Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-02-16 / 1719. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. február 16. INNEN—ONNAN AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között srnnnii közösség nin­csen. Nem 'ebet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az étet összes javait ama kevesek bírják, akik­ből a munkáltató osztály álL E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZF.R- IJEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpuszt.dt. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom **«*• beyet^r énitiiik a '•éiri társadalom keretein belől. Milyen jó volna, ha a termé­szet legalább is annyira igazsá­gos volna az emberekkel, mint mondjuk a csillagokkal. Ha egy csillag betöltötte hivatását egy­szerűen lehull az ismeretlenség­be, vagy pedig múzeumba kerül, ahol aztán megtekintik, hogy mi is volt. Az embereknél éppen megfordítva van. A “hulló csila- gok” akiknek már rég él kellett volna tűnni a közéleti láthatár­ról s legfeljebb mint múzeumi tanulmánv jöhetnének számí­tásba, minduntalan előtörnek és nagy dikciózás közben tanácso­kat osztogatnak, mert ők azok, akik visszatudnák tenni a régi karékvágásból kizökkent vilá­got. Egy ilyen hulló csillag Her­bert HooVer. Aki az elnöksége alatt 15-20 millió munkanélkülit zúdított az országra, aki a harctérről visz- szatért katonákkal cipőfűzőt és almát áruitatott, aki két csirkét ígért minden fazékba, de ehe­lyett csak kotyvasztott levest juttatott millióknak, most aztán a televízión és rádión keresztül egyszuszra megmondta, hogy mi a baja a világnak és hogyan lehet azon segíteni. Ez a lehullt csillag mint valami nagy bűvész ha kell a kabátujj ából rázná ki az atombombát az oroszokra, Európát és Ázsiát hagyná úgy, ahogy van és bűvész pálcájával Amerikát megtudná védelmezni annyira, hogy a nagytőkések és a részvényesek befektetései mégis behoznák a busás kama­tokat. Egyébként az egész be­szédének burkolt lényege az, hogy a múlt évi tanácsát nem fogadták el, vagyis csak egyet­len baja van az egész világnak és az semmi más mint az, hogy nem Herbert Hoover az Egye­sült Államok elnöke. Hát jól van, bizonyos öregek iránt tisz­telettel kell viselkednünk, hát legyen úgy, hogy ez a baja, de ez a szerencséje is! Hulló csillagokról lévén szó, hát az amerikai magyaroknak különösen bőven van részük be­lőlük. Annyi magyar csillag hul­lott ide, ha azok megkövesedve múzeumba kerülnének, hát bi­zony egy külön épület kellene a megkövesedett magyar hulló csillagok elhelyezésére. De hát ezek sem akarnak szépen elmúl­ni, mint a hivatásukat tisztessé­gesen betöltött hulló csillagok, sőt ellenkezőleg, amióta ide hul­lottak úgy jár a szájuk, mintha a Mayfloweren jött Pilgrimek közvetlen leszármazottai lenné­nek. Egy ilyen különösen sokat kelepelő lehullt csillag, valami Fábián Béla nevű alak aki oda­haza országgyűlési képviselő volt és aki állítólag csak azért nem hullt bele Hitlerék égető kemencéjébe, mert Hitlerék ré­szére szaglászati szolgálatot tel­jesített. Ez az ur, amióta itt van, pon­tosan tudja, hogy mi történik Magyarországon. Valós á g o s rémregényes históriákat irt le eddig is az amerikai magazinok­ban, most aztán mindezt bete- téte a This Week cimü maga­zinban, melyet a Readers Digest is átvett. Ennek az urnák az ed­digi “leleplezései” szerint már több magyar munkást vittek el Szibériába, mint amennyi Ma­gyarországon van, most aztán a deportált egyének gyermekeit egyszerűen elrabolja a magyar kormány és gyermeknevelő inté­zetekben helyezi el őket. így az- íán az anyák akik majd valami­kor visszakövetelik gyermekei­ket, egyforma jeleket tetováltat- nak úgy magukra, mint a gyer­mekeikre, hogy majd annak ide­jön felismerjék őket. A hátborzongató tetoválási láz, ami Fábián szerint nagyban dívik odaát, valahogy lekicsiny­lő szint vet az apákra, hát azok nem akarják többé gyermekei­ket. Hogy ismeri fel az apa a gyermekét, ha az anya előbb meghal. Vagy a tetoválási jelt az apa annyi éveken át a fejé­ben hordja? Ezzel a Fábiánnal úgy vagyunk, mint a Forrestal államtitkárunkkal voltunk, az is addig kiabálta, hogy az oroszok az atombombát fogják ránk dobni, hogy amikor a Jtüzjelzési szirénát hallotta, kiugrott az ágyából és ordította, itt vannak az oroszok! Persze később az ablakon ugrott ki. Akik azt hit­ték, hogy az idehullt csillagok már kihazudták magukat, na­gyon tévedtek, mert ott, ahol az ilyen tetoválási agyvelő van mű­ködésben, egész biztos, hogy jön a többi. Nem is tudom, hogy mi lett volna Amerikával, ha ezek a hulló csillagok nem poty- tyantak volna közibénk. Nem aktom azt mondani, hogy az elnökjelöltek is ponto­san beletartoznak a hulló csilla­gok társaságába, de valahogy énnekem sehogysem tetszik ez a nagy port verő Eisenhower cécó Bármennyire is hiszem azt, hogy mellékes, hogy ki is ül az elnöki székben, ott úgy is a leg­nagyobb hatalommal rendelke­ző gazdasági érdekeltségek do­minálnak, nekem mégsem tet­szik ez az Eisenhower féle mu­tatvány. Utóvégre ő már betöl­tötte katonai hivatását és éppen nyugdijbavonulás előtt áll. Azt is tudom, hogy a politikai kacskaringos utón nem okvet­len kell a katonai hapták állás, ott jobbra-balra térni s a zava­rosban halászni, mindent ígérni, semmit sem adni a fő összetéte­le a politikának. De ehhez is gyakorlat kell. Különben is Eisenhower elég jól föl volt építve az elnökjelöltségre, mind­addig, amig nem mondta meg, hogy hol áll. Csodálatos, ha ta­lán süket-néma maradt volna, nagyon- könnyen meg is válasz­tották volna. így azonban azt mondják, hogy hogyan nézne ki, ha mondjuk egy nyugdíjba vonulás előtt álló falusi kisbiró azt mondaná, na most fölcsapok generálisnak, hogy nyugdíjazá­som alatt, legyen mivel tölteni az időmet. Ahogyan mondják, Amerika a lehetőségek országa, azt azon­ban úgy kellene értelmezni, hogy minden lehetőséget fölhasználni arra, hogy a péptömegek jóléte legyen előmozdítva s nem ki­váltságos érdekeltségeké, mint ahogyan ma van. Arra kéne le­hetőséget keresni, hogy minden háborús készülődés nélkül, mely elsősorban a muníció gyárosok jólétét biztosítja, minden mun­kás részére munka legyen és ne munkanélküliség réme fenyeges­sen milliókat. Arra kéne lehető­séget keresni, hogy ne legyenek gazdagok és ne legyenek szegé­Tisztelt Szerkesztőség, ' uda- tom, hogy a Kalendáriumot megkaptam. Nagyon sok jó do­log van benne, mint Takács Já­nos “Bizonyítvány” elbeszélése is, amely való igazság, mert én is átmentem ilyen dolgon gye­rek koromban. Mellékelve kül­dök öt dollárt, előfizetést, nap­tár és Mezőségi védelmére. Varga László Fieldboro Tisztelt Munkástársak: A múltban a Bérmunkást já­rattam, de betegség és saját hi­bám folytán az előfizetést elha­nyagoltam. De mivel sohasem volt szándékom sem a munkás­ságnak, sem munkáslapnak ká­rára lenni, itt küldök 15 dollárt, minden hátralékom kiegyenlíté­sére. Hatos János, Akron Tisztelt Munkástársak: Itten küldöm az előfizetése­met és a naptái' árát, amit csak a napokban kaptam meg, de ugylátom, hogy igen jó dolgok vannak benne. Molnár Mihály, Avella Tisztelt Munkástárs: Alulírott szives tudomására hozom, hogy az ezévi (1952) nyék, hanem a békés termelés­ben mindenki bőségesen és jól ellátva legyen mindennel. Per­sze ilyesmi nem lehet az elnök­ségi programban, ezért lehet le­hetséges, hogy hulló csillagokat akarnak elkapni és az elnöki székbe ültetni. A nép igazi érde­ke akkor fog majd előtérbe ke­rülni és valóra válni, ha majd a hulló csillagok helyett a ma emberei fögják a világ sorsát a kezükbe venni és irányítani. Bérmunkás Naptárt én már megvettem és átolvasás után, tanulmányi szempontból igen jó nevelő irodalmi értéknek tar­tom. De hogy ezt ne csak üres szóval dicsérjem, ide mellékelek két dollárt ezen kitűnő naptár költségeihez adományozva azt. Guz Bence, Cleveland Tisztelt Honfitársak: A küldött kalendáriumot meg­kaptam és itt küldök öt dollárt érte és az előfizetésem rendezé­sére. * Csapó János, Canada Kedves Munkástársak: Mellékelve küldök öt dollárt. Egyet a naptárért, melyet már át is olvastam és kezdem újból olvasni. Remek dolgok vannak benne. Minden betűje hasznos szellemi táplálék. Három dollár az előfizetésem megújítása. Egy dollár Mezőségi munkástárs vé­delmi alapjához. Bánya segé­lyen élek, 1949 márciusában bú­csút mondtam a bányának, hogy volt olyan kegyes hozzám, hogy élve megválhattam tőle. Sikert kívánok a Mezőségi ügy­höz. Hegyi Imre, Cleveland MUNKÁS LEVELEK ________________________ MIRŐL HOGYAN ÍRNAK A BÉRMUNKÁS OLVASÓI

Next

/
Oldalképek
Tartalom