Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-03-03 / 1670. szám
8 oldal BÉRMUNKÁS 1951. március 3. HÍREK MAGYARORSZÁGBÓL 160.000 UJ MUNKÁS A magyar minisztertanács határozatot hozott, amely szerint! az ipar munkaerőszükségletének jelentős részét 1951-ben szervezett toborzás utján kell fedezni. Ezt elsősorban az tette szükségessé, hogy Magyarországon a tervgazdálkodás és a népgazdaság nagyiramu fejlődése következtében végleg megszűnt a munkanélküliség, sőt munkáshiány lépett fel az iparban, de főleg az építőiparban. A magyar üzemek bővülnek, fejlődnek és mellettük már épülnek az uj nagy alkotások, uj gyárak; országszerte mindenütt épitenek. Az ipar munkaerőellátása nem tudott lépést tartani ezzel a rohamos tempóval. így lépett fel a munkáshiány gondja. Kétségtelenül gond ez, de olyan gond, melyet örömmel fogadnak, mert ez a fejlődéssel, a gyors növekedéssel járó nehézség. A régi “úri” Magyarországon nem volt szükség arra, hogy a falusi dolgozókat felhívják, vállaljanak munkát az iparban. Akkor nem kellett hívni őket, özönlöttek maguktól is a városba, ahol munkaalkalmat reméltek. Ma már gyökeresen más a helyzet. A dolgozó parasztok jólétben élnek otthonukban, s a szocialista fejlődés útja további felemelkedést biztosit számukra. Ma már megszűnt az a világ, amikor a parasztot a nyomor a városba hajtotta. Ezért kell tervszerű, szervezett toborzás utján bevonni az uj munkásokat az ipari munkába. A munkaerőtoborzás Magyar- országon lényegileg azt jelenti, hogy a felvilágositás, a meggyőzés eszközével mozgósítják a mezőgazdaság gépesítése folytán felszabaduló dolgozók, valamint a nők és ifjak tízezreik, hogy jelentkezzenek ipari munkára. A jelentkezés természetesen teljesen önkéntes. Az uj munkások részére megfelelő munkafeltételeket és munkabért biztosítanak, azonosan a vállalatok többi munkásaival. Biztosítják részükre az ingyenes utazást és tiszta, egészséges elszállásolást. Az iparba kerülő falusi dolgozók előtt száz és száz alkalom nyílik szakmai tanulásra, kulturális fejlődésre,. Amellett nem szakadnak el a falutól, hiszen amikor a szocialista ipar erősítésén munkálkodnak, ezzel elősegítik, hogy az ipar több gépet, több villanyfényt, rádiót, könyvet adhasson a falunak és igy a falu fejlődése meggyorsuljon. A faluról felkerült minden uj munkás egy- egy erős kapocs, amely még jobban összeköti a város (és falu dolgozóit. Az Ifjúság újabb lelkes csapatai előtt is megnyílik a gyárak kapuja. A múltban nehéz Volt az ifjúmunkás sorsa, kevesebb bért fizettek neki, mint a felnőtteknek, nem gondoskodtak fejlődéséről, továbbtanulásáról. Ma az üzemek szeretettel várják a fiatalokat. Jól felszerelt tanműhelyekben, tanulóotthonokban biztosítják a legkedvezőbb feltételeket a továbbtanulásukhoz. Egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak a fiatalok és a dolgozó nők is. A minisztertanács határozata felhívja a falvak és tanyák dolgozó parasztságát, parasztasz- szonyait és ifjait, vegyenek részt a hatalmas ütemben fej- dő ipar munkájában, a gyárak, lakóépületek az országban még sohasem látott méretű építésében. Az ipari munka nagyobb jövedelmet, magasabb életszínvonalat jelent és a szakmai tudás elsajátításának lehetőségét nyitja meg az üzemekben, építkezéseken dolgozók számára. Az ipari munkások támogatni, segíteni fogják a gyárakba özönlő uj munkásokat, átadják számukra sok éven át szerzett gazdag tapasztalataikat. 160.000 uj ipari munkást állítanak munkába ebben az évben Magyarországon, hogy munkájukkal elősegítsék az ötéves terv megvalósítását, a béke védelmét. MEGHALT BAJOR GIZI A Magyar Népköztársaság Kossuth-dijas kiváló művésze, a Nemzeti Színház örökös tagja meghalt. A kiváló művésznő 1951 február 12-én tragikus hirtelenséggel hunyt el, gyógyíthatatlan betegségében. Bajor Gizi 37 esztendőn keresztül volt a Nemzeti Színház tagja. Egyik legkimagaslóbb képviselője volt a magyar színjátszásnak, méltó folytatója a színművészet legnemesebb hagyományainak, Déryné, Jászai Mari, Márkus Emilia művészetének. A felszabadulás után éi> te el művészetének teljességét, kiérdemelve a Magyar Népköz- társaság legmagasabb kitüntetését. UJ PARK BUDAPESTEN 700.000 négyzetméter uj parkterületet létesített Budapesten a főváros kertészete. Befejezték a Városliget parkjainak helyreállítását, úgy hogy most összefüggő egymillió négyzetméteres parkterületet alkot a liget. Szép munkát végeztek a Vérmezőn, amelynek befejezését ez év májusára tervezik. A Vérmező 121.700 négyzetméter területének parkosításával teljessé válik a budai zöldövezet. Tavaly 2.140.000 virágpalántát, 150.000 évelő növényt, 88.600 cserjét, 22000 fenyőt és, 15.500 facsemetét ültettek el a főváros parkjaiban, sétányain. Épül az ország A Nyírbátori járásban két hét alatt 93 család 178 taggal, 701 kataszteri holdon hat uj termelőszövetkezeti csoportot alakított. A Kenderszigeti állami gazdaság tehenészei a napi fejési átlagot 3.6 literrel emeltél^ a gondos takarmányozással és állatgondozással. Egyházasgergén eddig nem volt termelőszövetkezet. Most 15 család megalakította a “Táncsics” csoportot. Alakuláskor megtárgyalták a különböző csoportok működési szabályzatát és úgy döntöttek, hogy nekik a III. tipusu felel meg a legjobban. Niklán is megalakult az első termelőszövetkezeti csoport. Az uj csoport tagjai a megalakulás után már meg is kezdték a volt uradalmi istálló rendbehozását, amelyben a csoport állatait helyezik el. Kaposvárott fonoda épül, amely csaknem mégegyszer akkora lesz, mint a szegedi. A hazai gyapot feldolgozására alkalmas, korszerű gépekkel szerelik fel. Az uj fonoda egyik részét még az idén üzembe helyezik. Számbék szocialista község lett. A dolgozó parasztok több mint nyolcvan százaléka lépett már a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A Veszprém megyei tanács mélyfúrású kutakat létesít a községek ivóvízellátásának megjavítására Nagyacsádon, Mind- szentkállán, Pápateszéren, Le- sencetomajon és Tósokberenden. Nádudvaron is megélénkült az utóbbi hetekben a termelőcsoportok fejlődése. A Sztálin termelőszövetkezet taglétsz á m a 460-ról 560 főre emelkedett. A hatalmas, több mint 4000 holdas termelőszövetkezetnek saját műhelyei is vannak: asztalos, kovács, kőműves tagja is van a csoportnak. Nádudvaron a többi csoport is gyorsan fejlődik — ősz óta 3500 holdról 7100 holdra nőtt a csoportok összes földterülete. Csongrád megyében hatvan uj női traktorost képeznek ki. Falumúzeumok 1954-ben 8 uj muzeum és emlékgyüjtemény létesül az országban. A múzeumok központja nagy figyelmet fordít a kulturotthonokban elhelyezendő kisebb helytörténeti, úgynevezett “falumúzeumok” létesítésére. Az országban folyó hatalmas építkezések, földmunkák nagy lehetőséget biztosítanak újabb őstörténeti leletek feltárására. Különösen jól haladnak a leletmentési munkák Dunapentelén. A Duniai Vasmű földmunkái gazdag régészeti anyagot hoztak felszínre. A Múzeumok Központja elhatározta, hogy az épülő szocialista városban még ebben az esztendőben múzeumot létesít. Üzemi konyhák létesülnek a gépállomásokon. A legutóbbi napokban elkészült a berettyó- ujfalusi gépállomás üzemi konyhája. Most már Hajdu-Bihar vármegye valamennyi gépállomásán üzemi konyhák biztosítják a dolgozók jó ellátását. A Tiszalöki vizierőmü gyors ütemben épül. Az ötéves terv egyik legnagyszerűbb békealkotása lesz a tiszalöki vízlépcső, mely évente átlagosan 55 millió kilowattóra energiát termel és ezzel 8000 vagon szenet takarít meg a népgazdaság számára. Az építkezés munkája az elmúlt esztendőben indult meg. Árvíz ellen körülzárták a munkahelyet mintegy 300.000 köbméter föld megmozgatásával. A talajvíz süllyesztésére egymástól mintegy nyolc méternyi távolságra 22 vizszintsülyesztő kutat fúrtak. Az elmúlt évben 3200 négyzetméter területen 16 méter mélységbe vasszádpallókat vertek le. Ezek a föld alatt körülveszik az erőmüvet, nehogy a viz alámossa a gátat. A HÉT HÍREI Sacramento, Cal. — Walter M. Roberts, az állami Civil Defense vezetője, elhatározta, hogy “atombomba után kutató rendőrséget” szervez. Már ki is választott erre a célra 150 “megbízható” egyént, akiket az állam külömböző részeiből hivott egybe s akik kétheti nagyon intenzív kurzust kapnak arra, hogy miként lehet megtalálni az eldugott atombombát s az ily bombákat cipelő szabotőröket. A kurzus befejeztével ezen A- bomba detektívek visszamennek kerületeikbe és szimatolnak az atombombák után. — így már most figyelmeztetjük azokat, akik Californiába akarnak hozni A-bombákat akár kézitáskáikban, akár a zsebeiket tömik tele azokkal, Mr. Roberts ko- pói ki fogják szimatolni s az illetők hűvösre kerülnek. Moszkva — Az Izvesztia újság cikke szerint Foster Dullest azért küldték Japánba, hogy a japánok újabb felfegyverzésének útját egyengesse. Ezen cikk szerint Japán felfegyverzése a kínai köztársaság szabadságát fenyegetné és igy valószínű, hogy a Kínai Népköztársaság azt nem fogja eltűrni. Kingsteigton, Anglia — Ivor Fawcett borbély már megunta a kopasz emberek panaszát, hogy hajvágásért nekik is csak annyit kell fizetni* mint a bozontos hajú embereknek, azért uj árszabályt csinált, amelynél a hajvágásra szükséges időt fizetteti meg. Az uj árszabályban másfél centet számit percenként, ami óránként 90 centnek felel meg. Fawcett azt állítja, hogy a kopasz emberek nem sokat nyernek az uj árszabállyal, amennyiben a borbélynak időt vesz igénybe, amig a levágásra kijelölt hajszálakat megtalálja. Washington — A State Department nyilatkozata szerint Amerika Hangja (az amerikai rádió a külföldi leadások részére) utasítást kapott, hogy minden nyelven “magyarázza meg”, hogy Stalin milyen félrevezető nyilatkozatot tett a Pravda újságban közölt intervjuban. Azóta, — mondja a State Department szószólója, — Amerika Hangja éjjel-nappal harsogja a világ minden részébe irányítva a State Department “magyarázatát”. Ratingen, Németország — Az Associated Press jelentése szerint a kommunista pártból 1949- ben kizárt Joseph Schappe vezetése alatt megalakult a “Független Munkás Párt” (UAP), amely ellenzi úgy az amerikai imperializmust, mint a szovjet bürokráciát. Az alakuló gyűlésen 97 “alapitó tag” volt jelen, akiknek legtöbbjét valami oknál fogva kizárták a kommunista pártból és akiket általában a “titoizmus” követésével vádolnak. — Az AP szerint ezen alakulat reméli, hogy egyesíteni fogja azon “nemzeti kommunistákat”, akik kommunisták ugyan, de nem hajlandók alávetni magukat Moszkva diktálá- sának.