Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-08-11 / 1693. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. augusztus 11. OSZTALYELLENTET CSAKNEM egy fél évszázada annak, amikor először hallottam az amerikai munkásmozgalom­ban, hogy Amerika déli államai­ban csak a fehérbőrű népek ré­szére van valamelyes szabadság, demokrácia — már amit úgy polgári nyelven neveznek sza­badságnak, demokráciának. Min­dig kételkedve fogadtam és nem tudtam elképzelni, hogy két bor- almas világháború után, amely­ben óriási áldozatok árán, hősie­sen harcoltak a fekete borii ka­tonák, hogy Amerika részére megvédelmezzék a “demokráci­át”, hogy saját országukban, szülőföldjükön, szégyenletes el-' nyomatásban, lenézésben, meg- külömböztetésben, részesülj e­nek. Elhatároztam, hogy ez évi vakációmat, feleségemmel Ame­rika déli államának felkeresésé­vel töltöm. Utunk hét államon Illniois, Kentucky, Tennesü, Mis- sisippi, Louisiana, Alabama és Indiana államokon vezetett ke­resztül. Az amerikai demokrácia, sa­ját gyermekei között színük mi­att mekülönböztetést tesz, Ken­tucky állam Paducha nevű vá­rosában tűnt fel nekünk először- ahol az állomáson a várótermek bejáratai felett ki van Írva “szí­nesek” a másik ajtó felett “fe­hérek” váróterme. Ebben a vá­rosban száltak autóbuszra elő­ször feketék. Az ülő vagy álló­helyek feketék részére a buss hátsó részében van. A részükre kiszabott helyek megteltek, a fehéreké már előzőleg elvoltak foglalva. Ebben a városban egy fehérbőrű házaspár szált fel, hely már nem volt részükre, a kocsivezető felszóllitott két fe- ketebőrü utast, hogy helyeiket adják át a fehéreknek és útju­kat állva folytassák vagy szán­janak le. lnne a buss Memphis, Tenn. városba futott, az utón jöttek fehérek, feketék, akik a buss kijelölt részébe állva utaz­tak. Ebben a városban töltöt­tünk egy napot. A város közé­pületeiben, közlekedési eszközei­ben, éttermeiben, stb. külön-kii- lön helyek vannak a fehér és fe­ketéknek. Fehérbőrüek nem szolgálhatnak ki feketéket és a feketék nem mehetnek azon he­lyekre, ahol a fehérek tartóz­kodnak. Tíz nagy városi szállo­dában laktunk, kettő kivételé­vel, minden munkák végzését fehérek intézték. Innen Wicks- burg, Missisippi államban levő várost kerestük fel, ahol szintén egy napot időztünk és bemutat­ták nekünk a város nevezetes­ségeit, közöttük azon harctere­ket, ahol száz vagy százötven esztendővel ezelőtt a spanyolok, franciák és az amerikaiak gyil­kolták egymást, hogy a várost és annak környékén eleterülő termőföldeket uralhassák. Innen utunk Natches, Miss, városba vezetett. Története csaknem ugyan az mint Wichsburg váro­sé. azzal a külömbséggel, hogy az ember gyilkolásban a város és területének elfoglalásában az angolok is résztvettek, mig vé­gül a spanyoloktól az amerikai­ak vették el és ma ez is Ameri­kához tartozik és ugyanazzal a demokráciával rendelkezik, mint a többi déli államok. Ember és fajgyülettel. Innen New Orle­ansba, Louisiana államba veze­tett utunk. Missisippi és Louisi- anak államokon keresztül a gyönyörű természet látványos­ságokon kívül borzalmas és hi­hetetlen látványosságokban is volt részünk. E két állam posványos vidé­kein az országutak mentén, a természet gyönyörei tárultak a szemeink elé, a világoskék és ró­zsaszín játszintok ezrei virágoz­nak. A városokban, falvakban és sok helyütt a országutakon is tömérdek sok az orgonához ha­sonló virág. Bokrok és hatalmas fák, hat különböző színben nyíl­nak. A virág szeretőknek ez egy gyönyörű látványosság, persze akkor, amikor vakációznak, vagy a gyomruk is tele van. Ezekben az államokban terme­lik Amerika részére a hatalmas ültetvényeken a gyapotot, cu­kornádat, mint egy beláthatat­lan tenger vesznek el az ember szemei előtt. Itt-ott kisír a zöb dűlő ültetvények közül egy-egy viskó, emberek, egész családok laknak benne, akik az ültetvé­nyeket dolgozzák. Nem lehet le­írni, hasonlatosságot tenni. A magyarországa zsellér, vagy a napszámos paraszt vájogból épí­tett és náddal vagy szalmával bevont kunyhója, kastélynak ne­vezhető azokkal a viskókkal szemben, amelyeket ezen az ül­tetvényeken lakóháznak nevez­nek és amelyben feketék és fe­hérek egyaránt laknak. Ócska deszkákból, lemezekből, rongy és papírdarabokból összetákolt viskók, amelyeknek nincsenek ablakai, a bejáraton nincsenek ajtók, a belső berendezések szin­tén ilyen anyagból vannak, sza­bad tűz mellett főznek, ha van mit. Az egyedüli világításuk a hasadékokon beszivárgó holdvi­lág. A hatalmas nagy ültetvé­nyeken úgy a fehérek, mint a feketék napkelettől napnyugatig dolgoznak a hét minden napján, amikor az idő viszontagságai megengedik azt. A hatalmas nagy ültetvények megmunkálá­sát gépekkel végzik, de számta­lan helyen láttuk- hogy az ösz­vérek húzzák az ekét és egyéb megmunkáló szerszámokat. Na­gyon sok helyen az egész család, serdületlen gyermekekkel, kézi kapákkal művelik a földet. A férfiak túlnyomó részén csak egy rongyos kék nadrág van, ing nélkül, hajdonfövei, mezít­láb dolgoznak a tikkasztó meleg­ben és a nőkön sem sokkal több ruházat van. A fekete és fehér ültetvényes munkások között az a külömbség, hogy a fehérek, ha mezitlább dolgoznak is a föl­dön, ócska, az! időtől megrágott szalmakalap féle van. Az ültetvényeken is a feketék és fehérek külön csoportokban dolgoznak. Fizetéseik a feketék­nek 35-40 cent, a fehéreknek át­lagosan 50 cent az órabér, kivé­ve ha részesedésre dolgoznak, azok sokszor még annyit sem keresnek. Útközben Knoxville, Tenn.-ben a Szent Mary kórház előtt néhány férfit és nőt lát­tunk, le-föl jártak az épület előtt és táblákon figyelmeztet­ték a járó-kelőket- hogy a kór­ház ápolói sztrájkban vannak, fizetéseiket 40 és 50 cent-ről a szövetségi államok által megsza­bott 75 centre kívánják emelni. Amint később a buss egyik uta­sától megtudtuk, a kórházban a legolcsóbb szoba tiz dollár de ebben a szobában hárman vagy többek fekszenek együtt. A ter­mészet gyönyörei és az ültetvé­nyek szomorú látványossága közben megérkeztünk New Or- leansba. Előre kell bocsájtanom, hogy Louisiana államot és igy New Orleans városát több mint két évszázadon keresztül a franciák és spanyolok uralták, ennélfog­va lakosságának 85 százaléka római katholikus. (Ha többet nem is írnák, akkor is elegendő volna vélemény alkotásra a Bér­munkás olvasóinak) és vannak olyan dolgok, amelyek szinte hi­hetetlenek, a anyaszentegyház részéről. Ők uralják az állam és a vá­rosok közigazgatásának minden ágát. New Orleans lakosságának száma 685 ezer. A katolikus templomok és iskolák száma 533. New Orleans városnak 12 te­metője van, valamennyi bent a városban, kilenc az egyház bir­toka. Van egy felekezet nélkül, egy zsidó és egy “néger” teme­tő. A zsidó és a néger temetőkön kívül nem temetik a halottakat a föld gyomrába. New Orleans városa három lábbal a tenger színe alatt fekszik és az ásatá­soknál már egy lábnyira vizet kapnak, ennélfogva a föld szí­nén építenek 3 láb magas 3 láb széles és kilenc láb hosszú üre­geket. Régebben téglából, ma nagyobbára' cementből és abba helyezik el a halottakat és lég­mentesen elzárják. Egy év és egy napig tartják benne és azu­tán elhamvasszák. Egy-egy ily üreg készítése a temetési költ­ségekkel egyetemben a szegény osztály számára kétszáz dollár. A jómóduaknál kétezer dollártól felfelé- amennyit fizetni kíván. Jelenleg 85 ezer dolláros sir a legdrágább, egy hatalmas darab márványból van kivésve. Ugyan azt a sírhelyet a család minden tagja igénybe veheti. A halott elhamvasztása és az uj halott eltemetése szintén 200 dollárba kerül. Ha nincsen pénze, akkor annyit fizet amennyi van és a többit az adófizető polgárok zse­béből a város fedezi. Az anyaszentegyháznak meg kell, hogjf legyen az ő szabott ára. Ha valamely családtag előbb hal meg, mint az előbbi halott ideje lejár, az egy év és egy nap, akkor a temető kápol­nájába helyezik el, amig a ham- vasztás ideje elérkezik. A katholikus egyház az egész világon tiltja a halottak ham- vasztását. New Orleans városá­ban ez nagyon jó üzletnek bizo­nyult, ennélfogva gyakorolják azt. New Orleans városában há­rom és fél napot töltöttünk a város nevezetességeinek megte­kintésére. Megtekintettük i spa­nyol, francia és a kreolé (spa­nyol és francia leszármazottak) negyedeit. Száz éves és annál is idősebb épületeket, templomo­kat, börtönöket, a régi idők rab­szolga vásárló telepeit láttuk. Az épületek európai mintára vannak építve, nagy udvarokkal, virágos kertekkel díszítve. Az állami és a városi törvényhozás, illetve a anyaszentegyház évti­zedekkel ezelőtt törvényileg megtiltotta ezen épületek lebon­tását, megváltoztatását, mert jó üzletnek bizonyult, évente a zarándokok, turisták több mint egy billió dollárt költenek el. A spanyol negyedben van egy templom, amelyre azt mondják a templom vezetői, — és a bejá­ratára ki is van írva, — hogy 1727-ben épült és Amerika leg­öregebb temploma. Az előadónk elmondotta, hogy az elmúlt év­században, három Ízben teljesen a földig égett le a templom és valahányszor felépítették, min­dig megnagyobbították. Mégis a zarándokoknak mint Amerika legöregebb templomát mutat­ják be. A bejárattól kezdve sűrűn tűnnek fel a perzselyek. Lakat alatt, a nagyságos és tisztelen­dő urak nem bíznak abban, hogy majd a szentek vigyáznak az adományokra, a lakat biztosabb. Két napon át ilyen és ehez hasonló látványosságok megmu­tatására vittek bennünket. A harmadik napon a paraziták, a semmitevő milliomos palotáit mutatták be, — természetesen kívülről. Itt bemutatták többek között Kefauver szenátor nyara­lóját is. Ez az a szenátor, aki a hazárdjátékosok üzérkedéseit volt hivatva leleplezni. Ez az a szenátor, aki New York városá- Dan a Costelo gangszter tárgya­lás alkalmával sírva fakadt. Ke­vesebb mint két városi block tá­volságra, a szenátor ur nyaraló­jától, bemutatták New Orleans város leggazdagabb hazárdjá­tékosok kaszinóját. Az egyik ilyen vizsgálat alkalmával meg­kérdezték a szenátor urat, hogy miért nem záratja le a new orle- ansi kastélyának szomszédságá­ban levő hazárdjáték barlangot, azt felelte, hogy “neki soha nem volt tudomási arról, hogy mi­lyen dolgok folynak le abban az épületben.” A Kaszinó ma is ott van. Az ajtajára nagy nyomta­tott betűkkel ki van irva “Clos­ed for the Summer”. New Orleansnak nincsen szá­mottevő ipara. Kikötőjébe a vi­lág minden részéből futnak be hajók. Óriási kereskedelmet bo­nyolítanak le. Maga New Orle­ans viz felett, posványokon lett építve. New Orleansból más utakon mint jöttünk, indultunk vissza. Másfél napott töltöttünk Biloxi, Mississippi állam városában. Ezt nyaraló helyet, amelyet Amerika “Riviérájának” nevez­nek. New Orleansból gyönyörű árnyékos, lombos, virágos ker­teken keresztül értük el. Itt volt alkalmunk kétszer a Mexcoi öböl kellemes, sós vizében fü­rödni. A következő állomásunk Mo­bil, Alabama volt. Jegyünk meg­váltásánál befoglalták, hogy eb­ben a városban egy volt Lumber Trust milliomosának Bellen- grathnak kertjét tekintsük meg. Az utakon is mindenfelé nagy jelzőtáblák hirdetik ennek a ki- zsákmányolónak a kertjét. Öt dollárt vettek tőlünk személyen­ként a belépésért. De amint a múltban az erdei és fürészmalmi munkásokat zsákmányolta ki, ma ugyan úgy a hiszékeny tu­ristákat. A nagy városi parkok­ban sokkal rendezettebben, sok­kal szebb virágokkal, díjmente­sen láthatók. Innen utunkat Birmingham, Alabamába, a déli államok Pitts- (Folytatás a 7-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom