Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-01-05 / 1713. szám

1952. január 5. ÉRMUNKAS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI STATISZTIKA Évvége felé, mint már régi bevett szokás, a vállalatok meg­csinálják az évi mérlegeiket és megállapítják az elmúlt év jö­vedelmét, amelyek itt Ameriká­ban, a közbeeső kimutatások szerint, hatalmasan megnöveke­dett, a múlt évi profithoz ké­pest, pedig az is rekord nagysá­gú volt, ami azt igazolja, hogy a Koreába kiöntött vér kitünő­en jövedelmező a nagytőkének, így érthető, hogy a képvsielő- iket, Dullest és Spellman bíbo­rost elküldték Koreába, nehogy tulgyorsan fegyverszünetet kös­senek és igy a profit folytonos növekedését veszélyeztessék. Az utolsó évtizedben már a dolgozónak, a kis embereknek is meg kell csinálniok az évi el­számolást, ami bizony nagyon rossz képet mutat, mert Uncle Sam és az árdrágítók alaposan belenyúltak a fizetési birotékba, nem hogy felesleget nem tud­nak kimutatni, de nagyon köny- nyü számítással rájöhetnek a dolgozók arra, hogy az életní­vójuk a nagytőke profitja emel­kedésével arányban sülyed. Saj­nos, ma még az amerikai dol­gozók nem gondolkoznak és bir­ka módra tűrik azt, hogy ez a helyzet továbbra is fennmarad­jon. Nem vigasztaló a tőkés álla­mok dolgozóinak az a tény, hogy az állam jövedelme is ál­landó deficitet mutat ki, amit nem csak a fegyverkezési őrület idéz elő, hanem a nagy graftelé- sek, a tőkéseknek az állam ro­vására való tulszámitás és a folyton növekedő bürokrácia is. Az állami háztartásban való hiány 1952-re, Amerikában elő­reláthatólag 6-7 milliárd dollár lesz, Angliában 457 millió font, Franciaországban 1100 milliárd frank, mig Olaszországban 400 milliárd lira. A kapitalista tár­sadalmi rendszerben ezt a vesz­teséget az adók folytonos eme­lésével, a munkásosztály válla- ira igyekeznek helyezni, ahe­lyett, hogy a tőkések munka- nélkül szerzett hatalmas profit­ját terhelnék meg. De nem érdektelen ugyan ak­kor egy kis statisztikát közölni arról sem, hogy miként néz ki a háztartása azoknak az álla­moknak és azok dolgozóinak, amelyek már megszabadultak a tőkésektől. A hozzánk legköze­lebb álló kis Magyarországon is december 16-án terjesztették a törvényhozás elé az elszámolást az elmúlt évről- és a jövő évi költségvetést. Ebből kitűnik, hogy magyar földön az arány­talanul nagyobb produktiv (hasznos) befektetések dacára is, nem hogy adóssága lenne az államnak az év végén, de 200 millió dollárral több volt a be­vétele, mint a kiadása. Ennek a bevételnek, amely nem egészen 30 milliárd forintot, 88 száza­lékban az állami üzemek szol­gáltatták és csak 12 százalék az, amelyet a lakosság fizetett be. A jövő évi bevétel vagy 40 százalékkal emelkedni fog az ez évihez képest és az előre lát­ható felesleg 285 millió forintot fog kitenni. A kiadások 65 százaléka a népgazdaság fejlesztésére lesz fordítva. Kulturális kiadások 20 százalékot tesznek ki, mig a hadsereg, rendőrség kiadásai 14 százalékra rúgnak. A közigaz­gatási kiadás 1 százalékkal ke­vesebb, mint a múlt évben. Maguk a dolgozók is, miként az államuk, nyereséggel zárták az évüket. Nem csak jobb szol­gálatot kaptak az államtól, de a keresetük is 30 százalékos emel­kedést mutat, melyet nem visz­nek el az árdrágítók, mert ma már majdnem minden árut jegy nélkül, szilárdan megszabott árakon vásárolhatnak és febru­ár 1-től kezdve teljesen megszű­nik a jegy rendszer. Amig a tőkés államokban, a munkanélküliség állandó és emelkedő jelenség, még itt Ame­rikában is, a nagy hadi ipar dacára is emelkedik a munka- nélküliek száma, addig Magyar- országon munkáshiány van és erős propaganda folyik a nők­nek és a gépesítés által felsza­badult mezőgazdasági dolgozók­nak az iparba való bevonására, hogy a termelés emelésével, ki­tudják elégíteni a folyton emel­kedő igényeit a dolgozó népnek. Ezen a kis statisztikán érde­mes elgondolkodni Amerika dol­gozóinak és meglátni azt, hogy a tőkések nélkül van meg az igazi lehetősége annak, hogy az egész nép jóléte emelkedjen folytonosan anélkül, hogy ret­tegni kellene a munkanélküliség betegség és öregség rémétől. BÉKE! BÉKE! A béke fejedelmének születé­se alkalmából mindenütt és min­denki a békéről mondott fráziso­kat. A lapok, a templomi szó­szék, rádió, televízió témája mindenütt a béke hirdetése volt. A hallgatóság, amelyet elszédi- tettek a hangzatos szóvirágok, amelyek a lelkek mélyén lako­zó vágyaikat fejezték ki, észre sem vették, hogy a béke álarca mögül, kivigyorog a háború pro­fitolóinak, a halálkereskedők szörnyű ábrázata. A pápa őszentségétől kezdve a graftelő politikusokig, a békét mind úgy értelmezik, hogy a munkásosztály felszabadulási törekvéseit összetörjék, a fel­szabadult népeket újra igába hajtsák és a hullafoltokkal teli­tett kizsákmányolási rendszer uralmát, amely egyet jelent a dolgozók nyomorával, a parazi­ták dőzsölésével, háborúval, el­nyomatással, szenvedéssel örök­re biztosítsák. Azt a gyalázatos hazug frá­zist, hogy “ha békét akarsz, ké­szülj a háborúra”, soha még olyan mértékben nem hangoz­tatták, mint napjainkban. A hazug frázis első részét, a békét utálják, akik azt komolyan kí­vánják, azokat üldözik, bebör- tönzik, kivégzik, de annál in­kább gyakorolják a háborúra való készülődést. Mintha az egész kapitalista világ megbolondult volna, olyan őrült sietséggel készülnek a tör­ténelem legrettenetesebb ka­tasztrófájára, a harmadik vüág- háborura, amely országokat sö­pörne el a föld színéről és mil­liókat irtana ki mindenütt a pol­gári lakosságból. A megveszett atombomba lovagok az egész vüágot Hiroshimává akarják változtatni, asszonyok és gyer­mekek millióit halomra gyilkol­ni, hogy a szent profit uralmát biztosítsák. Ennek a szörnyűséges terv­nek a kigondolói, uszitói Rómá­ban és Washingtonban székel­nek. A katolikus egyház feje a pápa, Jézus Krisztus földi hely­tartója és a vüág legfejlettebb országának az urai a nagytőké­sek, a mesterei ennek a politikai tervnek. MÉGIS ELJÖN A BÉKE! Hiába a gonoszság, hiába hal­mozzák fel az atombombák szá­zait, hiába készülnek a repülő­gépek százezrei, hiába építik ki a légi és katonai bázisok ezreit szerte a vüágon, hiába mozgó­sítsa őszentsége a fekete sere­gét, velük szemben hatalmas és napról-napra hatalmasabb erők jelentkeznek, amelyek a békét nem csak óhajtják, hanem azért minden eszközzel harcolni is hajlandók. Száz milliók kemény elhatározása az, hogy nem fog­nak a nagytőke érdekében gyü- kosokká válni, nem fognak a szent profit uralmáért meghal­ni. Nagy tévedés volna az, ha a béke erejét az amerikai esemé­nyekkel, az amerikai tömegek tunyaságával, nemtörődömségé­vel mérnénk fel. Amerika min­den gazdasági, ipari felkészült­sége dacára is, csak egy része a világnak és ezt ma már nem csak a béke aktiv harcosai lát­ják, de azok a kormányok, kik ugyan elfogadják és mindig több és több amerikai dollárt követelnek, visszamaradnak ma már attól, hogy a rájuk erősza­kolt amerikai tervet véghezvi- gyék, jól tudva azt, hogy a fel­támadt népharag elsöpörné őket abban a pillanatban, mikor az első puskalövés eldördült. Tud­ják azt, hogy az országukat ezer éves kultúrájukkal egye­temben elsöpörné, romhalmazzá változtatná a “felszabadítás”. A hires Atlantic Szövetség már ropog-recseg, a nyugati ha­talmak Angliával az élen már lazítják azt a követeléseket, amelyek az amerikai tőke cse­lédjeivé tette őket. Ideig-óráig még a dollár isten hatalmával cipelik őket magukkal, de az el­ső komoly lépésnél cserbe fog­ják hagyni Amerikát. Hü szövetségesei a “Nagy amerikai demokráciának”, ma már csak a legreakciósabb ka­landorok, kik szipolyozzák az amerikai népet, Ígérve, hogy né­piek millióit szállítsák a vágó­hidra, az amerikai gazdáig pa­rancsára, de ezek az ígéretek nagyon kétes értékűek, mert Franco, Tito, a görög fasizták, leigázták, véres terrorral lever­ték amerikai dollárért eladták a népeiket, de hogy szállítani tud­ják-e, az nagy kérdés. A náci generálisok szövetsé­ge nagyon kétélű fegyver, mi­ként már egyszer megteremtet­tek egy hadsereget Hitler szá­mára és az a gazdái ellen for­dult, úgy most sem biztos, hogy az uj náci hadsereg, az orosz csizmaszárba harap-e bele, ami­be már egyszer kitörte a fogát, vagy pedig ismét a teremtője ellen fog fordulni. Amerika maga minden gaz­dagsága ellenére sem bírja so­káig, hogy a félvilágot pénzel tömje. Ilyen iramban való köl­tekezés elkerülhetetlenül súlyos inflációba, csődbe viszi az or­szágot. Ezek a tagadhatatlan jelensé­gek, amelyeket mind több ame­rikai közgazdász is meglát, kell hogy kényszerítse a kormányun­kat, hogy úgy üljön le a tár­gyaló asztalhoz, mint egyenlő fél, ne akarja diktálni a feltéte­leket, mert az ellenfél is tudja, hogy Amerika pénzelheti az egész világ reakciós kormánya­it, de azok népei nem akarnak és nem is fognak a nagytőke be­fektetéseinek a biztosításért vá­góhídra menni. A megvásárolt szövetségesek is tisztában van­nak azzal, hogy végeredmény­ben egy uj háború csak siettet­ni fogja a kapitalista rendszer elkerülhetetlen összeomlá s á t, mert nem csak polgárháborút jelent, az uj vüágháborut a ha­táraikon belül, de jelenti a gyarmati népek szabadsághar­cának fellángolását is, amelye­ket ma is csak a legnagyobb erőfeszítéssel és terroral tud­nak ugy-ahogy fékentartani. Csak egy lehetőség van a bé­kés megegyezés és a két rend­igénybevevő nagyon körülményes eljárások után sztrájkolhat­nának követeléseik kierőszakolására. Mert mint ismeretes, a Taft-Hartley törvény előirja az egyez­tetést s ha az nem sikerül, akkor a hatvan napos “lehűlő” vára­kozást, stb. Az eddigi gyakorlat szerint több hónapot vesz igény­be, amig a munkások eljutnak oda, hogy szavazhatnak arra, váj­jon sztrájkolhatnak-e vagy sem. Ezért ezen lokál tagjai a Taft- Hartley törvényre gondolva elhatározták, hogy nem sztrájkolnak. De viszont a Taft-Hartley törvény jogot ad a szervezetnek arra, hogy a bérkövetelésekkel kapcsolatban a sztrájkot mege­lőzőleg gyűléseket tartsanak. A törvény ezen pontjára támasz­kodva a Retail Clerks Union 770-es lokáljának tagjai elhatároz­ták, hogy január első napjától kezdve NAGY-GYÜLÉST tarta­nak. Az első napot ugyan a gyűlés felfüggesztésével kezdik, de január másodikán már minden tagnak el kell menni a gyűlésre és AZ A GYŰLÉS TART MINDADDIG, AMÍG A MUNKÁLTA­TÓK ALÁ NEM ÍRJÁK AZ UJ SZERZŐDÉST. Ennek a lokálnak a tagjai körülbelül 356 nagy s vagy 600 kisebb market és füszerüzletben dolgoznak. Mihelyt valamely munkáltató aláírja a szerződést, az ott dolgozó munkások meg­kapják az engedélyt a gyűlés elhagyására, hogy dolgozni men­jenek. Union körökben nagy érdeklődéssel figyelik, miként zajlik le majd ez a valóban NAGY-GYÜLÉS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom