Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-12-22 / 1711. szám
1951. december 22, ÉRMUNKAS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI HOVA, MERRE, AMERIKA? A koreai polgárháború kitörésének módja még ma sincs hivatalosan tisztázva. A dél-koreai és az amerikai kormány azt állítja, hogy a támadást Észak- Korea kezdte, viszont az északi kormány azt állitotta, hogy ezt amerikai utasításra a déliek kezdték el és ezt hajlandó volt a Nemzetek Szövetsége előtt okmányokkal igazolni, de erre az amerikai delegtátusok ellenzése folytán, módot nem kapott. Tény az, hogy a polgárháborút megelőző napokban, magas- rangú polgári és katonai csoport jelent meg Koreában, akik nem csak tárgyaltak az ottani kollegáikkal, hanem együttesen kimentek a két országrészt elválasztó határvonalra és ott megvizsgálták a katonai felké- szülséget, amely után az északiak szerint kapták meg a déliek a parancsot a támadásra. Tény az is, hogy akkori es még most is uralmon levő délkoreai kormány a pár hét előtti választásokon megbukott és olyan többség lett megválasztva, amely hajlandó volt tárgyalni az északiak által kezdeményezett egyesítésről, akik szerint a támadás egyik oka az volt, hogy Ree kormánya uralmon maradhasson és hogy meggátolják az egyesülést, amely az amerikai befolyás elvesztését jelentette volna. Tény az, hogy Truman elnök önhatalmúlag rendelte oda az amerikai haderőt anélkül, hogy erre a kongresszustól felhataí- mazást kapott volna. A Nemzetek Szövetségének a jóváhagyását is utólag kapta meg. Ezért nevezik, a republikánusok a koreai háborút, “Truman hábo- rujá”-nak. Amerika által marshallizált országok ugyan megszavazták a háborút, de tény az, hogy ennek a költségeit nem a Nemzetek Szövetsége, hanem teljes egészében Amerika viseli, a, dél-koreaiakat leszámítva, a katonai erőt is 98 százalékban Amerika adja. Aki fizet az parancsol elv alapján a szövetségeseknek és Nemzetek Szövetségének nem sok beleszólása van a kérdésben. Koreában nem csak a háború, de a béke kérdésében is Amerika parancsol, ez az oka annak, hogy nincs még béke és hogy már 18 hónapja tart a “rendőri akció”. A szövetségesek elmondhatják, hogy “fogtam törököt, de az nem enged”. Bármennyire is szeretnének kimászni ebből a koreai kalandból, arra lehetőségük nincs, kénytelenek Amerikával bármennyire is rettegnek a következményektől, miután egész és félhivatalos amerikai fenyegetések Kina bombázását és az atombomba használatát illetőleg, állandóan egy uj világháború lehetőségét jelentik. Ettől, mint a múlt számunkban kifejtettem már, saját belső erőik miatt is rettegnek, mert az egész társadalmi felépítményük összeomlását jelentené, de még ennél is jobban félnek egy későbbi amerikai “felszabadítástól”, amelyből ízelítőt kaptak Koreában. Amerikának ezek a “fiatal” (junior) partnerai, -különben is eivannak foglalva a gyarmati népeik elleni hadjáratokkal. Anglia évek óta kemény harcot folytat a Malay szigeteken, Burmában, most pedig Egyiptomban és Iránban is, amely akciók nem csak rengeteg pénzbe kerülnek, de vagy egy negyed millió katonaságot is leköt. Ugyan ez a helyzet Franciaországot illetőleg is, amelynek a “megbízható” csapatai Vietnamban és most Marokkóban vannak lekötve. Olaszországot, Németországot belső ellentétek, a munkanélküliség, földosztás követelése, a hatalmas forradalmi munkásmozgalom teszi harcképtelenné. Mindezek a junior partnerek Amerikától várják és kapják a fenmaradásukhoz szüks égés anyagi eszközöket és itt mind gyakrabban vetődik fel a kérdés, hogy meddig bírja ez az ország ezt a túlterhelést, meddig fogja Amerika népe tűrni az életnívójának folytonos sü- lyedését. Sajnos az amerikai nép ma még teljes közömbösségegei nézi az eseményeket, nem lelkesedik az imperialista háborús tervekért, ha megkérdezik úgy ellene nyilatkozik, de a nevelése folytán nem törődik saját sorsával, nem látja meg a fenyegető veszélyt. Szidja ugyan a kormányt, az egyre fokozódó társadalmi sülyedésért, felháborítja a korrupció, csalás, bűnözés növekedése, de képtelen meglátni azt, hogy ez egy pusztuló társadalmi rendszer tünete és főleg nem hajlandó ellene komolyan fellépni, nem hajlandó bekapcsolódni a világ népeinek nagy harcába a békéért, egy uj társadalmi rendszerért. Kétségtelen ha ennek a hatalmas, technikailag fejlett országnak a népe is megmozdulna, ha az amerikai nagytőke nem érezné magát idehaza biztonságban, kétszer is meggondolná, hogy háborús kalandokba bocsátkozzon és komolyan venné az ellentétek békés kiegyenlítését. Nem úgy mint most, amikor az egész világ sze- meláttára huzza a koreai harc békés befejezését és akadályozza a fegyverkezési őrület megállítását. A FEGYVERKEZÉS KORLÁTOZÁSA Amint az amerikai lapok annak idején megírták, Amerika felkészült a Parisban ülésező Nemzetek Szövetsége gyűlésére. Kiakarták venni a Szovjetek kezéből. a béke akciót úgy, hogy Amerika, Anglia és Franciaország terjesztenek elő egy lefegyverzési programot. Hogy az egész világ előtt igazolva legyen az, hogy az amerikai kormány- I tói függ a háború vagy béke kérdése, azt azzal domborították ki, hogy a gyűlést megelőző este Truman elnök, az egész világra közvetített rádió beszédében jelentette be a nagy leszerelési tervezetét. Ez a terv nem sikerült. Egyrészt mert azt Truman jelentette elsőnek be, másrészt és főleg, mert az egész tervezet komolytalan és csak propaganda célokat szolgált és igy bizony megint a Szovjetek tervezete az, amelyet nem csak a világ népei, de a még valamennyire független kormányok is komolyan vesznek és alkalmasnak találnak arra, hogy enyhítse a kritikus világhelyzetet. Amerika tervezete semmi konkrétumot nem tartalmaz. Egy bizottságot javasol, amely- először számba venné az összes országok fegyvereit, katonai létszámát, fegyvergyárait, beleértve az atombombát és az atomtermelést is. Ez a bizottság dolgozná ki, hogy melyik országnak mekkora hadserege, milyen fegyverei lehetnek. Ennek a bizottságnak a felügyelete alá kerülne az egész világ atomenergia termelése, ez ellenőrizné az összes országok fegyver gyártását is. Ebbe a Szovjetek nem mentek bele, tekintve hogy a Nemzetek Szövetségének minden bizottsága amerikai befolyás alatt lenne. Nem mentek bele, mert nem tiltja el az atombomba használatát, mert gátolná az atomenergia békés felhasználását. Ezzel szemben ellen-javaslatot nyújtott be, amely szerint a Nemzetek Szövetsége kimondaná az atombomba használatának törvénytelenségét, eltiltaná annak és minden más hasonló tömegpusztító fegyvereknek a használatát. Minden ország rögtön levágná az összes fegyveres erejét, csökkentené egyharma- dával az összes fegyvereket kivétel nélkül, ugyan annyival a katonai létszámot. Egyben javasolta ennek a végrehajtására a legteljesebb nemzetközi ellenőrzést és hajlandó lemondani ezekben a kérdésékben a vétó jogáról. Ugyan akkor javasolja, hogy 1952 február elsejére egy világ értekezletet hívjanak ösz- sze, minden ország részvételével, amely azután kidolgozná az egész világra kötelező fegyverkezési korlátozást. Ezt a tervet mint azonnal végrehajthatót, mint alapot a további végleges korlátozásra, nem csak a világ népeinek a többsége fogádta el, de nagyon sok kormány is helyeselte, de úgy látszik, hogy Amerika ellenzése miatt a tárgyalások ismét eredménytelenek lesznek. AMERIKAI “KÖZVÉLEMÉNY” Európa és Ázsia népei, lapjai, szervezetei a legélénkebben tárgyalják, állást foglalnak pro vagy kontra a tervezetet illetőleg. A lapok, folyóiratok, rádió, napokon keresztül ezzel a kérdéssel foglalkozott. A gyűlések ezrei tárgyalták meg szerte a világon ezt a kérdést, csak Amerika népe az, amely nem hogy nem foglalkozik, hanem a nép többségének fogalma sincs arról, hogy ilyen tárgyalások folynak. Ez az amerikai monopol közvélemény gyárosoknak a bűne, mert a nagytőke kezében levő sajtó, rádió, televízió, teljesen elhallgatja, vagy csak pár sorban ir és beszél a javaslatokról. Ahol mégis foglalkoznak vele, ott elleneznek minden korlátozást a fegyverkezés fokozását, a civil használati cikkek még teljesebb korlátozását követelik. Teszik ezt azért, mert ha megállna a nagy fegyverkezési verseny, a nagytőkének lekellene mondani a hatalmas háborús profitról, túltermelést, katasztrofális gazdasági válságot jelentene. Előtűnne a kapitalista termelési rendszer válsága, a munkanélküliség által nyomorba taszított milliók meglátnák azt, hogy a mai társadalmi rendszer utján, vagy pedig katasztrófába dönti magát és az egész emberi társadalmat is. Ha Amerika népe ma valami csoda folytán felébredne és meglátná azt a katasztrófát, amely felé rohamléptekkel viszi a tőke, a profitrendszer lovagjai és egy hatalmas megálljt kiáltana, örök hálára kötelezné az emberiséget. De ha továbbra is tunyán, bambán nézi a pusztulás felé való rohanást, a történelem ité- lőszéke előtt nem csak vezetői, de a nemtörődöm nép is felelős lesz az emberi élet és érték soha nem látott pusztulásáért. Nem csak mi, de az egész világ népe felveti a nagy kérdést: Hová, merre, Amerika? A HEIDELBERG ŐSEMBER HEIDELBERG — A német antropológusok szívélyes üdvözleteket küldtek Daniel Hartman 97-ik születésnapjára. Hartman 1907-ben, amikor mint előmun- kás dolgozott egy homokverem kiaknázásánál, rábukkant a 16 fogat tartalmazó ősember álkapocsra, ami jóval nagyobb volt, mint addig bárhol is találtak. Hartman eldicsekedett vele, hogy megtalálta “Ádámnak” az álkapcsát. Amikor a tudósok megvizsgálták, kijelentették, hogy ha nem is Ádámnak az álkapcsát találta meg, de olyan emberét, aki körülbelül 5 vagy 600,000 évvel ezelőtt élt. Áltudósok elnevezték “Homo Heidel- bergensis”-nek. Ez az állkapocs sokban hozzájárult a fokozatos fejlődés elméletének bizonyításához. NAGYSZERŰ SZOLGALAT WICHITA, KAN. — Egy automobil tulajdonos savanyu arccal panaszolta barátjának, hogy amikor nekihajtott egy telefon oszlopnak, az első ember, aki segítségére sietett, végignézte a megrongált automobilt és igy szólt: “Önnek valóban szerencséje van! Látom, hogy uj autóra van szüksége és én éppen automobüt árusító ügynök vagyok . . “Az semmi,” — mondotta a barátja még savanyúbb arccal. — “Amikor én hajtottam neki a telefon oszlopnak, mindjárt a temetkezési vállalkozó jött hozzám s kérdezte, hogy nincs-e szükségem a szolgálatára?”
