Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)

1951-01-06 / 1662. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1951. január 6.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVINYILATKOZATA

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: "Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein beüli

Ama borzalmas veszteség, amely az Egyesült Nemzetek seregeit, december első heteiben Koreában érte, a felkapaszkodni kívánó politikusokon keresztül, Amerika népét egy újabb útra, a nemzetiség útjára terelik. Mind nagyobb és nagyobb méretekben terjed az egész országon keresztül, ama örvendetes hir, hogy a kormány azonnal szüntesse be a Korea és Kina elleni háborút és az amerikai hadsereget hozzák vissza. Eme megmozdulás, amelynek élén a hadügyi körökön és a demokrata politikusokon kívül, a társadalom minden rétegéből foglal magában, erős viszhangra talált.

Amerika nagy napilapjai, rádió állomásai, nap-nap után felvetik a kérdést, hogy “meg-e ér oly rettenetes áldozatot, melyet Amerika hoz, Korea függetlensége érdekében”. Sokaknak a válasza “nem” és kérik a kormányt, hogy “csapatainkat” hozzák vissza Koreából, Európából és ha az európaiak meg akarják magukat védelmezni a kommunizmus vas karmaitól, úgy védelmezzék azt önmaguk, anélkül, hogy a “mi” fiaink áldoznák életüket, testi épségüket. Sokan figyelmeztetik a kormányt, a katonai köröket, hogy Amerika nem képes az egész világot védelmezni a kommunizmus ellen, “mindenek előtt törődjünk hazánk ügyével”. Eme országos megmozdulás nagy aggodalmat okozott a hadügyi és kormány körökben és ennek tetejére mint a villámcsapás jött Herbert Hoover, ez Egyesült* Államok volt elnökének beszéde.

Hoover rámutatott arra, hogy ma Európa és Ázsia 800 millió népe felett uralkodó kommunista kormányok, több mint 300 harcra edzett és felszerelt divízióval, több mint 30 ezer tankkal, tiz ezernél több repülőgépekkel állunk szemben. Mindezekhez még hozzájárul a rezerv- isták hatalmas seregei ,amelyet 90 napon belül harcba tudnak állítani. Ezekkel szemben a keleti részen a nem kommunista államok, szigetek mint Japán, Formosa, Phillippine, stb., körülbelül száz millió lakossággal rendelkeznek és csak 12 harcra képes divíziójuk van, nincsenek tankjaik, hadihajóik, repülőgépeik. Ezektől délre fekszik India és a közép keleti államok 600 millió lakossággal, Észak- Afrika, Latin-Amerika, Törökország, összesen 850 millió lakossággal, ezeknek hadseregei egyáltalán nem számítanak.

Közép-Európa 160 millió lakossága, Spanyolország kivételével, nem képesek 20 divíziót előálltani, páncélos tankjaik, légi és tengeri haderejük nem számit. Amint ma az európai helyzet áll, kérdéses, hogy ezeket a seregeket fel-e lehet használni. Az egyetlen amire számíthatunk, az az angol birodalom 150 milliós népével, amely fegyverbe képes állítani 30 divíziót, van első osztályú tengeri hadereje, meglehetős légi ereje és néhány páncélos tankja.

Amerika 150 milliós népességéből most készülődnek 3 millió embert, hatalmas légi és tengeri haderőre szervezni, körülbelül 30 divíziót leszünk képesek harcra felszerelni. Ha eme katonai erőket összemérjük, meg kell, hogy állapítsuk, először, hogy “Számolnunk kell azon tényekkel, hogy a nem kommunista államok gyalogos hadseregeit szembeállítjuk a kommunista államok gyalogos hadseregeivel, az egy háború lenne részünkre, győzelem nélkül. Gyalogos hadseregeink támadásai Kina, India, vagy Nyu- gat-Európa gyalogos seregei ellen, ostoba vállalkozás, amely nem hozna más eredményt, mint Amerika mülió és millió fiainak sírját ásná meg.”

“Még azon esetben sem, ha Nyugat-Európa hadseregeit a számításon kívül, jóval hatalmasabbá tudunk tenni, mindennek dacára, soha nem érnénk el Moszkvát. A németek 240 első- rendüleg felszerelt és képzett divízióval, . hatalmas repülő osztaggal, megverhetetlennek látszó tankokkal kudarcot vallottak Moszkva bevételével.

“Ennélfogva mi amerikaiak saját erőnkre támaszkodva kiépíthetjük védbástyáinkat az Atlantic és Pacific tengerek partjain, úgy, hogy soha semmiféle kommunista hadsereg nem foglalhatja el Washingtont, éppen úgy, mint mi, nem foglalhatjuk el Moszkvát.

“Kényszerülve vagyunk elismerni, hogy az atombomba használata nem hozza meg azt az eredményt, mint amilyet egykor annak tulajdonítottunk.

“Tisztán és világosan érthető, hogy az Egyesült Nemzetek, Kina vörös hadseregeinek beavatkozása folytán, a koreai háborút elvesztették. Nincsen a világon egyetlen haderő sem, amely azt képes volna feltartóztatni.

“Ma, ha mégannyi amerikai fiú életét áldozzuk is fel, Korea megtartásáért, nem érünk el eredményt, nem azzal a támogatással, amelyet az Egyesült Nemzetek 50 külömböző országa nyújt nekünk.

“Ha ezen az utón haladunk, akkor az egész világ egy gazdasági összeroppanásnak lesz az áldozata.

“Közép-Európa egyesítésére erőnkön felüli áldozatokat hoztunk, hogy megteremtsük közöttük az együttműködést. Ezt a mai napig képtelenek voltunk keresztülvinni. Kizárjuk magunk közül Spanyolországot, amelynek van harcra képzett és felszerelt hadserege. Nyugat- N émetországgal kísérletezünk és azt' kívánjuk felfegyverezni, azokat, akik még az elmúlt világháború borzalmaitól mindig reszketnek és akiknek agyát a marxizmus fekélyezte meg. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a Nyugat-Európa népei között egy hatalmas kommunista párt van kifejlődve, amelynek további terjedése ellen, egy hatalmas gátat kell emelnünk, amig ezt nem tesszük, addig egyetlen dollárt, egyetlen embert nem szabad átküldenünk. Máskülönben egy második Koreát idézünk fel, amely úgy ránk nézve, mint Európára, szerencsétlenséggel zárulna.

“A fenti ajánlataim nem jelentenek elzárkózást, sőt ellenkezőleg, kizárják, hogy hadseregeink reményt vesztett harcokban vegyenek részt. Nem old fel bennünket a fokozottabb munkától, fentartja a védbás- tyáját a keresztény civilizációnak, minden támadás ellen.

“Az elmúlt háromszáz esztendőben, amióta ezen a kontinensen vagyunk, sok és nehéz megpróbáltatásokon mentünk keresztül, de mindig sikeresen legyőztük azt.

“Ebben a válságban sem szabad csüggednünk, még akkor sem, ha teljesen egyedül állunk, vagy maradunk. Meg kell, hogy keressük a tiszta igazságot, ebben a zavaros időkben. Az igazság egy torzszülött, de mi imádságunkat és bátorságunkkal nézünk elébe.”

A fenti sorok Hoover, volt elnök kivonatos beszéde. A Bérmunkás olvasóinak nem kell, hogy magyarázatot adjunk, megtalálják ők Hoover beszédében azt is, amit nem mondott el. Hoover nem a békét kívánja megteremteni, az uj társadalom és a mi társadalmi rendszerünk kormányai között, hanem visz- szavonni az amerikai seregeket a világ minden részéből és Amerikát, vagyis annak partjait megerősíteni a kommunista társadalmi rendszer bejövetele ellen. Balga hiedelem. Hoovernek tudnia kellene, hogy amint a régi rendszereket, a jobbágyságot, a rabszolgaságot nem lehetett fentartani, éppen úgy, előbb- utóbb végeszakad ennek a társadalmi rendszernek is. Ezt a társadalmi rendszert, amely a profitrendszerre, a kizsákmányolásra van alapítva, fel kell, hogy váltsa egy szebb, egy jobb, egy igazságosabb társadalmi rendszer, amelyben nem lesznek elnyomók és nem lesznek elnyomottak. Amely rendszerben nem haszonra, hanem szükségletre fognak termelni. Ennek a rendszernek az lesz a jelszava, hogy

“aki nem dolgozik az ne is egyék”. Ez a rendszer ma még csak álom, a kizsákmányoltak, az elnyomottak álma.

1940-től 1945-ig Hoover és hasonszőrű háborús uszitói, több mint 250 billió dollárt költöttek, hogy Németországot eltörüljék a föld színéről és csaknem 600 ezer volt a halottak, sebesültek és eltűntek száma. A Hitler és Hitlerizmust kellett a vörös hadsereggel egyesülve kiirtani. Ma, öt esztendővel később, Németországot fegyverezzük fel, hogy azok segítségével a vörös mumust, a Stalinizmust próbálják kiirtani.

1940-től 1945-ig óriási vér és anyagi áldozatokat hozott ezen ország lakossága, hogy Kínát megmentsék a japán militariz- mus vassarkai alól. Ma japánt fegyverezzük fel, Kina ellen.

1940-től 1945-ig Oroszország Amerika szövetségese volt, ezen idő alatt, Amerika több mint 9 billió dollárt vagy dollár értékű árut adott azért, hogy Amerikát Oroszország megmentette Hitler mészáros legényeinek karmai közül. Öt év múlva Oroszországot tartja Amerika a legnagyobb ellenségnek, amely ellen minden eszközök igénybevételével háborúba készül.

Jugoszlávia kommunista kormánya néhány évvel ezelőtt, amerikai hadirepülőket lövetett le, ma Amerika Jugoszláviát támogatja.

Mindezeket figyelembe véve, nem lehet azon csodálkozni, hogy Amerika népe, egyik nap a háborúért, másik nap a háború ellen foglal állást. Ha Truman beszél, annak tapsol, ha Hoover beszél annak ad igazat.

December 4-ig, amikor Koreában a legnagyobb vérontás vette kezdetét, 44 ezer volt a halottak, sebesültek és eltűntek száma. Azóta a hadügyminisztéri- uití jelentése szerint, amelyet a polgári lapok hatalmas betűkkel közöltek, az első oldalaikon MacArthurnak csak az szolgál vigasztalásul, hogy az “ellenség” tiz katonát vesztett, minden amerikai katona életéért.

A republikánus honatyáink