Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-03-31 / 1674. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. március 31. OSZTÁLYELLENTÉT A második világmészárlás, amely négy éven keresztül millió és millió férfi, nő, gyermek életét oltotta ki, billió és billió dollár értékű vagyont pusztított el. A munkáskezek véres verejtékével alkotott vagyont. Ebben a mészárlásban éppen úgy, mint az első világégésben, a háborús uszitók és csahosaik azt prédikálták, hogy ez a háború azért folyik, hogy “egyszer és mindenkorra véget vessünk minden háborúnak”. A második világmészárlás 1945 vége felé befejeződött. Vizsgáljuk meg, hogy milyen béke uralkodott, ebben a keresztény szeretetben úszó világban. A nácizmus leverésére szervezett háború fegyvereinek füstje még el sem szállt, máris kiütött a háború Malayaban, közvetlen utána Indonesiában az arabok és zsidók háborúja Palesztinában, az angolok és franciák háborúja Indo-Kina ellen, a szövetséges nyugati államok borzalmas vérfürdője Korea és Kina népei ellen. Az úgynevezett civilizált világ népe nap^ól-napra izgatottab- ban, szivszorongva pillant az újságok cimlapjaira, a rádió bemondók szavaira, hogy nem-e tört ki a háború Amerika és Oroszország között. Mindenki tudatában van annak, hogy a két rendszer közötti összecsapás a legvérengzőbb lesz, minden eddigi háborúkkal szemben. A második világháborúban a németek és az olaszok voltak az ellenségek. Ma a mi csepürágó politikusaink szövetkeznek a nácikkal, a fasiztákkal. Szeretnék életrekelteni Hitlert, Mussolinit, hogy Francoval egyetemben egy szentháromságot alakítsanak a népi demokráciák gúzsbakötésére. Felfegyverzik a fasizta Francot. Szabadon bocsátották a vérfürdőt rendező fenevad náci törzstiszteket és a mi demokratikus törzstisztjeinkéi válvetve, együtt kívánnak dőzsölni, amig Amerika és a világ népességének virágai hullanak, hervadnak el a magántulajdon és a népi; demokrácia- védelme érdekében. Az Egyesült Államok hatalmas ipari fejlődését, a harmadik világháború borzalmainak felszerelésére állítják be. A kormány és a kizsákmányoló osztály 22 billió dollárt irányzott elő, hogy ebben az esztendőben hatalmas gyártelepeket, bámulatos gépekkel szereljenek fel. Ezekben a gyárakban, ipartelepeken nem a közjóiét érdekében fogják termelni az acélt, az alumíniumot, a rezet, a villamossági eszközök száz és száz fajtáját. A kémiai és minden más felépítendő telepek, nem a világ népességének javára fognak termelni, hanem a kiváltságosok profitéhségének csillapítására és a világ emberiségének túlnyomó részének a nyomorára. Az acéliparban ma évente 104 millió tonna acélt termelnek. A társaságok két és fél billió dollár befektetéssel újabb telepeket építenek Texas, Arkansas, Louisiana és New Englad államokban, hogy a következő két esztendőben az acéltermelést 120 millió tonnára emeljék évente. Az aluminium termelését duplájára kívánják emelni és ennek érdekében 700 millió dollárt irányoztak elő. A villamos áram fejlesztése ma jobban foglalkoztatja az érdekelt feleket, mint a “munkáshiány”. Ma 67 és fél millió kilowatt áramot fejlesztenek évente, hogy 90 millió ki- lowatra emeljék, 9 billió dollár befektetést eszközöltek, hop~v azt a következő három évben elérjék De nem csak a fentneve- zett iparokban, hanem annak minden ágában, a szállítás és közlekedésben, az élelmiszerek előállításában és minden ami j hasznos vagy káros, sok, sok billió dollárt fektetnek be, mely összegeket a bérrabszolgák millióinak kell és kellett mindig kiizzadni. Az elmúlt két világháború hatalmasabbat lendített Amerika iparának mechanizálá- sán, mint az előző száz esztendő. Ma megduplázzák az ipartelepek számait, az előállítási képességeiket, a termelést. Mindez a rohamos készülődés, nem az emberiség javára, hanem annak részleges, ha nem teljes megszüntetésére történik. Most azokban a gyárakban, ipartelepekben, fegyvereket, ágyukat, bombákat és bombázó gépeket, mérges gázokat, tehát a civilizáció megsemmisítésére szolgáló eszközöket fognak gyártani. De egyszer mégis csak vége lesz a háborús uszitók dinom-dánom- jának. Egyik vagy másik társadalmi rendszer elvérzik, letörik, kimerül és feladja a harcot és ha megmaradnak azok a hatalmas ipartelepek, bámulatosan fe jlett géprendszereikkel, mi lesz akkor? Erre a mi csepürágóink és háborús uszitóink nem gondolnak. Minél jobban megyünk bele a háborús anyagok gyártásába, amelynek használata nem a szükségleti cikkeket állítja elő, hanem éppen az ellenkezőjét. Megállítja, felemészti, lerombolja a népek életszükségleteire előállított javakat és a pénz, amelyet ama romboló eszközök gyártásáért fizetnek, szükségleti cikkek hiányában elértéktelenedik. A két előző világháború, nagyon megnyirbálta a dollár vásárló képességét, de az elkerülhetetlen harmadik világháború teljesen megfogja azt semmisíteni. Nem is történhet ez máskép. Nézzük csak meg, hogy az 1900- as években mi volt a dollár vásárló ereje. Tiz-tizenöt centért Chicago legfényesebb borbély üzleteiben megnyirták az ember haját, ma $1.50. A tiz dolláros télikabát, amelynek vásárlásánál egy élő pulykát is adtak, ma 85 és 100 dollár között váltakozik és a pulykáért külön kell fizetni és pedig sokkal többet, mint azelőtt mindkettőért fizettünk. Igaz. hogy a dollár vásár- léképességét az 1920 és 1929-es depressziók látszólagosan visz- szaállitották, de az is igaz, hogy az 1942-es háború és az azt követő évek, valamint a mai őrült fegyverkezés, a dollárt éppen úgy, mint az európai és a világ minden más részében élő népek pénzértékét elsöpörte. Amerika rohamosan épülő militarizmusa és annak használatba vétele, teljesen kifogja végezni a dollár AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem leket béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmei az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein be«ül. értékét Az Egyesült Államok munkaügyi hivatala nagyon szénen kimutatja, hogy az 1900-as években a gyári munkás keresete óránként átlagos 21 cent volt, ma annak hétszeresénél is több, vagyis 1.60 cent az átlagos órabér. Amig az 1900-as években nagyon kevés munkásnak volt lova és fényüzési kocsija, ma millió és millió munkáscsaládnak van automobilja. Villanyvilágítás, fürdőszoba, csak a kiváltságosok fényűzéseiben volt, a munkásnak dacára annak, hogy 60 vagy még annál is több órákat dolgozott, a mai 40 óra helyett, nem volt meg az a fényűzése, amilyen ma van. Ezt mondja a munkaügyi hivatalunk és ha felületesen vizsgáljuk, úgy is van. Ma a nagy városi ipartelepek munkásainak van automobiljuk, villamos hűtőszekrényük, rádiójuk és televíziójuk, stb. fényüzési cikkek. Némelyek képesek újakat venni, mások pedig használtat vásárolnak meg. Az is igaz, hogy az 1900-as években csaknem kizárólagosan a férj adta el munkaerejét, ma 15-20 millió nő, részben férjezettek, adják el munkaerejüket és a folytonos rombolás, gyilkolásra termelt eszközök gyártása nagyobb és huzamosabb munkaalkalmat, kereseti viszonyokat teremtett, ennélfogva nagyobb keresetre, fényűzésre tettek szert. De a kiváltságos ipari munkásokon kívül milliók és milliók vannak, akiknek semmiféle, a fent nevezett fényüzési dolgok nem állanak rendelkezésükre és az ország minden részében vannak, akiknek a sors nyomort, szenvedést hoz ma éppen úgy, mint 50 esztendővel ezelőtt. Az igazi nyomor, az igazi szenvedés fekete levesét, csak most tették fel főzni, csak most fűszerezik a magántulajdon rendszerére alapított államokban. Az Egyesült Államok elnöke, az elmúlt napokban tartott újságírói konferencián kijelentette, hogy az ő kormányában csakis tisztességes, becsületes, igazságos és őszinte emberek vesznek részt. Ugyan ezzel egyidő- ben a republikánus és a déli demokrata szószátyárkodók megvádolták, hogy' titkárnőjének férje, a fehér ház befolyása folytán szerezte felesége részére a 9.000 dolláros bundáját, valamint a 45.000 dolláros állását. Megvádolják a csepürágó politikusainkon kívül a szakszervezett basák is; hogy az elnök és kormánya a bérrabszolgák gúzsbakötésén szorgalmatoskodik és ezért ki is léptek a háborús szükségletek toborzó bizottságából. Bemutatják a szakszervezeti basák, hogy a toborzó bizottság feje, Wilson, milyen előnyöket ért el azáltal, hogy Truman elnök kinevezését elfogadta. Wilson a General Electric Corporation volt elnöke, amely társaság ellen a kormány 1917 óta 16 trust-ellenes port indított. 1942-ben valamint 1950-ben újból pörbe fogták és amely porokét éppen egy héttel Wilson kinevezése előtt a kormány államügyésze visszavonta. ' Ki tudná megmondani hogy miért vonták vissza a porokét? Kell ehez fejtörés? A General Electric az elmúlt világháborúban 3 billió és 300 millió dollár értékű rendelést kapott. 1939- ben, a háború kitörésének évében 53 millió dollár tiszta haszonnal zárták az évet. 1945-ben a háború utolsó évében felemelkedett a haszon 150 millióra, 1949-ben csekély 203 millió és 600 ezer dollárra, az 1950-es év első 9 hónapjában 211 millió dollárt vágtak zsebre ezek a “becsületes, őszinte emberek”. Azt senki sem nézi, hogy milyen körülmények között csinálják a profitot, csak azt nézik, hogy profitot csináljanak. A General Electric 1939-ben 740 dollár tiszta hasznot vágott zesbre minden egyes alkalmazottja után, 1945-ben 965 dollárt és 1950-ben 1691 dollárt. Jóval a koreai háború kitörése előtt a General Electric termékeinek 25 százaléka háborús volt. A General Electric a Morgan érdekeltségek kezébe fut össze. Az a Wilson ül ma az Egyesült Államok kormányának második helyén, aki nyíltan állást foglalt a bérrabszolgák munkaidejének 44 vagy 48 órára való
