Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-08-04 / 1692. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. augusztus 4. OSZTÁLYELLENTÉT Az egész világ öröm mámor­ban úszik azóta, amióta a rádi­ón tudtunkra adták, hogy a nagyhatalmak megállapodtak s fegyverszüneti tárgyalásokat rendeltek el. Ugylátszik, hogy'a hadseregek mészáros legényei belátták, hogy a borzalmas vé­rengzésen, pusztításon, gyilkolá­son kívül sem jobbra, sem balra nem mennek. Eme belátásukat nagyban köszönhetik a gőgös hadvezér MacArthur elmozdítá­sának, aki a koreai háborúból gazdáinak érdekeiért egy világ­háborúba kívánta keverni a föld népét. Az a nyomás, amely az egész világon a békéért hangzott fel, kényszeritette Amerika ipari fe­jedelmeinek cselédeit, hogy el­fogadják az orosz kormány megbízottja, Malik által tett fegyverszüneti ajánlatot. A Wall Street-i ipari mágnások és a washingtoni politikusok napok­ig haboztak Oroszország meg­bízottjának ajánlata felett, mig végre tudomásul vették és cse­lekedtek, eme cselekvésre az olasz, angol és francia kormá­nyok hathatós fellépése kény­szeritette. A Wall Street Journal az amerikai iparbárói hivatalos köz­lönye, hat nappal később Malik beszéde után tudomásunkra ad­ta, hogy ”Az egész külföld fel van háborodva Amerika viselke­dése felett a fegyverszüneti ajánlattal szemben. Négy nap­pal Malik ajánlata után Ameri­ka külügyminiszere Acheson, azt a kijelentést tette, hogy “A Szovjetek békét prédikálnak és háborúra készülnek”. Ezt köve­tő napon az Egyesült Államok elnöke Truman még sötétebben mutatta be az újságírók előtt az orosz feltételeket. Rákövetkező napon a belügyminisztérium ad­ta tudtára a világnak, hogy “Washingtonban senki sem vál­lalja a felelőséget, melyeket Ma­lik ajánlott a fegyverszünet ér­dekében.” Ezt követőleg megindult a rádió és táviratok sokaságának tiltakozása az Egyesült Nemze­tek minden országából. Követel­ték, hogy Amerika milyen jogon mond nemet az orosz ajánlatra annélkül, hogy őket is meghall­gatnák, csak eme tiltakozások után utasította az elnök Kirk moszkvai nagykövetet, hogy ad­jon tiszta képet a moszkvai fegyverszünet feltételeiről. Gro- miko orosz külügyminiszter, aki éppen akkor érkezett vissza a négy nagyhatalom párisi siker­telen konferenciájáról, azonnal tárgyalásba lépett Amerika nagykövetével és húsz percnyi tárgyalás után, az amerikai kö­vet a következő jelentést továb­bította Washingtonba: “Orosz­ország ajánlata, hogy az Egye­sült Nemzetek, a dél-koreai, va­lamint az észak-koreai és a kínai önkéntesek hadvezetősége álla­podjon meg a hadműveletek fe­lett. A politikai és területi kér­déseket bízzák az érdekelt or­szágok diplomatáira.” Eme ajánlat után Washing­ton politikusai még mindig ha­boztak, nem tudták, hogy mit csináljanak, mert ezen ajánlat ugyan az volt, amelyet Amerika külügyminisztere néhány héttel ezelőtt röpített világgá. David Lawrence, a U.S. News szer­kesztője, folyóiratában azt ir­ta: “Az amerikai kormány a sa­ját maga által felállított csap­dába esett._ Folytonos ajánlgat- ta a minden feltétel nélküli fegy­verszünetet, felajánlották Kiná- nak Formosát, az Egyesült Nemzetek tagságába való felvé­telt. Most, amikor a Szovjet kor­mány megbízottá teszi ezt az ajánlatot, sőt még annál is ke­vesebbet, mert az oroszok aján­lata csak azt foglalja magában, hogy kössenek fegyverszünetet és azután tárgyalják meg a po­litikai és területi nézeteltérése­ket. Ettől az ajánlattól nem le­het elzárkózni, meghátrálni.” Az Egyesült Nemzetek titká­ra Lie a New York Times napi­lapon keresztül kijelentette, hogy “Az orosz fegyverszüneti ajánlat mindazokat magában foglalja, amelyeknek alapián megkezdhetjük a béketárgyalá­sokat.” Egy nappal később az Egyesült Államok hadügyi osz­tályának főnöke Truman utasí­totta Ridway tábornokot, hogy rádió utján hívja fel a kommu­nista hadseregek vezérét, hogy a Wonsan kikötőjében veszteg­lő dán kórházi hajón jelenjenek meg a fegyverszünet tárgyalá­sok érdekében. Harminckilenc órával később megérkezett a vá­lasz a koreai néphadsereg pa­rancsnokától Kim II Sung és a kínai önkéntesek parancsnoká­nak Peng The-kuai aláírásával és ajánlották, hogy a fegyver­szüneti tárgyalások a 38-ik fok­mérőn levő Kaesong városban tartassanak meg, julius 10 és 15-ike között.” Az amerikai had­vezetőség elfogadta a kommu­nisták ajánlatát és megkezdőd­tek a fegyverszüneti tárgyalá­sok-. Amióta ezen tárgyalások folyamatban vannak, Amerika háborús uszitói a nap minden percében felhasználják a sajtót, rádiót a háború tovább folyta­tására, Oroszországgal való le­számolásra. A Wall Street JourT nal egyik eszevesztett Írója többek között ezt Írja: “Ha a fegyverszüneti tárgyalások nem Amerika kizárólagos érdekeit szolgálja, akkor azonnal kezd­jük meg Manchuria bombázá­sát, Kina tengeri elzárását”. De ugyan ezen lapban a felelős szer­kesztője már kedvezőbb húrokat penget és azt mondja: “Jobb lesz ha Washingtonban nem gördítenek akadályt a fegyver­szüneti tárgyalások elé azáltal, hogy először kikötik mliy felté­telek mellett hajlandó tárgyal­ni, hanem a fő dolog az legyen, hogy fegyverszünetet kössünk és azután vizsgáljuk meg, hogy mit tehetünk annak megtartása érdekében.” Amikor a washingtoni politi­kusoknak tudomására jutott, hogy a kommunista hadvezető­ség hajlandó fegyverszüneti tár­gyalásokba bocsátkozni, megvál­toztatták hangnemeiket a há­ború tovább folytatása érdeké­ben s ma öröm mámorban, győ­zelmi mámorban úsznak. A rá­dión és újságokban hirdetik, hogy milyen hatalmas győzel­met arattak Oroszország és Ko­rea felett. Vizsgáljuk meg azt a győzelmet, amelyre elmondhat­ják, amit Napoleon mondott, hogy “még egy ilyen győzelem és tönkremegyünk”. Az Egyesült Államok kormá­nya őrült módra szórja a sok, sok billió dollárokat, szerte az egész világon, hogy egy elavult társadalmi rendszert védelmez­zen. fentartson. A világ azon ré­szében, amelyben még magántu­lajdon rendszere alapján inté­zik a népek sorsát. A mi ki­zsákmányoló osztályunk csatló­sai a dollárokon kívül, ‘ amellyel a haldokló rendszer urait támo­gatják, repülőtereket, védbás- tyákat foglalnak el, a világ min­den részében. Ma az Egyesült Államok hadseregei az öt világ­rész minden zugában készenlét­ben áll, hogy letörjön, vérbe- fojtson minden olyan megmoz­dulást, amely a magántulajdon rendszerének fenállását veszé­lyeztetni. A háború “végeztével” dollárokkal gondolták megaka­dályozni egy újabb társadalmi ‘rendszer kibontakozását. Csődött mondottak. Ma dol­lárral egyetemben fegyvereket, ágyukat, bombákat szállítanak Amerika fiatal világaival egye­temben, hogy egy lehetetlenség­ért, egy újabb társadalmi rend­szer eljövetelének megakadályo­zásáért áldozzák fel életüket. Ez a lehetetlenség szomorúan beigazolódott egy kis ország tíz­milliónyi lakosságával szemben. Koreában egy teljes esztendeig folyt a borzalmas vérengzés, amelyben egyedül az Egyesült Államok közel kétszázezer halot­tat és sebesültet, valamint el­tüntet könyvel el. Súlyos vesz­teségeket szenvedtek a dél-ko­reai hadseregek és az Egyesült Nemzetek szövetségébe tartozó országok, akik hadseregeket küldtek Észak-Korea leverésé­re. Amerikának a fegyverszü­net tárgyalásának napjáik több mint egy billió dollárba került az a fekete szem amit kapott. De mégis a legnagyobb, a leg­súlyosabb veszteség az észak és dél-korai népeket érte. A “U.S. News” tudósítójának jelentése szerint Korea lakossága közül minden negyedik egyén halott, eltűnt, megsérült vagy honta­lanná vált. Dél-koreából egyedül az Egyesült Államok hadseregei három és fél millió férfi, nő és gyermeket szállítottak el, mint menekülteket. Az ipari városok teljesen romokban hevernek, a termőföldek hosszú időkre hasz­navehetetlenekké váltak. Több mint háromnegyed millió épület romokban hever. Ötven nagy várost, tizenkétezer falut, telje­sen eltöröltek a föld színéről és azt írja. hogy Észak-Koreában még borzalmasabb a rombolás. Seoul Dél-Korea fővárosa volt már száz esztendővel előtte, hogy Amerikát felfedezték. A háború kitörésekor több mint egy millió lakossággal rendelke- a lakóházak, iskolák, középüle­tek, villany és gázmüvek romok- zett, ma ötszöri elfoglalás után ban hevernek. Ma kevesebb mint 100.000 ember húzódik meg a romok között. Éhez ha­sonló a többi városok és falvak helyzete. Hosszú időbe kerül amig a lerombolt városok és fal­vak újból lakhatóvá válnak. Az Egyesült Nemzetek hadse­regének főparancsnoka Matt­hew Ridgway azt mondta, hogy “A koreai népek borzalmai a modern történelem legnagyobb i tragédiája”. A három és fél mil­lió koreai család között nincsen egyetlen egy sem, akik menekü­lés közben ne vesztitték volna el egy vagy két gyermeküket vagy más hozzátartozóikat. A legborzalmasabb volt az elmúlt év decemberében és ez év janu­árjában, amikor az Egyesült Nemzetek seregei eszeveszetten vonultak vissza. A borzalmas hideg következtében százával hevertek a megfagyott gyerme­kek és öregek holttestei az utak mentén. Ugyan ilyen volt a hely­zet azok között is, akik vonaton, vagy a visszavonuló seregek te­herautóin menekültek. A éhség és nélkülözés borzalmas nem csak a menekültek, de a hátra­maradottak között is. Ugyan ez a helyzet áll Észak-Koreában is. Az Egyesült seregek repülői ret­tenetes pusztítást vittek végbe. Egy év alatt csaknem annyi bombát szórtak le, mint Japán­ra a második világháború teljes idejében. Dél-Koreában csupán két város Pusan és Taegu ma­radtak sértetlenül. A halottak, eltűntek, sebesültek és menekül­tek számát Dél-Koreában 8 mil­lióra teszik, a polgárság között sokkal nagyobb volt a veszteség, mint a katonaság között. Az ele­sett katonák számát Dél-Korea 130 ezerben állapítja meg. Egy amerikai aki húsz esztendő óta lakik Dél-Koreában azt mondja, hogy sem a dél sem az észak koreaiak nem bíznak az Egye­sült seregekben, mert látják, hogy a demokratikus hadsere­gek sokkal több rombolást okoz­nak mint a kormmunisták sere­gei. A dél koreai népek kommu­nista ellenesek és ennek dacára is nagyon nehéz velük megér­tetni, hogy az Egyesült Nemze­tek seregei szabadságot, demok­ráciát kívánnak teremteni szá­mukra. Dél-Koreában az élet- szükségeletek árai 8-900 száza­lékkal emelkedtek az elmúlt év alatt. A termelés minden vona­lon teljesen szünetel. A fekete piac az egyedüli, ahol akinek pénze van vásárolhat egyet- mást. A kormány adó behajtás hiányában óriási veszteségre dolgozik. A koreai népnek nem volt semmi szava — mint aho­gyan egyetlen ország népének sincsen — hogy legyen-e háború éppen úgy nincsen szavuk, hogy milyen legyen a BÉKE. A békét mindén alkalommal az a csoport diktálja, amely győztes. A ko­reai fegyverszüneti tárgyalások éppen úgy, mint minden eddigi fegyverszüneti és béketárgyalá­sok, nem vezetnek és nem vezet­tek az összemberiség békéjére. Egy ilyen békére csak egyetlen ut van és ennek az útnak az el­érését a Világ Ipari Munkásai Egy Nagy Szervezetének elvi­nyilatkozata mutatja meg, ami­kor ezeket mondja: “A munkás- osztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés talál­ható a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. “E két osztály között küzde­lemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osz­tály szervezkednek, bitokukba veszik a földet- a termelő eszkö­zöket és megszüntetik a BÉR­RENDSZERT.” JOHN L. LEWIS Detroitban: (Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom