kínai események csak bekoronázzák azt a végtelen nagy harcot, feláldozást, szenvedéseket, melyeket az oroszoknak, későbben a magyar, lengyel, román, bolgár, csehszlovák népnek kellett hozni, hogy megtörhessék a nemzetközi bankárok blokádját, összehúzzák az általuk felállított “vasfüggönyt”. Minden országban a gazdasági viszonyok szabják meg, nem csak a népesség jólétét, hanem a kormányok erejét, népszerűségét is. A tőkések úgy számítottak, hogy ha ilyen korlátokkal megakadályozzák a fejlődést, kereskedelmet, akkor olyan gazdasági viszonyokat tudnak teremteni a szocialista útra tért országokban, hogy a nép fellázad azok ellen. Most ezt már nem tudják elérni, sőt, azt kell belátniok, hogy még ilyen megszorítások dacára is, a szocialista tervgazdaság győzedelmeskedett mindenfelé. Ezzel szemben a tőkés gazdálkodás omlik össze, ha még tovább akadályozzák a világkereskedelmet. A világnak több mint egyharmada már szocialista tervgazdaság szerint termel. Még olyan országok is, melyek nem tértek teljesen a szocialista tervgazdaság útjára, közelednek ahoz. Nem azért, mert szeretnék azt, hanem a fejlődés mely a korlátok eltávolítása után még sokkal jobban meggyorsul, arra kényszeríti őket.