Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-02-16 / 1719. szám

1952. február 16. ÉRMUNKAS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI A GYARMATOK LÁZADÁSA Amiként a hegyről megindult hó görgeteg magával rántja az útjába eső hótömegeket, éppen úgy, a második világháború vé­gén egyes ázsiai országokban megindult mozgalmak, amelyek­nek a célja a gyarmati uralom alól való felszabadulás, mind több gyarmati és félgyarmati országot ragad magával, ame­lyek fokozatosan belekénysze­rülnek, hogy az elnyomóik ter­rorjával szemben, fegyveresen védekezzenek, rendszeres hadjá­ratot folytassanak. Meginduláskor ezek a felsza­badulási törekvések, magukkal ragadják a népesség minden ré­tegét. A nincstelen tömegekkel együtt harcolnak a tőkések is, miként az történt az európai forradalmak idején, amikor a feudalizmus ellen harcoltak, de a forradalmak győzelme után, az osztályellen tétek újra kiéle­sedtek és a burzsoázia mint uralkodó osztály, igyekezet a nincsteleneket elnyomni és kor­látlanul kizsákmányolni. A gyarmatok benszülött bur­zsoáziája, amely az indulásnál együtt halad a tömegekkel, az­zal a céllal teszi ezt, hogy meg­szabadulva a gyarmatosító ha­talomtól, saját maga vegye át annak a szerepét. Egyrészt el akarja foglalni az állam bürok­ráciáját, másrészt pedig, hogy az igy felszabadult gyarmati te­rületek természeti kincseit meg­kaparintsa és a dolgozó tömege­ket ő maga zsákmányolja ki. Ilyen együttes elindulást lá­tunk mindenütt, ahol a gyarma­ti népek felvették a küzdelmet a gyarmati hatalmak ellen. A A gyarmatok függetlenségi tö­rekvésére erős serkentő hatása volt a hatalmas kínai birodalom népének sikeres felszabadulási harca, de egyben óvatosságra intette úgy a benszülött burzso­áziát, mint a gyamatok elnyo­móit is. Az előbbiek azt látták, hogy a felszabadulási törekvések, nem feltétlen állanak meg an­nál a pontnál, hogy politikailag sikeres legyen, hogy az idegen kizsákmányolót hazai kizsák- -mányoló váltsa fel, hanem már a kiindulásnál és főleg a sike­res harc közben, a nagy töme­gek gazdaságilag is gyökeres változásokat óhajtanak. Egy­részt az ország természeti kin­cseit az állam tulajdonába óhajt­ják venni, másrészt a kizsák­mányolás lehetőségeit korlátoz­ni, vagy teljesen megszüntetni akarj ák. A kínai és főleg a szov­jet rendszer uj termelési rend­szerét ismerik és ma már nem elégszenek meg holmi nemzeti jellegű eredményekkel, amely nekik csak a kizsákmányolót cserélné ki, de maga a kizsák­mányolási rendszer megmarad­na, hogy ez nekik a dolgozó tö­megeknek nem jelentene nagy előnyt. Mindezeket látják a függetlenné vált angol gyarma­tok esetében —, India, Egyip­tom és az arab államok —, ahol a politikai változás a tömegek életében nem jelentett semmi, vagy csak nagyon jelentéktelen változást. Tehát már az elindu­lásnál vagy a harc közben, de minden esetben, addig amig a fegyver a kezükben van, bizto­sítékot akarnak arra, hogy a győzelem gyümölcseit nem csak egy kis tömeg, hanem az egész nép élvezhesse. Ettől húzódik a benszülött burzsoázia és itt találkozik ösz- sze a gyarmatositó hatalom ér­dekeivel, amely viszont azt lát­ja, hogy ma már elmúltak azok az idők, amikor a zsoldos gyar­mati hadsereggel, annak mo­dern fegyvereivel, hónapok alatt “kultúrálni” lehetett a félvad, nyíllal és lándzsával védekező benszülötteket. Ma már azok is megtanulták a forradalmi har­cokban jól bevált partizán harc módszereit és megfelelő fegyve­rekkel nem csak védekezni tud­nak az elnyomó nagyhatalom ellen, hanem képesek azt meg­verni, legyőzni is. Azért most ahoz a régi takti­kához folyamodtak, hogy a ben- szülöttek egységét igyekeznek megbontani oly módon, hogy a. gyarmat politikai és részben a gazdasági hatalmán megosztoz­nak a benszülött burzsoáziával, amely a dolgozó tömegektől va­ló félelmében, hajlandónak mu­tatkozik arra, hogy ilyen konc­ért elárulja a függetlenségi har­cot és megelégedjen egy fél­gyarmati állapottal, amely neki megadja a lehetőséget, hogy partnerként élhessen a gyarma­tositó hatalmasokkal. Ilyen megegyezés történt In­donéziában a holland gyarmato­sítókkal, Burmában, Malayi szi­geteken az angol, Indokínában, Tunisban, Marokkóban a fran­ciákkal, a Fülöp szigeteken az amerikai gyarmatosítókkal. De ez készül a félgyarmati Iránban, Egyiptomban, stb. országokban is. De ezek a törekvések, ha egy­más között sikerre is vezetnek, legtöbb esetben nem jelentik a felszabadulási küzdelem végét, hanem azt, hogy a gyarmati né­pek folytatják a szabadsághar­cukat, a gyarmatosítók és a ve­lük megegyezett árulók ellen is és sikeresen. Mert a nagy töme­gek. híven követik azokat, akik nem csak nemzeti függetlensé­get, a gyarmati rendszer meg­szüntetését, hanem a kizsákmá­nyolási rendszer minden fajtája ellen is viszik a harcukat. Jellemző arra, hogy a gyar­mati népek milyen elszántság­gal viszik a szabadságharcukat, minden árulás, a legkegyetle­nebb hadjárat, Amerika minden anyagi és'hadi eszközökkel való támogatása dacára, éveken ke­resztül sikeresen védekeznek, sőt támadnak, a hódítókkal szemben. A második világháború után Indonézia, a holland Indokina (Vitenam), a francia Malaya és Burma Anglia ellen kezdett szabadságharcot. Az első kemény harcok után, amikor a győzelem a benszülöt- tek kezében volt, a burzsoá és szociáldemokrata vezetők, a tö­megektől való félelmükben, lát­szat engedményekért, illetve egyéni részesedésért a politikai kormányzatban, megegyeztek a gyarmatosítókkal', de a töme­gek helyzete mit sem változott a látszat függetlenséggel. Éppen úgy kizsákmányolt páriái a hol­land tőkéseknek, mint annak előtte voltak és a nemzeti masz­laggal leszerelt dolgozók, újra szervezkedni, újra harcolni kezdtek, de most már nem csak a holland, hanem a benszülött elnyomóik ellen is. Indokínában a francia kor­mány megegyezése egy benszü­lött háb-királlyal és miniszte­rekkel, semmit sem változtatott a helyzeten. A felkelők erőseb­bek mint bármikor, dacára Amerika nagy hadianyag és pénzbeli támogatásának. Még a hadihajók védelme alatt uralt tengerparti városokban is a tö­megek, a forradalmi kormány intézkedéseit ismerik el törvé­nyesnek. Malayban, Burmában ugyan ez a helyzet. A hatalmas angol birodalom éveken keresztül folytatott hadjárata csak meg­erősítette a felkelőket, akikkel a benszülött dolgozók nem csak szimpatizálnak, hanem a legtel­jesebb mértékben támogatnak is. A fegyvertelen benszülöttek- kel való kegyetlenkedés, békés falvak felgyujtása, csak fokoz­za a gyűlöletet, a harci kedvet az elnyomókkal szemben. Sikertelen a volt amerikai gyarmatnak, a Fülöp szigetek kormányának az a törekvése, hogy kiirtsa a forradalmárokat. A dolgozók ott is megértik, hogy a helyzetük egy csepet sem változott azzal, hogy “füg­getlenek” lettek. A tőkések ugyanazok és éppen oly kegyet­lenül zsákmányolják ki őket, mint annak előtte. A forradal­márok napról-napra erősödnek, számtalan esetben a főváros határában harcolnak és az elle­nük küldött hadseregeket véres fejjel kergetik vissza. Ezek a sikeres harcok, kiha­tással vannak a többi gyarmati és félgyarmati népekre is és nem kis mértékben ezeknek a si­keres ellenállásoknak tudható be Morokko, Tunisia, Iran és Egyiptom népeinek a megmoz­dulásai is és fokozatosan meg fogja mozgatni az összes gyar­matokat is. Amerika minden lehető támo­tást megad az elnyomóknak ar­ra, hogy a szabadságharcokat leverjék. Amig a múltban Ame­rika támogatta az ilyen függet­lenségi mozgalmakat, ma a leg­élesebb harcot követeli, nem annyira a “kommunista agresz- szió” megállítására, mint a nyersanyagok biztosit á s á r a, amelyeket ezekben a gyarma­tokban szerzi be. Nem különben a stratégia szempontokból, mi­után ezek a gyarmati országok jó támadási pontot képezhetné­nek egy a Szovjet-Kina elleni háborúban. Amerika tőkéseinek a forra­dalmi szabadságharcai szembe­ni gyűlölete és félelme, termé­szetszerűleg következik az im­perialista kapitalizmus voltából annál inkább értehetetlen a jobboldali szocialisták állásfog­lalása, a gyarmati népek sza­badságharcával szemben. Az angol “munkás” kormány a legembertelenebb harcot foly­tatta a tőkései ellen lázadó ben- szülöttek ellen. A francia szoci­alisták megszavazták, vagy le­galább is a szavazástól való tar­tózkodással lehetővé tették a gyalázatos vitenami hadjáratot azok ellen, akik segítették a szö­vetségeseket a Japán elleni harc­ban. Az újjáalakult szocialista in- ternacionálé “elvi” alapot adott az imperialista hatalmaknak, amikor marxi elméletre hivat­kozva lehetetlennek tartják azt, hogy egy gyarmati nép, amely­nek sem kultúrája, sem ipara nincs, hogy az elkerülhesse a kapitalista termelési módszer kifejlődését és azért, hogy ez bekövetkezzen, helyeslik a meg­alkuvást. Ezt az elméletet azonban a gyakorlati élet megcáfolta és hogy ezek a gyarmati és fél­gyarmati országok képesek megkerülni a kapitalista terme­lési rendszert és a gyarmati ál­lapotból is sikeresen rátérhet­nek a szocializmushoz vezető út­ra, azt egy gyakorlati példával fogjuk illusztrálni lapunk kö­vetkező számában. CSUROG A NYÁLUK A népi demokráciákból kieb- rudalt nagybirtokosok és egyéb nagytőkések, nagy ujongással veszik tudomásul az osztrák leg­felsőbb bíróság döntését, amely- lyel Ausztria leggazdagabb mág­násának Stalhelm hercegnek visszaadták a kastélyait, föld­birtokait, amelyeket háborús bű­neiért elkoboztak és a földet a nincstelen földművelők között felosztották. A kastélyaiból menházakat, iskolákat és más állami intézményeket csináltak. Ezt nem csak a bíróság ítélte vissza a gyilkos “Heimwehr” pa­rancsnokának, de nem volt haj­landó az orosz főbiztos javasla­tára az amerikai-angol-francia főbiztos — kik együtt ügyelnek fel Ausztriára — közbelépni, amelyhez joguk lett volna. Ez azt jelenti, hogy ez a három nagyhatalom helyesli, hogy az elkobzott nagybirtokokat, gyá­rakat a háborús bűnösök vissza­kapják. Ez viszont nem újság, mert hiszen ez a három nagyha­talom Nyugat-Németország- ban önként visszaadta a hírhedt Krűp-nak és más háborús bű­nösöknek a gyárait és bányáit, ismerik úgy itt, mint Magyarországon s ha meg akarnák büntetni a hozzátartozóikat, megtehetnék. Pearson azért nem nevezi meg informálóit, mert tudja, hogy azokkal együtt válna nevetség tárgyává. így a titokzatosság ál­cája alatt hatásosabban tud izgatni a kollektiv termelő országok ellen. Ezért, ha volna benne tisztesség, akkor most, az Acheson nyilatkozat után alkalmazná önmagára a huss-husst, meg a kuss- kusst is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom