Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-01-27 / 1665. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. január 27. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áU, E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL:” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer •»evetét építjük a régi társadalom keretein beiül. Amióta a koreai háború kiütött, a nap minden órájában békéről beszélnek. Azt mondják, hogy csak úgy és akkor lesz béke, ha Amerika felfegyverzi a világ mondén, a magántulajdon rendszerén nyugvó országát és magát az Egyesült Államokat egy négy-öt milliós, felszerelt hadsereggel támasszák alá. A mi politikusaink, nemzetgazdá- szaink homlokegyenest egyik a másikával azt állitják, hogy a béke a hatalmasan felszerelt hadseregen nyugszik. Az Egyesült Államok demokrata kormánya, politikusainak furfangja az, hogy “ki kell építeni, fel kell szerelni egy hatalmas hadsereget, amely bárhol és bármikor megmérkőzik a kommunista hadsereg e k k e 1. Nyugaterópát elárasztani hadi felszerelésekkel s azután megfelelő hadsereggel, hogy azt a vörös áramlattal szemben megvédhessél Az Egyesült Államok határát megjelölni az Elba folyónál és megakadályozni Oroszország további előretörését. Továbbra is szállítani a Marshall dollárokat mindenhová, ahol arra szükség van. Európát az első helyre kell helyezni az Egyesült Államok külügyi listáján. Oroszországot a légi haderőnkkel kell sakkba tartani, mig Európát újjáépít i ük. Koreát megszállva kell tartanunk, amig az csak lehetséges. Ha csak lehetséges el kell kerülnünk Kínával a háborúba való keveredést. Japánnal békét kell, hogy kössünk és meg kell nekik engedni, hogy katonai haderejüket kiépítsék. Segítenünk kell a franciákat Indó-Kinában, az angolokat Malayban. Amig ezeket eszközöljük, idehaza évente ötven billió dollárt vagy még ennél is többet kell, hogy költsünk a védelemre, hadseregünket 3-4 millióra kell, hogy felemeljük. Oroszország terjeszkedését mindenütt és mindenkor meg kell, hogy akadályozzuk. Az Egyesült Nemzetekkel egyetemben kell, hogy munkálkodjunk. Nagyjában ez a mi demokrata kormányunk háborús programja. Fegyverekkel, ágyukkal, bombákkal kívánnak békét teremteni az emberiség számára. Az Egyesült Államok volt elnökének Herbert Hoovernak a véleménye, amelyet a republikánus pártot követők óriási része magáévá tett, a következőket ajánlja: “Ne küldjünk egy vörös centet, egyetlen egy embert, amíg Nyugateurópa ki nem építi saját haderejét, amellyel megtudja akadályozni a vörös áramlatot. Ha Angolország velünk együtt kíván dolgozni, akkor jelöljük meg az angol birodalom határait Amerika keleti határává. Fegyverezzük fel az Egyesült Államokat. Tegyük az Egyesült Államokat a nyugati civilizáció Gibraltárává, amelynek védelmére a légi és tengeri haderőnket alkalmazzuk. Álljunk őrt a nyugati félgömb lakosságának biztonsága felett. Vonuljunk ki Koreából. Függetlenítsük és ha- dilag szereljük fel Japánt. Foglaljuk Japánt, Formosát, a Phi- lippini szigeteket a nyugati államok védelmi vonalába. Az éhező tömegeket lássuk el élelemmel, úgy Európában, mint Ázsiában. Idehaza építsük ki haderőnket, vágjuk le a kiadásainkat és egyenlítsük a költségvetést. Kevés bizalommal legyünk az Egyesült Nemzetekkel szemben, ha csak az nem tesz megtorlást Kina ellen.” Milliók és milliók lélegzettek fel, amikor Hoover beszédében ezen tiz pontját a rádión keresztül világgá kürtölte. Táviratok, levelek milliói repültek irodájába és az Egyesült Államok kongresszusába, helyeselték tervét. De a mi demokrata kormányunk, amelynek hatalma a fegyvereken nyugszik, mit sem törődik a nép akaratával. Ők terbevették, hogy a világ népét, a munkásosztályt a nyugati államokhoz hasonló demokráciába kényszerítik bele és ennek elérésére már kovácsolják a láncokat, amelyre Amerika bérrabszolgáit fűzni fogják. Beki- vánják fagyasztani a munkások fizetését úgy, hogy néha, ha a munkáltató megkönyörül rajta, még javítást is kaphat, be- kivánják fagyasztani a munkás munkahelyét. Nem cserélhet munkát, csak a munkaügyi minisztérium osztályának jóváhagyásával. Az élelmiszerek még ezideig nem eléggé magasak, annak a befagyasztása ráér, mert amint Truman elnök mondotta, a “földbirtokosok még több termékekért nem kapják meg a kívánt árakat, hogy annak termelése kifizetődjön”. De az ötven és hatvanöt centes órabér felől, amelyet a földmunkások kapnak, arról hallgat őkelme, az nem érdekli őt, csak a földbirtokosok helyzete. Hoover beszéde, ajánlata sem biztosítja a békét. Ő sem a közjóiét javára kíván termelni. Ő is mint Wilmos német császár, Horthy, Hitler, Mussoloni, Franco, Chiang, Rhee és Anglia agy alágyult háborús uszító ja Churchill, kívánja felfegyverezni Amerikát nem Oroszország, nem egy idealizmus, egy más társadalmi rendszer behozatala ellen. A republikánus párt egy másik nagynevű politikusa Robert Taft, egy harmadik irányt ajánlott. Dewey, volt többszörös elnökjelölt egy negyedik irányt. A republikánusok éppen úgy mint a demokraták, kapkodnak fühöz-fához, hogy hogyan és miképpen lehetne megakadályozni terjedésében azt a rendszert, amely kihúzza velük együtt a kizsákmányoló osztály alól is a gyékényt. Taft szenátor ajánlata is éppen úgy bűzlik a béke érdekében, mint szaktársaié. Taft azt ajánlja, hogy “Ne szállítsunk amerikai hadseregeket Európa védelmére most. Ha Európa felfegyverkezik és kívánja a mi segítségünket, esetleg küldhetünk nekik egy pár divíziót, amelyet kell, hogy európai hadvezetőség irányítson. Használjuk a mi légi és tengeri haderőnket Japán, Formosa, Pihlippines, Indonesia, Ausztrália védelmére. Használjuk a tengeri és légi erőnket Angolország és Nyugateurópa védelmére. Ha Oroszország megtámad bennünket, hadbaszállunk velük. A szárazföldi hadseregeinket csak akkor használjuk, ha a sikerünk biztosnak látszik. Vonuljunk ki Koreából és ne szállítsunk hadsereget Ázsia kontinensére. Adjunk gazdasági segítséget, hadifelszereléseket á barátságos nemzeteknek. Idehaza építsük ki a védelmünket, amelyre évenként 40 billió dollárt irányítsunk elő. A hadsereg létszámát emeljük fel három millióra.. Szövetkezzünk más nemzetekkel s az Egyesült Nemzetek szövetsége legyen az itélőszék.” A három politikus között az alapvető eltérés csak abban áll, hogy például Truman azt látja, vagyis jobban mondva azt lá- tatják vele, hogy Oroszország megakarja hódítani a világot a kommunizmus számára s ez ellen felkiván fegyverezni minden olyan államot, amely ez ellen kíván fegyvert fogni. Hoover elfogadja, hogy Oroszország támadásra készül. Kétségbe vonja azt, hogy a világon létezik olyan szárazföldi haderő, amely Oroszországot letudná verni. Ugyan akkor kétségbevonja, hogy Oroszország megtudna birkózni Amerika és szövetségeseinek légi és tengeri haderejével. Taft kétségbevonja, hogy Oroszország készülődik a támadásra, megegyezik abban, hogy a szövetségeseket támogatni kell. Ezeknek a politikusoknak a csepürágásán vitatkozik ma Amerika népe. De mivel a demokraták ülnek a husosfazék körül és az ő szőrös kezük kotorászik az adófizető polgárok pénzében, ennélfogva az ő oldalukra dől el a vita. Ők biztosítanak a mundérba bujtatott ma- gasrangu tisztek számára gondtalan életet, ők biztosítanak millió és millió bérrabszolga számára határtalan munkaalkalmat. Ezek a tudatlan páriák nem törődnek azzal, hogy millió és millió ártatlan ember, nő és gyermek vére tapadt ahoz a száraz kenyérhez, amelyet nekik a kizsákmányoló osztály juttat. Nem csak nem törődik, hanem lelkesedik, hogy hetenként 70 vagy 80, sőt még annál is több órát dolgozhat. Egyik munkahelyről a másikra megy, hogy nyomorult megélhetését megkeresse. Nem gondolkodik, mint az öszvér hallgat a szakszervezetek basáira, akik békében vagy veszélyben mindig az uralkodó osztály igájába hajtották. Akik béke helyett a háborút választják, mert az határtalan kényelmet hoz számukra. Nem gondolkodik, nem emlékszik vissza az első világháborúra, amikor Amerika millió és millió legszebb virágainak kiadták a jelszót, hogy “Ebben a háborúban csak akkor lesz béke, ha Wilhelm császár fejét húzzák karóra. Csak akkor lesz békesség a földön, ha legyőzik a Junker militarizmust.” Győztek a szövetségesek Wilhelm feje nem lógott a karón, hanem évek hosszú során át a háború után Hollandiában selyem párnák között nyugodott. A második világháborúnál Hitler fejéért ment a versengés. Háborút kellett folytatni, hogy egyszer és mindenkorra megszüntessük a háborúkat. A szövetségesek leverték Hitler náci hadseregét. Hat esztendő múlva ninbsen béke, sőt újból háborúba keveredtünk. Hogy tisztán megértsük a helyzetet az előbbeni háborúkat az európai nemzetek kezdték. Amerika a béke angyalát játszotta (várakozó álláspontra helyezkedett). Hol az egyiknek, hol a másiknak szállította a hadi felszereléseket, a mérges gázokat, közben ő maga is felkészült és a munícióval egyetemben szállította a hadseregeket is, Angolország az nagol demokrácia védelmére. Leverték a nácizmust és ma az ellenséggel szövetkeznek, az ellenséget szerelik fel, hogy leverjék a volt szövetségeseiket. Ma megfordítva van a helyzet. Európa az amely minden áron békét akar és Amerika az amely a “big shot”-ot játsza. Európa semleges kíván maradni Amerika és Oroszország közötti viszályban, ezt a szerencsétlen pálfordulást milliók és milliók nem tudják megérteni. Nem látják a technika rohamos fejlődését, nem látják, hogy
