Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-09-20 / 1747. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. szeptember 20. OSZTÁLYELLENTÉT Ebben az esztendőben is az amerikai “munkásünnepet” Labor Day-t a politikusok minden fajtája arra használta ki, hogy attól a naptól kezdve nagyobb adagokban rakják ki portékájukat Amerika népe elé, hogy aztán azok közül november 4-én kiválassza magának az elkövetkező négy esztendőre azt a pártot, amelyben a legtöbb “bizalma” van. Az Egyesült Államok legutóbbi népszámlásának kimutatása szerint kilencven millió azoknak a száma, akik szavazati joggal rendelkeznek. Négyévenként, vasfyis az elnökválasztási időszakban, amikor egy vagy két tucatnál is több különböző portékát áruló pártok korteskodnak, hogy a szavazó polgárok kegyét megnyerjék. Sikerül is nekik hosszú hónapokon át, nagy megerőltetések, megvesztegetések, különböző hangzatos frázisokkal telitett Ígéretekkel a szavazó polgárok felét, vagyis 45-50 milliót az urnákhoz csábítani. Alig egy-két évtizeddel ezelőtt az iskolákban azzal a tévhittel traktálták a tanulókat, hogy az Egyesült Államokban mindenkinek alkalma van az ország elnökévé lenni. Abban az időben nem is voltak a politikusok oly ravaszok mint ma, nem is voltak annyi hájjal megkenve. A polgári pártok jelöltjei — Republikánus vagy Demokrata — győzelmet arattak egyik vagy másik választások alkalmával, ha csak annyit Ígértek a szavazó polgároknak, hogy megválasztásuk esetén arra törekednek, hogy “Amerika polgárai jó ötcentes szivart vásárolhassanak”. Abban az időben Amerikában a nők nem voltak “egyenjogosul- tak’’ a férfiakkal. Nem volt az ipar, a kereskedelem úgy kifejlődve, mint ma. Az egész világ a magántulajdon, kizsákmányol- lási rendszeren alapult. Könnyű volt elnöknek lenni. A legtöbb esetben megválasztása után a világ egyik vagy másik részében kéjutazásokat, Afrikában nagy vadászatokat rendeztek. Még nem is olyan régen Howard Taft, a jelenlegi ohio szenátor apja volt az Egyesült Államok elnöke és az újságírók valamely fontos világi eseményekről kérdést intéztek hozzá azzal felelt, hogy “God knows”, az Isten tudja. Amikor Woodrow Wilson volt az elnök az első világháború idején, már kezdtek a régi hagyományos rendszertől eltérni, és Wilson sokat beszélt, amig St. Louisban a háború kellős közepén, a háború ellen beszélt. Nem képviselte a Wall Street érdekeit, elnémították és rövid időn belül meghalt. Követte őt Waren G. Harding, akinek el-' nöksége alatt a panamázások, sikkasztások, a “Tea Pot”-féle olajpanama zavarta meg az alvó amerikai nép álmát. Hardingot Calvin Cooledge követte, aki a régi hagyományos szokásokat vette fel és még Taft elnöknél is kevesebb mondanivalója volt a világeseményekről és ezért elnevezték őt “Silent Cal”-nak (Csendes Calvinnak). Őt Herbert Hoover váltotta fel, akinek ideje alatt megszületett a világ leghatalmasabb depressziója. Megválasztása előtti kortes beszédeiben, minden fazékba két csirkét és minden garageba két gépet ígért. De a technika, a termelés rohamos fejlődése cserbenhagyta őt. Hiába hangoztatta, hogy a prosperitás a küszöbön, a sarkon van, de az csak nem akart a sarokról a küszöb- ! ről útnak indulni és egy borzalmasan lerombolt gazdasági viszonyok közepette Franklin D. Roosevelt került az elnöki székbe és vele együtt odarepült a “két sas” is. Kortes beszédeiben Roosevelt is, mint a többi politikus, eget-földet Ígért. ígérte, hogy leveri a “pénzváltókat” (a Wall Street bankárokat) az amerikai nép nyakáról. ígérte, hogy a 16-18 milliónyi borzalmas helyzetben levő munkanélküli páriákat munkához segíti. A nagyrészüket hamarosan munkába is állították WPA elnevezés alatt, haszontalan munkák végzésére fogták be a millió és millió éhező páriát. Tanult, szakképzett munkáskezek a helyett, hogy a társadalom építéséhez hasznos munkával járultak volna hozzá, igen sok esetben egyetemi tanárokkal a városok parkjaiban papírhulladékokat, lehulló faleveleket gyüj- tettek össze. így mult el Roosevelt első négy esztendeje és 1936 évben újra választás előtt állott. Már ekkorra kizökkentette a Wall Street szekerét a kátyúból és azok jórészben cserbenhagyták őt, ennek dacára újból győzedelmeskedett ellenfele, a republikánus jelölt felett. A második terminusnál a kongresszus demokrata névvel jelölt tagjai is többségben kerültek be. Ebben az időben is az egész világ gazdasági helyzete vonaglott. Borzalmas volt az egész világ munkásságának helyzete. Olaszországban, Németorszá g b a n, Spanyolországban, Jap á n b a n hatalmasan kifejlődtek a reakció elemei. Megcsinálták a nácifasiszta mozgalmakat, amelyeknek termelési rendszerei veszélyeztették a körülöttük levő államok gazdasági fejlődését és 1939-ben, a német kizsákmányoló osztály terjeszkedésének akadályát látta és Hitler vezénylete mellett megindították a világmészárlást. 1940-ben, amikor Roosevelt újra megválasztása érdekében korteskodott, azzal kecsegtette az amerikai anyákat és apákat, hogy “Fiaik sohasem fogják elhagyni Amerika partjait és nem fognak Európa mészárszékére menni”. Közben a szövetségesek Oroszország és Németország hajbakaptak, fegyverekkel kezükben gyilkolták egymást, feltörték az egyezségeiket. Közben Amerika kizsákmányoló osztálya lá,tva azt, hogy a náci-fasiszta hadseregek erőre törnek és veszélyeztetik létüket, szövetségre léptek Oroszországgal. Megindult a világ legborzalmasabb embermészárlása. Roosevelt ígéretét a Wall Street, London és Páris bankárai megsemmisítették s az amerikai gyereAZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A iminkusoHztalj és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig amig éhség és nélkülözés taláUiató a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsak és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom «re- Uezetét épltjUk a régi társadalom keretein belttl. keket ezrével, tízezrével, százezrével szállítottak a világ minden részében felállított mészárszékekre. Megszűnt a depresszió. Hallatlan prosperitás váltotta azt fel. Az amerikai munkásosztály éppen úgy, mint a világ bármely más munkásosztálya, nem törődött azzal, hogy hogyan keresi meg megélhetését, nem törődött azzal, hogy azokhoz a dollárokhoz, amelyet munkájával keresett német, orosz és a világ minden más nemzetség fiainak vére tapad, a fő, hogy dolgozott, túlórázott, sok-sok dollárhoz jutott. 1944-ben, az amerikai szokásoktól eltérően, Roosevelt újból Amerika szavazó polgáraihoz folyamodott és arra kérte őket, íogy “Do not change horses in the middle of the stream” (ne cseréljenek lovat az áramlat közepette) . Közben elnökségének idején a Wall Street urainak egyrésze, a jobbik eszüket vették használatba, amellyel szépem félrevezették Amerika forradalmi szellemű szervezeteinek tagságát, reformálták (foltozgatták) az elavult társadalmi rendszert és bevezették a szégyenletes munkanélküli és aggkori segélyt. Alkalmat adtak, sőt kötelezték a kizsákmányolt páriákat szervezetekbe való tömörülésre. Tömörültek is. Közben a mindenható természet vissza követelte magának Rooseveltet. ügy tett, mintha azt akarta volna mondani, hogy “Mór elvégezte kötelességét, Mór mehet”. Helyét az alelnök Truman foglalta el. Rövidesen megszűnt a háború a Wall Street ipari mágnásainak, nem volt többé szükségük arra, hogy Amerika munkásosztályának helyzetét foltozgassák, hanem arra volt szüksége, hogy az eljövendő prosperitásban szabadkezük legyen. Megcsinálták a Taft-Hartley rabszolga törvényt, amig ez életbe lépett az Egyesült Államok kü- lömöbző szakszervezeteinek tagsága gomba módra szaporodott, elérték a 16-17 milliós számot. A Taft-Hartley törvények útját állták a fejlődéseiknek sőt leapasztották a szakszervezetek taglétszámát 13-14 millióra. A Wall Street urainak szüksége van erre a törvényre és Truman a “hatalmas” Egyesült Államok elnöke tehetetlen velük szemben, éppen úgy, mint ahogyan Roosevelt1 tehetetlen volt megakadályozni, hogy Amerika semleges maradjon a második világmészárlásnál. Rövidesen Truman elnökké avatása után, Európában és Ázsiában “megszűnt” az embermészárlás. Amerika és szövetségesei megszállták az “ellenséges” országokat és ma hét esztendő múltával, még mindig megszállva tartják azokat. Sem a Wall Street bankárai, nemzet- gazdászai, sem azok csahos politikusai, nem találnak kivezető utat, hogy a világ emberisége részére a keresztényi szeretet tanítását vezessék be, amelyre farizeus szemforgatással tanítanak bennünket. Truman elnök a háború végeztével sutba vágta elődjének Roosevelt elnöknek reform programját és a Wall Street reakciós bankárainak szolgálatába állt. A kormány minden intézményeit a Wall Street érdekeltségeinek embereivel töltötte be. Ezekből kerültek ki az árakat, fizetéseket, lakbéreket szabályozó bizottságok, akik aztán minden tekintetben szolgálták (nem Truman akaratát) a Wall Street bankárainak érdekeit. A kongresszus, akár demokrata, akár republikánus, minden időben olyan törvényeket alkot, hogy azok a kizsákmányoló osztály érdekeit képviselik, védik. Ezt csinálták az elmúlt 88 esztendőben, amely idő alatt tizennégy esetben republikánus kormány, illetve elnök ült a fehérházban, kilenc esetben pedig demokraták uralták azt. Minden elnökválasztási évben tucatszámra vannak úgy a demokraták, mint a republikánusok pártjának érdekeit képviselők, akik késhegyig menő harcot folytatnak, hogy pártjaikon keresztül elnyerjék az elnökségre való jelölést. Ebben az esztendőben a szokottnál is többen pályáztak úgy az egyik, mint a másik párt elnöki jelölésére.
