Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-01-13 / 1663. szám
1951. január 13. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI CSAK MÉG EGYSZER . . . A nóta azzal folytatja, hogy . . . hazamenni. Hej de sokszor elsóhajtották a régi Amerikas magyarok, mikor kijöttek ebbe az országba, mikor megismerték a bányák, acéltelepek robotját, mikor rájöttek, hogy ők, a “hankyk” csak a legnehezebb, legpiszkosabb munkára kerülhettek rá. Ha meg lett volna a visszafelé való útiköltség, ha nem várt volna rá odahaza a nincstelenség, ha nem. éltette volna az a remény, hogy egy pár év alatt össze robotolja, megkoplalja azt a pár ezer dollárt, amelyért odahaza egy kis földet, házat, egy tehénkét ki- vánt vásárolni, úgy a bevándorolt magyarok 90 százaléka az első héten visszafordult volna. Hej, de sokáig volt éltető remény ez a föld, ház, tehén. De sokszor össze omlasztotta ezt a munkanélküliség, betegség, amely elvitte a föld, a ház, a tehénke árát. Újra és újra kellett kezdeni a kuporgatást, mig közbe valahogy megtanulta a nyelvet, beleszokott az itteni viszonyokba, a gyerekek is megnőttek és főleg a magyar csendőr, szolgabiró uralomtól való félés, a megöregedés, a bevándoroltak túlnyomó többségét végleg itttartotta. Itt maradtunk, de a vágy a szülőföld után soha se halt ki a szivünkből és bizonyos, hogy ha nem kötne ide a gyerek, az unoka, ha nem kellene félni a háború szörnyétől, az öreg Ame- rikások tízezrei indulnának, a megváltozott Magyarország felé. Az “uj emigránsok”, a D.P. urak is folyton azt sóhajtják, hogy “csak még egyszer tudnék hazamenni”. De őket más szempontok vonzák és más okok kényszerítik itt maradásra. Túlnyomó többsége az elveszett parazita úri életet sírja vissza. Utálja a munkát, lealá- zónak tartja azt és sértőnek találja, hogy itt nem jelent semmit az otthoni rang és csak egymás között használhatják, a nagyságos, méltóságos, kegyelmes ur megszólításokat, hogy itt ő is egyszerű Mr. vagy Mrs., mint az a paraszt, aki idehozatta őket, aki felelőséget vállalt értük, aki hosszabb-rövidebb ideig kitartotta őket. Ők a munka elől akarnak elmenekülni, ők a régi úri életük folytatásáért és főleg a magyar népen való bosszuállásért akarnak “még egyszer hazamenni”. Ezt ők hazafias kötelességnek nevezik, szerintük a haza nem tud nélkülük létezni, el fog pusztulni, tehát “honmentés” hajtaná őket haza, ha az atombomba és pár millió amerikai fiú vére tisztára mosná előttük az utat. Hitvány árulónak, hazafiat- lan megalkuvónak nevezik azt a kevés D.P.-ket, akiket csak a háborús hisztéria, a náci-nyüas erőszak kergezett ki az óhazából és nem tapad a kezükhöz vér és bűn. Akik nem a rájuk váró börtöntől, akasztófától szöktek el és itt beletörődve a helyzetbe, i igyekeznek elhelyezkedni, uj otthont alapítani, mint tettük azt mi is annak idején. Ezek tisztábban látják a viszonyokat, tudják, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani és nem akarják Magyarországot romokba dönteni, a magyar népet halomra gyilkolni, hogy azután a romokon, a hullahegyeken, újra megalapozzák az uralmukat. Ez a kevés D.P. a nagy többség szemében áruló, hitvány magyar, amint azt szóban és írásban kifejtik. Ők haza akarnak menni. Pedig ha volt reménytelen vágy, úgy az ő vágyuk teljesen reménytelen, mert ők soha többet uraskodni Magyarországon nem fognak. A magyar nép nagyszerűen meg tud élni nélkülük, a kástélyaik sem álnak üresen, iskolák, kórházak, üdülők lettek, amelyben a paraszt, a volt béres és a gyermekeik tanulnak, üdülnek. Külső változás reményei is nagyon halványulnak. Mind jobban erősödik az a nézet itt is és Európában is, hogy egyetlen egy csep amerikai vért sem ér meg az, hogy ezeket a tényleges és jövőbeli gyilkosokat újra uralomra segítsék. És ha a hőn óhajtott vágyaik valóra válnának és a harmadik világháború megtisztítaná nekik az utat, a lehűlő atombombák, a végsőkig harcoló függetlenségüket, földjüket Védő népek pusztulása után, még ha ők megmenekülnének is a pusztulástól, nem volna kin uralkodni, nem volna kit kizsákmányolni, mert csak romok és hullák volnának, csak temető volna a magyar föld. Nem! Ők soha sem fognak hazamenni, legfeljebb csak láncon, felelni régi bűnökért. Tanulhatnának az orosz emigráció sorsából, ők is egy pár évig a “haza” hívását várták, de az évek múltak és ezek a paraziták nagyon erősen megszapo- ritották Európa bűnügyi statisztikáját , a férfi és női prostituáltak számát. A jövő tükrét megmutassa nekik az orosz emigráció teljes lezülöttsége. Ez vár mindazokra, akik abban reménykednek, hogy lesz még Budán kutyavásár, az az parazita úri élet. BESZÉLJÜNK MÁSRÓL! Azt hiszem Gábor Andor, a kiváló forradalmi iró használta egyik írásában a fenti címet az első világháború idején, mikor a háborún jól kereső burzsoáziát gúnyolta ki, amely unta, hogy a dőzsölését, a nyugodt emésztését, a háborúról való folytonos beszélgetéssel zavarták. Természetesen őket nem nagyon izgatta a béke kérdése, a háborún jól kerestek, maguk és az egész pereputyuk fel volt a katonai szolgálat alól mentve, mint “nélkülözhetetlen”. Mindegy volt, hogy gyáros, földbirtokos, bankár, politikus, vagy akár prostituált újságíró volt azt felmentették, vagy valahol a háttérbe teljesített szolgálatot, csak a szegény paraszt, a munkás, kisiparos, kiskereskedő és gyermekei pusztultak a harctéren és szenvedték át a háború okozta nyomorúságot. Az utóbbiaknak minden gondolatuk a háború volt, ők erről beszéltek, ők békét óhajtottak, sokszor tettleg akarták, ez zavarta a háború haszonélvezőit és azért mondották, hogy “beszéljünk másról”. Sokan talán úgy gondolják, hogy mi is túlsókat beszélünk a háborúról, a békéről. Lehet, hogy sokat beszélünk, Írunk erről a kérdésről, de az én véleményem szerint nem eleget. Nem eleget, mert ma a háború és béke kédése dönti el az emberiség sorsát. Ettek függ, hogy az emberiség megmarad-e a haladás utján, vagy pedig olyan katasztrófa következik, amely nem csak az emberi haladást állítja meg, de pusztulással fenyegeti az egész emberi civilizációt. Se nekem, se egyetlen értelmes embernek nem lehet közömbös az* hogy azok a nagy amerikai városok amelyekben élünk, amelyeket a munkánkal segítettünk felépíteni, egy pillanat alatt romhalmazzá váljon és maga alá temesse mindazokat, kiket szeretünk, ismerünk, kikkel együtt harcoltunk, dolgoztunk. Rémséges elgondolni azt, hogy apró gyermekek tízezrei pusztuljanak el a legborzalmasabb halállal. De éppen igy elborzadunk attól a gondolattól is, hogy az atombombák tucatjai pusztítsanak el mindent. Hogy Budapest újra romhalmaz legyen, hogy a falvak újra lángba, vérbe boruljanak. De nekünk éppen ilyen kedvesek a francia, angol vagy a kínai gyermekek is. Miért kelljen ezeknek meghalni, nyomorékká válni ? Politikusaink, háborús haszonélvezőink azt mondják, hogy a demokráciáért, a szabadságért. A papok az mondják, hogy az Istent kell megvédenünk. Csupa hazugság, csupa ámítás. Kik azok, akik Amerika köré csoportosulnak, mint a szabadság lovagjai? Azt látjuk, hogy a nyugat népei nem használhatók fel arra, hogy a vágóhidra tereljék őket. A francia, olasz, angol dolgozók nagyon hangosan jelentik be, hogy nem hajlandók a hamis jelszavakért meghalni. Kik a szabadság lovagjai, kik azok akik Amerikát biztatják erre a szerepre? Kik azok akik készséggel ajánlják fel nem a maguk, hanem a népük’életét, hogy megállítsák a “vörös ag- gressziót” ? Rhee, a south koreai nép diktátora, tömegyilkosa, Chiang, a korrupt, züllött tábornok, kit a kínai nép egyelőre Formosa szigetére rúgott, ahol amerikai hadihajók védelme alatt készül a nagy leszámolásra. A görög monarcho-fasizták, a török tolvaj politikusok, Franco a spanyol nép hóhéra, az amerikai tá- boronokkal tárgyaló náci tábornokok, no meg Tito marshall. Ez az együttes az, amely pápai áldással felsorakozik Amerika háborús uszitói mellé. Már feledésbe ment Franco árulása, a náci tábornokok gazságai éppen úgy, mint Tito “kommunistasága”. Nem szabadságot, nem a demokráciát, hanem a nagytőke profitját, befektetéseit, piacát akarják megvédeni a népek fel- szabadulását karják megakadályozni, idejét múlt uralmukat meghosszabbítani. Ezért kell ma Koreába, holnap talán Európába véreznie a fiainknak és ezért fog millió és millió ember elpusztulni, ha a népek észbe nem kapnak s megálljt nem kiáltanak, a tényleges agressziónak. Ezért nem beszélhetünk addig másról, amig az emberiség feje felől el nem múlik a háború veszélye és biztosítva nem lesz az emberi haladás lehetősége. NAPTÁRUNK A néhány napot késett Bérmunkás Naptára a hét elején postázva lett lapunk minden előfizetőjének, úgyszintén a tengeren túli rendelésekre. A Bérmunkás Naptárának minden sora a felvilágosítást, a tanítást szolgálja. A szétküldés után 70 darab naptár maradt fen utánrendelésre. Ha olvasóink ismerőseiket, barátaikat akarják azzal megajándékozni, ezt a szándékukat mielőbb közöljék, mert hetek múlva bizonyára nem tudunk óhajuknak eleget tenni. Budapest — A magyar kormány jelentése szerint az újévet megelőző szombaton nagy robbanás történt Tatabányán a bányákban. A robbanásnak 81 bányász esett áldozatul. A rövid jelentés nem ad bővebb felvilágosítást a robbanás okáról. Már a fasizták is? A “Magyar Jövő” 1950. december 12-iki számában “Helyreigazítás” cim alatt egy nyilatkozat jelent meg, Nagy József, volt IWW-ista renegát részéről, melyben a chicagói “Az Irás-Otthon”-ból átvett állítást cáfolja meg. Nézd Józsi, én elhiszem a kijelentésedet, mert az üyen talpnyaló renegátokra szükségük van az uraknak bizonyos ideig, azután pedig fenéken rúgják, amit te is meg kapsz, csak várj. Nem akarok sokat foglalkozni ezzel a volt véresszáju IWW- ista renegáttal, de a fentiekkel kapcsolatban, a Magyar Jövő szerkesztőségéhez volna egykét szavam. Én a Magyar Jövőből állandóan azt olvastam, hogy az Amerikai Magyar Szövetség egy “fasizta” szervezet, vezetősége fasiztákból áll, ennélfogva nem tudom megérteni, hogy kapott helyet ez a renegát féreg-fasizta a Magyar Jövőben nyüatkozata megtételére, miért nem küldték vele azt az Irás- Otthonhoz, hogy ahol a mosdást kapta, kérjen ott hozzá tü- rölközőt is? Nem tudom mi az oka a Magyar Jövő ezen eljárásának? Csak azt látom, hogy már a fasiztáknak is lesz szavuk, a Magyar Jövő fasizta ellenes lapban. Gábor Barcza A fenti soroknak a Magyar Jövőben kértem helyet, de nem kaptam. G.
