Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-06-14 / 1733. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. junius 14. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL. WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között s^mmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, unig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok gazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kezeiét építjük a régi társadalom keretein helüL Az acélmunkások központi szervezete ez év május közepén tartotta országos konvencióját Philadelphiában. Mint minden CIO, illetve szakszervezeti konvenciót, ezt is az atyauristen- hez való fohászkodással indították útnak. Ezenkívül voltak kisebb-nagyobb kaliberű politikusok, akik hangzatos frázisokkal tarktálták a 600 ezer acélmunkás több mint két ezer küldötteit. Ezt a gyülekezetét is, j mint minden más szakszervezetit nem a tagság, nem a küldöttek, hanem alig egy tucatnyi központi tisztviselő, Murrayval az élén, uralták. A küldöttekkel elfogadtattak egy határozatot, hogy “Amikor a központi tiszt- viselőség jónak látja követeléseik kiharcolása érdekében, sztrájkolt rendelhetnek el.” Nagy hü-hóval elfogadták, de ugyanakkor azt is elfogadták, hogy “amig a kormány kezelésében vannak az acélipari telepek, nem sztrájkolhatnak a kormány ellen”. Több mint félmillió ac,lipari munkás ez év január elejétől várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. A központi vezetőségeik, hónapokon keresztül tárgyaltak az acélbárók megbizottaival, akik többször kijelentették, hogy nem akarnak tárgyalni olyan feltételek mellett, amelyeket a szervezet állított fel. Megszűntek a tárgyalások. Áttették az ügyet az állam kezébe. A fizetéseket szabályozó bizottság három-négy hónapi tárgyalás után kiadta a már ismert jelentését. A szervezeti tisztviselők elfogadták, az acélbárók visszautasították. A szak- szervezet sztrájkot rendelt el, a 12-ik órában Truman elnök ‘‘lefoglalta” az acélipari telepeket. A szakszervezet központi elnöke, Murray lefújta a sztrájkot. Akadt egy szövetségi biró, aki törvényellenesnek mondotta ki a lefoglalást. Murray elrendelte a sztrájkot. Három nap' múlva lefújta azt. Ugyan ezt csinálta hat más esetben. Most aztán az ügy nem az acélipari munkások ügye, hanema legfelsőbb bíróság előtt fekszik. Amig ez a kilenc öreg ember, akik mielőtt elfoglalták helyeiket legtöbbjük valamelyik korporációnak vagy az ipari mágnásoknak voltak az alkalmazottai, elhatározza, hogy jogos, vagy jogtalan a lefoglalás, addig sem jobbra, sem balra nem dől el az acélipari bérrabszolgák helyzete. A konvenció delegátusai nem tudnak eligazodni, hogy hogyan és miképpen lépjenek fel az acélbárókkal szemben. Nem veszik észre, hogy nem csak az acélbárók vannak a követeléseik útjában, hanem egy nagy csomó különböző néven nevezett állami intézmény is. Sem a központi vezetőség, sem a konvenció delegátusai nem akarják tudomásul venni azt a hatalmat, amelyet a 600 ezer acélmunkás képvisel. Ez a hatalom az acéltelepek bérrabszolgáinak akár a telepen belül, akár kivül, karbatett kezei az egyetlen és közvetlen cselekvés, amely hatásos lehet a munkások javára. Igaz, hogy ez is csak ideig-óráig szolgálja érdekeiket, mert a megélhetés folytonos drágulása rövid időn belül újból erre az útra tereli őket. Az egyetlen hatásos intézkedés, ha az acélipari bérrabszolgák, a mai elöregedett szakszervezeti mozgalom helyett, forradalmi ipari szervezetekben tömörülnek, amelynek kitűzött célja, nem csak a munkások ideiglenes ! helyzetének időközönkénti javítása, hanem a termelés és szétosztás eszközeinek társadalmo- sitása, mely által megszüntetik a magántulajdon rendszerét, a kizsákmányolást és minden bajnak az okozóját, a bérrendszert. Az a határozat, amelyet az acélipari bérrabszolgák konvencióján hoztak, hogy a központi vezetőség belátására bizzák a sztrájk újbóli elindítását, nem uj dolog a szakszervezeti mozgalomban. Ennek a határozatnék végrehajtása nem a munkásoktól, hanem a szakszervezet központi elnökétől függ. Ennek a határozatnak az elfogadása után a delegátusok, mint akik jól végezték dolgukat, 15-20 percig tartó demonstrációt rendeztek, feltódultak az emelvényre és ordítoztak “We want a contract. Amikorra a bohózat elmúlott, odaállították a pódiumra az Egyesült Államok alel- nökét és a munkaügyi minisztert, akik beszédükben egybehangzóan szimpátiájukat fejeztek ki a munkások nehéz küzdelmében. A munkaügyi miniszter még azt is kijelentette, hogy “testestől-lelkestől az acélipari munkások ügye mellett van”. Több mint egy hónapja múlt el ennek a kijelentésnek, ennek a konvenciónak és az acélipari bérrabszolgák még mindig várják a fizetés és a munkaviszonyok javítását. A delegátusok között akadtak egyesek — Youngstown, Ohio, Bethlehem, Pittsburgh, Pa. és Gary, Indiana, akik követelték a sztrájk azonnali kimondását de a pódiumon ülő basák lemosolyogták őket. A szakszervezeti kalózok népi akarják, hogy az acélipar bérrabszolgái közvetlen cselekvéssel intézzék el ügyüket, ez rájuk nézve a bibliai mesebeli viz- özönt jelentené, amely elsöpörné őket. Wall Street urai másképpen gondolkodnak és cselekszenek. Az ő lakájaik munkában vannak. Amint Truman elnök lefoglalta az acéltelepeket, a legközelebbi kongresszusi ülésszakon Smith képviselő egy törvényjavaslatot nyújtott be, amelyhez képest a Taft-Hartley rabszolga törvény csak majális. Ebben a törvényjavaslatban az áll, többek között, hogy ha a “társaságok és az iparok munkásai nem tudnak megegyezni, még a Taft- Hartley 80 napos idő letelte után sem, a társaságnak joga van csődöt elrendelni és‘a csőd ideje alatt tilos sztrájkolni. Ez a törvényjavaslat a kongresszus előtt fekszik. Voltak delegátusok, akik azt ajánlották, hogy amikor ezt az ügyet tárgyalja a kongresszus, az ország miden ipari gócpontjából hatalmas tömegek vonuljanak Washingtonba, vagy egy napos általános sztrájkot rendeljenek el a szervezetek. Általános mosoly a pódiumon ülő basák részéről és ezzel az ügy befejezést nyert. Nem tettek semmit a Taft- Hartley törvény beiktatása ellen, méirt tegyenek a Smith javaslat ellen. De miért is szükséges Washingtonban marsolni, vagy egy napos általános sztrájkot elrendelni? Egyetlen egyet kell megtanulnia az amerikai bérrabszolgáknak, hogy forradalmi ipari unionokba szervezkedjenek, amelyben nem a vezérek, tisztviselők, hanem a tagság intézi saját ügyét. Amikor egy ilyen szervezetbe lesz a munkásság beszervezve, nem lesz szükség haszontalan marsolásokra, sztrájkolásokra, mert nem lesz az a kongresszusi képviselő, akinek eszébe jutna egy fegyelmezett tömeggel szemben törvényjavaslatot beterjeszteni, mely által a bérrabszolgák érdekeit akadályozzák. Volt még egy másik javaslat az acélmunkások konvencióján, amelyet Murray és társasága keresztül is hajszolt, dacára annak, hogy a delegátusok óriási része tiltakozott és csaknem ökölviadalra került a sor. Sok delegátus kivonult a teremből és ezzel elérték Murrayék, hogy keresztülhajszolták a három dolláros havidijat. A tagság még messze áll a fizetés javítástól, de a tisztviselőség már jóelőre biztosítja, hogy nekik meglegyen az évi 8-10-15 és 25 ezer dolláros fizetésük. Jól működött a CIO acélipari munkások konvencióján a tisztviselőség minden határozata. Hetekig, hónapokig húzzák .halasszák az időt, kormány kézelésben tartják az acéltelepeket, amint három éven keresztül tartották a vasutakat. A vasutak mágnásai a 13-ik vitel és szállítási dij emelése után, egyessé- get kötöttek, illetve a vasúti szakszervezetek elfogadták azt a bér javítást és munkaviszonyokat, amelyeket a kormány L951 derekán ajánlott fel nekik és CHICAGO FIGYELEM! Most van az ideje annak, hogy az öntudatos munkások összegyűljenek és egymás társaságában elszórakozzanak az IWW chicagói csoportja által tartandó, a szezon ELSŐ PIKNIKJÉN a Caldwell Woods, Spot 50. helyen junius 15-én Vasárnap. Kellemes szórakozás biztosítva van. Hozza el barátait is. A Rendező Bizottság Útirány: Vegye a Milwaukee Ave. villamost a Devon Ave.- ig. Sétáljon a Devon Roadon a második bejáratig ahol táblák fogják jelezni a helyet. amelyet a társaságok is jóváhagytak. A vasúti szakszervezetek basái úgy tüntetik fel az egész ügyet, mintha a vasúti munkások teljes győzelmével végződött volna az egész ügy. Az elmúlt három esztendőre kaptak 15 centtől 27 centig menő bérjavi- tást. A vasúti műhelyekben behozták a 40 órás munkaidőt az eddigi 60-70 órás helyett minden kárpótlás nélkül. Éppen úgy mint az acélipari bérrabszolgák, nem kapnak külön díjazást a szombat vagy vasárnapi munkáért, sem pediglen a hat nemzeti ünnep fizetését, mint az sok más iparban már évek óta érvényben van. Amint a vasúti munkásokat kijátszották a szakszervezeti basák, éppen úgy kifogják játszani az acélipari munkásokat is, semmi külömbség sem lesz, csak a szereplők lesznek mások. Most már aztán a kormány mint aki jól végezte dolgát, visszaadta a vasutakat tulajdonosaiknak, mintha eddig nem azoké lett volna. Az olajiparban szintén leszerelték a 23 napos sztrájkot és ugyan azon egyezség alapján, amelyet az olajtársaságok a sztrájk előtt tettek és 11-15 centes bér javítást kapnak a szervezett által követelt és sztrájkba
