Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-08-12 / 1643. szám

/

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1950, augusztus 12.

OSZTÁLYELLENTÉT

Winston Churchill, a világ egyik legelvetemültebb háborús uszitója, megelégedve dörgölheti a második világháború áldozatainak vérétől csöpögő kezeit. Sikerült neki Amerikát egy harmadik elkerülhetetlen világháborúba keverni. Mit törődik ő azzal, hogy az amerikai fiuk tízezrei megcsonkultan, vagy egyáltalán soha többé nem kerülnek vissza az Egyesült Államokba. Neki és hasonszőrű amerikai kollégáinak a fő a profit, a dollár őszentsége.

Amint az Egyesült Államok elnöke tudtára adta Amerika és a világ népének, hogy Koreában a két ellentétes társadalmi rendszer között, fegyveres erőszakra kerül sor, amerikai Church- hillek óráról-órára emelték az árucikkek árait. Az Egyesült Államok munkaügyi hivatalának jelentése szerint julius hóban, az élelmiszerek 15 és fél százalékot emelkedtek.

Az Egyesült Államok kongresszusa, az elnökkel az élén, huzzák-halasszák az élelmiszerek árának szabályozását. Szabadjára engedik gazdájukat, a kizsákmányoló osztályt, hogy a nép zsebéből milliókat szedjenek ki, minden ok nélkül. Sem a me-, zőgazdasági, sem pedig a szétosztásban alkalmazott munkások egy vörös centtel sem kapnak ma többet, mint julius elsején. A kormány ahelyett, hogy intézkedne, a szakszervezeti basák bevonásával arról tárgyalnak, hogy vájjon a munkások, munkahelyét, és fizetését fagyasszák be, amint tették azt a második világháború alatt. Ezek a lelketlen kufárok, a csillagsávos zászlót lobogtatva' tele torokkal orditják a feszitsdmeget, a progresszív és a jogait követelő osztálytudatos munkások ellen, hogy saját magukról eltereljék a tudatlan tömegek figyelmét.

Az elmúlt napokban Washington és Chicagóban gyüléseztek a szakszervezeti basák, hogy a koreai háború részleteit kidolgozzák, hogy hogyan kössék még jobban gúzsba az amerikai munkásosztályt. A tessék-lássék kedvéért, nagyhangú frázisokat puffogtatni. John L. Lewis követeli, hogy a kormány a háború idejére ne csak a bérrabszolgákat, hanem az iparokat, illetve az ipari mágnások profitját is fagyassza be. De miért csak a háború Idejére? Ha az ország népének javát szolgálja háború idején, miért ne szolgálná az ország népének javát a háború után is. Vagy az már kommunizmus Y

Ebben a bizottságban az AFL és CIO három-három taggal, a bányászok és a géplakatosok független szervezetei egy-egy taggal vannak képviselve. Ez a kilenc tagú bizottság van hivatva kidolgozni a kormány, illetve a hadvezetőség részére ama terveket, amelynek alapján a munkásokat, befagyasztott fizetéssel a munkájukhoz kötik.

Amerika az elmúlt harminc esztendőben, harmadszor avatkozik bele Európa és Ázsia népeinek belügyeibe. Fegyveres erővel diktálja a demokráciát. 1916-ban, amikor Woodrow Wil- sont elnöknek választották, a népek milliói azért szavaztak rá,

mert “He kept us out of war” (mert visszatartott bennünket a háborútól). 1917-ben már háborút üzentek, millió és millió embert fegyverbe állítottak, kiadták a jelszót: “To make the world safe for democracy” (biztosítsuk a vüágot a demokrácia számára). Megnyertük az első világháborút, de ami szószátyár honatyáink egyesülve az angol lordokkal, olyan diplomáciai egységet csináltak, hogy rövid 20 esztendő elteltével, veszélyeztetve volt a demokrácia, a fasizmus, nácizmus veszélye fenyegette és kitört a második világháború. Az orosz vörös hadsereg segítségével, akik borzalmas emberáldozattal fizettek, “megnyertük” a második világháborút és most öt esztendővel a “győzelem” után, újból fegyvert ragadva, készülődünk, hogy azzal az országgal is leszámoljunk, amely borzalmas ember és vagyon áldozatok árán biztosította számunkra a “győzelmet”. Elveszítettük mind a két háborút, elveszítjük a harmadikat is. Ha megnyertük volna az előbbi kettőt, nem lett volna szükség egy harmadikra. Nem lehet fegyverekkel, bombákkal egy újabb társadalmi rendszer születését megakadályozni. Nem lehet erőszakkal a haladás útját állani. Mindkét fél óriási ember és vagyon áldozatokkal fizet és ennélfogva sem a nyertes, sem a vesztes nem jubilálhat. A harcban álló nemzetek népének milliói nélkülöznek, szenvednek. Az igazi nyertesek a Churchill féle war mongerek.

A második világháború “befejezte” óta, az Egyesült Államok több mint harminchat billió dollárt ajándékoztak Nyugat-Euró- pa és Ázsia war mongereinek, hogy a “békét, az amerikai demokráciát” biztosítsák. ^Legutóbbi napokban az Egyesült Államok szenátusa száz millió dollárt szavazott meg Franco fasiz- ta kormányának, Spanyolországnak. A mi diplomatáink ma a második világháború alatti ellenségből kebelbarátokat csinálnak és a leghatalmasabb szövetségesből pedig ellenséget. Ez a kapitalizmus, ez a mai társadalmi rendszer.

DÉL-KOREA jobboldali szak- szervezeteinek volt tikára David Lee az Egyesült Államokba érkezett és az amerikai szakszervezetek basáinál kilincsel. Meglátogatta John L. Lewist és a United Mine Workers Journal jelentése szerint a következő képpen nyilatkozott: “Dél-Kore- ában a háború kitörése előtt a helyzet nyomasztó volt. A nagyszámú munkanélküliek és a több mint két millió nyugat-koreai menekült, amelyek lecsapolásá- ra semmiféle előkészület nem volt. A gyári munkások helyzete 'is nagyon szegény, a fizetési rendszer a rizsa árához van viszonyítva. Egy gyári munkás havi fizetése 7 ezer 898 “won (koreai pénz neve), egy bushel rizskása ára pedig 25 ezer won. Technikailag a koreai gyári munkás a 19-ik században él.

Dél-Korea' területén körülbelül 7 ezer gyár van üzembe, amelyekben 265 ezer munkás van foglalkoztatva. Ezek közül 82 ezer tartozik az általa képviselt szakszérvezethez. Dél-Kore- ában a szakszervezetek vezető szerepét a Tai Hann Labor Federation tölti be, amely 1946- ban alakult és a jobboldali politikai pártokat támogatja. A Chung Poung Labor Federation, amelyet a kommunisták domináltak a háború kitörése óta, fokozatos megszűnésben van,” jelentette Lee. A koreai jobboldali szakszervezetek volt titkárának vallomása szerint a koreai munkás helyzete elviselhetetlen. Három hónapi robotolás után, nem keres annyit, hogy egy bushel rizskását vásárolhatna. Ezt a rendszert az Egyesült Nemzetek fegyverrel kívánják fentar- tani.

A BUREAU of Labor Statistics hivatalának jelentése szerint az 1950 első negyedében az amerikai gyárakban több mint 80 ezer munkás sebesült meg. Ezek közül háromszáz halálos kimenetelű volt, 4,300 pedig teljesen munkaképtelenné vált. Életével, vérével fizet a munkás, hogy a herék osztályát eltartsa. Nyomor és szenvedés jut azoknak, akik az élet összes javait előállítják.

WASHINGTONBÓL jön hire annak, hogy az Egyesült Államok ügyésze követeli, hogy Harry Bridgest, a nyugati tengerhajózási és rakparti munkások szervezetének titkárát, tartóztassák le. Bridges akit néhány hónappal ezelőtt öt évi börtönre ítéltek, mert polgárlevelének kivételekor azt állította, hogy “nem tagja és nem is volt tagja a kommunista pártnak”. 25.000 dollár biztosítékkal szabadlábon van, amig a felsőbb bíróság dönt ügyében. Bilbot, Garsont, Thompsont, stb. öt és 10 percentes honatyákat, akik az államot tettemesen károsították meg, akiknek egyik-másika a háború alatt panamáztak, szégyenletes keztyüs kézzel bánt velük az Egyesült Államok ügyésze. A magyar közmondás azt tartja, hogy “egyik kutya, nem harapja meg a másikat”.

BELGIUMBAN a “szocialisták” megalkudtak és leszerelték a forradalmat, mert Leopold király megígérte, hogy fiának huszadik évfordulóján lemond a trónról, annak javára. Mi a kü- lömbség, hogy az apa vagy a fia uralkodik a belga nép elnyomatására. A római pápának mindegy, Belgium szocialista vak vezéreinek is.

NÉMETORSZÁGBAN a kommunista párt kizárta kebeléből Tito követőit, akik megalakították a “Független Kommunista Pártot”. Ma, amikor egyesülni kellene a világ osztálytudatos munkásosztályának, akkor taktikai eltérések,, miatt, rombolják széjjel, gyöngítik le erejüket. Ugylátszik, hogy az európai kommunista mozgalmak is az amerikai kommunisták rákfenéjében, az egymás elleni harcban nyilvánul meg. Trotzky, Tito, Stalin és minden más egyéni kultuszt imádó és teremtő mozgalmakkal szemben, csak egy ut van a világ kizsákmányolt bérrabszolgáinak és az az iparok, a termelés és szétosztás eszközeinek köztulajdonba vétele a forradalmi ipari unionok kiépítése alapján.

AZ IWW CHICAGÓI TAGJAI

augusztus 13-án, vasárnap a CALDWELL ERDŐBEN, az 5I-es kiránduló helyen (ugyan ott, ahol az előbbeni összejövetel is volt) megismétlik TÁRSAS ÖSSZEJÖVETELÜKET, ahol a különböző szórakozások mellett jó ételek és hűsítők, valamint zene is lesz.

A Bérmunkás olvasóit ezúton hívja meg erre az igazi munkás találkozóra a rendező bizottság.

ÚTIRÁNY: A Milwaukee*

Avenue car veendő a Devon Avenueig. Keletnek a Devon Avenuen a második parki bejárónál. Figyelje itt a jelzést az 51-ik helyre.

JOE McCARTHY wisconsini szenátor, aki a közel múltban, százával “leplezte le” a kormány alkalmazásában levő “kommunistákat”, most aztán egy kellemetlen leleplezésben saját állama részesítette őt. Tudomására adták nem csak neki, de az egész világnak, hogy ez elmúlt négy esztendőben a szenátor ur elfelejtette a bevételi adóját fizetni. Miért nem fogják le fizetéséből, mint nekem, akkor nem volna alkalma elfelejteni.

LINDEN, N. J. állam General Motors telepéről a Reuther-féle gangsterek három progresszív munkást kihurcoltak és brutálisan elverték őket. Az egyedüli bünük az volt, hogy a világbéke érdekében aláírásokat gyűjtöttek. Ez a Reuther-féle vélemény szabadság. Kinek kell világbéke? A szakszervezeti és általában véve az amerikai munkások túlnyomó része örül annak, hogy háború van, mert most aztán újból “prosperál” napi nyolc órai munka után, “part-time job-ot” is szerezhet magának és újból mint az előző háború alatt, “gondtalanul” fog élni és képes lesz fizetni az autóra, a házra, az életszükségleteire beszerzett dolgokra a részleteket. Amig tart a háború, addig lesz “prosperitás”, hogy azután mi lesz, azzal egyáltalán nem törődik. Fel ül az eszeveszett lázitó sajtónak és mindenkiben ellenséget lát, aki nem hive a háborúnak, aki nem hive a testvér gyilkolásnak. Nem látja be, hogy az egyedüli ellensége a mai társadalmi rend és annak fen- tartója a kizsákmányoló osztály. Nem tudja, nem akarja megtanulni, hogy “A munkás- osztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található az emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.”

“E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.”

Köhler.

Az amerikai szenátus 100 millió dollár kölcsönt szavazott meg a spanyol hóhérnak, Fran- conak. — Ezt azzal indikolták meg, hogy a közeljövőben számítanak a szolgálataira.