Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-03-10 / 1671. szám
1951. március 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal A passzív rezisztencia Nap, mint nap, tele vagyunk eseményekkel. Nekünk dolgozóknak nem mulatságos esemény, de az életünkkel összekötött valóság. Itt New Jerseyben meg járvánnyá lettek a tragédiák. A háború, az külön fekete lapra Írandó. A South Amboy dinamit robbanás, a sűrűn megismétlődő automobil gázolások után jött a tragédiák legnagyobbika, a Woodbridge-i vasúti katasztrófa. Ezzel az eseménnyel nyomult előtérbe, na meg a vasutas bérharcai a passzív rezisztencia, ez a nyelvtörő szó. Talán mondani is fölösleges, hogy a mindent agyonhazudó sajtó, ebben az esetben is mellé beszél és a megölt 84 ember halálát iparkodik a vasutas személyzet nyakába várni, ugyancsak a bérharc célját is aláásni. Kötelesség köt bennünket, hogy szolidárisán lépjünk közbe sorstársaink védelmében. Mi, magyar munkások, különösen a vasutasok, egy utón jártunk és ittuk a keserű levét a passzív rezisztenciának. Talán pár szóval megjelölnénk ennek a nya- katekert szónak a valamirevaló értelmét. A szolgálati szabály — élet és vagyonbiztonságot szigorúan figyelembe véve — pontos betartása. A nemhivatalos, de ami hivatalosan szigorúan betartandó, az igy szól: A szolgálati szabályzathoz való betüszerinti ragaszkodás, a legsúlyosabb szolgálati vétség, aki csinálja, az pasz- sziv rezisztenciát folytat és árt az intézmény érdekeinek. Szóval egy szigorú szabály, de betartása szigorúan tilos. Ennek a bérharc eszköznek is megvan a maga története. Nem tudom hol alkalmazták először, valószínű mindenhol, ahol vasút van, vagy közlekedési üzemek. A magyar parlamenti ellenzék is alkalmazta a Habsburg lakájokkal szemben sikeresen, amig a teremszolgákkal ki nem dobáltatták őket. Minket vasutasokat a csendőrök vertek fejbe az alkalmazásáért. Lássuk a Woodbridge-i katasztrófa okait és hogyan akarják elkenni. Azelőtt hitekkel este, úgy hat óra körül egy láthatatlan vihar verte föl a lakosság nyugalmát Woodbridge-New Brunswick táján. A száguldó ambuláncok nagy tragédiát árultak el. Hirtelen beszivárgott a köztudatba a vasúti katasztrófa. Napok teltek, amig az állandóan lobbanásra idomított lelkek némileg megnyugodtak. Ezután megindult a kutatás, a bűnösök kinyomozására. “Az igazmondó” sajtó keverte a nyavalyát, a gondolat összekuszálására. Végre bedobták az ismeretlen bolygót, a Passzív Rezisztencia elrémitő képében. A Pennsylvania R. R. talán a világ leggazdagabb vasúttársasága. A felelőség csökkentésére táncol a paragrafusok között. A kórházban lévő mozdonyvezető vallomását próbálták a saját igazolásukra fölhasználni. A kihallgatott mozdonyvezető 25 km. sebességet vallott be. Ez megfelelt a jelzett helyen engedélyezett sebességnek. De ebből könnyű megállapítani, hogy akkor a vasút pálya omlott össze, ami igaz is. A vonatvezetőt újból kihallgatva, az uj vallomás 60 km.-ről szólt. Ez amibe a közönség belezavarodott. Tudnunk kell, hogy a nagy uató-ut építése miatt, a vasúttársaságnak egy kisegítő mellékvágányt kellett építeni, amit természetesen az állam megfizet. A vizsgálat megállapította, hogy a pályatest összetákolt rossz volt, az autó átjáró alváza fából volt. Állítólag a sínek nem voltak a talpfához erősítve. Ilyen építmény még lábbal hajtott járgánynak sem megfelelő. A mozdonyvezető, ha tudta is, hogy a jelzett helyen 25 km. a menetsebesség, de azt nem mondották neki, hogy a jelzett helyen a pálya alja homokból készült. Az amerikai vasútvonalakon a menetrend elég szigorúan pontos. De a laikus közönség nem tudja, milyen kockázat vezet a pontossághoz. A katasztrófa vonat, amikor a jelzett helyre ért, késett 5-10 percet, amikor kiért a szabad pályára iparkodott azt behozni. Mert ha késéssel ér az érkező állomásokra, jön a fegyelmi, és a passzív rezisztencia vád. Vagyis: a szigorú szabályt, szigorúan tilos betartani. Hogy áll be 10-15 perces késés? (Vi.) A kínaiakat meggyülöl- tető propaganda között nagyon jól esik, igy megemlítésre méltó is, az olyan cikk, melyben az állásának megkockáztatásával is, megírja valaki az igazat, amint azt látta személyesen Kínában. Ezek között van Arthur Moore, aki a detroit Newsban sorozatosan megírja, néhány hetes látogtását Kínában, valamint Pekingben, ahol szintén szabadon járhatott, sok ott tartózkodó külföldivel is beszélgetett. Ugyanis minden más Kínát járó iró és diplomata megemlíti, hogy nagyon sok külföldi, leginkább tanárok, mérnökök maradtak ott az uj kormány szolgálatában. Kínában legtöbb egyetemet, magasabb iskolákat, külföldi tőkével alapítottak és tanári karral látták el. Ezeket a kormány átvette minden tanárával együtt, már aki ott maradt, vagy ott akart maradni. De beszéljen maga az iró: “Mielőtt elhagytam Hong Kongot már ott is, de még Kínában sem találkoztam olyan nem kínai egyénnel, akik nem azt állították volna, hogy a Népi Köztársaság összehasonlíthatatlanul jobb, mint a Kuo- mingtang kormánya, vagy bármelyik kormány, melytől az életviszonyok indulnak ki. “Először, egy generáció életében az árakat állandósították, a felduzzasztott pénznek az értékét csökkentették, stabilizálták. Először a kínai történelemben, amikor a kormány pana- mázásai, csalásai büntetve van és pedig a nagyközönség által. “Először a történelemben a kiríai katonaság megtanulta, Már a kiinduló állomáson több a csomagrakodás, segítséget nem adnak, 5 perc késés az indulásnál, ez fokozódik más állomásokon, hogy ez behozandó és ezért fordul elő a katasztrófa. A másik vád a vasúttársaság ellen, hogy a viztartány, illetve a szeneskocsi rossz állapotban volt. Próbált volna a személyzet ez ellen szótemelni, azonnal mint fölforgatók lettek volna fölfüggesztve. Rendkívül gazdag és érdekes dolgokat lehetne evvel a kérdéssel kapcsolatban az érdeklődők tudomására hozni. A mühelyvi- szonyokon nevetni lehetne, ha nem volna annyira tragikus. Kár, hogy a közlemények helye ennyire limitált. A régi magyar vasutasok életé, érdekes történelem. Hogy, hogyan élt a sáskahad a nép nyakán és a dolgozó vasutas rabszolgák húzták az embertelen igát. Azok a “tekintélyes” nyugaton élő aranygalléros tolvajok, milyen vehemensen akarják fölszabadítani a magyar népet. De minket, a magyar vasutasokat, egy darab kenyérharcunkban gonoszul terrorizáltak és illettek passzív rezisztencia vádjával, akárcsak az amerikai élősdi társaik. Nagyon helyesen ecseteli Vi. munkástárs az Ipari Demokrácia szerepét. Egyedüli ez az ut, az üzemi anarchia megszüntetésére, a dolgozók arányos képviselete a termelésnél. Vass Károly hogy ők a nép védnökei és nem urai. “Ők úgy értelmezik, hogy a kínai korrupció és az amerikai graftolás egyformák, azért imádkoznak, hogy a népi diktatúra mentesítve legyen az ilyen amerikai demokrácia bűzétől. “Amikor Pekingben voltam, a Szovjet Union megerősítette a kínaiak beléje helyezett bizalmát azon fontos nyilatkozattal, hogy a manchuriai vasutakat visszaadták a kínaiaknak, valamint azon nyilatkozattal, hogy a japánok tulajdonát képező, az oroszok által elszállított gyári felszereléseket is mind visszaadták és üzembe állították. “Ezeket nagy lelkesedéssel és hálálkodással közölték az ösz- szes kinai kommunista lapokban. “A külföldiek Kínában nem érzik, hogy őket vigyáznák, vagy nyomoznák, kémkednének utánuk. Ámbár vannak túlbuzgó tanulók, akik bevádolják tanítóikat. Nincs semmi akadály a külföldieknek társadalmi kapcsolatokat létesíteni a kínaiakkal. Senki, még az oroszok sem tételezik fel, hogy Kina csak az oroszoknak lenne, vagy lehetne csatlós állama. “Kina legnagyobb kifogása Amerika ellen az, hogy még mindég támogatja, felszerelésekkel látja el Chiangot és arról álmodoznak, hogy még segítenek neki visszahódítani az egész Kínát. “Chiang inváziója mint amerikai ügynök, csak felperzselné egész Kínát és győzelem esetén az amerikaiaknak adnák a domináló kereskedelmet és lehetővé tennék a tömegek kizsákmányolását. “Második kifogás az amerikaiak ellen, hogy hasonló szándékaik vannak Rheevel Koreában. Azt hiszik, hogy Chiang és Rhee MacArthurnak a hátán lovagolnak és nem látnak semmi kü- lömbséget szenátor McCarthy, Truman elnök vagy Acheson között.” Eddig közöljük kivonatokban három napon megjelent sorozatból az érdekesebb részeket. Azonban a cikk tovább is folytatódik, meglehet, hogy a vége felé, erős nyomás következtében éppen az ellenkezőjét fogja Írni. De mivel mi is úgy látjuk és tudjuk az kinai helyzetet amint eleinte hűen igyekezett leimi, azért idézzük és fentartjuk azt a jogot, hogy ha arra kényszerítik, hogy agyon bunkózza az igazságot, akkor már nem fogjuk idézni. De az is meglehet, hogy az amerikaiak már szeretnének bé- kétkötni a kínaiakkal és azért egyengetik az utat, megengedik az ehhez hasonló hangokat is. Mert az elvitathatatlan, hogy az amerikai sajtó egy jólirányitott cselekedettel úgy megtudja ezen igazságot beismerő írásokat fordítani, éppen az ellenkező, gyűlöletet szító hazugság hadjárattá, mint a vízcsapot tudják elzárni, vagy ráengedni. AZ ÜZLET — AZ MÁR MÁS! Washington — Amig az amerikai háborús érdekeltség nagy örömmel fogadta a Japánból hazatérő John Foster Dullest, aki nem csak Japán felfegyverzésének érdekében, hanem a kommunista-ellenes Pacific Szövetség létrehozásán is fáradozott, most nagy megütközéssel tárgyalja, hogy Japán a kereskedelmi hajóraját is újból fel akarja építeni. Japánnak a háborút megelőzőleg már hat és fél millió tonnát kitevő kereskedelmi hajóraja volt és ezzel uralta a Csendes Óceán kereskedelmét. A japánok most legalább 4 millió tonnás kereskedelmi hajórajt akarnak s azzal a jelenlegi Pacific kereskedelem kétharmadát kerítenék kezeikbe. Ezt azonban az amerikai hajóstársaságok nem akarják megengedni, így amig nagy lelkesedéssel vállalják a szövetséget volt ellenségeikkel a hadászat terén, az üzleteikből mitsem akarnak átengedni a japánoknak. — Business is business! — tartja az angol közmondás. AZ ÚJSÁGOK REKORDJA New York — Az “Editor & Publisher” Cimü szaklap jelentése szerint 1950-ben az amerikai napilapok rekordot értek el, amennyiben a reggeli és az esti lapok együttvéve 53,829.072 cirkulációt értek el. Ez az előző évihez hasonlítva 1.86 százalékos emelkedést mutat. Ezen újságok nyomására 5,936,941 tonna papírra volt szükség. Manila — Japánban tett látogatásáról hazatérőben Foster Dulles, Truman “speciális béke követe” meglátogatta a Phillip- szigeteket is. Manillában tett nyilatkozata szerint a japánok nagy örömmel vették azt az ajánlatot, hogy a megkötendő béke után is maradnak ott amerikai csapatok. Egynéhány igaz szó Kínáról