Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-12-20 / 1760. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. december 20. OSZTÁLYELLENTÉT A mi nemzetgazdászaink ez év karácsony előtti hetekben hatalmas prosperitásról számolnak be és ezzel kapsolatban Ígérik, hogy az 1953-ik esztendő első néhány hónapja szintén prosperálni fog, mert az ünnepek alkalmával kiürült raktárakat újból meg kell tölteni és amint ez megtörténik, fokozatosan megyünk a depresszió, rápk nézve nyomorúságos karjaiba. Az 1952-ik év végén tapasztalt prosepritás mesterséges volt, az uralmon levő politikai párt minden alkalmat megragadott, hogy a novemberi választások idején az ország minden részében füstöljenek a gyárak, amelyeknek óriási része haszontalan, káros termeléstől hemzsegnek. A mi demokratikus kormányunk úgy inézte a hadvezetőség rendeléseit, hogy 50 billió dollár értékű áru gyártására az 1952-ik év második felében vagyis a választások előtti időre esett. Hogy mi lesz a választásokat követő hónapokban, amig az újonnan megválasztott elnököt beiktatják, az sem a kongresszust, sem a kizsákmányoló osztályt nem ejti kétségbe. A munkásosztály túlnyomó része, már azok akiknek bede- resedett a tarkójuk, hozzá vannak szokva, hogy a kizsákmányoló osztály csak akkor veszi munkaerejüket igénybe, amikor más fiatalabb munkaerőt nélkülözni van kényszerítve, ez pedig a mü prosperitásban is fehér holló számba megy. No de ne essünk kétségbe. A mi kongresszusunk felső háza, a szenátus, még mielőtt faképnél hagyták Washington városát, gondoskodtak arról, hogy az uj esztendőre is legyen mit aprítani a tejbe. Ezek az urak úgy szavaztak, hogy a haszontalan, káros, romboló eszközöknek a gyártására is jusson néhány dollár. Ennélfogva a mi előrelátó honatyáink az újonnan megszervezett kormány részére csekély 121 billió dollárt irányoztak elő. Semmi kétség nem fér ahoz, hogy ezek a bőkezű honatyák gondoskodni fognak, amikor az 1953-ik év január havában összesereglenek, hogy újabb billiókat szavazzanak meg a haza oltárának védelmére. Ha mégegyszer annyit szavaznak meg, mint amit már az előző kongresszus előirányzott, akkor is csak egy csöpp lesz a tengerben. Mert ennek az országnak, mai termelő képessége felülhaladja a négyszáz billió dollárt. Az állam az adófizető polgárok zsebeiből kisajtolja annak a felét és romboló, gyilkoló szerszámok gyártására irányítja azt elő. De honnan fog jönni a másik kétszáz billió. A tömegtermelés ma olyan szédítő gyorsasággal megy, hogy egy negyed év alatt annyi szükségleti árut halmoznak fel, amelyet az eladósodott nép kénytelen megvásárolni. Beáll a pangás és az 1953-ik év második fele kemény dió lesz, mert a mi kapitalista termeléshez szokott nemzetgazdászaink képtelenek lesznek kivezető utal találni. Az 1951-52- ik esztendőkben a mi kizsákmányoló osztályunk a legmodernebb gyárakkal, felszerelésekkel rendezkedett be* amelyek nem csak az Egyesült Államok népének szükségleteit képesek egyik évről a másikra előállítani, hanem Dél-Amerika, Európa. Afrika, Ázsia ugyan ezen a rendszeren tespedő népének vásárlóképességét is. A mi nemzetgazdászaink nincsenek tudatában a tervgazdaságnak, nem szükségletre, hanem profitra termelnek, illetve terveznek. A mi politikusaink tervgazdasági tudománya egyenlő a semmivel. Az ő gazdasági tanaik nem terjednek tovább a gyilkoló, romboló eszközök gyártásá- nek rendelésénél. De mit kívánunk egy olyan szenátustól gazdaságtant, amelynek 96 tagja közül 59 ügyvéd, korporációk képviselői, 16 üzletember, akiknek érdekeik nem a köznép képviselése, hanem saját üzleti érdekeik megerősítése. Hét van közöttük, akik újság vagy folyóiratok vállalatainak tulajdonosai. Azért vannak ezek ott,''hogy a köznép érdekeit képviseljék, dehogy is azért. Úgy vannak ezek is, mint a közmondás tartja, hogy “minden szentnek magafelé hajlik a keze” A 96 szenátusi tag közül 6 földbirtokos. Ezek a szenátor urak nem kisbirtokosok, hanem olyanok, akiknek ezer és ezer aker földjeit a földműves munkások ezrei művelik és éppen úgy, sőt még jobban kivannak zsákmányolva, mint a kisbirtokosok földjeit túró napszámosok. A szenátus 8 tagja hivatásos politikus, akik életük javát a “köznép” szolgálatában töltötték el. Ezeknek van a legkevesebb tudásuk a tervgazdaságtant illetőleg. A szenátus 96 tagja közül 10 többszörös milliomos. így festett a mi szenátusunk a novemberi választások előtt. No de nem kell megijednünk, a választások után sem változott meg annak zagyvalék összetétele. Sem egy kommunista, sem egy szocialista, de még egy SLP-ista sem zavarja köztük a csendet, nem csak a szenátusban, hanem a kongresszus alsóházában sem. No de majd a következő elnökválasztásig igyekezni fognak egyik is, a másik is, hogy nagyobb összegeket hozzanak össze a választási kampány finanszírozására, még több pénzt, energiát fognak, pazarolni, hogy egyik is, a másik si, egy-egy marék szavazatot szerezzen. Akármilyen intézkedéseket is hoz a következő kongresszus, a rohamosan közelgő pangást képtelen lesz megakadályozni. Eme társadalmi rendszer követőinek egyetlen egy módszer áll rendelkezésükre a pangás eljövetelének megakadályozására, és az a már megszokott és minden emberi nemből kivetkőzött határozat, egy újabb tömegmészárlás, rombolás előidézése. Az amerikai kizsákmányoló osztály és annak minden intézménye az elmúlt világháborút még a mai napig képtelen volt befejezni, megoldani, és úgy látja, hogy annak egyetlen megoldása, újból AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WOULD IPARI SZERVEZET ELVIN Y1LATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói kozott s az elet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő • eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával lelvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segitenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk \ agy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL.'” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szer kezetét építjük a régi társadalom keretein belül. feleveniteni, tovább folytatni az emberszeretet, az Isten és a haza szent nevében, az Isten leggyönyörűbb álkotásának, az EMBERNEK a tömeg mészárlását. Amilyen gyors ütemben közeledik a pangás, ugyan olyan ütemben készülődik a mi kizsákmányoló osztályunk a harmadik világháborúra, illetve a befejezetlen második világháború folytatására. Amerika a “demokráia, az emberszeretet hazája”, a második világmészárlás fegyverszünete óta, kifejlett ipari rendszerét arra használja fel, hogy a kapitalista világ minden részét a gyilkoló szerszámok legbarbá- rabb eszközeivel szerelje fel. Fiai a világ minden részében állig felfegyverkezve állanak őrt a kizsákmányoló osztály érdekei felett. Az első világmészárlás kellős közepén a világ egyik leghatalmasabb országának Oroszországnak népei, katonái megunták, meggyülölték az embermészárlást és eldobálták fegyvereiket és százezrével fordultak vissza szülőföldük felé, útjukban újból fegyvert kellett a- gadniok, mert az uralkodó osztály ellenük vezényeltette Kol- csak és Kerenszky hordáit és amikor ezeket kiirtották Oroszország* területéről, a MUNKÁSOK ÉS A KATONÁK VETTÉK ÁT A TERMELÉS ÉS SZÉTOSZTÁS eszközeit. A cári és kulák hatalom az elavult társadalmi rendszerrel, a magántulajdon rendszerével együtt alámerült. Ettől az időtől kezdve Oroszországban nincsen pangás. Az orosz proletárból ember lett, egész ember és a jövő társadalom utjának egyengetéséné! emberfeletti munkát végez, hogy kiépítse az iparokat, a termelés és szétosztás eszközeit, amely nélkül nincsen szocializmus, nincsen kommunizmus, nincsen IPARI DEMOKRÁCIA. A második világháborút követő borzalmas nyomor, szenvedés megszülte Kelet-Európa legmodernebb országaiban az orosz rendszerű kormányzatot. Ezeknek az iparilag elmaradott államoknak is az egyedüli törekvésük, miután megszüntették a magántulajdon rendszerét, hogy kiépítsék az iparokat. Minél jobban, minél gyorsabban iparizá- lódnak, annál hamarabb érnek el a jövő társadalom Kánaánjába. A magántulajdon rendszerinek a megszüntetésével, megszűnt a pangás. Ma ezekben az államokban nap-nap után tűnnek el a kiváltságos osztályok maradványai és a népek milliói a termelés és szétosztás eszközeinek a kifejlesztésére törekszenek. Borzalmas csapás érte a világ kizsákmányoló osztályát, amikor a második világháborút követő néhány esztendővel Ázsia egyik leghatalmasabb országa Kina 15-20 éves polgárháború után, végetvetett a magántulajdon rendszerének. Kina a világ egyik leghatalmasabb állama, amelynek természeti kincsei ki- aknázhatatlanok. A kínai nép éppen úgy, mint Oroszország és a népi demokráciák, tudatára ébredtek annak, hogy az emberiség boldogulása érdekében meg kell, hogy szüntessék a kiskirályok uralmát és azokkal egyetemben a magántulajdon rendszerét. Kina is, mint Oroszország és a népi demokráciák, emberfeletti erővel hozzáláttak az iparok, a termelés és szétosztás eszközeinek kiépítéséhez. Tudatában vannak, hogy az emberiség jólétét szabadságát csak úgy érhetik el, ha a termelés és szétosztás eszközét tökéletesítik. Ennek az elérésére Kínában éppen úgy mint Oroszországban, vagy a népi demokráciák bármely államában, minden épkézláb ember szellemileg vagy fizikailag minden erejével hozzájárul. Kínában sem kell a népnek a pangástól, a nyomor és a szenvedéstől reszketnie. A magántulajdon rendszerét eltörlő államokban, ma óriási nagy munkáshiány van. Építik a jövő társadalom alapját. Ötesztendő időközönkéríti tervekben arra törekszenek, hogy a tervezetüket végrehajtsák, sőt
