Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-02-16 / 1719. szám

1952. február 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal "ISTIGL AL" A LEGIFJABB ÁLLAMRA VONATKOZÓ ADATOK. — LIBYA ÓRIÁSI TERÜLETÉNEK 80 SZÁZALÉKA KIETLEN HOMOK- SIVATAG, SZEGÉNY, IRÁSTURATLAN NÉP LAKJA. Az Egyesült Nemzetek által függetlenített legújabb ország­ra, Libyára vonatkozó alábbi adatokat a Tripoli városban időző Curt L. Heymann amerikai újságíró küldte az amerikai olvasó kö­zönség informálására. Amikor Első Indris király felolvasta az “Istiglal” (függet­lenség) okmányt, amit az Egyesült Nemzetek hivatalnokai szer­kesztettek s amit felolvasásnál*--------------------------------------­-­az amerikai haderőtől kölcsön­zött GI technikus rekordra vett fel s amikor utána elhangzott a 101 lövés abból az öreg ágyuk­ból, amiket az amerikai háborús fölöslegből kaptak, az uj ország Libya megszületett. Mert “istiglal” arab sző “füg­getlenséget” jelent és mostaná­ban az arab népek között egyre sűrűbben lehet hallani ezt a ki­fejezést. A 101 ágyulövés után az egy millió lakossal birő Libya amely háromszor akkora terü­letű, mint Franciaország, füg­getlen állam lett talán először három ezer év óta. Az Uj-kor- ban ez a terület .török uralom alatt szenvedett, ezen század elején olasz uralom alá került. A török szultán 1911-ban a La­usanne békével adta fel erre a területre vonatkozó jogát és az olaszok 18 nap múltán már annektálták ezt az afrikai terü­letet. Az olaszok 25 éven át próbál­koztak itt a gyarmatosítással, de nagyon kevés eredményt ér­tek el. A nomád arab nép ép- penugy gyűlölte az olaszokat, mint a törököket, sok olasz ka­tona hullott itt el a sivatagi har­cokban. Amikor a második vi­lágháború után Olaszország gyarmatainak felszámolás ára került a sót az angolok és a franciák nem tudták elosztani egymás között az orcíszok ellen­zése miatt és igy abban állapod­tak meg, hogy ebből a terület­ből független államot csinálnak 1951-ben. így lett Libya függet­len ország s azért került felol­vasásra a “istiglal” okmány. KIRÁLYSÁGOT CSINÁLTAK Libya az első állam, amelyet az Egyesült Nemzetek hivott életre. Az uj ország keresztapja a hollandi Adrian Pelt, aki az Egyesült Nemzetek titkárának a segédje s az utóbbi időben mint U.N. Commisioner segített megszervezni a 10 tagú taná­csot, amelyben egy-egy delegá­tust küldtek a franciák, egyip- tom, az olaszok, az angolok, Pa­kistan és az Egyesült Államok, négy tagot pedig a libyai ben- szüíöttek. Ez a tanács három kerületre osztotta az országot és minden kerület részére kine­vezett 20-20 képviselőt, — ez most az ideiglenes parlament. A 10 tagú tanács egy tucat ország alkotmányát figyelembe véve összeállította az uj ország alaptörvényeit, amely megszab­ja a választási törvényeket is. Hogy az uj ország királyság lesz, azt már előre elhatározták és ennek megfelelőleg a királyi székbe ültették “Sayid Mohamed Idris el Mahdi el Senussi”-t, aki az Első Idris nevet vette fel. Valóban King Idris talán az egyetlen ember, aki képes lesz az uj ország függetlenségét megtartani. Idris direkt leszár­mazottja annak az algériai arab­nak. aki a múlt században a mozlem vallást elterjesztette a cyreniaiak között. A 62 éves Idris harcolt előbb a török, azután meg az olasz uralom ellen. De azért az ola­szoknak sikerült egyidőre meg­nyerni a szövetségét, amikor az “Emir” címet adták neki s “ki­rályi fenségnek” szólították. Azonban hamar súrlódásra adott okot az ‘‘Emir” jogainak a korlátozása, miért is Idris 1923-ban önkéntes száműzetés­be ment s csak a második világ­háború idején tűnt fel újból, amikor arab segítő seregeket vezetett a németek ellen az észak-afrikai hadjáratban. 1947- ben újra visszatért Cyrenicaba, ahol az angolok elismerték az uralmát, amit most végre kiter­jesztett Libya két másik álla­mára is. LIBYA LAKÓI Miután Libyában még mindig nincsenek közlekedési utak, Id­ris Tripoli városon kívül még egy másik fővárost alakított, Bengasi-t, a keleten. A két fő­várost 800 mérföld tengerpart választja el s a két város kö­zött a közlekedés leginkább a tengeren át történik. A félmillió négyzetmérföld te­rületű országnak csak a tenger­parti sávja lakható, lefelé, dél­nek benyulik a Szahara sivatag­ba, amerre csupa kietlen homok­buckák fedik, amelyek között itt-ott búvik meg egy-egy oázis. A kissé délre eső Fezan város, noha 30,000 lakosa van, teljesen izolált a többi városoktól, nincs ott se telefon, se táviró, még csak rádió összeköttetés sem. Az egész országnak csak 240 mérföld hosszú vasútvonala van az északi részben, de a felszere­lése annak is annyira hiányos, hogy az egész nem sokat ér. Bengasi meg Tripoli között az Egyesült Nemzetek egy repülő­gépe tartja fenn az összekötte­tést. Fasiszta Olaszország tu­datlanságban s nyomorban igye­kezett tartani a benszülötteket. Libya összlakosságát egy mil­lióra becsülik, ebből körülbelül 47,000 az olaszok száma, akik itt rekedtek az olasz gyarmato­sításból. Negyed millióra teszik azoknak a számát, akik képesek a neveiket leírni. Itt még nem ismerik a kötelező iskoláztatást. Néhány gazdagabb ember kül­földön iskoláztatja gyermekeit. Az egész országban nincs egyet­len benszülött mérnök sem, a benszülött orvosok száma sem több egy tucatnál. VÉGTELEN SZEGÉNYSÉG A United Nationhoz érkező je­lentés szerint az uj ország kép­telen megtermelni az ország né­pének élelmiszer szükségletét. Ez a nép hihetetlen nagy nyo­morban él. Az évi átlagos jöve­delem 33 dollár, — a legalacso­nyabb az összes arab népek kö­zött. Libyának igen sokat kell importálnia, de nincs semmi, amit exportálhatna. Talán az­ért voltak annyira készek a füg- getlenitésére. Az ország 80 százaléka kiet­len sivatag. A fa annyira ritka, hogy egy-egy már egész va­gyont képez. Egy-egy gyü­mölcsfa több család tulajdonát képezi. Hogy miért nem ültet­nek több fát? Először is a vizhi- ány miatt nem. De azonkívül a nomád életet kedvelő arab kép­telen olyan befektetésre (ha mindjárt csak munkában is), amely csak évek múltán hoz va­lami hasznot. Hol lesz már ő ak­kor? — gondolja. Olajbogyó termelés szolgál­tatja az ország legfontosabb iparát, az olajfa nagyon bírja a szárazságot. De ennek leg­többjét az olaszok ültették, kö­rülbelül harmadfél millió fa van az olaszok kezében, mig egy milliónyit az arabok bírnak. Akár a földművelés, akár másféle ipar, de bizonyos befek­tetést igényel. Az arab farmer­nak nincs semmi befektetni va­lója, teljesen máról-holnapra él. Éppen ezért szó se lehet arról, hogy saját erejükből és akara­tukból itt öntöző rendszert épít­senek ki. Még kutakat is igen ritkán ásnak s egy-egy kutat számos család bir közösen. Egy kút fúrása s a viz felhajtásra szükséges állat beszerzése és el­tartása olyan nagy befektetést jelent itt, mint másütt valamely óriási gyár kiépítése. Nem valami fényes jövő előtt áll ez az uj ország. Ide nem fog özönleni külföldi tőke, hacsak olajat nem találnak, mert más­képpen nincs kilátás a profitra, így az ország valójában segít­ségre szorul. Anglia Ígéretet tett 6 millió dollár segítségre és Amerika adott már egy millió dollárt. Ezt csak azért adta, mert néhány katonai bázist akarnak itt fentartani. A mélyen vallásos arab egy­kedvűen néz a jövő elé. Moha­med tanítása szerint minden Allah rendelkezés folytán tör­ténik s ha most “istigal”-t adott a népnek, hát úgyis jó. A németek hatalma (Vi.) Sok amerikai, leginkább liberális köpeny alatt működő irók és politikusok, ijedten ál­lapítják meg, hogy a németek mindég nagyobb és nagyobb kö­vetelésekkel állnak elő és az amerikaiak szívesen igyekeznek megadni nekik, csak a franciák és angolok tiltakoznak ellene. Amint Walter Lippman is Ír­ja: “Ámbár a német hadsereg még csak papíron van meg, mégis a német kormány nagy­szerűen tudja azt használni az utóbbi 16 hónapos tárgyalások­nál a szövetséges hatalmaknál.” Még szomorúan megjegyzi Lippman: “Természetes, hogy ha már meglesz a 12-20 német divízió, ellátva amerikai fegyve­rekkel, a németek lesznek, akik megszabják a fő útvonalat a ke­lettel való tárgyalásoknál, vala­mint a Balkánt és Kelet-Euró- pát illetőleg, sőt még nagy bele­szólásuk lesz az afrikai és közel- keleti ügyekben is.” Ilyen ijedt hangon beszélnek a franciák is. Most már a né­metek követelik vissza a Saar vidéket a franciáktól. Azt kö­vetelik, hogy a megszervezendő német csapatokat, kimondottan német vezérkar irányítsa. Va­lamint csak is mint egyenjogú szövetséges, tehát Angliával és Franciaországgal egyenlőek le­gyenek a politikában éppen úgy, mint a harctéren. De amint Lippman mondja, most még csak papíron van meg a hadse­regük, mi lesz ha már meg lesz ténylegesen és legjobb amerikai fegyverekkel felszerelve ? Ez ijesztette agyon a francia kormányt is, valamint azt is tudják a franciák és angolok, hogy nem csak nagyobb bele­szólásuk lesz a németeknek a közel keleti olajmezőkbe, afri­kai piacokba, hanem nagyrészét kifogják erőszakolni és az ame-! rikaiak megadják nekik, csak hogy megnyerjék maguk részé­re. Már most is, sok eddig nem is álmodott előnyöket adnak a németeknek, hát ha már meg is lesz a 12-20 német divízió? De már azt is rebesgetik, sőt a franciák és angolok legjobban, hogy ha meg lesz is ez a nagyon kívánt német hadsereg, fog-e az amerikaiak és angolok mellett hűségesen harcolni, vagy pedig csak a belső polgárháború leve­réséhez kell majd felhasználni, vagy még az a lehetőség is fen áll, hogy a vörösökhöz pártol­nak. Hogyan tudják az amerikai mérnökök áthidalni a franciák és németek, vagy helyesebben mondva a piacokért való harc­ban a két állam közötti nagy űrt, azt még senki sem tudja megmondani. Eddig csak pró­bálkoznak. ÉPÍTIK A REPÜLŐ BÁZISO­KAT PARIS —- A New York Times tudósítója szerint 90 napi inten­zív munka után elkészítették a tervet azon repülő telepeknek, amelyek repülő bázist adnak az Eisenhower generális parancs­noksága alatt álló Északatlanti Szövetség hadseregének. A terv szerint csak magában Franciaor­szágban 50 nagyobb repülőtelé- pet építenek, amelynek kezdeti költségei 250 millió dollárt tesz­nek ki, de legalább még három­szor annyiba kerül a befejezé­sük. A jelenlegi egyezség szerint ezen költségek 48 százalékát az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország egyenként 18 százalékát, a fenmaradó 16 szá­zalékát pedig a többi országok együttesen fedezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom