Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-05-12 / 1680. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. május 12. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama’ kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belttL Washingtoni magyar nagykövet Chicagóban. Szinte meglepetésszerűen hatott az a titoktartás, amellyel a magyar nagykövet Chicagóba való jövetelét palástolták. Nem tudjuk, hogy miért kellett egy ilyen közérdekű ügyet családias körben intézni. Ennek tudható be, hogy alig kétszázan jelentek meg ezen nagy horderejű ünnepélyen. A rendező bizottságnak nem azt kellett volna nézni, hogy kié legyen a dicsőség, kié legyen a kollektálás, hanem azt, hogy erre az alkalomra összehívja Chicago és környéke magyar egyleteit, szervezeteit és közösen egy hatalmas gyűlés, vagy ünnepélyt tudtunk volna lerendezni. A cél nein az kellett volna, hogy legyen, hogy a Magyar Népi demokráciát velünk ismertesse meg, hiszen mi-nagyjában már azzal tisztában vagyunk. Chicago és környékén tízezrével vannak magyar dolgozók, akiket a reakciós magyar urak és papok vezetnek, akiknek érdeklődését fel lehetett volna rázni, egy ilyen egyéniség megjelenése és beszéde iránt. Egyébként a délután 3 órára hirdetett ünnepély 5 órakor vette kezdetét. Mivel ezen összejövetelt az Amerikai-Magyar Kultur Kör rendezte az ünnepély megnyitását a két ország himnuszával kezdték meg. Már ezért is jó lett volna, ha a reakciós magyar egyletek tagságából lettek volna jelen, hogy hallották, hogy látták volna a “haladottabb szellemű” magyar munkásokat milyen lelkesen, milyen áhítattal éneklik az “Isten Áld Meg a Magyart”. Sokan abban a hiszemben voltak, hogy Május Elsei ünnepélyben lesz részük, no de erről is volt megemlékezés. A “Magyar Jövő” munkatársa Fodor Emma méltatta május elsejének jelentőségét és jó félórás beszédében kitért ama hatalmas s elszánt harcokra, melyeket az amerikai osztálytudatos munkásság vivott a nyolcórás munkaidó elismeréséért. Beszédét mindvégig figyelemmel hallgatták meg. Ez egy kissé felvillanyozta a már türelmetlenkedni látszó közönséget. Időközben megérkezett Horváth Imre munkástárs, Magyar- ország washingtoni nagykövete. Élénk tapsvihar közepette kezdte meg előadását. Beszámolt ama történelmi eseményekről, amely 1945 óta végbement Magyarország területén. Hallgatósága mindvégig hálás volt, mert helyenként hatalmas tapsviharral jutalmazta beszámolóját. Chicagóban egy szokatlan eseménynek voltunk szemtanúi, amikor a másfélórán át példás nyugodtsággal hallgatta végig a szónok előadását s a feltett kérdésekre adandó válaszát. Azt a történelmi eseményt, amelyet elmondott, Chicago és környéke magyarságának ezrei előtt kellett volna elmondania, hogy végre-valahára tudatára jöjjenek, hogy azt az árut amelyet mi az amerikai magyarság elé tártunk az elmúlt fél évszázadban, Magyarország népe felkarolta azt, ha nem is telj es'egészében, mint ahogy azt mi szeretnénk, de útban van egy szebb és jobb társadalmi rendszer fe- lé. Késő este volt már, amikorra sorra került a mindenki által várva-várt “Dalolva Szép az Élet” cimü film bemutatása. A fekészületlenség nagy károkat okozott, eme nagy horderejű film bemutatásában. A bekezdésnél történt folytonos megszakítások értelmetlenné, unalmassá tették az egész filmet. Eric Johnston, az Egyesült Államok kutyaszövetségének volt elnöke, több mint valószínű, hogy 10 százalékos fizetés javítás tervezetével befagyott a vasúti munkásokkal szemben. Eme befagyását a készülendő hatalmas nagy sztrájkok idézték elő. A vasúti munkások folytonos nyugtalankodásának kénytelen volt engedni és a kormány tényeket felülvizsgáló bizottsága és a vasutasok szervezeteinek vezetői megegyeztek abban, hogy 1951 április 1-től hat és fél cent bér javítást, illetve drágasági pótlékot, kapnak. Johnston eme egyezményt hatályon kívül helyezte és mindaddig nem volt hajlandó ezen ügyet elintézés végett felvenni, amig a kivonult szakszervezeti vezetők visszá nem mennek. Most aztán, hogy Truman elnök egy újabb, egy. kibővített bizottságot alakított, amelybe a szakszervezeti basák hason- csuszva fetrengtek vissza, Johnston egyenlőre hajlandó a vasúti munkások részére engedélyezni a hat és fél centes bérja- vitást. A vágóhídi munkások sztrájk- mozgalma szintén nagy fejfájást okoz Johnston komisszárnak. A vágóhídi munkások és a társaság még március havában megegyeztek 11 cent órabér javításban. Johnston hatályon kívül helyezte azt és 3 cent javítást engedélyezett. A vágóhídi munkások elhatározták, hogy máricus 26-án sztrájkba lépnek, hogy a társaságokkal kötött szerződéseiket a kormány fizetéseket szabályozó bizottságával elismertessék. William Green, az AFL, Bill Murray a CIO részéről lerendelték a sztrájkot. A vágóhídi munkások közötti nagy elégedetlenség arra késztette az AFL és a CIO vezetőségét, hogy az elmarasztalt sztrájkot május 6-ikára tűzzék ki. E sorok Írásakor csak néhány nap választ el bennünket, hogy újból tanúi legyünk egy újabb szakszervezeti basák cselszövésének. A szövőipari telepek mágnásai és bérrabszolgái, szintén megegyeztek még március havában 12 centes órabér javításban és ezt is mint sok más iparok munkásainak, a gyárosokkal való egyezményt Johnston hatályon kívül helyezte. A hajóépítő ipari munkások 15 és fél cent órabér javítást követelnek, a gyárak tulajdonosai hajlandók a bér javítást megadni, annál is inkább, mivel ebben az iparban sokkal nehezebb munkást kapni, mint más védelmi iparokban. Johnston már jó eleve figyelmeztette úgy a szakszervezetek vezető s é g é t, mint a munkáltatókat, hogy csak 5 és fél cent javítást vesz tudomásul. A Villamossági munkások 9 cent órabér javítást követelnek. A CIO mint drágaság pótlékot kívánja a 9 cehtes béremelést elkönyvelni. Az Independent szervezetnek nincsen drágasági pótlékra megállapodása, de követeli, s sztrájkkal fenyegetőznek, ha részükre nem engedélyezik a fenti 9 centes bér- javitást. A CIO hajózási és rakparti munkások szerződése a jövő hónap elején lejár és 25 százalékos béremelést követelnek, valamint 40 órás munkaidőt a hajókon dolgozó munkások részére, akkor is ha azok kint a tengeren vannak. Az ércbányászok és olvasztók független szervezete 30 cent javítást és nyugdijat követelnek. Jonhston már jóelőre figyelmeztette az ércbánya bárókat, hogy a megszabott 10 százalékon felüli béremelést nem veszi tudomásul. Az ország különböző részeiben számtalan AFL és CIO szervezet fogadott el 10 százalékos béremelést, úgy amint azt Johnston megszabta. Ez nagyban megnehezíti azon szervezetek esélyeit, akik nagyobb bér javításokat követelnek. Máricus és április havában több mint 800 fellebbezést nyújtottak be külömböző szakszervezetek Johnston rendele te ellen. A szakszervezetek annak idején látszólagosan tiltakoztak a Taft-Hartley rabszolga törvény elfogadása ellen. Tessék-lássék kedvéért szót emeltek a McCa- ran törvény ellen is. Amig zsíros állásokhoz nem jutottak, addig felszínen tartották tiltakozásaikat. A koreai háború kitörésekor hasravágódva csúsztak, és felajánlották magukat a kormánynak, hogy a háború tartamára nem fognak sztrájkokat engedélyezni. A kizsákmányoló osztály vérszemet kapva a szak- szervezeti basák ígéretein, gőzerővel hozzáfogtak az árak emeléséhez. Befagyasztották a bérrabszolgák fizetéseit és az még ma is be van fagyasztva. Látszólagosan az árakat is befagyasztották. Kell erről írni, hogy mi történt? Nagyon sok életszükségleti cikk a duplájára sőt még annál is magasabbra emelkedett. Ha a munkások és a munkáltatók megegyeznek a viszonyokhoz némileg tűrhető béremelésben, akkor előáll a kormány zsandára, az amerikai Kutyaszövetség volt elnöke Eric Jonhston és betiltja azt. Még olyan esetekben is, mint a vasutasok, akik csaknem három éve egy vörös cent bérjavitást nem kaptak. Mint fentebb vázoljuk, tömérdek sok panasz, fellebbezés van Eric Johnston asztalán. A szakszervezeték basái betartják a kormánynak tett ígéreteiket, nem engedélyeznek sztrájkot. Eric Johnston is betartja ígéretét, nem engedélyez a 10 százalékos béremelésnél nagyobb összegeket. Látszólagosan úgy néz ki, hogy itten az Egyesült Államokban szabad szakszervezeteink vannak, de a tények azt mutatják, hogy a kormány rendelkezik azok felett. Ha sztrájba kényszerülnek, tiltóparancsai szerelik le. Ha fi- zetésjavitást “közös megegyezés” alapján kikényszeritenek a kizsákmányoló osztálytól, a kormány csendőre betiltja azt. Heil Johnston, Amerikának nagyon sok Führer je van. Mostanában Virginia állam egyik szenátora, H. Smith, egy törvényjavaslatot nyújtott be, amely elfogadása esetén, mindazon munkást, akik sztrájkba mennek és az elnök titóparan- csának kihirdetése után 24 órán belül még mindig kitartanak jogos követeléseik mellett, a törvény értelmében megfosztatnak minden szerzett előnyeiktől, el- bocsájtatnak és helyükre más munkásokat, vagy pedig őket mint uj alkalmazottakat veszik fel. Ha a szakszervezet is hozzájárul a sztrájk további folytatásához, elveszítik a kormány kedvezményes közbenjárását. Ha a szakszervezetnek valamely tisztviselője kitart a sztráj kólókkal és hivataláról nem mondott el, az egész csoport vagy szakszervezet fekete listára teendő. Az ilyen szak- szervezettel a munkáltatók nem
