Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-08-05 / 1642. szám
4 HUNGARIAN ORGAN OP THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Entered as second-class matter at the Post Office, at Cleveland. Ohm ander thg^AcI^ df March 5, 1879 1 s'Zuv'inh! _________ VOL. XXXVII. ÉVFOLYAM CLEVELAND, 1950 AUG. 5 NO. 1642 SZÄM Veszélyben a szabadsajtó A HÁBORÚS HISZTÉRIA FOKOZZA A SAJTÓSZABADSÁG ELLENI TÁMADÁSOKAT. — FELÚJÍTJÁK A RÉGI TÖRVÉNYT, AMIT FÉLREMAGYARÁZNAK. — ÚJSÁGÍRÓK A FRONTON NEW YORK — A koreai háború kiterjesztésével arányosan emelkedik a háborús hisztéria is. A háborúért lelkesedő túlzó hazafiak, valamint a háború profitélvezői összefognak ilyen időkben npm csak a háborús hisztéria fejlesztésére, de egyben a polgárjogok eltiprására is s ezek között is elsősorban a szólás — és a sajtószabadságot igyekeznek elfojtani. Az Egyesült Államok alkot-"®1 mánya biztosítja a sajtószabadságot, amelyet azonban az uralkodó osztály úgy játszott ki, higy birtokába vette csaknem az összes újságokat, folyóiratokat és újabban a rádiót is, igy a fennálló rend kritizálóinek vajmi kevés teret engedtek. A kereskedelmi sajtó (és a rádió is) egyöntetűen a tőkés termelőrendszer szolgalelkü dicsérőjévé és a kollektív rendszer ellenzőjévé lett. A velük szembeálló ellenzéki sajtó oly kicsiny és gyenge, hogy a többség által ütött nagy zajban a szavuk alig hallható. És éppen azért, mert az ellenzéki sajtó ilyen gyenge eddig nem igen törődtek vele. A háborús hisztéria következtében azonban a háborús profit- harácsolók és a militaristák semmiféle kritikát sem tudnak elnyelni. Ezért elsősorban is a sajtószabadság megnyirbálására törekszenek. És a legérdekesebb az, hogy a sajtószabadság korlátozását első sorban is azon újságok érezték meg, amelyek eddig teljes erejükkel segitették a háborús hisztéria terjesztését. A KOREAI FRONTON A sajtószabadság korlátozására érdekes példát adnak a következő esetek: A koreai harctér uj amerikai főparancsnoka, Walton Walker generális eltiltotta Miss Margarete Higgins nő-riporternek, hogy a frontra menjen. Walker generális azzal indokolta meg ezt a tilalmat, “hogy ez a háború nem olyan háború, ahol a fronton nők is szaladgálhatnának”. Állítólag ez azt jelentette, hogy a katonák túlságosan sokat káromkodnak s az ilyen profán beszéd nem női füleknek való. Viszont a riporterek állítása szerint a tilalmat inkább azért adta ki a generális, mert Miss Higgins megirta, hogy miért káromkodnak oly szörnyű módon az amerikai katonák. De General Walker eltiltotta front hirszolgálattól Peter Kalischert, a United Press levelezőjét, valamint Tom Lambertet, az Associated Press tudósitóját is. Ezeknek viszont az volt a bűnük, hogy lapjaiknak megtáviratozták azt a tényt, hogy az amerikai csapatoknak vissza kellett vonulni. Az ujságirók Walker generális rendeletét megfellebbezték MacArthur főparancsnokhoz, aki megváltoztatta a tiltó rendeletet és mind a három újságírónak megengedték, hogy a frontra menjenek. Walker generális rendelete azonban meglehetős parázs vitát váltott ki itt. az Egyesült Államokban is. A rendelet helyeslői azt állítják, hogy az a tiltó rendelet jogos volt, amennyiben a nevezett ujságirók cikkei ‘‘SEGÍTSÉGET ÉS KÉNYELMET NYÚJTOTTAK AZ ELLENSÉGNEK”. A nemzeti védelemmel foglalkozó igen régi törvényekből vették át ezt a kifejezést: “segítséget és kényelmet” (aid and comfort) nyújt az ellenségnek. De ki határozza meg, hogy mi nyújt az ellenségnek segítséget ? TILOS A BÍRÁLAT A koreai esetből kitűnt, hogy az ellenség segítésének veszik azt, ha a riporter az igazságnak megfelelőleg jelenti a veszteségeket. De még inkább segíti az ellenséget az, aki valamelyik katonai parancsnok rendelkezését bírálni meri. Másszóval a haditudósítóknak a parancsnok kegyeit kell keresni, vagyis úgy kell színezni tudósításaikat, hogy a parancsnokokat nagy katonai lángésznek mutassák be. Bizonyos tekintetben ugyanez a helyzet alakul ki a “hazai fronton” is. Itt is fel akarják használni a háborús hisztériát még az eddig megtartott nagyon is korlátolt sajtószabadság elfojtására. Itt is azonnal arra hivatkoznak, hogy a profitharácsolás leleplezése vagy bírálata az ellenségnek nyújt segítséget és kényelmet és igy büntetés alá kell venni. És itt egyes tisztviselők, máskor pedig a “hazafi- ság őreinek” önmagukat kinevező egyének akarják megszabni egészen önkényesen, hogy melyik újságcikk nyújt segítséget és kényelmet az ellenségnek. El lehetünk tehát készülve rá, hogy a háború hisztéria fokozásával sok támadás fogja érni a sa j tószabadságot. HETI KRÓNIKA ÖSSZEGYŰJTI . . . (f.) . E rovat, jó néhány hete hiányzott erről a helyről. A lap szerkesztőjén kívül alig egy tucat olvasó érdeklődött, hogy mi történt e rovat Írójával s hetek óta miért nem jelentkezik. Úgy gondoltam, hogy vagy 15 évi állandó heti irás után, mely évente mindössze kétszer-háromszor maradt ki a Bérmunkásból, veszek magamnak egy kis pihenőt, akár tetszik a szerkesztőnek, akár nem. Na megaztán olyan események történtek a munkás- mozgalmon belül és kívül, melyekkel kapcsolatban az én véleményem nem egészen került egyvonalra az Írógárdánk többi tagjaival, igy arra az álláspontra helyezkedtem, hogy addig mig az ügyek véglegesen tisztázódnak, jobb lesz ha csak időközönként jelentkező irógárdista leszek, az állandó heti rovatvezetés helyett. Na meg aztán azt is meg kell mondjam, hogy soha sem Írtam szívesen, mindig csak “muszájból” s arra a felszóllitásra, hogy nincs kézirat, nem jelenhet meg időben a lapunk. Még ma is inkább volnék hajlandó 2 óra hosz- szat beszélni, mint egy félórát az írógép mellett kopogtatni. Az Íráshoz, mint a beszédhez, egy bizonyos talentum szükséges és ahogyan ismerem magam, jó iró sohasem volna belőlem, mig a hiúsági ösztön nyoma sincs nálam, mert bárki cikkét szívesebben olvasom el, mint a saját magamét. így hát azoknak az olvasóknak, akik jelentkeztek nálam, hogy hiányzott a rovatom, csak azt válaszolhatom, hogy nekem nem hiányzott. És most, amikor a heti eseményekről kell egyet-mást a papírra vetnem, hát lehetséges másról írni, mint a legújabb embergyilkolásról, amit nagyiparilag űznek Koreában, ahol néhány hét alatt tízezrek pusztultak el, köztük védtelen nők és gyermekek, akiknek az egyedüli bünük talán csak az, hogy a föld azon részén élnek, ahol az isteni magasságból gyilkos bombák hullnak a földre. Az “isteni magasság” említésénél jut eszembe a bibliai Bábel torony, melyet a legenda szerint az akkori istentelenek kezdtek építeni föl az egekig, mert megakarták nézni, hogy mit csinál odafönt az isten. Nem tudom, hogy hány emelet magasságig ért fel a Bábel torony, de az egész biztos, hogy a legalacsonyabb new yorki felhőkarcoló magasságát sem érte el, s már is az akkori idők jó istene megzavarta nyelvüket olyannyira, hogy nem értették meg egymást és nem tudták az építkezést folytatni. A repülő gépek Korea fölött ezer és ezer láb magasságból dobál ják le a bombá- > kát úgy az egyik, mint a másik oldalon, összehasonhthatatlan magasságban a Bábel toronyhoz, jóval közelebb az úristenhez. nem építés, hanem rombolás és gyilkolás céljából, még sincs semmiféle jó isteni intézkedés. annak megakadályozására. Sőt inkább úgy néz ki mintha az isten beképzelt földi helytartói, a gyilkolások szélesebb kiterjesztéséért imádkoznának és egyesek, mint például magyar nyilas papok, az atombomba sürgős használatáért esdekelnek. Most már láthatjuk, hogy a jó isten immár harmadszor cserben hagyott bennünket az utóbbi évtizedek alatt, igy hát jó lesz más utakon keresni a módot, az embergyilkolások megakadályozására és az igazi béke megteremtésére. Mert elérkeztünk abba az időszakba, ahol a “béke” szót még csak kimondani is szörnyű bűn, s ha valaki az atombomba használatát törvényteleniteni óhajtja, hát az nem egyébb, mint fizetett ügynöke az oroszoknak. Az utóbbi időben valami békeivet hordanak az utcákon, melynek aláírására kérik a járókelőket az atombomba háborús használata ellen. Igaz, hogy az a papír csak annyit jelent, mint a jó istenhez való folyamodás a háború megakadályozására és mégis olyan nagy lármát csaptak ellene, hogy inkább ugylát- szik, hogy a háborús hisztériát, mint a béke ügyét szolgálták azzal. Különben is ha a béke aláírására gondolunk, hát az bizony nem sokat ér, hisz jóformán még megsem száradt a tinta a legutóbbi békealáirások alatt. Valami más dolog kell a béke megteremtéséhez, amihez elsősorban osztályellentétek megszüntetése volna az első feltétel, de viszont ettől félnek a legjobban és ez ellen harcolnak. Ha a néptömegek csak olyan energiával harcolnának a háborúk ellen, mint amilyen erővel a nép lenyuzói a béke ellen harcolnak, akkor épugy nem volna háború mint ahogyan nincs béke. A tömegek ámítására aztán azok, akik háborút akarnak, mindig újabb és újabb békeprogramot tárnak a nép szeme elé, s rendelhetnek belőle a legjobbat, akárcsak a halálra Ítélt iránt nyilvánított “humánus” érzés, bármit rendelhet az utolsó vacsorájának étlapjához. Nem lehetetlen, hogy az egész emberi
