Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-05-17 / 1729. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1952. május 17.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVINYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között 8»mm] közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termeld eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak'a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keU szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer •»ezetét építjük a '■égi társadalom keretein belül.

Az Egyesült Államok gazdasági rendszere válaszúihoz érkezett. Ma, amikor a mi kormányunknak 80 billió dollár áll rendelkezésére, hogy abból a világ kizsákmányoló osztályának védelmére fegyvereket, romboló bomákat, gyilkoló gázokat, tüzes istenyilákat gyártsanak és amikorra azt jósolták, hogy egy soha nem tapasztalt prosperitásnak leszünk a szemtanúi, elérke- kett a PANGÁS. Ma dacára annak, hogy az ország számottevő ipari telepeinek túlnyomó része a romboló eszközöket gyártja, a raktárak, üzletek tömve vannak az élethez és kényelemhez szükséges árukkal.

Néhány nappal ezelőtt, amikor az automobil és annak alkatrészeit gyártó munkásokat rakták le, cselszövő politikusaink, hazug nemzetgazdászaink azt hitették el Amerika munkásosztályával, hogy ez csak átmeneti időszakra szól, amig a békés termelési rendszerből, a “védelmi” eszközök gyártására rendezkednek be az ipartelepek. Ma már a tetőfokát érte el a gyilkoló szerszámok gyártása és még mindig jóval több mint két millió bérrabszolga járja a munkanélküliség keserves kálváriáját. Az automobil iparban még mindig százával, ezrével rakják le a bérrabszolgákat. A szövőiparban nem csak itt Amerikában, hanem az egész világon, kezdve Japántól, ahol a selyemszövő munkások százezrei hónapok óta várják a beigért prosperitást. Angolországban, az úgynevezett “szocialista” rendszeren alapuló temelésben egyedül a szövőiparban több mint 100 ezer a munkanélküliek száma. Amerikában a szövőgyárak munkásainak óriási része szintén a megjövendölt prosperitást, a munkaalkalmat várja. A szövőtelepek két, három napokat adnak a még megmaradt munkásaik számára. Ugyan igy van ez a cipő, a bútor iparban is. Az egész kapitalista világban úgy néz ki a helyzet, mintha ezekben az államokban már mindenkinek volna elegendő ruhája, cipője, lakása, stb. Pedig borzalmas a helyzet az egész világon. Azokban az államokban, ahol a kollektiv termelési rendszerre tértek át, a munkások milliói szintén a gyilkoló, romboló eszközök gyártásánál vannak nagy többségben elfoglalva. Védelemre kényszeríti őket a kapitalista államok életbéntartására törekvő intézmények, kormányok.

Kina, a világ legöregebb nemzete, négy millió lakosával borzalmas nélkülözéseken ment és megy keresztül dacára annak, hogy az egyike azoknak az államoknak, amelyekben a természet kincseit elrejtette. Mező- gazdasági termőföldjei csaknem kiaknázhatatlanok, érc, szén és más ásványokban egyike a leggazdagabb államoknak és mégis milliók és milliók a legnagyobb nélkülözésben élnek. A Chiang Khai-shek-ek az Egyesült Államok támogatásával továbbra is elnyomatásban, kizsákmányolásban kívánja Kina feltörekvő népét tartani. Még mindig azt akarják a mi kizsákmányolóink,

hogy Kínában, Indiában marad- ijon meg a nép a régi elavult termelési rendszernél. Még mindig azt szeretnék látni, hogy Kina 400 millió lakosságának élelmét, mezőgazdaságát ökrök által húzott ekékkel szántsák és az aratást kézi kaszákkal végezzék. A városi közlekedést emberek által húzott “Rick- shaw”-kal bonyolítsák le. A technika fejlődése utat tör magának, nem csak Kínában, hanem Indiában is, ahol ma több mint 20 millió emberi csontváz koldulásból, könyöradományokból tengődik. Sehol a világon nincsen olyan magas a halálesetek száma az újszülöttek között, mint Indiában. „

Nincsen a világ népének szüksége arra, hogy nyomorban, szenvedésben tengesse életét. A technika fejlődése olyan magas fokot ért el, hogy a világ emberisége a mesebeli Kánaánban, paradicsomban élhetne. De a magántulajdon, a profit rendszer ahelyett, hogy az emberi szükségletek eszközeit gyártaná, a tehnika fejlődését kihasználja arra, hogy azzal gyilkoló eszközöket gyárt, hogy még nagyobb nyomorba, szenvedésbe tartsa a világ népét. Wall Street eme kívánságát igyekeznek végrehajtani a mi nemzetgazdászaink, csaholó politikusaink és szervezkedési módszereink.

Az amerikai és általában a világ bérrabszolgáinak szervezkedési módszerei nem felelnek meg a mai fejlett gazdasági rendszernek. Ezt világosan igazolja az amerikai tüipari és a szövőipari munkások helyzete. Az Egyesült Államok, New England államaiban (hat kölünböző állam) vannak a világ leghatalmasabb szövőipari telepek. Ellátják Amerika és a nyugati államok s hadseregeinek teljes szükségeltét, valamint a civil lakosságét is. Ezen felül még a világ többi részébe is jut azok számára, akik meg tudják vásárolni. Ma történik ez, amikor a szövőmunkások közül csak minden harmadik van alkalmazva. Ebben a kifejlett technikai rendszerben a szövőipar sem maradt el. A legújabb szövőgépek nem megduplázzák, hanem megtízszerezik az elmúlt világháború előtti termeléseiket. A termelési rendszer széditő gyorsasággal fejlődött. A munkások szervezkedési módszerei megmaradtak az ózsdi szakszervezeti formáknál, amely a “Tisztességes napi munkáért, tisztességes napi bér” elve alapján vannak lefektetve. Ezért van azután, hogy a mi kizsákmányolóink úgy bánnak Amerika bérrabszolgáival, mint hanzi a meggyel.

A szövőipari munkások New England államaiban a CIO-ban vannak szervezve. Az elmúlt két esztendőben, vagyis a koreai háború kitörése óta, a bérrabszolgák megélhetési viszonyai elviselhetetlenül megnehez e d t e k, igy a szövőgyári munkások helyzete is. Ä kormány óriási rendeléseket adott a hadsereg egyenruhájához szükséges szövetek készítésére. A szövőiparok bárói az állam költségén újabb telepeket, a legmodernebbeket állítottak fel és hihetetlen gyorsasággal állították és állítják elő nemcsak az állam rendeléseit, hanem a nép vásárló képességéhez mérten a szükséges árukat. A gyors termelési rendszer következtében, nem volt szükség a régi rendszerű gépek mellett alkalmazott munkásokra és lerakták őket. Ezzel feleltek a CIO újabb béremelési követelésére. De ez még nem minden, a szövő bárók utilmátumot adtak a CIO szervezetnek és béremelés helyett az American Woolen Company, — amely a leghatalmasabb az Egyesült Államokban — munkásainak tudtára adta, hogy a béremelés helyett bérlevágást fognak eszközölni és akinek kifogása van ellene, az mehet, ha nem megy, meneszteni fogják. A bérlevágáson kivül több orsó kezelését irányították elő. Eltörölték a munkások fizetéses ünnepeit, a szombat és vasárnapi tulórázási pótlékot, a fizetett vakációt, az éjjeli munkások külön 10 százalékos órabértöbbletét, a penziót, a betegség és balaset elleni biztosítás fizetését visszaruházták a munkásokra. Eltörölték az elsőbbségi (seniority) jogot, visszaállították a darabszámos munkát. Ez a telep Lawrence városban van, ahol ma több mint 20 ezer szövőmunkás járja a munkanélküliség keserves kálváriáját a fejlett szövőgéprendszer folytán. New England államokban több mint ötven szövőipari telep követte az American Woolen Company intézkedéseit. Mit tett a CIO ennek a lelketlen kizsákmányolásnak a megakadályozására — semmit. Dehogy is semmit. Megegyezett a szövőipari bárókkal abban, hogy nem fognak eszközölni bérlevágást, hanem minden szövőmunkásnak, aki a telepen belül kivan marad, ni, az eddigi három szövőgép helyett hatot, sőt sokaknak kilencet kell kezelni. Ezt nem nevezi a CIO bérlevágásnak A szövőgépek vígan szövik a vásznat, a szövőgyári munkások, akik benmaradtak, görnyednek a kizsákmányolás legbrutá- lisabb formájától. A szövőipari bárók profitja, minden előző

évek profitját felülmúlja akkor, amikor New England államaiban csak minden harmadik munkás robotol.

Néhány héttel ezelőtt a szövőipari munkások szervezete Lawrence városban tartotta évi konvencióját. Mint minden szakszervezeti konvenciót, ezt is a basák uralták és azon delegátusokat, akik a CIO és a szövőbárók által kötött egyezmény ellen szólaltak fel, elhallgattatták, vagy eltávolították a teremből. Ilyen terror eszközökkel élve, hely- behagyták a szervezetek és a szövőtelepek közötti 50-100-150 százalékos munkamennyiség ki- sajtolását. Akkor tették ezt, amikor az American Woolen Co. profitja a koreai háború kitörése óta 561 százalékkal emelkedett, ugyanígy a többi társaságok profitja is.

A fentnevezett konvención a szervezet tisztviselői, kiknek a munkások érdekeit kellene, hogy képviseljék, a szövőipar bárók mellett foglaltak állást és hivatkozva az iparban beállott pangásra, (amelyet a bámulatosan tökéletesített gépek idéztek elő) azzal érveltek, hogy “a hadseregek nem csak előrenyomulnak, hanem visszafelé is” és eme visszavonulásnak az eredménye, hogy a szövőipari munkások túlnyomó része az utcára került.

Mielőtt ezt az emberölő hajrá munkát a CIO beleegyezésével életbeléptették, közös megegyezés alapján kihívták az FBI-t, hogy a harcos munkásokat kommunistáknak bélyegezzék és természetesen elbocsájtották őket a munkából.

Mindennek dacára a szövőbá- 1 rók nincsenek megelégedve. Félnek a munkásaik haragjától. Nem bíznak abban, hogy ilyen borzalmas kizsákmányolásban tudják munkásaikat huzamosabb ideig tartam, még akkor sem, ha az a CIO vezetősége által lett szentesítve. Ennélfogva lassan, lassan egyik a másik után North és South Carolina államokba helyezik át üzemeiket, mert ma még ott kevesebb a munkások ellenállása, igénye, fizetése és még az 561 százaié-