Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-05-12 / 1680. szám

1 oldal BÉRMUNKÁS 1951. május 12, BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year _____________$2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .......... 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azono- jt a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A csodát várók Az Egyesült Államok egyik legtekintélyesebb szenátora, a demokrata párthoz tartozó Paul Douglas — akit tisztelői szeret­nének az elnökjelöltek közé sorozni, noha ő maga kijelentette, hogy nem aspirál az elnöki tisztségre, — szinte kétségbeesett nyilatkozatban szólítja fel az ország vezető politikusait, hogy hagyják abba a MaeArthur tábornok elbocsájtása fölötti vitát, mert az csak elősegíti a háborús feszültséget, holott az már any- nyira nagy, HOGY A HARMADIK VILÁGHÁBORÚTÓL CSAK A CSODA MENTHETI MEG AZ ORSZÁGOT. Douglas is rámutat arra, hogy az Egyesült Államokat most nem a hivatalosan megválasztott elnök s az általa törvényesen kinevezett miniszterek kormányozzák, hanem a hatalmi vágytól szinte őrületbe esett republikánusok és a déli demokraták koalí­ciója, amely többséget alkot a kongresszusban. Ez a reakciós többség most nagy egyöntetűséggel sorakozott fel MaeArthur mögött, aki a háború azonnali kimélyitését sürgeti. Szenátor Do­uglas úgy tartja, hogy a Truman adminisztráció képtelen lesz el­lenállni a nyomásnak és igy valóban csak valami csoda menthet meg bennünket az újabb világháború rettenetes katasztrófájától. Noha szenátor Douglas kijelentése megfelel a valóságnak, már addig, ameddik szól, de helyes képet csak akkor nyerünk, ha jóval tovább megyünk, mert számba kell vennünk azt is, hogy az a háborús párt, amelynek élén most MaeArthur áll, csak azért jelent olyan nagy veszedelmet, mert AZ AMERIKAI SAJTÓ TEL­JES EREJÉVEL TÁMOGATJA. A “sajtó” név alatt manapság természetesen nem csak a la­pokat és a folyóiratokat értjük, hanem a rádiót, a televíziót, a filmipart, a szószéket s általában mindazon intézményeket, ame­lyekkel a közvéleményt be lehet folyásolni. Ezek most alig szám- bavehető kivétellel mind a háború elmélyítését sürgetik. És ennek oka, mint hetekkel ezelőtt irtuk ezen vezetőhelyünkön, ez: Kétségtelen, hogy Amerika tényleges urai nem azok, akik a szövetségi és az állami politikai tisztségeket töltik be, — szóval nem a politikusok, — hanem az iparok urai, az ipar­bárók, a nagykereskedők, a bankárok és a telektulajdonosok. Ezek határozták el, hogy az egyre nagyobb területre átcsapó kollektiv termelő rendszert FEGYVERES ERÓVEL VISZ- SZASZORITJÄK. És miután ezek rendelkeznek a közvéle­ményt irányitó összes intézményekkel, nagymérvű háborús uszítást folytatnak, hogy a látszat az legyen, mintha a nép nagy többsége követelné a végzetessé válható nagy háború megindítását. A háborús uszítás ily magas fokáról eddig az amerikai nép­nek fogalma sem volt. Ilyen forma lehetett az Hitler Németor­szágában a második világháborút megelőző napokban, de arról itt csak az újságok híreiből értesültünk. A háborút követelő, a háborúért üvöltő, megvadult embertömegeket nem tudtuk elkép­zelni; ahoz az amerikai fasiszta sajtó öt-hat évi lázitó munkájá­ra volt szükség. Nem tudjuk, hogy a Truman adminisztráció meddig tud el­lenállni ennek a szörnyű nyomásnak és melyik nap adja ki az atombombák dobálására a rendeletet, de azt látjuk, hogy a há­borús uszitók milyen körmönfont ravaszsággal igyekszenek elvág­ni a feszültség békés lecsapolásához vezető minden utat. Bármi­lyen ajánlat is vetődik felszínre, a háború elmélyítését eddig el­lenző, most hirtelen a nagy háborút követelők vezérévé lett Ro­bert Taft szenátor tiltakozik az “appeasement” (kibékités) ellen. Éppen ezért tisztán látható, hogy MaeArthur, Taft és mind­azon militaristák és politkiusok, akik a harmadik világháború azonnali megkezdését sürgetik, valójában csak szószólói Amerika tényleges urainak, akik az atombomba birtokában annyira elbiza- kodottak, hogy elérkezettnek tartják az időt a nekik oly kivált­ságos életet biztositó tőkés termelő rendszer ellenségeinek kürtá- sára. Amikor a háborús uszítás ily magas fokot ért el, mint lát­hatjuk most itt, Amerikában, bizony a csodára várás mitsem se­gít. Sajnálattal valljuk be, hogy ezen rettenetes nagy veszéllyel szemben mi is csak a FFLVILÄGCSITAS SZAVAIT' állíthatjuk szembe, amely ebben az őrült khaoszban nem hangzik messzire. Éppen azért valóban eddig nem tapasztalt nagy aggodalommal, elszorult szívvel figyeljük a további fejleményeke#. Délafrikai “Jim Crow” Jelen századunk hajnalán az egész világ népe rokonszenwel kisérte a délafrikai két boer köztársaság, Transvaal és Orange állam küzdelmét a szabadságuk elrablására törő angol birodalom ellen és mély fájdalommal vették hiriil, hogy az akkor még hatal­ma teljességét élő Anglia leverte a boerokat és a két köztársa­ságból angol gyarmat lett. Azóta a hatalmas angol birodalmat a két vüágháboruban aratott győzelmei annyira tönkretették, hogy legnagyobb gyar­matait elveszítette, másoknak pedig teljes autonom jogot kellett adnia s csak mint ilyen önrendelkezésü államok tagjai az angol “Commonwealth” egységnek. Ily módon tartoznak Angliához most a jelenleg “Union of South Africa” név alatt szereplő boer országok is. Az utóbbi években olyan híreket kapunk ebből a Union of South Africa országból, amelyek azt mutatják, hogy a boerok bizony nem érdemelték ki a rokonszenvünket, mert igaz ugyan, hogy az angol elnyomás ellen harcoltak, de ők maguk sokkal eré­lyesebben nyomták el és szipolyozták ki Afrika benlakóit, a nége­reket. Mostanában elég gyakran halljuk, hogy az amerikai déli államokban ismert négerellenes felfogás, amit általában a “Jim Crow” néven említenek, még csak meg sem közelíti azt a durva bánásmódot, amiben a délafrikai fehérek részesítik a benszülött színes népeket. A fővárosból, Johannesburgból jövő hir szerint most ott “ud­variasság” hetet rendeznek, amelynek egyik főcélja az, hogy a la­kosságot rászoktassák arra, hogy a színes népeket is tisztességes néven szóllitsák. Megtudjuk tehát ezen hírrel kapcsolatban, hogy ott is, hasonlóan az amerikai déli államokban meghonosított szo­káshoz, a benszülötteket csak csúf néven említik, méghozzá na­gyon durva neveket találnak ki erre a célra. Az utóbbi időkben azonban a színes népek kulturális foka emelkedik és ezzel emelkedik az érzékenységük is, minek követ­keztében számos esetben visszaadták a fehéreknek a sértő neve­ket, amikből veresekdések s több gyilkosság támadt. A Jim Crow okozta bánásmód már olyan nagy feszültséget keltett, hogy E. G. Jansen kormányzó elrendelte az udvariasság hét tartását, amely idő alatt az iskolákban, az újságokban, rádi­ón, színházakban, stb. figyelmeztetik a népet arra, hogy udvari­assággal sok súrlódást ki lehet kerülni. Nem tudjuk, hogy a Jim Crow rendszeren mennyiben segít az udvariasság, de tudva azt, hogy a négerek ellen irányuló faj­gyűlölet nem csupán a durva magatartásban, hanem inkább a nagymérvű gazdasági kizsákmányolásban nyilvánul meg, sejtjük, hogy az afrikai benszülöttek nem lesznek megelégedve csupán csak udvariassággal, hanem törekedni fognak gazdasági felsza­badulásukra is. A délafrikai benszülött népek elégedetlensége szorosan bele­kapcsolódik az afrikai és ázsiai gyarmati népek felébredésébe, amely rövidesen nem csak a Jim Crow bánásmódot, hanem a_ faj­megkülönböztetést és az azzal járó kizsákmányolást is meg fog­ja szüntetni. Munkástársaink figyelmébe! Több olvasónk ama kívánságának adott kifejezést, hogy kö­zöljük le újból, — s lehetőleg angolul is, — a múlt év julius ha­vában megjelent “Gondolatok a Fourth of July ünneplésével kap­csolatban” cimü cikkünket. A .Clevelandon tartott évközi érte­kezlet foglalkozott ezzel a kérdéssel, magáévá tette az ajánlatot és elrendelte a cikk angol és magyar közlését, aminek a junius 16-iki számunkban teszünk eleget. Olvasóink bizonyára jól emlékszenek még erre a cikkre, tud­ják, hogy eddig még ilyen alaposan tudományos, de azért tisztán és érthető módon soha senki sem magyarázta meg a mai társa­dalmi nagy feszültség igazi lényegét, mint a Bérmunkás ezen cik­ke. Olyan megállapításokat találunk abban, amelyek 10-15 év múltán majd általánosak lesznek, de ma még csak igen kevesen ismerik fel. Jogos büszkeséggel mutathatunk tehát arra, hogy azokat először a Bérmunkás tárja nyilvánosság elé. Számos olvasónk szeretne 'a mai háború feszültség okaira úgy rávüágitani, mint a cikk teszi, amikor magyarul olvasni nem tudó gyermekeikkel, rokonaikkal és barátaival beszélgetnek. Ezért ké­rik, hogy a cikket angolul is hozzuk. Eleget teszünk ennek a kérésnek és reméljük, hogy olvasó­ink felhasználják a kedvező alkalmat, hogy a háborús őrület igazi mibenlétét igy bemutathatják barátaiknak és ismerőseiknek a Bérmunkás ezen speciális számának a terjesztésével. A háborús kérdés lényegének ismertetésével valóban a béke ügyét szolgál­juk ; ez a cikk a béke katonáinak a muníciója. Valószínű, hogy számos munkástárs több extra példányt akar ebből a számból. Kérjük ezen munkástársainkat, hogy le­vélben, vagy levelezőlapon tudassák velünk, HÁNY EXTRA PÉL­DÁNYT akarnak? A Bérmunkás Lapbizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom