Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-01-20 / 1664. szám
1951. január 20. BÉRMUNKÁS- 7 oldal Humanista elgondolás----------------- , Irta: Dr. D. Michael Morandini-------------->— Békét akarsz? — Készülj a háborúra! Micsoda abszurd, ósdi, önmagának ellentmondó, félrevezető állitás! És mégis mit cselekszünk mi — kapitalisták, kommunisták meg sok másféle isták. Hiszünk a békében, tehát egyre fokozódó módon készülünk a háborúra. Nem mondom, hogy csak a mi hazánk, hiszen ezt csinálja a világ minden vezető országa. Hát a békéhez vezető ut valóban az, amelyen esetleg elpusztíthatjuk magunkkal együtt az egész világot? A világ-családok közötti veszekedést gyilkosság-, gal meg öngyilkossággal el lehet intézni? Igaz, ha mindent elpusztítunk, akkor megteremtjük a békét, — a temető békéjét! De hát ez az, amit mi akarunk? A valóság elől menekülésünké ben és hogy öntudatlanul is kitérjünk a felelőség alól, már messze túlléptük a csúfolódás határát. Mindenkire, aki tisztán látja és hirdeti, hogy az atomfegyveres összeütközés helyett a konferencia asztalt használjuk, ráfogjuk, hogy hűtlen, elbódult, társutas. Rákiabáljuk, hogy árulója saját hazájának, Amerikának. Szilárd meggyőződésem és ünnepélyesen vallom, hogy az, ki hiszi és tisztán látja és meggyőződése, hogy a világ megváltásához nem az egymás elpusztításával, hanem közös tárgyalással, egyezséggel jutunk, de azért fél ezt hangoztatni, árulója saját hazájának, árulója az emberiségnek! Éljen a háború! Dobáljuk az atombombákat! Öljük meg az összes oroszokat, kínaiakat és csatlósaikat s aztán legyen béke! — De a dolog nem ilyen egyszerű még akkor sem, bármilyen cinikusak, lelketlenek és önzők lennénk is. Az oroszok, kínaiak és a csatlós országok népei — a világ népeinek egyhar- mada (nem számítva a “semlegeseket”, akik inkább ellenségesek, mint barátságosak velünk szemben,) — nem fekszenek le, hogy öljük meg, vagy éheztes- sük halálra őket. Amig öljük és pusztítjuk, elég illetlenek arra, hogy ők is gyilkolnak és pusztítanak. A világ egyharma az ellenségünk és a másik harmada ellenségesen semleges. Ez a kétharmad népesség éhezik! Mi, a harmadik harmad haladunk tovább egységesen (amely egységről egyáltalán nem vagyok meggyőződve) a fegyverkezés azon utján, amelyen nem érhetünk győzelemhez? Gyilkolunk és öngyü- kosságot követünk el azért, mert mint mondják, az oroszok, a kínaiak és csatlósaik nem engednek más választást? Micsoda bolond, őrült világ! Micsoda bolond, agyalágyult népek lakják ezt a földtekét, ha csak a temető békéjéhez juthatunk! Ugyan, használjuk már a józan észt, ha lehet. Gondolkozzunk logikusan, — ha ezen őrült káoszban és bőszült érzelmek közepette még logikuson lehet gondolkozni. íme, itt van az EMBER. AZ EMBER, a kultúra megteremtője, a technikai haladás mérnöke, aki nyersanyagból, természeti kincsekből, a világ fizikai szerkezetéből, valamint önmagából és a társadalmi erőkből létrehozta azt a materiális, fizikai és szellemi környezetet, amelyben meg van a lehetőség arra, hogy sokkal jobb életet éljen, mint bármikor azelőtt élhetett. És mégis, mit csinál ezzel a fizikai és szellemi fejlődéssel? Rá akarja erőszakolni embertársaira az általa kedvelt “világrendet”, (amerikai, orosz, kínai, hindu, stb., mindegyiknek meg van a saját ideális világrendje). Neki áll tehát, hogy kiölje a más ideálban hívőket és közben ünnepélyesen hangoztatja, hogy ezt azoknak az érdekében teszi, akiket kiölni készül. Vessünk véget már ennek a borzalmas esztelenségnek! A modern logikus gondolkodással és okoskodással rá kell eszmélnünk, hogy az emberi társadalomban nem hozhat megértést és kooperativ társadalmi életet az állati színvonalra mutató akció. Már rájöhetnének, hogy az őrült hatalmi vágy és nagyzási hóbort, amelynek kifejezője a “want what I want when I want it”, csak állandó összeütközésekhez, háborúkhoz és egymás elpusztításához vezet. A csoport lélektan, a csoport erőkifejtések és egyezségek fejlődése lehetővé teszi annak felismerését, hogy az emberek között vannak ellentétek, amelyek azonban az egyezség és kooperáció alapjait képezhetik akkor — és csakis akkor, — ha önzetlenek vagyunk, ha másokat is szolgálni igyekszünk olyformán, mint a bibliai “testvérem őrzője” kifejezés valóban jelenti. A fejlődéshez, a békéhez a jobb világhoz az ut a konferencia asztalon át vezet tekintetnélkül arra, hogy müyen nehézségekkel jár és milyen hosszú időt vesz igénybe. Ébredjünk már fel és tárgyilagos bátorsággal, a humanista eszméknek megfelelőleg intézzük a dolgokat. Az emberben és a társadalmilag jótékony tudományos felfogásban vetett hittel teremtsük meg a haladást szolgáló egységes világot. Ha békét akarunk, ne készüljünk a háborúra! Jussunk egyezségre, mielőtt elpusztítjuk magunkat. Fogjunk össze a Föld felületén és haladjunk előre emberies módon. A jövő konferenciájának asztalát nem szabad a kötekedés színterévé tenni, ahol a magukat az abszolút igazság képviselőinek tartó delegátusok az elzárkózott agyú, előre elkészített terveket követő, perfekt ideálistákat képviselik, akiknek elgondolásait már semmiféle tárgyalással megváltoztatni nem lehet. A jövő konferencia asztala valóban a tárgyalások asztala legyen, ahol valóban tárgyalások és egyezkedések révén jutnak a konklúzióhoz; ahol nem csak beterjesztik .a kristály tiszta s perfect véleményeket és nem adnak alkalmat a “másik oldalnak”, hogy azokon valami fon! tosabb változást eszközöljön. Egyezség elérésére az utóbbi évek modem technikáját kell használni, mert a régi, csak az önmagukat igazoló viták már nem megfelelőek. Az egyezség eléréséhez jóakarat kell s meg kell szabadítani magunkat a mélyen gyökerezett (bár gyakran ki nem fejtett) felsőbbségi elképzeléstől. A csoport egyezkedés uj technikai formáját a politikai konferenciáknál még igen keveset használtuk. De meg kell tanulnunk, hogyan használhatjuk ezt nemzetközi ellentétek elsimítására, hacsak nem az a célunk, hogy lesöpörjük egymást a föld színéről. (LOOKING FORWARD — The Humanists’ Publication.) Sinclair Lewis halálával nemcsak az amerikai, de a világirodalom egyik legkiválóbb képviselője távozott az élők sorából. Lewis éppen úgy, mint a nemrégiben elhalt George Bemard Shaw is, irói képességét nem a közönségük egyszerű szórakoztatására használta, hanem a nevelésre, a haladás szolgálatába állította. Lewis éppen úgy, mint Shaw, valójában propaganda iró volt; mindketten koruk fonákságait, hibáit tárták fel Írásműveikben; amig azonban Shaw a színpadra állított személyeken át tette nevetségessé a kifogásolt társadalmi szokásokat, vagy intézményeket, addig Lewis terjedelmesebb regényekben mutatta be alakjait és azok viselkedése és tetteivel pellengére,zte ki a haladás ellenségeit. Sinclair Lewis 1885 február 7-én született Minnesotta állam, Sauk Center nevű városkájában, igy csak most lett volna 66 éves. A Yale egyetem elvégzése után az újságírói pályára lépett, de rövidesen inkább tárcákat kezdett írni folyóiratokba, majd 1914-ben megjelent első regénye (Our Mr. Wrenn), ami nem keltett nagyobb feltűnést. Ezt azonban egymásután követték a többi munkái s 1920-ban megjelent a “Main Street” cimü regénye, amely egyszerre vüághi- rüvé tette. A “Main Street”, de még inkább az ezt követő “Babbitt” az önmaga nagyságától eltelt tipikus amerikai kisvárost s annak felületes műveltségű, dollárt hajszoló, az áldemokráciával dicsekvő, beképzelt polgárait mutatja be. Annyira találó ez a leírása, hogy azon amerikait, aki a saját kis városkáját tartja a világ központjának, aminél ki- tünöbb hely sehol a világon nem található s miután ő egyik vezető polgára ennek a kis közösségnek, magát igazán nagy embernek képzeli, aki hízelgőén alázatos felfelé, de durván gőgös a nálánál szegényebbekkel szemben, mert az ember értékét csak az elért financiális sikerben látja, elnevezték a “Babbitt” embernek. NOBELDIJAT NYER A “Main Street” város és a “Babbitt” ember közfogalmakká váltak Amerikában és LewisUJABB SEGÍTSÉGET KÉRNEK Saigon, Hátsó-India — Az amerikai konzulátusok jelentése szerint a Hb Chi-minh vezetése alatt álló Vietminh csapatok újból visszaszorították a francia csapatokat. A jelentés szerint legalább is 100,000 embert kitevő csapattal rendelkeznek a lázadók, akiket a kínai kommunisták támogatnak. Az újabb támadás veszélyezteti Hanoi fővárost. A jelentés következtében újabb segítséget várnak az amerikai kormánytól. A franciák nyütan mondják, hogy nemcsak hadiszereket, hanem katonai segítséget is kérnek. nek a nagy népszerűségén kívül meghozták a Nobeldijat is. Valójában azonban nem orvosolta a bajokat, talán inkább még népszerűbbé tette, mert ma az Egyesült Államok minden városában megtaláljuk a Kereskedelmi Kamarákat tele “Babbitt” tagokkal. E sorok Írója a “Kingsblood Royal” cimü regényét tartja a legjobbnak és a legértékesebbnek. Ebben Lewis igazi mesterkézzel ostorozza Amerika rákfenéjét, a fajgyűlöletet, — jobban mondva a négergyülöletet. A regény hőse Kingsblood, a fiatal bankár, aki a város legelőkelőbb családjának a lányát veszi feleségül s akit mindenki nagyrabe- csül és igen kedvel, egyszerre rájön, hogy valamelyik déd-déd- nagyapja néger volt s igy néger vér folyik ereiben. Mikor ez kiderül, régi barátai ellene fordulnak, mindenki üldözi, holott soha sem vétett senkinek és mégis az elképzelhető legembertelenebb módon bántalmazzák nem csak őt, de a feleségét sőt még a hét éves kislányukat is. Lewis bemutatja ebben a müvében, hogy a fajgyűlölet milyen bestiálissá teszi az embereket. A szerző redkivüli nagy érdeme abban áll, hogy noha a fajgyűlölet borzalmasságát minden ismert oldaláról mutatja be, de olyan érdekfeszitő események (regény) keretében, hogy ez a rendkívül erős propaganda munka egyben nagyon érdekes s igy élvezetes olvasmányt is nyújt. Miután már olcsó, 25 centes kiadásban is kapható, mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el. Lewis összesen 22 könyvet irt, az utolsó most van nyomás alatt. A halál, amelyet tüdő- gyulladás okozott, Rómában érte utói. Lewis kétszer nősült, mindkét feleségétől elvált. A második felesége a hires rovat- irónő Dorothy Thompson volt, akitől egy fia maradt, aki most Londonban színházi iskolába jár. ■ Sinclair Lewist nem csak családja és barátai, hanem a haladást értékelő müveit olvasóközönség világszerte gyászolja. (gb.) Paris — A nagy anyagi zavarokkal küzdő Franciaországnak a hátsó-indiai háború már eddig 2 billió dollárjába és 19,000 emberéletébe került. SINCLAIR LEWIS