Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)

1952-05-10 / 1728. szám

1952. május 10 BÉRMUNKÁS 7 oldal A tudatlan tudós — VITA OMAR KHAYYAM EGY VERSSZAKA FÖLÖTT A National Broadcasting Company (NBC) rádióhire szerint a londoni újságok a múlt héten vitát folytattak Omar Khayyám perzsa költő egy igen hires versszaka fölött. Tekintettel arra, hogy Khayyám kvatrináit (négy sorból álló versikék), amelyek mindegyikében egy-egy mélyértelmü filozófiai fondolatot rejtett, Abet Adám magyarnyelvű átültetésében a Bérmunkás olvasói naptárainkból ismerik, úgy vé- *“ lem, hogy érdekkel fogják olvas­ni ezen vita ismertetését. A vita megértéséhez a követ­kező adatokat kell ismernünk. Omar Khayyám (Sátorkészitő) 1070 körül született Naishápur városban, Perzsiában s ugyan­itt halt meg 1123-ban. A perzsa történelem szerint Khayyám csillagász volt Alp Arslan szul­tán udvarában, megjavította a naptárt, irt számtan (algebra) könyvet és egy csomó költe­ményt hagyott hátra. Hogy milyen elismert vagy népszerű költő lehetett Khay­yám a maga korában ma már nem tudjuk. Halála táján elfe­ledték és nagyon sokáig mitsem tudtak róla. A múlt század kö­zepe táján azonban német, fran­cia és angol nyelvészek kezdték ismertetni, majd akadtak olya" nők, kik megkísérelték a “bölcs­dalok” (mint Abet nevezte) for­dítását. A SOKAT IDÉZETT SZAKASZ De azért Omar bölcsdalai mégis ismeretlenek maradnak, ha az angol Edward Fitzgerald, aki maga is igen jó költő volt, valóban kitűnő fordítást nem készit belőlük. Fitzgerald fordí­tásában, vagy talán jobb, ha úgy mondjuk, hogy átírásában nem csak Khayyám mélyértelmü gon­dolatait kapjuk, de nyelvi szem­pontból is bámulatos szépsége­ket és éppen azért lettek ezen versikék világhírűvé. (A ma­gyarok szerencsések abban, hogy Abet Ádám szintén igen kitűnő átdolgozása révén ma­gyar nyelven is élvezhetik Khay­yám verseit.) A Fitzgerald fordításokból az angol irodalomban igen sokszor találkozunk idézetekkel, de ta­lán egy verszakot sem idéznek annyiszor, mint a XII-s számmal jelölt kvatrinát. A book of verses underneath the bough, A jug of wine, a loaf of bread — and Thou Beside me singing in the wilderness, Oh, Wilderness were Paradise enow! Szórólrszóra ilyenformán for­díthatjuk magyarra: Egy verses könyvvel a lomb alatt, egy kor­só borral, egy kenyérrel, meg ha te énekelsz mellettem, akkor még a vadonbaa is eléggé meny­országban találom magamat. Nyilvánvaló, hogy ezen soro­kat a költő egy nőhöz intézi. És habár nem mondja, kiérezzük a versből, hogy szép, fiatal, csó- kosajku nőhöz szólnak e sorok. És akkor már azt is megértjük, hogy miért idézik ezt a szakaszt olyan sokszor. Azért, mert a férfi, — a mindenkori férfi — nagy, általános, örökös kíván­ságát fejezi ki ilyen pár szóval. Leülni egy szép nővel a lombos fa alá, legyen harapnivaló, (amit a kenyérrel jelöl), aztán inniva­ló (bor, sör vagy akár coca-cola is) és egy verses könyv, amiből szép hízelgő szavakat olvashat Rómeó az ő Júliájának. Ki ne vágyódna ilyen kettes kirándulásra ? (amerikai nyel­ven szólva picnicre?) Képzel­het-e el ennél nagyobb boldogsá­got a szerelmes fiú, vagy akár a leány is? És ugylátszik, igy volt ez már 800 évvel ezelőtt is, azért kedvelik ezt a versszakot annyira, mert ilyen örökös, min­den időket átfogó érzelmet fog­lal szavakba. Nézzük csak, ho­gyan adja vissza Abet magya­rul: Egy verskötet a lombos ág alatt, Kenyér és telt kulacs és aja- kad Dalával csengő berek, vado- nat, Elég mennyország, elég üdvöt ad. Nagyszerű ugyebár! Nos, az a bizonyos angol tudós, aki állí­tólag a perzsák történelmének jó ismerője, azt állítja, hogy Khayyám ilyesmit nem írha­tott mert a mozlem vallásuak- nál, ahol a nők fátyolozva jár­tak, nem mentek férfiakkal ki­rándulásokra a ligetekbe. Szó­val Khayyám a “picnic” fogal­mát nem ismerte és igy nem is írhatott róla és ezt a gondolatot valószínűleg csak Fitzgerald ol­vasta ki valamelyik misztikus kvatrinából. DŐRE OKOSKODÁS Dőre okoskodás ez. Hiszen a muzulmánoknak bort sem volt szabad inni és akkor a kulacsot sem említhette volna a Sátorké­szitő. És végre abban az időben a verses kötetek sem hánykolód­tak úgy, mint manapság, ami­kor a Rómeók ottfelejtik a lom­bos fák alatt és a harmat meg az ső tönkreteszik. Khayyám költő volt, nagy köl­tő, tehát nagy álmodozó is, aki megálmodhatta ezt a “picnic” jelenetet, — a mindannyiunk ál­mát és akkor szavakba is tudta önteni. Nem fontos az, hogy váj­jon valóban megtörtént-e vele a lombos fák alatti jelenet. Ha nem történt meg vele, akkor megtörtént mással; és ha nem akkor, akkor máskor 100 vagy 500 évvel később. És akinek még soha sem volt ilyen kirándulá­sa, az is átálmodja, átélvezi ezen versszak elolvasása után. Ezért szeretik ezt a kis versikét annyira. Ez a tudós nekem valahogy úgy tetszik, mint a nagy magyar költőnek, Arany Jánosnak a tu­dósa, akinek volt egy macskája, de a szegény macska egyre fo­gyott, sarlóvá görbült. És ez a tudós nem tudta kitalálni, hogy mi a baj, nem vette észre, hogy a szolgája ellopja a pénzt, amit a macska élelmére adott neki s végre a szegény macska elfo­gyott a fogyó holddal. Ennek a tudósnak igen nagy volt az ő tudománya, — mondja Arany, — de mihaszna, ha kevés volt a vágott dohánya, vagyis nem volt elegendő józan esze, hogy észrevette volna a szolga zsi- ványságát. Ennek az angol tudósnak is kevés a vágott dohánya, ha azt hiszi, hogy ezt az örökszép vers­szakot magyarázgatással el le­het rontani. (gb.) Láncszemek (Vi.) Minden gondolkodó em­ber előtt nyilvánvaló lett, hogy a nemzetközi bankárok, Harri man, Dulles, Lövet, Draper ve­zetése alatt egy erős vasláncot, gyűrűt akartak kovácsolni a nemzetközi szocialista útra tért országok köré. Ezen láncban a legerősebb szemnek Németor­szágot és Japánt akarták beil­leszteni, azonban minden lánc csak olyan erős, amilyen a leg­gyengébb szeme. Még a legerősebb láncszem, amelyet nagyon is biztosra vet­tek, a németek, sem lettek jól összekovácsolva, nem szólva ar­ról, hogy a francia, olasz lánc­szemek meg olyan “fából vaska­rika” láncszemek. Most igen nagy harc folyik, leginkább a kuliszák mögött, azon célból, hogy ezt az erősnek vélt német láncszemet összetákolják, beil­lesszék azon láncolatba, melyet a Wall Street kovácsol és akar kezében tartani. Azonban bajok vannak, még pedig igen nagyok! A SZOCIALISTÁK GYŰLÉSÉRŐL Ugyanis a németekkel kapcso­latosan, mely a jövő háború kérdésével, illetve annak meg­kezdésével, vagy elhalasztásával van szoros kapcsolatban, a fran­cia, angol és német szocialisták, akik ha nagyon is halkan, szin­tén kényszerítve voltak a sza­vukat felemelni ezen háborús készülődés ellen. Nyugat-Német- ország fővárosában Boon-ban konferenciát tartottak, melyen követelték, hogy a négy nagy­hatalom üljön le és igyekezze­nek Németország egységesítését és békekötését nyélbe ütni. Ez leginkább Amerika ellen irá­nyul, amely minden ürügy alatt igyekszik azt megakadályozni, amig Németország nyugati ré­szét magához nem tudja láncol­ni valamilyen szerződésen ke­resztül. Most Acheson megy oda, hogy azt megtudja tenni, igy megaka­dályozni Németország egyesíté­sét és semlegességét. Azonban a németek, mint va­ami darázsfészek lakói, nagyon rajzanak, lázadnak, követelőz­nek. Nem csak a munkások, akiknek a háború, melyet biz­tosra vehetnek ha Amerikával szövetkeznek uraik, csak áldo­zatokat jelentene, szenvedést — hanem még a gyárosok és az in­telligencia, az úgynevezett kö­zéposztály is követeli, hogy az oroszok március 10-én küldött ajánlatait tárgyalják meg és mentői hamarább hajtsák vég­re. Egy másik kis hírben hozzák, hogy a németországi amerikai megbízott 64 német gyárost bün­tetett meg, helyezett fekete lis­tára, mert kereskedni mertek a szocialista keleti országokkal. Állítólag ezek nem kapnak töb­bet amerikai kölcsönt és nyers­anyagot és nem adhatják el áru­ikat a nyugati országokban. Az amerikaiak azt állítják, hogy több mint 50 millió dollár érték­ben folyik az ilyen tiltott ameri­kai érdekek ellenes kereskede­lem. A New York World Telegram április 16-iki számában mond­ja: “Nagyon nehéz'lesz a nyuga­ti hatalmaknak visszautasítani, hogy még csak ne is beszéljenek a vörösök ajánlatáról, mely sze­rint szabad választást rendezze­nek egész Németországban még akkor is, ha az csak cselfogás. De sok ut és mód van arra, hogy a nyugat elodázza. De sokkal több jegyzékváltásra lesz szük­ség, mint amilyenek a legutób­biak voltak és sokkal jobb meg­egyezés az amerikai, francia és angol kormányok között, hogy hogyan legyenek a jegyzékek megválaszolva.” Drew Middleton igy ir a New York Times április 8-iki számá­ban: “Ez a két fejlemény megmu­tatja, hogy úgy Németország­ban, mint másfelé Nyugat-Euró- pában, lázadás fejlődik ki az amerikai vezetőség ellen. Már több mint két éve a gazdasági érdekeltségek a Ruhr vidékén azt állítják, hogy ha gazdasá­gilag meg akarnak maradni, ak­kor nem szakíthatják el a keleti piacokkal a kapcsolatunkat. Ez a vágy, hogy a keleti utat nyit­va tartsák uralta a (nyugat-né­metországi kormány) külügyi bizottságának a jelentését, mely­ben 23 képviselő, ezek között tizenketten a kormánypártiak­ból vettek részt. Legnagyobb ré­sze ezen jelentésnek még a moszkvai gazdasági konferencia előtt lett megtéve, Uletve össze­állítva.” Seymour Freidin, Zürich, Svájcból írja a N.Y. Post-ban április 16-án: “Megmutatja, hogy a terjesz­kedő gazdálkodás még mindég hasznossá tehető, az üzletembe-^ rek egész Európában egymáson keresztül buknak a nagy siet­ségben, hogy Oroszországgal és a többi kommunista országokkal üzleti egyezményeket kössenek. Az üzletemberek Skandinávia és német alföldről {Hollandia, Dá­nia) már megérkeztek, hogy meglássák milyen üzletet köt­hetnek az oroszokkal. Ők hosszú tárgyalásokat keztek a nemzet­közi ügynökségekkel és saját társulataikkal. Az orosz konzu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom