Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-01-20 / 1664. szám

1951. január 20. BÉRMUNKÁS- 7 oldal Humanista elgondolás----------------- , Irta: Dr. D. Michael Morandini-------------->— Békét akarsz? — Készülj a háborúra! Micsoda abszurd, ósdi, önma­gának ellentmondó, félrevezető állitás! És mégis mit cselekszünk mi — kapitalisták, kommunisták meg sok másféle isták. Hiszünk a békében, tehát egyre fokozó­dó módon készülünk a háború­ra. Nem mondom, hogy csak a mi hazánk, hiszen ezt csinálja a világ minden vezető országa. Hát a békéhez vezető ut va­lóban az, amelyen esetleg elpusz­títhatjuk magunkkal együtt az egész világot? A világ-családok közötti veszekedést gyilkosság-, gal meg öngyilkossággal el le­het intézni? Igaz, ha mindent elpusztítunk, akkor megteremt­jük a békét, — a temető béké­jét! De hát ez az, amit mi aka­runk? A valóság elől menekülésünké ben és hogy öntudatlanul is ki­térjünk a felelőség alól, már messze túlléptük a csúfolódás határát. Mindenkire, aki tisz­tán látja és hirdeti, hogy az atomfegyveres összeütközés he­lyett a konferencia asztalt hasz­náljuk, ráfogjuk, hogy hűtlen, elbódult, társutas. Rákiabáljuk, hogy árulója saját hazájának, Amerikának. Szilárd meggyőződésem és ünnepélyesen vallom, hogy az, ki hiszi és tisztán látja és meg­győződése, hogy a világ megvál­tásához nem az egymás elpusz­tításával, hanem közös tárgya­lással, egyezséggel jutunk, de azért fél ezt hangoztatni, áruló­ja saját hazájának, árulója az emberiségnek! Éljen a háború! Dobáljuk az atombombákat! Öljük meg az összes oroszokat, kínaiakat és csatlósaikat s aztán legyen bé­ke! — De a dolog nem ilyen egyszerű még akkor sem, bár­milyen cinikusak, lelketlenek és önzők lennénk is. Az oroszok, kínaiak és a csatlós országok né­pei — a világ népeinek egyhar- mada (nem számítva a “semle­geseket”, akik inkább ellensége­sek, mint barátságosak velünk szemben,) — nem fekszenek le, hogy öljük meg, vagy éheztes- sük halálra őket. Amig öljük és pusztítjuk, elég illetlenek arra, hogy ők is gyilkolnak és pusztí­tanak. A világ egyharma az ellensé­günk és a másik harmada ellen­ségesen semleges. Ez a kéthar­mad népesség éhezik! Mi, a har­madik harmad haladunk tovább egységesen (amely egységről egyáltalán nem vagyok meggyő­ződve) a fegyverkezés azon ut­ján, amelyen nem érhetünk győ­zelemhez? Gyilkolunk és öngyü- kosságot követünk el azért, mert mint mondják, az oroszok, a kí­naiak és csatlósaik nem enged­nek más választást? Micsoda bolond, őrült világ! Micsoda bolond, agyalágyult né­pek lakják ezt a földtekét, ha csak a temető békéjéhez jutha­tunk! Ugyan, használjuk már a józan észt, ha lehet. Gondolkoz­zunk logikusan, — ha ezen őrült káoszban és bőszült érzelmek közepette még logikuson lehet gondolkozni. íme, itt van az EMBER. AZ EMBER, a kultúra megteremtő­je, a technikai haladás mérnöke, aki nyersanyagból, természeti kincsekből, a világ fizikai szer­kezetéből, valamint önmagából és a társadalmi erőkből létre­hozta azt a materiális, fizikai és szellemi környezetet, amelyben meg van a lehetőség arra, hogy sokkal jobb életet éljen, mint bármikor azelőtt élhetett. És mégis, mit csinál ezzel a fizikai és szellemi fejlődéssel? Rá akarja erőszakolni ember­társaira az általa kedvelt “vi­lágrendet”, (amerikai, orosz, kínai, hindu, stb., mindegyiknek meg van a saját ideális világ­rendje). Neki áll tehát, hogy ki­ölje a más ideálban hívőket és közben ünnepélyesen hangoztat­ja, hogy ezt azoknak az érdeké­ben teszi, akiket kiölni készül. Vessünk véget már ennek a borzalmas esztelenségnek! A modern logikus gondolkodással és okoskodással rá kell eszmél­nünk, hogy az emberi társada­lomban nem hozhat megértést és kooperativ társadalmi életet az állati színvonalra mutató ak­ció. Már rájöhetnének, hogy az őrült hatalmi vágy és nagyzási hóbort, amelynek kifejezője a “want what I want when I want it”, csak állandó összeütközé­sekhez, háborúkhoz és egymás elpusztításához vezet. A csoport lélektan, a csoport erőkifejtések és egyezségek fej­lődése lehetővé teszi annak fel­ismerését, hogy az emberek kö­zött vannak ellentétek, amelyek azonban az egyezség és koope­ráció alapjait képezhetik akkor — és csakis akkor, — ha önzet­lenek vagyunk, ha másokat is szolgálni igyekszünk olyformán, mint a bibliai “testvérem őrző­je” kifejezés valóban jelenti. A fejlődéshez, a békéhez a jobb világhoz az ut a konferencia asztalon át vezet tekintetnélkül arra, hogy müyen nehézségek­kel jár és milyen hosszú időt vesz igénybe. Ébredjünk már fel és tárgyi­lagos bátorsággal, a humanista eszméknek megfelelőleg intéz­zük a dolgokat. Az emberben és a társadalmilag jótékony tudo­mányos felfogásban vetett hit­tel teremtsük meg a haladást szolgáló egységes világot. Ha békét akarunk, ne készül­jünk a háborúra! Jussunk egyezségre, mielőtt elpusztítjuk magunkat. Fogjunk össze a Föld felületén és halad­junk előre emberies módon. A jövő konferenciájának asztalát nem szabad a kötekedés színte­révé tenni, ahol a magukat az abszolút igazság képviselőinek tartó delegátusok az elzárkózott agyú, előre elkészített terveket követő, perfekt ideálistákat kép­viselik, akiknek elgondolásait már semmiféle tárgyalással megváltoztatni nem lehet. A jö­vő konferencia asztala valóban a tárgyalások asztala legyen, ahol valóban tárgyalások és egyezkedések révén jutnak a konklúzióhoz; ahol nem csak beterjesztik .a kristály tiszta s perfect véleményeket és nem ad­nak alkalmat a “másik oldal­nak”, hogy azokon valami fon­! tosabb változást eszközöljön. Egyezség elérésére az utóbbi évek modem technikáját kell használni, mert a régi, csak az önmagukat igazoló viták már nem megfelelőek. Az egyezség eléréséhez jóakarat kell s meg kell szabadítani magunkat a mé­lyen gyökerezett (bár gyakran ki nem fejtett) felsőbbségi el­képzeléstől. A csoport egyezkedés uj tech­nikai formáját a politikai kon­ferenciáknál még igen keveset használtuk. De meg kell tanul­nunk, hogyan használhatjuk ezt nemzetközi ellentétek elsimítá­sára, hacsak nem az a célunk, hogy lesöpörjük egymást a föld színéről. (LOOKING FORWARD — The Humanists’ Publication.) Sinclair Lewis halálával nem­csak az amerikai, de a világiro­dalom egyik legkiválóbb képvi­selője távozott az élők sorából. Lewis éppen úgy, mint a nemré­giben elhalt George Bemard Shaw is, irói képességét nem a közönségük egyszerű szórakoz­tatására használta, hanem a ne­velésre, a haladás szolgálatába állította. Lewis éppen úgy, mint Shaw, valójában propaganda iró volt; mindketten koruk fonákságait, hibáit tárták fel Írásműveikben; amig azonban Shaw a színpadra állított személyeken át tette ne­vetségessé a kifogásolt társa­dalmi szokásokat, vagy intéz­ményeket, addig Lewis terjedel­mesebb regényekben mutatta be alakjait és azok viselkedése és tetteivel pellengére,zte ki a hala­dás ellenségeit. Sinclair Lewis 1885 február 7-én született Minnesotta állam, Sauk Center nevű városkájában, igy csak most lett volna 66 éves. A Yale egyetem elvégzése után az újságírói pályára lépett, de rövidesen inkább tárcákat kez­dett írni folyóiratokba, majd 1914-ben megjelent első regé­nye (Our Mr. Wrenn), ami nem keltett nagyobb feltűnést. Ezt azonban egymásután követték a többi munkái s 1920-ban meg­jelent a “Main Street” cimü re­génye, amely egyszerre vüághi- rüvé tette. A “Main Street”, de még in­kább az ezt követő “Babbitt” az önmaga nagyságától eltelt tipi­kus amerikai kisvárost s annak felületes műveltségű, dollárt hajszoló, az áldemokráciával di­csekvő, beképzelt polgárait mu­tatja be. Annyira találó ez a le­írása, hogy azon amerikait, aki a saját kis városkáját tartja a világ központjának, aminél ki- tünöbb hely sehol a világon nem található s miután ő egyik veze­tő polgára ennek a kis közösség­nek, magát igazán nagy ember­nek képzeli, aki hízelgőén aláza­tos felfelé, de durván gőgös a nálánál szegényebbekkel szem­ben, mert az ember értékét csak az elért financiális sikerben lát­ja, elnevezték a “Babbitt” em­bernek. NOBELDIJAT NYER A “Main Street” város és a “Babbitt” ember közfogalmak­ká váltak Amerikában és Lewis­UJABB SEGÍTSÉGET KÉRNEK Saigon, Hátsó-India — Az amerikai konzulátusok jelentése szerint a Hb Chi-minh vezetése alatt álló Vietminh csapatok új­ból visszaszorították a francia csapatokat. A jelentés szerint legalább is 100,000 embert ki­tevő csapattal rendelkeznek a lázadók, akiket a kínai kommu­nisták támogatnak. Az újabb támadás veszélyezteti Hanoi fő­várost. A jelentés következtében újabb segítséget várnak az ame­rikai kormánytól. A franciák nyütan mondják, hogy nemcsak hadiszereket, hanem katonai se­gítséget is kérnek. nek a nagy népszerűségén kívül meghozták a Nobeldijat is. Va­lójában azonban nem orvosolta a bajokat, talán inkább még népszerűbbé tette, mert ma az Egyesült Államok minden váro­sában megtaláljuk a Kereskedel­mi Kamarákat tele “Babbitt” tagokkal. E sorok Írója a “Kingsblood Royal” cimü regényét tartja a legjobbnak és a legértékesebb­nek. Ebben Lewis igazi mester­kézzel ostorozza Amerika rákfe­néjét, a fajgyűlöletet, — jobban mondva a négergyülöletet. A re­gény hőse Kingsblood, a fiatal bankár, aki a város legelőkelőbb családjának a lányát veszi fele­ségül s akit mindenki nagyrabe- csül és igen kedvel, egyszerre rájön, hogy valamelyik déd-déd- nagyapja néger volt s igy néger vér folyik ereiben. Mikor ez ki­derül, régi barátai ellene fordul­nak, mindenki üldözi, holott so­ha sem vétett senkinek és mégis az elképzelhető legembertele­nebb módon bántalmazzák nem csak őt, de a feleségét sőt még a hét éves kislányukat is. Lewis bemutatja ebben a müvében, hogy a fajgyűlölet milyen besti­álissá teszi az embereket. A szerző redkivüli nagy érdeme abban áll, hogy noha a fajgyű­lölet borzalmasságát minden is­mert oldaláról mutatja be, de olyan érdekfeszitő események (regény) keretében, hogy ez a rendkívül erős propaganda mun­ka egyben nagyon érdekes s igy élvezetes olvasmányt is nyújt. Miután már olcsó, 25 centes ki­adásban is kapható, mindenki­nek ajánlom, hogy olvassa el. Lewis összesen 22 könyvet irt, az utolsó most van nyomás alatt. A halál, amelyet tüdő- gyulladás okozott, Rómában ér­te utói. Lewis kétszer nősült, mindkét feleségétől elvált. A második felesége a hires rovat- irónő Dorothy Thompson volt, akitől egy fia maradt, aki most Londonban színházi iskolába jár. ■ Sinclair Lewist nem csak csa­ládja és barátai, hanem a hala­dást értékelő müveit olvasókö­zönség világszerte gyászolja. (gb.) Paris — A nagy anyagi zava­rokkal küzdő Franciaországnak a hátsó-indiai háború már eddig 2 billió dollárjába és 19,000 em­beréletébe került. SINCLAIR LEWIS

Next

/
Oldalképek
Tartalom