Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-03-10 / 1671. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. március 10. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELV1NYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nin­csen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dol­gozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akik­ből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé te­szi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást ve­rik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztá­lyában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi mun­káért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉIIRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrend­szert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer­kezetét építjük a régi társadalom keretein belül. Valahol a végtelen mindenség- ben Adolph Hitler és Benito Mussolini véresre dörgölik sze­meiket, füleiket, hogy jól lát­nak-e, hogy jól hallanak-e. Alig hat esztendővel az elmúlt világ­háború után, amelyben Hitler és Mussolini parancsára 25-30 millió férfi, nő és ártatlan gyer­mek életét oltották ki a fegyve­res fenevadak. Ebben a gyilko­lásban a nyugati államok “hő­se” D. D. Eisenhower generális is résztvett, hogy a nyugati de­mokráciát védelmezzék. Ebben a védelmezésben borzalmas ára­kat fizettek az orosz hadsereg katonái és az orosz nép, vala-' mint Amerika fiatal virágai. Most a demokráciát védelmező amerikai kormány megbízásá­ból ugyan ez a generális járta és járja be Európa minden or­szágát, de legkiváltképpen a volt ellenséges országokat, ame­lyek még megmaradtak a nyu­gati “civilizáció”, a magántu­lajdon rendszer alapján. Hitler, Mussolini sírjukban fordulnak meg annak hallatára, hogy az a generális szövetségre hívja fel a volt ellenséges országok kor­mányait a volt szövetséges orosz nép ellen. Felszóllitja a némete­ket, az olaszokat, hogy mint egy ember egyesüljenek, hogy a “szabad népek szabadságát” egy csoportban védelmezzék meg. Ugyan ez a generális szervezi ma Európa magántulajdon rend­szerén levő kormányait, hadse­regeit, tekintet nélkül arra, hogy az elmúlt világháborúban szövetséges vagy ellenség volt, az orosz és a népi demokráciák ellen. Ugyan azon hadsereg el­len, amelyről 1944 november ha­vában ezeket mondotta: “Egy végtelen megtiszteltetés számomra, hogy a vörös had- -sereg múltját és a három és fél év alatt elért sikereit méltathas­sam. Azok az áldozatkészségek elismerést és tiszteletet váltanak ki minden igaz katonából. Az el­ért sikereik nélkülözhetetlenek a szövetséges nemzetek életé­ben.” A New York Times 1945 jú­nius 12-iki számában a követ­kezőket irta: “Az oroszok na­gyon barátságos emberek .... Békét akarnak, hogy legyen al­kalmuk saját magukat fejleszte­ni, éppen úgy mint mi, vagy bárki más kívánja azt. A velük való összeköttetéseim, szívből fakadó vonzalmakat hagy ma­ga után.” Egy nappal ezelőtt London, Angliában tartott beszédében igy nyilatkozott: “Németország soha többé nem lesz képes egyet­len iparilag fejlett országgal sem versenyezni. Az Egyesült Államok, Anglia és Oroszország lehetetlenné teszik azt. Ugyan­csak lehetetlenné teszik, hogy Németország egy újabb hábo­rút kezdjen. Legalább is a mi életünkben.” St. Louisban 1947 február 24- én tartott beszédében igy nyi­latkozott: “Ma amikor az éh­ség uralkodik a világ hagy ré­szében, ma amikor az emberek éheznek, vagy amikor látják, hogy családtagjaik, szeretettje­ik szemük előtt sprvadnak el az éhség következtében, ott meddő dolog békéről, szabadságról be­szélni, vagy a törvényeket ma­gyarázni.” Ma el ef élj tette a generális ur, hogy milyen igazságokat mon­dott néhány évvel ezelőtt. De lévén katonaember és ő feleskü­dött, hogy “Mindenkor és min­den körülmények között hazájá­nak érdekeit tartja kötelességé­nek védelmezni.” Ma hazájának “Wall Street- nek érdekei” arra ösztökélik, vagyis azzal bízzák meg, hogy Hitler-Mussolini szellemében ne­velt hadsereg főparancsnokaival tárgyaljon, hogy velük szövet­kezve kiirtsák még a magvát is a népi demokráciának a föld ke­rekségén. Azokat az embereket kívánja kiirtani és kiirtatni a generális ur, akikről néhány esztendővel ezelőtt “szívből fa­kadóan” jelentette, hogy “nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy neki jutott ki az a szerep, hogy az orosz vörös hadsereget üdvö­zölheti, a nácik elleni sikereik­ben. És most gazdáinak érdeke úgy kívánja, hogy a náci gene­rálisokat szabadon bocsássák zokat a generálisokat, akik a Dachau, Maidanek, Buchenwald koncentrációs táboraiban több mint hat millió zsidót irtottak ki a legbarbárabb eszközökkel. És ma, ez a generális hasonsző­rű szaktársaival egyetemben arra szóllitja fel Amerika fiatal­ságát és a zsidó családok gyer­mekeit, hogy vállat-vállhoz vet­ve harcoljanak ezekkel a sza­badjára eresztett náci gyikosok- kal. Lehet, hogy Eisenhower el­felejtette, vagy gazdáinak érde­kei elfelejtették vele, de mi osz­tálytudatos munkások és a vi­lág zsidóságának milliói nem fe­lejthetik el SOHA. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK kormányának legújabban meg­állapított háztartása mérlege 71 billió dollárt állapit meg az 1951 második és az 1952-ik év első felének kiadására. A kor­mány tervbevette, hogy az oro­szok sakkban tartására három és fél millió embert fog felfegy­verezni. Ennek a három és fél millió katonának a felszerelése, ellátása és családjaik segélyezé­se fogja felemészteni a tervbe­vett 71 billió dollárt. A náciz­mus ellehi háborúban 1945-ben 12 millió amerikai katona állt fegyverben és azoknak az ellá­tása, felfegyverzése csak 29 bil­lió dollárral került többe. Ho­vá fog menni az a borzasztó összeg, amelyet a kormányunk az adófizetők zsebéből vesz ki, hogy a hadsereget eltarthassa. Nézzük csak meg, hogy hová. Az Egyesült Államok hatal­mas korporációi 1945-ben 19 billió és 700 millió dollár hasz­not könyveltek el. Négy eszten­dővel később 1949-ben ugyan ezen korporációk 27 billió 600 millió dollár haszonra dolgoztak. 1950-ben ezek a korporációk szédületes gyorsasággal halmoz­ták fel a billió és billió dollár hasznokat. Az év első negyedé­ben 29 billió és 200 milliót, a má­sodik felében, amikor az ame­rikai fiuk tízezrei vérükkel és életükkel áldoztak a koreai harctéren a mi korporációink 48 billió dollár hasznot húztak ki Amerika mülió és millió bér­rabszolgáinak zsebéből, munka­erejéből. Ezeknek a korporációknak vezéremberei bent ülnek a kor­mány hivatalaiban és intézik :tz ország, a nép ügyeit. Ők szabjak meg a hadsereg, a repülő, osztag, a tengerészek szükségle­teinek árait, ők szabják meg a nép életszükségleteinek árait, ennélfogva halmozhatják fel a még a Chamber of Commerce által sem álmodott profit felhal­mozását. Ezért kell Amerika népét addig adóztatni, amig az nem “fáj”. Ma, amint azt az Egyesült Államok költségveté­sét kidolgozó bizottsága jelenti, hogy minden dollárból amit adó fejében beszednek, 58 centet a militarizmus emészt fel. Ugyan akkor, amikor eme felsorolt borzalmas profit fel- halmozódását észleljük, a Nati­onal Manufacturers Association és a Chamber of Commerce meg­bízottai Washingtonban székel­nek, magas kormányhivatalok­ban ülnek és azon tárgyalnak, hogy az Egyesült Államok bér­rabszolgáinak munkaerejét a szabad piacon állapítsák meg, mint ahogy azt Michigan ál­lam egyik republikánus képvise­lője ajánlja, hogy törüljék el a Wagner-act, a Taft-Hartley-act törvényeket és a kormány szün­tessen be minden szövetségi in­tézményt, amely a bérrabszol­gák fizetésének, munkaidejének szabályozását intézi és a mai 40 órás munkahét helyett a 48 órás munkahetet ajánlja és ha az ország biztonsága úgy kíván­ja, hogy 48 órán felül kell dol­gozni, azért se járjon tulórázási pótlék, vagyis mésfélszeres fize­tés. Mr. Wilson, aki a General Electric hatalmas társaságnak volt az elnöke mielőtt Truman elnök kinevezte őt a Védelmi Bi­zottság teljhatalmú intézőjévé, egyenlőre csak azt. ajánlja, hogy az átlagos munkahét 44 óra le­gyen és az azonfelüli túlórázás­ért járjon másfélszeres fizetős. Az Egyesült Államok hatalmas iparvállalatai, élelmiszer trust- jai, hátborzongató haszonra tet­tek szert az elmúlt esztendőben és hogy azt megduplázzák Ame­rika bérrabszolgáit még jobban guzsbakötni, mint ahogyan azt a mi szakszervezeti basáink en­gedélyezik. Az AFL basái már csaknem teljesen szakítottak a “Fair Deal” kormányával, nem egészen azért, mert megakarják szüntetni a munkásosztály 50 vagy 60 éves, véres történelmé­nek eredményeit, hanem azért, mert nem azt az egyént ültették a kormány egyik bársonyszéké­be, akit ők akartak. A CIO még kitart és reméli, hogy vagy Murray vagy Reuther jut be va­lamelyes magas kormányhiva­talba, ahonnan aztán dirigálni fogják a bérrabszolgák millióit, hogy hogyan és milyen körül­mények között kell majd dol- gozniok, hogy a ’’veszedelmes” népi demokráciák ellen sikere­sen harcolhassanak. A “Labor”, a vasutasok köz­pontjának lapja azt Írja, hogy az amerikai korporációk az el­múlt 10 év alatt 120 bülió dol­lárt fektettek be üzemeikbe. Hogy mennyi ez a 120 billió dol­lár, azt is megírja. “Hogy ha azt az összeget egy dollárosok­ba egymás végére helyeznék 684-szer övezné körül az egész világot, vagy 5.130-szor az Egyesült Államokat. És mégis nap-nap után, min­dig sűrűbben halljuk, hogy az “Uj osztás és az igazságos osz­tás” kormányai tönkreteszik Amerika szabad iparát. Nem emlékeznek ezek az urak, hogy amikor Hoover volt az elnök az Egyesült Államok hatalmas ipa­ri telepei vesztességre dolgoz­tak, ha egyáltalán dolgoztak. Az Uj Osztás és az Igazságos Osztás kormányai száz és száz billió dollárokat csúsztatott az elmúlt 16 esztendőben a korpo­rációk telhetetlen papzsákjába. Ezt nevezik az Egyesült Álla­mokban “Egyenlőr áldozatkész­ségnek”. KOREÁBAN még mindig na­gyon nagy bajok vannak, nem azért, mert a kínaiak visszavo­nulnak, hanem mint az egyik újságíró Ed. Hunter Írja, a szö­vetséges hadsereg visszaemlé­kezteti a 'jámbor szemlélőt a bibliai mesebeli babiloni torony építőinek helyzetére. 14 vagy 16 (Folytatás a 6-ik oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom