Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-12 / 1714. szám
í oldal BÉRMUNKÁS 1952. január 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................$2.00 One Year ........ $2.00 Félévre .......................... 1.00 Six Months ................,. 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ...... 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............. $2.50 “Bérmunkás” P, O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon"- .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A szakszervezetek uj szerepe A karácsony előtt nagyhangon behirdetett acélipari sztrájk elmaradt. Elmaradt azért, mert Truman elnök úgy tartja, hogy ez a sztrájk most az Egyesült Államok biztonságát veszélyeztetné. Az utóbbi időben minden nagyobb bérmozgalomnál ezt az eljárást követte a kormány. Az acélipari munkások még novemberben beterjesztették bérköveteléseiket 15 cent órabér javítást, évi garantált minimális bért, több fizetett szünnapot és bizonyos prémium díjazásokat kértek. Az acélipar direktorai szerint a követelések együttesen kitesznek 40 cent órabér emelést, amit csak úgy adhatnak meg, ha hasonló arányban emelik az acél árát. így a kormány, — illetőleg Truman elnök közbelépésére az acélmunkások bérkövetelését az ár stabilizáló és a bér stabilizáló hivatalok intézik el. Ez a két kormányhivatal állapítja meg, hogy mennyivel emelhetik a munkáltatók a béreket és azt milyen áremeléssel háríthatják át a fogyasztó közönségre úgy, hogy a gyárosok profitja továbbra is ugyanolyan magas maradjon, vagy még magasabb legyen. Ez a módszer a hidég-háboru alatt fejlődött ki és most már igy döntenek minden sztrájkmozgalomnál. Ezt látjuk a bányászok bérharcánál, ahol a nyakaskodó John L. Lewist nagy pénzbírságra Ítélték, mert nem akarta elfogadni ezt az uj módszert. És ezt láttuk a vasutasok meg az automobilgyári munkások bérharcainál is. Jó lesz felfigyelni erre a nagy változásra,'amin mostanában a tőke és a munka viszonya átmegy az Egyesült Államokban. Sietünk megjegyezni, hogy az amerikai folyóirodalomban már soha nem említik a tőke és a munka viszonyát, ehelyett a “labor and management” (munkások és az igazgatóság) egymáshoz való viszonyát tárgyalják. Ezt a viszonyt hosszú időkön át a munkásság elkeseredett harca szabályozta a tőke (pardon, a management) kegyetlen kizsákmányolása ellen. Ezen véres harcok idején az Industrial Workers of the World szervezet lángbetükkel irta be nevét az amerikai munkásmozgalom történetébe. Ez a szervezet azt hirdette — és hirdeti ma is, — hogy a munkásság csak saját erejével vívhat ki állandó értékű vívmányokat és azokat csak az állandó harcikészséggel tarthatja fenn. A hosszú és véres harcok árán még az elmaradt szakszervezeti forma dacára is nagy eredményeket értek el az amerikai munkások; olyan magas életszínvonalat vívtak ki maguknak, ami messze túlszárnyalja a világ minden jnás népének életszínvonalát. A munkások növekvő gazdasági hatalma a politikusok figyelmét feléjük fordította, szövetséget ajánlottak, amit a szakszervezetek elfogadtak. így jöttek létre 16 évvel ezelőtt a Wagner törvények, amelyeket akkor a munkásság “Magna Charta”-jának (szabadságlevelének) neveztek el. A Wagner törvények valóban kedveztek a szervezkedésnek, eltiltották a munkáltatókat attól, hogy munkásaik egyesülését vező intézkedést tartalmaztak. De ugyanakkor, — és ez volt a akadályozzák és számos hasonló, a munkásokra látszólag kedve- legfontosabb,— A MUNKÁS UNIÓKAT A POLITIKUSOK GYÁMKODÁSA ALÁ HELYEZTÉK, A MUNKÁSOK HARCI KÉSZSÉGÉT LETÖRTÉK. Az Industrial Workers of the World fórumai, — közöttük a Bérmunkás is, — állandóan hirdették, hogy a kedvező alkalmat ugyan ki kell használni, de ugyanakkor a munkásságot osztály- tudatra, harci készségre kell nevelni, MERT AZON VÍVMÁNYOKAT, AMIKET A POLITIKUSOK RÉVÉN NYERNEK, ÉPPEN ÚGY EL IS VEHETIK TŐLÜK. Sajnos, ez a jóslatunk beigazolódott. Mert az a változás, aminek ma a “labor-management’’ reláció terén szemtanúi vagyunk valójában a munkásság sztrájkjogának a megsemmisítése, méghozzá oly furfangos módon, hogy a folyó ügyek analizálásában járatlan munkástömegek nem is veszik észre. A szervezett munkások, _különösen ha nagy szervezethez tartoznak, — kapnak ugyan béremelést, de az árak emelésével azonnal vissza is veszik tőlük; a munkáltatók profitját ellenben féltékenyen őrzik. Sőt már néhány nagyobb iparban annyira mentek, hogy a drágaság emelkedésével automatikuson megkapják a béremelést, de ugyanakkor a kormány megadja az engedélyt az ipari termelvények árának az emelésére is. Ezt látjuk az automobil iparban s valószínű, hogy rövidesen minden fontos iparban ezt a mintát fogják követni. A labor-management ily uj viszonya mellett a szakszervezetek szerepe is teljesen megváltozik. Hiszen most már nem kell harcra, sztrájkokra szervezni a munkásokat, megkapják a béremeléseket automatikusan. Ehelyett inkább azt kell nézniök, hogy a munkások betartsák a szerződéseket, amelyek nemcsak a bérek nagyságát szabják meg, hanem a munkateljesítményt is. A szak- szervezetek tehát mindjobban a hajcsár szerepét veszik fel. És mint a John L. Lewis esete mutatta, ha makacskodnak, nem teljesítik elég hűen a hajcsár szerepet, pénzbírságra, sőt börtön- büntetésre is ítélik őket. És mialatt az amerikai szakszervezetek ezen rendkívüli nagy változáson mennek át, vezéreik habzó szájjal ordítják, hogy a Szovjet Unionban és a népi demokráciákban vesztették el függetlenségüket a szakszervezetek, azon országokban fejlesztik a “speed-up” rendszert és hajszolják a munkásokat. Nem kívánunk vitatkozni ezen kérdés felett, de annyit láthatunk, hogy amíg azon országokban a gyorsabb és erősebb munkával elért többtermelésen a munkások osztoznak, az ő életszínvonaluk emelkedik, ők mennek üdülni a legszebb nyaraló helyekre; addig itt minden csak a parazita osztály profitjának a növelését szolgálja. A szakszervezetek ezen uj szerepkörét figyelve megint csak azt ismételjük, hogy a munkásság csak azon vívmányokat tudja megtartani, amelyet saját harci készségével viv ki és amelyekért készen áll a harcra minden pUlanatban. Wilson hazafisága Charles E. Wilson mozgósítási direktor, aki az Egyesült Államokban ma az elnököt leszámítva — nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bármely más kormányhivatalnok, nagyon jó h:|- zafi. Ezt el kell hinnünk, hiszen saját maga mondotta és végre is ő csak tudj)i! Az újságírókkal tartott legutóbbi konferenciáján Wilson panaszkodott, hogy még őt is szigorúan birálgatják a mozgósítási program hibáival kapcsolatban. “Hát akkor miért nem mond le erről a 25,000 dolláros tisztségről, — kérdezte az egyik újságíró, — “amikor ön évi 250,000 dollár fizetést kap a General Electric Company-től, ha a régi állásába visszamegy?” Wilson már máskor is kapott ilyen kérdéseket s azokra rendesen indulatosan válaszolt. Most azonban érzékeny hangon, nagy meghatottsággal mondotta: “Hát azért nem, mert U.S. mégis csak az én hazám. És az Egyesült Államok jó volt ‘Cháli’ Wilson- hoz, most Wilson is jó hozzá”. Az érzelmesség annyira elfogta, hogy nevének megemlítésénél Charles helyett a becéző, népies “Cháli”-t használta. Egy pillanatra sem vonjuk ktségbe Cháli hazafiságát. Elhiszi szűk,. hogy áldozatot hozott, amikor ideiglenesen feladta a 250,- 000 dolláros fizetését, noha az újságírók állítása szerint a General Electric profitjából jutott részesedéssel és a részvények után járó osztalékokkal az évi jövedelme 625,000 dollárt tett ki, igy ha ideiglenesen fel is adta a negyedmilliót, még mindig nem lát szükséget a családja. Wilson jövedelme még a mai inflációs dollár mellett is valóban igen nagy. Az átlagos amerikai munkás 3000 dolláron jóval alul keres s akinek az évi keresete eléri az 5000 dollárt, az már meglehetős kényelemben tudja eltartani magát és családját. A Wilson nagy jövedelme tehát azt jelenti, hogy a közösség termelte javakból annyit foglal le magának, mint 125 ilyen igen jólkereső munkás. És ha ebből ideiglenesen fel is adta a negyedmilliót, még mindig 80 jólkereső munkás részesedését kapja, holott most semmi munkát sem végez az iparokban. így hát valóban igaza van Cháünak, hogy jó volt hozzá az Egyesült Államok. És ezt elmondhatják az összes Chálik, akik ilyen kiváltságos helyzetbe kerültek. Ez a Wilson azért kapja ezt a nagy jövedelmet, mert néhány társával egyetemben birtokába kerítette a General Electric gyártelepeit és az azokban felhalmozott gépeket, amelyeket mind a munkások hoztak létre. És mégis most, ha valakinek villanylámpára, vagy más valamilyen G. E. termékre van szüksége, a termelési áron felül még profitot kell adni a termelő eszközök tulajdonosainak is. Akinek automobilra, vagy automobil felszerelésre van szüksége, az kénytelen ilyen profitot adni a General Motors Wilson- nak; akinek gazolinra van szüksége, az megint egy másik Cháli- nak kénytelen adót fizetni, — ha esetleg nem is hívják Wilsonnak. Mert ma már odajutottunk az Egyesült Államokban, hogy az élethez szükséges mindenféle árucikk vásárlásánál valamelyik Cháli, aki azt az ipart birtokolja, megadóztat bennünket. Az üyen Cliálikhoz valóban nagyon jó, — nem az Egyesült Államok, — hanem az a gazdasági rendszer, amelyben ma itt az élethez szükséges javakat termeljük. A Wilsonok EZT A RENDSZERT VÉDIK, EZT A RENDSZERT SZOLGÁLJÁK OLYAN HÉVVEL, HOGY HAJLANDÓK MÉG ÁLDOZATOKAT IS HOZNI ÉRTE. Charles Wilson hazafiságának titka az, hogy a mai gazdasági rendszert AZONOSÍTJA A HAZA FOGALMÁVAL. És mert ilyen nagy jövedelmük van, sajtóbérenceik utján átviszik a köztudatba azt a hamis állítást, hogy a nekik kiváltságokat biztositó termelő rendszer védelme a haza védelmével azonos. Reméljük, hogy eljön az dő, amikor az ily emberek hazafiságát felismerik majd a termelő munkát végző müliók, akiket éppen az ily hazafisággal fosztanak meg munkájuk gyümölcsének élvezetétől.
