Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-03-15 / 1723. szám
1952. március 15. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI HAZUGSÁG GYÁR Szokott módon, ha valami intézkedés történik a “vasfüggöny” mögött, úgy egy igazi polgári ujságirónak az a hivatása, hogy azt úgy forgassa ki, hogy a legjobb intézkedés is, rossznak tűnjön fel. Vannak akik ezt úgy oldják meg, hogy az elhihetőnek tűnjön fel, mások meg oly ostobán csinálják, hogy a közepes intelligenciájú ember is rögtön fülöncsipi a hazugot. A mi magyar tintakuliaink vezetnek az ostobán durva hazugságok gyártásában, amely a magyar vonalon már gyári üzemmé alakult át és ezekből a gyárakból látják el a magyar amerikai sajtót a legképtelenebb hazugságokkal. “ELKOBOZTÁK A HÁZAKAT” Elkobozták a házakat Magyarországon. Persze volt nagy siránkozás, hogy a “szegény dolgozók házait, amelyet egy élet keserves munkáján át ku- porgattak össze, most elvette a bolseviki kormány.” ' Igazság az, hogy a magyar kormány köztulajdonba vette a bérházakat. Mielőttünk nagyon érthetetlen volt az, hogy ez miért csak most történt meg. Miért lehetett a pesi háziuraknak ezideig munkanélküli jövedelemhez jutni. Viszont hazugság az, hogy a kisemberek házát is köztulajdonba vették. Mert a kezünkben levő rendelet szerint, a rendelet alól mentesítve vannak. “2. Nem kerül állami tulajdonba a dolgozóknak, igy: a bérből, fizetésekből élőknek, egyéb szellemi dolgozóknak, alkotó művészeknek, kisipari termelőszövetkezetek tagjainak, nyugdijat élvezőknek egy, legfeljebb hat lakószobából álló házingatlana. Ha a dolgozó állandóan a saját házingatlanában lakik, nem kerül állami tulajdonba ezen ki- vü még egy olyan házingatlana sem, amely pihenése, üdülése céljára szolgál, ha az családi csükségletét nem haladja meg. A dolgozó ézt a második házingatlanát akkor is megtarthatja, ha azt bármely oknál fogva maga nem használja. Nem kerül állami tulajdonba a kisiparosok és kiskereskedők egy, legfeljebb hat lakószobából álló házingatlana, ha a tulajdonos abban lakik. 3. Nem kerül állami tulajdonba a dolgozó parasztnak az a legfeljebb hat lakószobából álló házingatlana, melyben maga lakik s ezen felül még egy olyan házingatlana sem, amelyet bérbeadás utján* hasznosít. A jelen törvényerejű rendelet végrehajtása szempontjából a dolgozó parasztok tanyái és egyéb gazdasági épületei nem minősülnek házingatlannak. 4. Az állami tulaj donbavétel alól mentesülnek azok a házingatlanok, amelyek a dolgozók társadalmi szervezeteinek és szövetkezeteinek tulajdon á b a vannak. 5. Nem vétetnek állami tulajdonba azok a házingatlanok, amelyeknek tulajdonosa külál- lam. 6. Az állam és az egyházak között kötött egyezmények hatályát a jelen törvényerejű rendelet nem érinti. 7. Nem kerül állami tulajdonba a kuláknak az a legfeljebb öt lakószobából álló házingatlana, amelyben lakik és ezenfelül mindazok a tanyai és egyéb gazdasági épületei, amelyekre a tulajdonában lévő mezőgazdasáHajnóczy a legnagyobb nyugodtsággal hallgatta végig az ítéletet. Nem szólt semmit, ő már leszámolt mindennel, mikor idejött. Az ítélet végeztével eny- nyit kérdezett: Távozhatok? Börtönébe visszatérve, erősen megrázta láncait s igy szólt: Jobb meghalni, mint akár három évig viselni e láncot! Utolsó perceikről Kazinczy ezeket jegyzi fel naplójában: “Azon vidámság és nyugalom, melyek az erénynek és valódi nagyságnak társai, egy percig sem hagyták el. Ártatlanul szenvedünk — mondta. Az uralkodó párt áldozatai vagyunk és valóban nem méltó élni az emberek ily mély rohilottságában.” Emberi mozzanatainál fogva is könnyekre fakasztó Hajnóczy tragédiája. Ifjú vőlegény volt, mikor ösz- szeesküvésben való részesség miatt letartóztatták. Az Ítélet kihirdetése és a királyi jóváhagyás közlése után már csak menyasszonyának a sorsa aggasztotta, aki miatta való kétségbeesésében az őrület gyötrelmeit szenvedte át Sopronban. Hajnóczy a börtön előtt őrt álló magyar katona által megi- zentette Kazinczynak, hogy utolsó óhajtásával fordul hozzá. Vegye nőül mátkáját, ha kiszabadul börtönéből, mert őt méltónak tartja menyasszonya férjéül. Bátran és boldogan hal meg ha tudja, hogy óhajtása teljesítve lesz. Kazinczy erről a megható gondoskodásról igy ir naplójában: “Hogy engem Hajnóczy óhajt mátkájának férjéül, annak becsét egész mértékben erezem s kevélykedem vele,” de a sok évi fogság és életkörülmények alakulásai nem engedték, hogy ezt a baráti óhajtást teljesíthesse. Az elitéltek között legszánalmasabb volt Sigray gróf viselkegi ingatlanok megművelése céljából szükség van.” Az elkobzott bérházakért a tulajdonos később kártérítést kap.. De olyan háztulajdonos, kinek egyedüli jövedelmét az állami tudajdonba vett ház képezte, már a kártérítése megállapítása előtt is rögtön kártérítést állapíthat meg az illetékes hatóság. Ez igy másként néz ki, mint nem is a dolgozókat, hanem a házbér uzsorásokat sirató, hazug amerikai magyar sajtókulik azt megírták. Ilyenek a többi igaz történetek is. Egy csep valóságot nya- konöteni egy vödör hazugsággal. De ha csak egy kicsit is utána nézünk ezeknek a szenzációs híreknek, úgy igaz az a közmondás, hogy a “Hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”. Hát még az ilyen hazug kutyákat, milyen könnyű lefülelni, amelyek a magyar lapokat szennyezik be Írásaikkal. dése. A törvényterembe lépve, minden ereje elhagyta. Reszketni kezdett, halálos félelem vett erőt rajta és nem bírta végighallgatni a királyi leiratot sem. Egyszer csak összeesett, úgy, hogy ájultan kellett kivinni a teremből. A kivégzés tudata annyira önkívületbe hozta, hogy az utolsó éjszakát élő-halott állapotban töltötte. AZ ÍTÉLET VÉGREHAJTÁSA Előbb azonban még egy utálatos és brutális szertartás következett. Martinovics lefokozása, mely tökéletesen illett ahoz a középkori barbár eljáráshoz, mely az egész itélethozásban megnyilvánult. Régi szokás szerint az olyan papok és egyházi személyek, akik az uralkodó, az ország alkotmánya, avagy a büntetőtörvénykönyv valamelyik főbenjáró pontja ellen vétkeztek, halálra ítélésük alkalmával az egyházi rendből előbb kitaszitatnak, nehogy mint egyházi személyeket érje a legnagyobb földi büntetés.'Ez történt Martinoviccsal is. A királyi leirat felolvasása után az itélőmester tudtára adta, hogy a lefokoztatása azonnal megkezdődik. Átkisérték a börtönfelügyelő lakásába, levették kezeiről és lábáról a bilincseket és papi ruhába öltöztették. Mikor ez megtörtént, a Ferencz rendiek templomába vezették, ahol már órák óta szorongott az ilyen látványokban mindig élvezetet találó, léha lelkek tömege. Martinovics szilárd léptekkel haladt megszégyenitteté- se heyére. A szertartást Kondé püspök végezte nagy papi segédlettel. Ott voltak a királyi tábla és Pestmegye képviselői. Megkezdődött a csufátétel és a meg- hurcolás. Martinovics letérdelt Kondé püspök előtt: Kondé ezeket mondá: “Az előttünk lévő szerencsétlen testvér, megfeledkezve egyházi állásának kötelességeiről megvetve az isteni és emberi törvényeket, lábbal taposva az Isten, a király és az állam iránt köteles hűséget — lázadóvá lett — összeesküvést szervezett — miáltal érdemtelenné vált azon tisztségre és kiválságos állásra, mely a papot megilleti.” A kúriai Ítélet és a megkezdődött a lefokozás. A lemegkezdődött a efokozás. A lefokozás után a püspök átadta Martinovicsot a hatóság embereinek. A királyi leirat közzététele után csak az utolsó aktus, a kivégzés maradt hátra. Május 20- ára volt kitűzve a kivégzés napija, de már május 18-án Pest vármegye küldötte, Szabó János szolgabiró átvette a foglyokat. Pesten és Budán olyan nagy izgatottság uralkodott, hogy a katonai parancsnokság, az ösz- szes helyőrséget készenlétbe állította. A mai Vérmezőn — azelőtt “Generális Kaszálló” volt a neve — ment végbe a kivégzés, nagyszámú katonai kirendeltség és ezrekre felszaporodott közönség jelenlétében. Reggel öt órakor megindult a menet. Elől a szolgabiró és az esküdt számos hajdútól követve. Utánuk paraszt szekereken vitték az elitélteket. Martinovics egész utón imádkozott. Hajnóczy bölcsészeti kérdésekről társalgóit lelkészével. Szentmarjay a francia forradalmi dalt, a Marseillasse-t fütyürészte. Sigray pedig áj üldözött és sirt meg imádkozott. Laczkovics nehogy utolsó percében elgyöngüljön, izgató szerrel erősítette magát, lelkészének buzdítására, hogy gondoljon az istenre, férfias őszinteséggel mondta: “Nem rettegek a haláltól. De ember vagyok, érzem a halál félelmét és küzdenem kell ellene, hogy bátran haljak meg. Ha vallásos gondolatokkal foglalkozom, eltűnik lelkemből a bátorság.” Mikor meglátta a kivégzésre összecsődült emberek sokassá- gát, megdöbbenve kiáltott fel: “Még a király koronázáson sem volt ennyi ember. Nem jó jel, amikor ennyi ember gyűl emberek vesztére.” A kivégzés helyén négyszögbe formált gyalog katonaság helyezkedett el. Elsőnek Sigrayt vitték a vesztőhelyre. Ugyan akkor elővezették Martinovicsot is, kinek azzal súlyosbították büntetését, hogy társai halálát végig kellett néznie. A többi három ezalatt a szekereken maradt. A borzalom pillanatai kezdődtek. Sigrayt félholtan hurcolták a hajdúk a vesztőhelyre. A hetven éves budai hóhér nem tudta munkáját biztosan végezni. Sigray még ebben is szerencsétlen volt. Háromszor csapott rá pallósával a hóhér, a harmadik már nem is csapás volt, hanem nyiszálás, mint mikor rozsdás szerszámmal a vágóhídon kínozzák az állatokat. A néptömegben tiltakozó hangok hallatszottak, a budai hóhér kénytelen volt a helyét elhagyni. Jött helyébe az egri “ifjú” hóhér, aki második áldozatnak, Szentmarjaynak egy csapással elvágta a fejét. Most már “bravo” kiáltások hallatA forradalmi eszmék és Magyarország A Martinovics összeesküvés (1792-95) A TÖRTÉNELEM NYOMÁN ISMERTETI BISCHOF JÓZSEF
