Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-01-05 / 1713. szám

6 oldal BÉRMUNKÁS 1952. január 5. szer közti gazdassági versenyre, hogy melyik rendszer tudja a népeknek biztositani a folyton emelkedő jólétet. Amelyik erre képes, az a rendszer kerül ura­lomra, a másik mint életképte­len a fejlődés törvényei szerint el fog pusztulni. Amerika népe ma még kö­zömbösen nézi a háborús készü­lődést, de szeretné befejezni a koreai kalandot, amelybe bele­vitték, de ma még egyetlen lé­pést nem tesz annak a bekövet­kezéséért, de ha most eredmény­telenek lesznek a tárgyalások és az ellenfél az utóbbi időben meg­mutatott modern hadieszközök­kel védekezik és támad, akkor a veszteséglista oly hatalmasan emelkedni fog, hogy ez felrázza és a világ népeinek a hatalmas béketáborába viszi Amerika né­pét is és akkor nincs olyan ha­talom, amely még egyszer tüzbe és vérbe tudná dönteni a vilá­got. NAGY ZSIVAJ ÉS LÁRMA A jó öreg hidegháború időkö­zönként kitermel olyan mester­ségesen felfújt eseményeket, amelyek alkalmasak arra, hogy a népek között a meg nem ér­tést, a gyűlöletet fejlesszék. Most ilyen gyűlölet hólyaggá fújták fel azt, hogy Magyaror­szágon elitéltek négy amerikai repülőt, akiket leszállásra kény- szeritettek. A tény a következő. Egy ame­rikai fegyvertelen, katonai fel­derítő gép szabálytalanul Ma­gyarország területére repült be és ott egy és háromnegyed óra hosszát tartózkodott, amig egy orosz gép leszállásra nem kény- szeritette. A repülőgép személyzete az­zal védekezett, hogy útban Ju­goszláviába eltévedt és igy ke­rült magyar területre. A magyar kormány, miután a repülőgépen ejtőernyővel ellá­tott rádió leadó gépet, több cso­mag ledobásra kész meleg taka­rót és magyarországi, romániai és szovjet térképeket találtak, katonai pontok berajzolásával, azzal vádolta a gép személyze­tét, hogy kémeket dobott le ej­tőernyővel Magyarország terü­lete fölött és azok felszerelését, rádiót, takarókat már a felfe­dezés miatt ledobni nem tudta, tehát kémkedés vádját emelte. Az amerikai kormány jegyzé­kében arra hivatkozott, hogy a fent felsoroltak, rendes hozzá­tartozói a felderítő gépeiknek. Későbbi jegyzékbe azt állította, hogy ezeket a jugoszláviai ame­rikai követségnek szállította és csak tévedésből repült be ma­gyar területre. A magyar kormány nem fo­gadta el ezt a magyarázatot és megtagadta a repülőgép kiadá­sát és a püóták szabadon bocsájr tását, mert szerinte ez nem le­het téves berepülés, miután ma- gasrangu pilóták irányították a gépet és az útirányt megjelelő műszerek teljesen jól működtek és főleg mert egy és háromne­gyed órát tartózkodtak a ma­gyar levegő területén. A kémke­dés, vádját alátámasztotta az­zal, hogy az amerikai kongresz- szus 100 millió dollárt szavazott meg Uyen célokra, hogy ugyan­azon időkben Romániában és Bulgáriában is elfogtak olyan KI? HOL? MIT? ÚTMUTATÓT LEHET FELÁLLÍTANI ARRAVONATKOZÓ- LAG, HOGY AZ AMERIKAI KORMÄNYHIVATALNOKOK KI, HOL ÉS MIT GRAFTELT? WASHINGTON — Amerikában az ipar, a kereskedelem, a tu­domány, a művészet és csaknem minden fontosabb foglalkozási ág részére megtaláljuk a “Who is who?” címet viselő útmutató könyveket, amelyek felsorolják azon foglalkozási ág ismertebb képviselőit. Az ilyen könyvek megmutatják, hogy kik visznek vezetőszerepet például a bankárok között, kik a híresebb irók, bokszolok, alvilági alakok, stb. *-----------------------------------------­Az egyik szenátor állítása sze­rint most már meglehetne szer­keszteni a ‘‘Ki, mikor, hol és mennyit kapott?” cimü útmu­tatót a megvesztegetéseket el­fogadó kormányhivatalnokok is­mertetésére. A Bureau of Internal Reve­nue (szövetségi adóhivatal) napfényre került botrányai mu­tatják, hogy ez az intézmény annyira tele van graftelőkkel, hogy már nem megreformálás­ról, hanem az iroda teljes újjá­szervezéséről tárgyalnak. En­nek oka, — mint A. S. Mike Monroney (D. Okla.) szenátor is mondja, — az, hogy az adó­hivatali tisztségeket politikai szolgálatok jutalmazására ad­ják olyan embereknek, akik csak azt nézik, hogy mit vehet­nek ki belőle. Van közöttük na­gyon sok olyan, aki semmit sem ért a hivatali munkák végzésére és csak a fizetéseiket veszik fel annyi időn át, hogy azután még nyugdíjra is jogosultak legye­nek. Szenátor Monroney tehát törvényjavaslatot tervez a kö­vetkező főbb pontokkal: 1. Meg kell szüntetni az ösz- szes úgynevezett “political plum” (politikai jutalmazás) tisztségeket. E helyett minden hivatalt a Civil Service kereté­be kell bevonni, amely vizsga utján adja ki a tisztségeket, amelyekben nem a protekció, hanem az érdem segíti az elő- mentelt. 2. Meg kell tiltani a kong­resszus tagjainak, hogy az adó­hivatalnokokat, vagy más tiszt­viselőket befolyásolják hivatalos teendőik intézésében. 3. Nyilvánosságra kell hozni mindazon egyének neveit, akik befolyást gyakorolnak a Recon­struction Finance Corporation (RFC) kölcsöneinél. 4. Meg kell vonni a nyugdíj jogosultságot azon tisztviselők­től, akiket vesztegetés elfogadá­sa, vagy más hasondó visszaélés bűnténye miatt elitéinek. A szenátor tehát elismeri, hogy nemcsak a graftelő hiva­talnokok, hanem maguk a tör­vényhozók is bűnösek. Azért azt ajánlja, hogy olyan törvényt kell hozni, amely a kongresszus tagjainak is eltiltaná a kijárá­sokat, a graftelést és egyéb na­gyon gyakori bűntények elköve­tését. — Ennyi elég szép egy szenátortól. Washington — A sokat han­goztatott acélsztrájk el fog ma­radni, miután Truman elnök úgy mondotta, hogy ez a sztrájk most “országos katasztrófát” jelentene, azért “felkérte” a uni- ont, hogy a 700,000 tagja részé­re kért 15 centes órabér javítást terjessze a Wage Stabilization Board elé, amely az ügyet meg­vizsgálja s a munkáltatókkal is tárgyal. — Ennek a lényege az, hogy az acélbárók majd enge- delmet kapnak az acél árának a felemelésére úgy, hogy a fele­melt bérek dacára is a profit­juk emelkedni fog. Ez persze már nem nemzeti katasztrófa. Minkizmus a marxizmus ellen (Vi.) Minden újságolvasó em- ben emlékszik a “hűség vizsgá­latokra”, amikor a marxizmus­sal gyanúsított egyének ezreit dobálták ki az állásaikból, isko­lákból, egyetemekről. Azzal azt bizonyították, hogy a marxiz­mus rémséges nagy bűnnek vrn elkönyvelve. Mostan meg azt vizsgálgatják csak úgy immel- ámmal, hogy kik hívei annak, hogy mink prémbundákkal vesz­tegessék meg a befolyásos kor­mány embereket. Meg kell je­gyezni, hogy az ilyen 5-6 ezer dolláros prémbunda, csak olyan kisebb-nagyobb ajándékok sorá­ba van szolgáltatva, ezzel egye­temben járnak sok milliós hadi­rendelések után 5 százalékos osztalék, stb. Hogy milyen gyorsan rúgták ki a marxizmus híveit, vagy akikről, még csak suttogtak is, hogy annak a hive, milyen huza­vona és védelmi intézkedésekkel védik a minkizmus híveit, azt minden lapban megírják, azok akik nem olyan forrásokból kapják a minkbundákat, amely kormány húsos fazékkal van összekötve, hanem magánvállal­kozóktól. Mint a nevesebb új­ságírók és mostan a kormány keretein kívül álló repubükánu- sok. egyéneket, akik elszöktek az or­szágból és most amerikai gép­ről ejtőernyővel szálltak le, kémkedés és szabotálás céljából. Ezeket az illetékes bíróság el is ítélte. A hadbíróság úgy látszik nem talált tárgyi bizonyítékokat arra, hogy a repülőgép személy­zete kémkedett volna és igy nem fogadta el az ügyész vád­ját, csak tiltott határsértésért ítélte el őket, ugylátszik a tör­vény szerint legmagasabb pénz- büntetésre, 30 ezer dollárra, amely három hónapi börtönre változtatható át. Az Ítélet sú­lyosságának a célja az volt, hogy elvegye a kedvet hasonló határsértésektől. Ebből a 120 ezer dollárból csi­nálták a nagy propaganda hó­lyagot, elnevezték érte a ma­gyar kormányt rablóknak, zsa­rolóknak és hogy igy akar pénz­hez jutni. A vád nevetségesen gyerekes, mert bármily kis or­szág is Magyarország, ez az ösz­szeg egy országnak oly csekély­ség, hogy egyáltalán nem je­lent semmiféle segítséget, hisz ennél nagyobb összeget keres egy amerikai kijáró, ha valami hadirendelést szerez egy gyár­nak. Lehet, hogy ez az összeg tul- magas, de nem kötelező megfi­zetni, joguk van az elítélteknek azt leülni, de a nagy pénzbünte­tések kiszabását nem Magyaror­szág kezdte, itt Ítéltek el mun­kás embereket csak azért, mert kommunisták a börtönbünteté­seik mellett 5-10-15 ezer dollár pénzbüntetésre és szabtak ki 50- 75 ezer dolláros ovadékot ugyan ilyen váddal elfogott munkások ellen. Az eset csak a háborús uszi- tóknak jelentett mesterségesen felnagyított propaganda anya­got, amely pár nap múlva szét fog pukkadni és akkor uj anyag után kell nézni, hogy a gyűlö­letet tovább lehessen szítani. Sokkal biztosabb, védettebb a minkizmus mellett szótemelni, azt védeni, mint a marxizmus­ról suttogni, azt védeni. De mi ezt a mai rendszerben szinte ter­mészetesnek vesszük. Mert ha a mai haszonrendszer jogos, elfo­gadható a kormány emberei előtt, akkor mentői több hasz­nuk van abból, annál jobb ez a rendszer — nekik. Például a demokrata párt mostani elnöke McKinney, aki a másik panamázó Boyle volt de­mokrata elnököt helyettesíti, csekély ezer dolláros befekte­téssel, 68 ezer dollárra emelte fel a hasznát egy pár éven belül. Ezt vezércikkekben elitélik, mindenki tudja, de mivel akkor még nem volt politikai hivatal­ban, igy az nem bűn. De éppen azért került a politikai hivatal­ba, mert ilyen ügyesen tudja az ezer dollárt lefiaztatni. Mostan az a kérdés, miért volna na­gyobb bűn 5-6 ezer dolláros prémbundát elfogadni és nem bűn 1,000 dollárral 68,000 dol­lárt csinálni spekuláción keresz­tül? Az egyik kutya, a másik eb. Vagy miért nagyobb bűn az 5 százalékos hazafiság, mint a IS} százalékos? Mit csinálnak azokkal, akik­re rábizonyul az ilyen csalás? Nyugdíjba helyezik őket, hogy élvezhessék lopott vagyonukat! KÁROMKODÓ NŐK PRINCETON, N.J. — A Gal­lup közvélemény kutató intézet úgy találta, hogy az amerikai nők körében terjedőben van a káromkodó és trágár szavak használata. így például a “hell” és a “demn” igen szerény ká­romló szavakat a nők 60 száza­léka használja, ami pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. De ezzel arányosan hasz­nálnak erősebb káromló kifeje­zéseket is. A próbaszavazásnál a férjek 50 százaléka ellenezte, 46 pedig nem ellenezte a nők ezen “uj szókincsét”, 4 százaléknak pe­dig nem volt rá véleménye. Ez­zel szemben a férjezett nők kö­zül csak 40 százalék Ítélte el a káromló szavak használatát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom