Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-03-08 / 1722. szám

1952. március 8.

ÉRMUNKAS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZÖSÉGI

NINCS UJ A NAP ALATT

Az amerikai reakció nagyon büszke a Hooverjére, nem annyira mint volt elnökre, meg az ilyen nevű porszivógépre, hanem az FBI Hooverjére. Szerintük ez a legkiválóbb “hekus” titkosrendőr a világon, aki tökéletesen kezében tartja a radikálisokat a legvörösebbtől a halvány rózsaszínűig.

Pedig valójában semmi újat nem produkált Mr. Hoover és az FBI, mert az tökéletesen le van másolva a cári Oroszország titkosrendőrségéről.

Ők is “tudtak” mindent, mindenkiről. Ezrével juttatták börtönbe, Szibériába és akasztófára a radikálisokat. Annak is megvoltak a Budenzeik, azok is beküldték a spiclijeiket a forradalmi munkásszervezetekbe, éppen úgy, mint a liberális gondolkodók közé. Azok is a “kezükbe tartották” a radikális mozgalmakat, hogy milyen eredménynyel azt tudjuk. Hogy mi lett az orosz Budenzek sorsa, azt is tudjuk, de a reakció nagyon buta és nem tanul a történelemből, mint a bűnöző, ő is azt hiszi, hogy majd ő jobban csinálja, nem hiszi azt el, hogy az eszmét sem fegyverekkel, sem akasztófával, sem cpiclikkel megölni nem lehet.

Nem akarják tudomásul venni, hogy a történelem folyamán a mindenkori Hooverek nem tudták “kézben tartani” a fejlődést, a társadalmi változások szükségszerűen követték egymást.

Egy bizonyos, ha a Hooverek működése nem is tudja megállítani a haladást, de az aljas spicli rendszer, minden időben, szenvedést hozott . nem csak azokra akikre spicliskedtek, hanem teljesen ártatlan emberekre is, mert a spiclik mindenkor és mindenhol biztosítani akarják maguknak a judás bért és azért a jelentéseikben, árulko- dásaikban igyekeznek az uralkodó osztályt fenyegető veszélyt felnagyítani, hogy a nélkülözhetetlenségüket igazolják, ha másként nem, hát agent provokatő- rösködéssel, maguk ugratják be az embereket, miként a cári spiclik, akik merényleteket szerveztek és ártatlan embereket árultak be, mint bűnösöket.

Itt sincs változás. Lapunk két utolsó számában foglalkozott a “nagy” spiclikkel, kik különböző módon hasznosítják aljas foglalkozásukat, nem csak Budenz, de Betley és Chambers is, ki vagy 200 ezer dollárt keresett, hogy megírta az utálatos szerepét, amint ezek a “nagyok” a saját osztályukban tettek tönkre, kergettek halálba és juttattak börtönbe náluknál sokkal külömb embereket. Hamis vádaikkal éppen úgy a kis paraziták, kiket munkás pártokba, unionokba vezényeltek be, hasznosítani akarják a csúnya szerepüket és ahelyett, hogy szégyenkezve elbújnának, a polgári lapok szenzáció hajszájukat felhasználva, a legnagyob hazugságokat tálalják fel, névsorokat adnak át és a lapok ezt felnagyítva, pontos címmel, ha lehet fényképpel hozzák, ezzel tönkretesznek családokat, akik elvesztik a munkájukat, fekete listára kerülnek.

Ennek vagyunk most tanúi Michigan és Ohio államokban is. Pedig ezek a spionok nem csak nagyon aljasok, hanem nagyon buták is. A “szenzációs” váda- ik olyan “titkokról” rontsák le a leplet, amelyek minden könyv- kereskedésben megvásárolható könyvekben benne van. De legtöbbször a gazdáik és az újságírók sem különböznek a spicliktől és ezért fizetik meg ezeket az alakokat, ahelyett, hogy az illetékes részükbe rúgnának.

Hogy ez igy van, azt saját tapasztalatomból tudom. Most még nem jött el az ideje az “amatőr” magyar spiclikről való megemlékezésnek, majd erre is sor kerül, de nagyon aktuális egy -professzionális spicli bemutatása, aki mint “szakértő” szerepelt a kihallgatáson. Ez a zavaros fejű, tudatlan fráter, azt állította, hogy ő szlovák párt vezető volt, aki Moszkvát is megjárta, de olyan ostobaságokat beszélt össze, dacára az előzetes kitanitottságának, hogy még a vádlók is szégyelték és igyekeztek minél előbb megszabadulni tőle.

Szerinte minden amerikai munkásmozgalmat Stalin utasítása szerint kell vezetni, nem csak az IWW, 'de a dalárdákat, vagy bármely más társadalmi szervezetet is. Minden könyvet ismert, de amikor a tartalmáról kérdezte az ügyvéd, akkor azt “elfelejtette”.

A kihallgatása elején kijelentette, hogy jól ismeri a vádlottat a gyűlésekről, ahol szónokolt, nagyobb nyomaték kedvéért rá is mutatott az ügyvédre, mint vádlottra. Általában oly buzgóságot tanúsított a vádolásban és azok oly butaságok voltak, hogy a kihallgatást végző marshall kénytelen volt ismételten leinteni.

Az ügyvéd keresztkérdései azután beigazolták, hogy teljesen megbízhatatlan, tudatlan, hazug fráter, de annak dacára, ennek a ’’szakértőnek” és a három magyar mákvirágnak a vallomásai képezik a vád alapját.

Mikor az újságokba olvasom a különböző vizsgáló bizottságok előtt megjelent, fizetett spiclik “szakértő” vallomásait, megnyilvánul az agent provokátorok butasága és aljassága, ami természetes is, mert ilyen szerepre intelligens, vagy tisztességes ember, nem vállalkozik.

Szomorú jelenség az, hogy a “szabadság hazája” is átvette a cári uralom eszközeit, sőt ha lehet azt még brutálisadban alkalmazza, mint a hírhedt cári rendőrség tette.

Ma büszkék Mr. Hooverra, de eljön még az az idő, amikor szé- gyelni fogják azt a szerepet amelyet Mr. Hoover és legényei

elkövettek, mint ahogy nagyon sokan gyégyenlik azt már ma is és a megvetésük a spiclik iránt nagy, mig a legnagyobb szimpátiával gondolnak ezeknek a folyton szaporodó áldozataira.

KÉT KIS HÍR

Az elmúlt héten két kis hir jelent meg nem nagyon feltűnően az amerikai lapokban, Ez a hir nagyon lehangolta az imperialista köröket, de lelkesedést váltott ki a világ dolgozói között.

Az első hir azt jelentette, hogy a francia kormány hajlandó tárgyalásba bocsáj tkozni a vitenami forradalmi kormánynyal, a harcok megszüntetésére.

A másik hir már arról szólt, hogy a francia hadvezetőség feladta azt a tervet, hogy leveri a vitenami nép forradalmát és a csapatait visszavonta a tengerhez közel fekvő városokba.

Vitenam, vagy ahogy azelőtt hívták Indokina, francia gyarmat volt, amelyet a második világháború idején a japán imperialisták szálltak meg.

A háború idején a vitenami nép elkeseredett partizán harcot folytatott a japán hódítók ellen. A háború végén a vitenami nép nem volt hajlandó továbbra is gyarmati állapotba maradni, kimondta a függetlenségét, miután a partizán csapatok egységes forradalmi hadsereggé alakultak át, amelyet a japánoktól elvett fegyverekkel láttak el, elég erősnek bizonyult arra, hogy a francia imperialistákat arra kényszerítse, hogy megegyezést keressen, hogy elismerje Vitenam függetlenségét.

Ez az elismerés csak csapda akart lenni, mert amikor a francia imperialisták azt hitték, hogy elég katonaság áll a ren- d e 1 k e zésükre, megszegték a megegyezést és vissza akarták állítani a régi gyarmati uralmat.

A számításuk balul ütött ki, mert egyrészt nem számoltak a francia nép hanglatával, másrészt a vitenami nép erejével és elszántságával. A harc megindult a forradalmi vitenami hadsereg ismételten megverte és kiszorította a nagy francia hadsereget az országból. Csak a tengerparti városokban, a hadihajók védelme alatt tudott megállni. De még ezekben a városokban is látszólagos volt az uralmuk. A nép csak a vitenami kormány határozatait ismerte el és partizán csapataival ezekben a városokban is rettegésben tartotta a megszálló hatóságokat.

A forradalmi törvényszékek, az árulókat számtalan esetben halálra Ítélte és az Ítéleteket végre is hajtotta. f

A francia kormány szorultságában egy látszat függetlenséget adott Vitenamnak, egy báb királlyal és bábkormánnyal, amely még a látszólagos hivatalnok seregét sem tudta a vitenami népből összeszedni. Az erőszakkal besorozott hadsereget nem merték fegyverrel ellátni, tudva azt, hogy ellenük használná és még igy is amelyik katonának módjában volt, átszökött a forradalmi hadsereghez.

De ez sem segített semmit, annak dacára, hogy Amerika

sietett nem csak elismerni ezt a senkit sem képviselő királyt és kormányát, de nehéz milliókat adott nekik, amelyet “a felség” a francia éjjeli mulatókban szórt el.

Vagy másfél évvel ezelőtt, az amerikai kormány határozatot hozott, hogy a legnagyobb anyagi és hadiszer segítséget ad a francia kormánynak, a vitenami nép leverésére. Hadihajók, repülőgépek, napal bombák, ágyuk, kézi fegyverek és muníciók tömegét szállította Amerika Vitenamba, ami csak arra volt jó, hogy elősegítse a forradalmi hadsereg felszerelését, de a pillanatnyi előnyt, amit az amerikai fegyverekkel elértek, most a nagy nyomásra fel kellett adni és a hajóágyuk védelme' alá húzódni.

Ezelőtt a kényszerű megoldás előtt még a francia imperializmus megpróbálta, hogy Vite- namból is Koreát csináljanak, de Amerikának is elég egy Korea és nem volt hajlandó csapatokat küldeni a biztos vereségbe.

A vitenami nép nagyszerű egysége és harci készsége, mely- lyel szégyenletes vereséget mért a francia imperializmusra és vele együtt az amerikai beavatkozásra is, a legnagyobb elismerést kell, hogy kiváltsa minden szabadságszerető emberből, de ugyan akkor nem szabad megfeledkezni az “ellenséges” francia népről sem, amely nem kis mértékben járult hozzá a sikerhez.

A francia dolgozók a vitenami háború hat évén keresztül, egy pillanatig sem szűntek meg küzdeni a saját imperialistáik ellen. Elnevezték ezt a háborút “szennyes háborúnak”. A muníció gyárak dolgozói számtalan esetben megtagadták a muníció gyártását, a hős francia rakodó munkások meg a muníció és a csapatok behajózását is. Olyan erős agitáció folyt a “szennyes háború” ellen, hogy már képtelen volt a hadvezetőség, francia csapatokat odaszállítani, mert a menetszázadok megtagadták az indulást. Sokan megszöktek, nagyon gyakran az anyák százai vonultak fel és akadályozták meg a csapatok elindulását. De hasonló módon viselkedtek a marokkói és tunisi dolgozók is. Ott. sem ment simán a hadiszer és csapatszállitás, mert az arab dolgozók is szolidárisnak jelentették ki magukat a vitenami néppel.

Végül, főleg az Idegen Légió csürhéjét használhatták csak fel, amelyekben a háború után, nagyon1 sok magyar, román és német háborús bűnös szolgál. De ez a szedett-vedett zsoldos had, nem állta meg a helyét a szabadság harcosokkal szemben és végül is a szégyenletes visz- szavonulásra kellett elhatároznia magát.

fennek a vereségnek nagy hatása lesz a többi gyarmati és félgyarmati népek küzdelmére is. Mert tényekkel mutatja ez a szabadságharc nem csak a nép egységes erejét, de az imperializmus folytonos gyengülését is. A hatása meg fog mutatkozni nem csak az ázsiai, malayi és burmai szabadságharcoknál, hanem az afrikai népeknél is. Az egész gyarmati rendszert meg-