Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-05-30 / 1783. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1953. május 30. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Esrv évre ..........................S3.00 One Year sa.Oft Félévre ............................... 1.50 Six Months ........ 1.50 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ............ ....... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ........ ___ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ........................................... .... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak hivatalos felfogásával. közlésük még a Bérmunkás Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE AO • A boszorkányvadász Joseph McCarthy republikánus (Wis.) szenátorral egyre többet foglalkozik most már nem csak az amerikai, de a világsajtó is. Különösen sok festéket pocsékolnak rá mióta olyan habzó szájjal támadta a szenátusban Attlee volt angol miniszterelnököt, az angol Labor Party vezérét, aki kifogásolta McCarthy beleayatkozását abba, hogy az angol hajók még mindig szállítanak bizonyos árucikkeket a Kínai Népköztársaságnak. A Reuters hírszolgáltató vállalat jelentése szerint a múlt héten az angol sajtó tele volt a McCarthyra szórt “áldásokkal”. A “Sunday Pictorial” mintáját követve az angol lapok már csak a “Mr. Boszorkányvadász” néven említik ezt a szájhőst és hírhedt demagógot, aki kétségtelenül a Hitler módszerét követve törekszik az elnöki tisztségre, hogy rémuralmat teremtsen az Egeysült Államokban, esetleg az egész világon is. Az angol sajtó figyelmezteti Amerika népét, hogy jobb lesz, ha komolyan veszik McCarthyt most, amig nem késő. A londoni “Chronicle” cikke szerint Hitlert is csak tréfának vették előbb, jó lesz tehát ezt a Mr. Boszorkányvadászt komolyan venni, mert “ez is van olyan veszélyes, undorító, rosszhirnevü és gonosz, mint Hitler volt”. De azért az Egyesült Államokban még mindig nagyon sokan nem veszik komolyan a “McCarthizmus” veszedelmet. Nagyon kevés olyan ember akad, mint például az a 12 protestáns pap Bostonban, akik az amerikai nép nevében bocsánatot kértek Attleetól, az angol kiránynőtől és Churchill miniszterelnöktől McCarthy csúnya támadásai miatt. Az amerikai sajtó nagy része nem meri, vagy nem akarja McCarthyt leleplezni. Erre eklatáns példát adott a New York Post szerkesztőjének, James A. Wechslernek az esete is. A New York Post egyike azon igen kevés újságoknak, amelyek élesen kritizálják McCarthyt. Viszonzásul McCarthy az általa vezetett bizottság elé idézte Wechslert, aki beismerte ugyan, hogy fiatal korában tagja volt a “Young Communist League” szervezetnek, de még 1937-ben elhagyta és azóta nagyon erélyes üldözője a kommunizmusnak. McCarthy azonban mindenáron rá akarta sütni, hogy még mindig kommunista, ha nincs is tagsági kártyája és a Post éppen azért vezet olyan éles hadjáratot ellene. Wechsler erre azt felelte, hogy ő “egyforma eréllyel harcolt McCarthy meg egy másik egyén ellen, akinek történetesen Sztálin volt a neve”, de a boszorkányüldöző szenátor most az ő zaklatásával rá akar ijeszteni az amerikai sajtóra, hogy a mccartizmust és a McCarthy reputációját ne merjék kritizálni. Wechsler az “American Society of Newspaper Editors” nevű egyesület elé vitte ezt az ügyet, mert McCarthy zaklatásában a sajtószabadság megzabolázását látja. És noha ez az állítás eléggé helytálló, az újságszerkesztők egyesülete nem hajlandó foglalkozni a dologgal. Ennek oka, mint az egyik szerkesztő megmagyarázta, az, hogy minél többet foglalkoznak McCarthyval, az annál nagyobb publicitást nyer és a hatalma annál inkább növekszik. Ez a magyarázat aligha fedi a valóságot, mert a McCarthy csinyjeit és trükjeit ismertető cikkek, — amelyeket már egy szenátusi bizottság összeszedett, nem emelnék a Boszorkányvadász népszerűségét. Szerintünk McCarthy felszínen tartásának egészen más okai vannak. McCarthy hatalma tulajdonképpen azon alapjszik, hogy az amerikai sajtónak sikerült az amerikai nép agyába beidegziteni a “kommunista mumus” eszméjét. Ha az emberiség történetének eme legnagyobb csaló trükkjét nem hajtotta volna végre az amerikai sajtó, akkor McCarthy meg a többi kisebb-nagyobb szájhős hiába mutogatna rá egyes emberekre, hogy azok kommunisták; csak kinevetnék őket érte. Most azonban, miután a sajtó a talajt ily módon előkészítette, akire McCarthyék csak rámutatnak, hogy ime, ez is kommunista, vagy volt kommunista, már az illetőnek veszélybe kerül a megélhetési lehetősége, avagy teljesen el is veszti azt. Az amerikai sajtó tehát nem támadja McCarthyt, akit igy segített felépíteni. A most olyan nagyon kapálódzó Wechsler, midőn azt mondja, hogy “egyforma eréllyel harcolt McCarthy és egy másik egyén ellen, akinek történetesen Sztálin volt a neve”, elismeri, hogy éppen úgy segített a kommunista mumus felépítésében, mint a többi szerkesztők, akik most mélyen meglapulnak. Wechslerre is el lehet mondani, hogy szelet vetett és most vihart arat. McCarthyért az amerikai sajtó a felelős. Az amerikai sajtó az amerikai nagytőkések tulajdona. Az amerikai tőkések egyetlen célja a határtalan profitszerzés. Viszont a kommunizmus eszméje veszélyezteti ezt a profitot. Ezért segítette a tőkések tulajdonát képező sajtót felépíteni a kommunista mumus szörnyű eszméjét, amely egy-egy McCarthy kezében olyan korbáccsá lett, amely itt-ott még az életrehivásáért felelős szerkesztőkön is végigvág. Az amerikai tőke uralma Az Angliában időző amerikai újságírók szerint Churchill angol miniszterelnök, Attlee volt miniszterelnök és az amerikai szélső reakció vezérévé lett Joe McCarthy szenátor között keletkezett veszekedésben az angol nép egyöntetűen sorakozott fel politikai vezérei mellett. Ezt a már régen nem ismert egységet visszhangozta a sajtó, amikor McCarthy fejére oly bőségesen kérte az olyanféle istenáldást, mint ami a szuhai malmot is érte. (Hétszer ütött bele a villám egymásután). Ezt a nagy egységet az hozta létre, hogy McCarthy az angol külkereskedelem szétrombolását akarja elérni. Mert ez lenne az eredménye annak, ha rá tudnák kényszeríteni Angliát, hogy szüntesse be a hajózást a Kínai Népköztársaságba, a Szovjetunióba és hagyja abba a kereskedelmi összeköttetését a többi népi köztársaságokkal is. A már most is ínségben élő angol népre ez a végső halálos csapás lenne. így természetes, hogy az angolok pártkülömbség nélkül igyekszenek védekezni és harcolni ezen nagy csapás ellen. Mert McCarthynak az a feltevése, hogy az angolok a kollektív termelő országok helyett kereskedhetnek a “Szabad Világgal” is, amelynek vezetője az Egyesült Államok, nem sok reményt nyújt, mert Amerika tőkései erre nem sok alkalmat adnak az angoloknak. Bizonyítja ezt az “English Electric Co., Ltd.” esete is, amelyről mostanában sokat Írnak az angol lapok. Az Egyesült Államok kormánya nagy vizierő müvet épitet Washington államban, Bridgeport város mellett. A nagy víztárolót egy indián főnök emlékére “Chief Joseph Dam”-nak nevezték el. A kormány árlejtést hirdetett az erőmű villanyfejlesztő gépeinek szállítására. A beérkezett ajánlatok között az angol cég 1,600,000 dollárral kevesebbet kért, mint az amerikai Westinghouse vállalat. A rendelést mégis a Westinghouse kapta meg, mert a jelenlegi miniszterek, közöttük Charles E. Wilson honvédelmi miniszterrel az élükön, hallani sem akartak arról, hogy ilyen nagy rendelést külföldi iparvállalatnak juttassanak. Azt mondották, hogy ha az ilyen nagy munkákat külföldön készítik, akkor az amerikai gyárakban le kell majd tenni a munkásokat, nem is szólva arról, hogy a Westinghouse részvények urai is elesnek a jókora profittól. A törvény értelmében ugyan a legalacsonyabb ajánlónak kellett volna kiadni a rendelést, de a honvédelmi, a kereskedelmi meg a pénzügyminiszterek megtalálták a módját az uj árlejtés kurására, amelyben a külföldi ajánlatokra olyan megszorításokat tesznek, hogy azok képtelenék legyenek versenyezni. A “British Bsard of Trade” nagy dolgot csinált ebből, mert mutatja, hogy a külföldi iparvállalatoknak nem adnak alkalmat arra, hogy az Egyesült Államok részére dolgozzanak. Ha most aztán még a kollektív termelő országokat is el tudnák zárni az angol ipartól, akkor az angol nép oly éhínség elé kerülne, amiben milliók pusztulnának el. Az amerikai bankárok egyesületének konvenciója üdvözletei küldött Eisenhower elnöknek. Ebben az üdvözletben belefoglalták azt is, hogy az amerikai bankok betéte a háború befejezte óta 50 százalékkal emelkedett és igy bőséges tőke várja a profitra való elhelyezését. Ez a szerény jelentés persze azt jelenti, hogy elvárják a kormánytól, hogy olyan bel-és külföldi politikát folytasson, amely ezen rengeteg felgyülemlett tőke elhelyezésére alkalmat nyit. Az angol villany társaság ajánlatának kijátszása mutatja, hogy a kormány nagyon szivén tartja ezt az intelmet. De ez az intelem szolgál irányadóul a béketárgyalások elgáncsolásánál, valamint a fegyverkezés fokozásánál is. Az amerikai tőke uralni akarja a “szabad világot”! Kiátkozott választók A New York Herald-Tribune egyik cikke szerint Olaszországban nagy vitát kezdtek arra, hogy vájjon a választások szabadságával összeegyeztethető-e azon katolikus püspökök eljárása, akik kiátkozással fenyegetik azon katolikusokat, akik kommunistákra vagy szocialistákra mernek szavazni a junius 7-én tartandó képviselő választásoknál. A kommunista párt vezetősége 22 katolikus püspököt jelentett fel a bíróságoknál, miután elegendő adatokat gyűjtöttek arra, hogy ezen püspökök egyházmegyéiben a papság a kiátkozás és az “elkárhozással” fenyegeti a szavazásra készülő katolikusokat, ha nem a pápa által indorszált jelöltre szavaznak. Miután törvény tiltja a papokat attól, hogy tisztségükkel igy visszaéljenek a vá-
