Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-09-22 / 1698. szám
i oldal BÉRMUNKÁS BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 One Year ____________$2.00 Félévre ............................ 1.00 Six Months __________ 1.00 Egyes szám ára .........: 5c Single Copy _________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _______ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ________ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon''- .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE °»5gfe>42 Meddig mehet? Néhány szenátor végre megemberelte magát és fel merte vetni azt a valóban nagyon fontos kérdést, hogy meddig lehet még emelni a hadikiadásokat? A fegyverkezési program megindítása óta hónapról-hónapra emelkednek ezen kiadások és ennek megfe- lelőleg a Truman adminisztráció a költségvetés újabb meg újabb megtoldását kéri a kongresszustól. A nemzeti jövedelmet és annak felhasználását hasonlíthatjuk a privát család jövedelméhez és annak elköltéséhez is. Ez esetben a katonaságra, fegyverekre és az ugyancsak hadicélt szolgáló külföldi segélyre költött összegek megfelelnek a privát család luk- szus költekezésének, — alamizsna osztogatástól fel a mulatságokig. Nyilvánvaló, hogy az a privát család is jövedelmének csak bizonyos részét költheti ilyen lukszus célokra s amint átlép bizonyos határvonalat, már nem marad elegendő' az eddigi életszínvonal fentartásához szükséges árucikkekre és szolgálatokra. És ha a lukszus költekezés még tovább folyik, méghozzá emelkedő iramban, akkor az a család egyszer csak csődbe kerül. Ez áll az államra is, ezt minden józaneszü ember tudja. És mégis a háborús uszítok oly terrorral dolgoznak, hogy azonnal hazaárulónak, a Kremlin szolgájának nevezik azokat, akik ezt a fontos kérdést fel merik vetni. Ezt kiáltották Paul H. Douglas (D. 111.) szenátor felé is, aki a szenátusban hozta felszínre ezt a kérdést, amikor a 61 billiót kitevő hadiköltségvetésnek egy billióval való leszállítását javasolta. Douglast annyira meglepte, hogy amikor ezért az egyik szenátor a szokásos “Kremlin beszél” gúnyos megjegyzést kiáltotta feléje, rosszullett, majd kisietett a teremből, de már az ajtónál összeesett. Nekünk erősebb idegeink vannak, mint Douglas szenátornak, azért amüyen hangosan csak tudjuk, ismételjük meg ezt a kérdést: Meddig lehet emelni a hadikiadásokat?! Hová vezet ez az őrült költekezés?! Márpedig úgy néz ki, hogy még csak most jön az igazi fekete leves. Még pedig pár héttel ezelőtt ábrándnak vélték a 95 repülő-osztag felállítását, ma már 190 osztagról beszélnek. A Douglas Aircraft Company alelnöke, bizonyos Arthur E. Raymond pedig már azt hangoztatja, hogy az összes katonai repülőgépek elavultakká lettek és újabb tipusuakkal kell kicserélni az összeseket. Ezek már legfeljebb csak arra jók, hogy a csatlós államoknak ajándékozzuk őket. Más szakértők viszont katonai bázisok felállítását sürgetik már nemcsak a földön, hanem ha lehet a világűrben, vagy pedig a Holdon is. Ismét mások az összes városok átépítését, földalá helyezését tartják elengedhetetlennek s Sztálin hü szolgájának mondják azokat, akik nem örülnek az egyre emelkedő nyílt és közvetette adóknak a hadikiadások fedezésére. Nem tartjuk magunkat olyan gazdasági szakértőknek, hogy megfelelhetnénk arra a kérdésre, hogy meddig mehet ez a határt nem ismerő költekezés? Tény az, hogy bizonyos ideig-óráig mehet. Ezt oly nagy gazdasági szakértők bizonyították be, mint Mussolini meg Hitler, akik szintén egyre csak emelték, meg megint csak emelték a hadikiadásokat. Akkor is sokan már a kezdetben azt mondották, hogy az elszegényedett Olaszország még az első világháború érvágását ki sem heverő Third Reich egy-kettőre csődbe kerülnek a nagy katonai kiadások következtében. És nem kerültek csődbe. Nem kerültek pedig azért, mert ez a két nagy- gazdasági szakértő egyben hadiszakértőkke is lettek és megindították a háborút. A háború alatt aztán az elfoglalt területeket kirabolták, leromlott értékű pénzeiket pedig fegyverrel kényszeritették rá az elfoglalt országok népeire. Ezt az utat fogja talán választani az Egyesült Államok is? Ha igen, jó lenne azt is figyelembe venni, hogy még ez a módszer is csak ideig-óráig oldotta meg a kérdést. És aztán ez a két nagy szakértő sem végezte életpályáját oly irigylésre méltón, hogy érdemes lenne utánozni őket. Keresztény elvek A Atom Energia Bizottság elnöke, Gordon Dean, igen vallásos ember, ami egyben azt is jelenti, hogy jó keresztény. A keresztény eszméket, a keresztény erkölcsöket úgyszólván az anyatejjel szívta magába, mert papi családból származik; az apja református pap (miniszter) volt, aki állítólag igen szép prédikációkat szokott tartani. Mr. Dean a multkorában bejelentette, hogy az Atom Energia Bizottság újabb atom-próbákat fog tartani a nevadai próbatelepen. Az újságok ezen hírére levelet kapott szülővárosából egy olyan idős nőtől, aki valamikor áhitatos ájtatossággal hallgatta Mr. Dean atyjának prédikációit. A levelében, amelyet Mr. Dean nyüvánosságra adott, ezt olvastuk: Látom az újságokból, hogy az Egyesült Államok már megint atombomba kísérletre készül és hogy ennek a kísérletnek a célja az, hogy ráijesszenek Oroszországra. Oroszország természetesen meg is fog ijedni és éppen azért törekedni fog arra, hogy még minket is felülmúljon a tömegpusztító fegyverek készítésében. Nagyszerű üzlet, ugy-e?! Én úgy vélem, hogy az a szégyenteljes eredmény, amit az atombomba azon kicsi kísérleti használatával értünk el Hiroshima meg Nagasaki városokban, kellene hogy észreté- ritsen minden keresztény embert, hogy ezentúl az atomenergiát csak az élet kellemesebbé tételére és ne a pusztításra használnák. Jól emlékszem az ön atyjára; bátor és pzép prédikációkat mondó pap volt. Milyen sajnálatos, hogy a fia a tudását már arra használja, hogy az atomenergiával hogyan lehet gyilkolni és pusztítani. Gordon Dean bevallja, hogy bántotta ez a levél és azért hosz- szas magyarázatba kezd, hogy igenis az atombomba használata megegyezik a keresztény elvekkel, a keresztény erkölcsökkel, mert csak ez állítja meg az újabb aggressziót, az újabb világháborút. Felsorolja mindazon népek felszabadulási törekvéseit, amelyek a háború befejezte óta a fél-feudális, gyarmati vagy félgyarmati állapotaiktól szabadidői igyekeztek s ahol muszáj volt harcba is mentek érte. A vallásos Dean mindezeket orosz aggresz- sziónak minősíti s azzal dicsekszik, hogy csak az atombomba vetett annak gátat. És végre kirukkolt a főérvével, amikor ezt irta: Az apám valóban jó keresztény volt s én csak az általa mutatott keresztény elveket követem. Mert az én apám nem csak szép és bátor prédikációkat tartott, de a spanyol háború idején belépett a hadseregbe és mint spanyol-amerikai háborús veteránt a nemzeti katonai temetőben, Arlingtonban temették el. Az apám tudta, hogy a támadót nem lehet gyengeséggel, hanem csak érői éi visszatartani. Én is követem ebben a felfogásban azért, hogy a jövőben kevesebb sir legyen abban a temetőben. Nem hisszük, hogy néhány valóban túlzóan bigott, soviniszta hazafit leszámítva akad olyan tisztességes ember, aki azt merné álllani még ma is, hogy 1898-ban a spanyolok támadták meg az Egyesült Államokat és nem fordítva. Ma már még az iskolák történelmi könyvei is úgy tanítják, hogy a meggyöngült Spanyolországtól Amerika el akart szedni egyes gyarmatokat és ezzel kezdődtek az Egyesült Államok imperialista törekvései. Az idősebb Deannek, a jó papnak és jó kereszténynek azt parancsolták a keresztény elvei, hogy nem csak szónoklatokkal, hanem karddal is segítse az Egyesült Államokat abban, hogy az uralmát tengeren túli területekre is kiterjessze. A fia, Gordon Dean, most éppen olyan hévvel követi ezen keresztény elveket, de a fejlődésnek megfelelőleg nem karddal, hanem ugyancsak szép szónoklatokkal és azonkívül atombombával igyekszik az elnyomott népek felszabadítását megakadályozni. Gordon Dean védekezése nyüvánvalóvá teszi, hogy a keresztény elvek fogalma alatt a szép szavak, szép frázisok hangoztatását, de ugyanakkor uralmuk fentartására és kiterjesztésére az erőszak minden fegyverének a felhasználását értik. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, anúg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áU. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan áUapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keU szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az u] társadalom szerkezetét épitiük a régi társadalom keretein helttl..
