Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-07-12 / 1737. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1952. julius 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months .......................... 1.50 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy ................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Előfizetés Kanadába egész évre ..................................:............. $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «Ijg*to42 Amerika Hároméves Terve A második világháború befejezte óta sokat hallunk arról, hogy a népi köztársaságokban a rendszertelen tőkés termelési rendszer helyébe bevezették a TERVGAZDÁLKODÁST, aminek lényege az, hogy előre alkotott terv szerint végzik a termelést az összes fontosabb iparokban. Az ilyen tervek 3, 5, sőt egy esetben már 15 évre szólnak. Az ilyen három, vagy ötéves tervekről szóló beszámolókat lapozgatva kimutatásokat látunk, hogy mennyivel emelték az élelmiszerek termelését, mennyivel több lakóházat, középületeket, vasútvonalakat, csatornákat, hidakat, stb. készítettek és a következő Terv megint mennyivel kívánja emelni ezen közszükségleti dolgokat. Ezen tervek részleteikben kiterjednek az emberi szükséglet minden ágára. Nem csak a lakás, az élelem és a ruházat nagyobbmérvü ellátásáról gondoskodnak, hanem a nevelésről, a szórakozásról is, — szóval a nép anyagi és kulturális szinvona- lanák emelését szolgálják. Természetesen a mai feszült politikai viszonyok közepette a fegyverek gyártásának emeléséről sem feledkezhetnek meg, de tisztán látható, hogy ezen tervekben a fő- sulyt nem a fegyverkezés emelésére fektetik. A profitmohóság következtében a tőkés termelőrendszer még nem vette át a tervszerű gazdálkodást, csupán egyes esetekben. Ilyen speciális esetről hallottunk a múlt héten, midőn a kongresz- szus 46 billió dollárt szavazott meg az amerikai haderő fejlesztésére. A szenátusban folyt költségvetési vita alkalmával megtudtuk, hogy most már az Egyesült Államokban is van egy HÁROMÉVES TERV. Ennek a ’’Tervnek” a célja az, hogy oly erőssé tegye Amerikát, hogy biztos fölénye legyen nem csak bármely más ország, de bármely más országok kombinációja felett is. Akiket az asztronómiai számok érdekelnek, tanulmányozzák a következőket. Ezen hároméves terv szerint az Egyesült Államok a hadseregre (Army) 28,809,962,000 dollárt, a tengerészet- re 38,790,102,000, a légierőre pedig 54,997,136,000 dollárt fog költeni, összesen tehát 132 billió, 597 millió és 400 ezer dollárt. Ezen terv készítői, propagandistái és haszonélvezői azt mondják, hogy az a végtelenül nagy anyag- és energia mennyiség, amit ez a 132 és fél billió dollár képvisel, az ország védelmét célozza. A terv ellenzői pedig azt mondják, hogy az amerikai tőkések világuralomra való törekvését, — a dollár imperializmust szolgálja. Legyen bármelyik félnek is igaza, elvitázhatatlan tény, hogy ezen gigászi emberi aktivitás eredményét, a fegyvereket, másra nem is lehet használni, mint vagyon pusztításra és gyilkolásra; falvak, városok lerombolására, katonák és a polgári lakosság kiirtására. Nagy baja lehet annak a társadalmi rendszernek, amely csak egyetlen kimagasló, minden más ipari aktivitást elhomályosító TERVET csinál s azt csak a pusztítás és a gyilkolás szolgálatában teszi. A Lattimore-ügy tanulsága Pár héttel ezelőtt az amerikai lapok megírták és a rádión is bejelentették, hogy a külügyi hivatal nem fog útlevelet adni a( külföldi útra készülő Owen Lattímore egyetemi tanárnak, sőt utasítást adtak a vámhatóságoknak is, hogy akadályozzák meg ezt az utat, amely a külügyminiszter felfogása szerint “nem szolgálná az Egyesült Államok javát”. Lattímore, aki jelenleg a John Hopkins Egyetem tanára, de egyben a távol-keleti ügyek szakértője gyanánt éveken át szolgálta a külügyi hivatalt, az utóbbi időkben sokat foglalkoztak a lapok vele, leginkább azért, mert a túlzó reakciós Joe McCarthy (R. Wis.) szenátor őt okolja azért, hogy Chiang Kai-shek nem kapott elegendő amerikai segítséget és igy a kínai kommunista seregek kiverték a kínai szárazföldről. Ez a McCarthy egyike azon túlzó soviniszta, haszonleső, demagóg hazafiaknak, akik mások bepiszkitásával szereznek maguknak népszerűséget. Egyik vezető szelleme annak a csoportnak, amely a kommunista mumust felépítette s most aztán rámutatnak egyes kiválasztott áldozatokra, mint hajdan a túlzó vallásos katolikusok tették az eretnekekkel és mint azok, úgy ezek is azonnal el akarják pusztítani vádlottaikat anélkül, hogy alkalmat adnának nekik a védekezésre. V'annak, akik ezt az eljárást már a McCarthy-izmus héven említik, habár ez olyan régi, mint maga a történelem, noha a katolikus egyház fejlesztette legnagyobb tökélyre. Amikor a sajtón és rádión át közzétették Lattímore külföldi utazásának letiltását, ez meglepetve nyilatkozott, hogy neki esze- ágában sem volt mostanában külföldre menni, útlevelet nem kért, hajójegyet nem vásárolt, — szóval indokolatlan és otromba támadásnak minősiit a State Deprf ment intézkedését. JErre aztán megindult a vizsgálat, amely kiderítette, hogy Lattímore utazásának hire bizonyos Harry A. Jarvinen nevű egyéntől származik, aki Seattle, Wash, városban egy utazási ügynökség vezetője. Jarvinen bevallotta, hogy ő találta ki azt a dolgot, hogy Lattímore “a vasfüggöny” mögötti országba készül menni és már hajójegyet is vásárolt, de azzal védekezik, részeg állapotban jött neki ez a gondolata és mindjárt értesítette az FBI-t, amely továbbította a dolgot a State Departmenthöz, amely viszont minden további vizsgálat nélkül kiadta az említett nyilatkozatot és a vámőrségnek a rendeletet. Amikor Jarvinen szerepe igy teljesen kiderült a State Department, sőt maga Truman elnök is bocsánatot kértek Lattimoretól a meghurcoltatásért s a hamis hir terjesztője ellen bűnügyi eljárást indítottak. Ez az ügy ezzel elintéződött, de megmaradt a tanulság, amit maga az áldozatul kiszemelt Lattímore foglalt szavakba a legérhetőbben, amit érdemes leközölni. Hogy vájjon a hamis űrt terjesztő Jarvinent megbüntetik-e, vagy sem, az tulajdonképpen nem is fontos. Fontosabb, az, hogy most már Amerika népe láthatja, amit én már keserű tapasztalatok alapján régen tudok, hogy itt amatőr vagy professzionális besúgókkal teszik tönkre demokráciánkat. Ma ezek vezetik a lincselő csőcseléket, akik nagyban űzik piszkos akcióikat, amiket magasállásu hivatalnokok inspirálnak. Kommunista meg fasiszta országokról mondják, hogy azokban besúgókkal kormányoznak, ahol a denunciálás már elegendő arra, hogy koncentrációs táborokba vagy a kínzó kamrákba vigyék az áldozatokat. És éppen ez az, amit most már itt, az Egyesült Államokban is bevezetnek. Az amerikai State Departmentalek meg kell tanulnia, h°gy demokratikus országokban a polgárok jogait nem korlátozzák, nem fosztják meg őket szabadságuktól csak azért, mert felelőtlen, rosszakaratú, botrányhajhászó besúgók rájuk - mutatnak. Az amerikai külügyi hivatalnak meg kellene tanulni, hogy az úgynevezett “intelligence service” (kémszolgálat) nem a polgárok szabadságának az eltíprására, hanem éppen ellenkezőleg, azoknak a védelmére való. Bizony az amerikai State Departmentnek még sok mindéig meg kellene tanulni, de tanulhat még eleget maga Lattímore is. így például megtanulhatná azt, hogy minden országban a gazdasági hatalommal rendelkező osztályokat szolgálják az állami hivatalok és az “intelligence service” is. A mi esetünkben az amerikai tőkések érdekét szolgálja a “kommunista mumus” életre- keltése, amely aztán alapul szolgál arra, hogy akire a besúgók rámutatnak, — akire a vörös vagy legalább is a rózsaszín bélyeget rásüthetik — már erkölcsi vagy anyagi károkat szenved. A Truman adminisztráció segített kiépíteni a kommunista mumust, de akadtak olyanok, akik már túllépik őket a vörösfalás- ban; ezek tehát ajánkoznak arra, hogy erélyesebben fogják szolgálni a mai társadalmi rendszer kiváltságosait, a bankárokat, nagykereskedőket és iparmágnásokat, persze csak megfelelő koncért. Hogy születik a csoda A babonás hiedelmek alátámasztására már évszázadok óta használják a “csodát”. A csoda olyan jelenség, vagy esemény, ami ellenkezik a mindennapi tapasztalatainkkal és éppen azért megmagyarázásukra a természetfeletti erőkhöz fordulnak. Miután minden vallás valamely természetfeletti erő elismeréséből áll, a vallásos népek hisznek a csodákban és ezt a vallást kamatoztató papság alaposan kihasználja. A csodákkal való kereskedést egyetlen vallásfelekezet sem fejlesztette olyan tökélyre, mint a katolikus egyház, amelynek története tele van csodatevő szentekkel, — nem is szólva az alapító, Jézus — csodatételeiről és születéséről szóló regékről. A világ minden része tele van a búcsú járó helyekkel, ahol valamelyik szent egy-egy csodát csinált s ennek alapján meg lehet adóztatni a hívőket. Talán Angliában még nincs elég ilyen búcsú járó hely, mert mint az angolországi lapok jelentik, az angol katolikus egyház feje, Bemard Griffin kardinális most egy uj csodát jelent. És nehogy a jámbor hívők kételkedjenek az uj csodatételben, a csoda tárgyává sajat magát tette. Az angol lapok jelentése szerint Griffin kardinális egy idő óta betegeskedett, ami ugyan nem csoda egy ilyen öreg embernél. A betegséget, allitja a kardniális, — az orvosok nem tudták meggyógyítani, mire ő egy a már boldoggá avatott, 1577-ben kivégzett katolikus püspökhöz folyamodott. Angliában ugyanis őriznek egy koponyát, (mint Magyarországon a Szent István jobb- jat), amelyről azt állítják, hogy az valamikor Cuthbert Mavne püspöke volt, akit 1577-ben lefejeztek azért, mert hü maradt a papahoz.
