Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-07-29 / 1641. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. julius 29. BÉRMUNKÁS . (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre .......i................$2.00 Félévre ............................... 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ..........................$2.00 Six Months ..................... 1.00 Single Copy ...................... 5c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 ‘Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Népszerü-e a koreai háború? Iránytszabó kormányhivatalnokok állítása szerint Amerika népe nagymérvű megelégedéssel vette tudomásul Amerikának a koreai háborúba való beavatkozását, mert a kormányt a kommunisták kivételével az amerikai nép összesége támogatja s igy ezt a háborút NÉPSZERŰNEK mondják. Különös eréllyel hangoztatják ezt azóta, hogy már maga Henry A. Wallace, az eddig oroszbarátnak tartott volt alelnök s az Independent Progressive Party vezére is a beavatkozás mellett foglalt állást. Hogy az amerikai nép ilyen lelkesedéssel támogatja ezt a háborút, azt az amerikai sajtó és a rádió kommentátorok állásfoglalásával igyekszenek bizonyitani. Az összes lapok közlik a nagyobb lapok vezércikkeit, amelyek elismeréssel dicsérik az “erélyes fellépést”. Hasonló módon említik a rádiószónokokat is. Azt egészen természetesnek tartják, hogy ebben a kérdésben a két nagy politikai párt szintén egyetért. A külömbség legfeljebb csak annyi az egyes politikusok között, hogy vannak olyanok, akik máris az atombomba használatát sürgetik, mig mások a “nagyobb” háborúra tartják fenn, mert arra gondolnak, hogy hátha visszaugrik az ilyen bomba. Bevalljuk, mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy meg tudnánk Ítélni, vájjon népszerü-e ez a háború, vagy sem. Ezt valóban csak az a titkos népszavazás dönthetné el, amelynél a szülők számitásva véve a háborús eshetőségeket szavazhatnának, hogy hajlandók-e gyermekeik életének kockáztatására, avagy a nők férjeik, a rokonok szeretetteik feláldozására azon feltevés védelmében, hogy az északkoreaik az amerikai szabadságot fenyegetik. Mert az újságok igy Írnak erről a háborúról és elnyomnak minden más véleményt. Az újságok már évfek óta sürgetik ezt a háborút, nekik nem fontos, hogy vájjon Koreában, Görögországban, Kínában avagy Iránban kezdődik-e. A rádió állomásokról már régen kidobálták azon kommentátorokat, akik nem úsztak az árral, akik nem feküdtek bele a háborús uszításba. így nem látjuk be, hogy az a bizonyítvány, amit ettől a sajtótól, ettől a rádiótól kapnak, valóban a nép akaratát fejezné ki. Különben is hivatkozunk a múltra, amikor már számos esetben bebizonyult, hogy az amerikai sajtó (és rádió) nem a nép akaratát fejezték ki. Hiszen láttuk ezt a Roosevelt választásoknál. Harmadszor, sőt negyedszer is megválasztották Franklin D. Roo- seveltet, noha a lapok óriási többsége ellenezte. És végre láttuk ezt a legutóbbi elnökválasztásnál is, ahol Trumant választották meg dacára annak, hogy 2-3 jelentősebb lap kivételével mind ellene dolgozott. Miért higyjünk tehát éppen most amaz állításnak, hogy a lapok az amerikai nép érzés- és gondolatvilágát fejezik ki? Annál is inkább kérdezhetjük ezt, mert ugyanazok, akik most a háborúba való beavatkozás jogosságát a sajtó helyeslésével igazolják, máskor állandóan azt hirdették, hogy az amerikai sajtó nem tükrözi vissza az amerikai nép akaratát. És végre figyelembe kell vennünk, hogy az amerikai sajtót a hirdetések révén a nagyüzletek, — a bankárok, a gyárosok és a nagykereskedők kontrolálják, akiknek mérhetetlen nagy profitot jelent a háború, akkor valóban jogosan mondhatjuk, hogy az ilyen sajtó nem mérvadó annak megállapítására, hogy vájjon ez a háború népszerü-e vagy sem. Legalább is mi szeretnénk, ha ezt a kérdést népszavazás alá bocsájtanák meg akkor is, ha jól tudjuk, hogy a sajtóban a túlzó nemzeti sovinizmus élesztésével milyen félrevezető propagandát fejtenek ki a szavazást megelőzőleg. De akkor legalább mégis láthatnánk, hogy az amerikai nép milyen arányban sorakozik fel abban a kérdésben, hogy ez az ország a világ rendőre legyen-e s fegyveres beavatkozással akadályozzon meg minden politikai, gazdasági és társadalmi változást? Kifizetődő hirdetések “It pays to advertise!” — halljuk gyakran azt az állítást, amit valószínűleg a hirdetési ügynökségek hoztak forgalomba s az ő esetükben valóban igazat is mond, mert az évtizedekkel ezelőtt még alig számbavehető hirdetési üzlet igazi nagy, billió dolláros “iparrá“ fejlődött. És miután most már ilyen nagy üzlet, képes szolgálatába állitftni a legötletesebb embereket is, akik a torzítást, a félrevezetést és hazudozást, másszóval a hirdetést — valóban művészi tökélyre fe jlesztették. Évekkel ezelőtt erre vonatkozólag példának mindig a rágógumi ipart említettük meg, amelynél jól látható, hogy tisztán csak a hirdetésekkel miként szoktatták rá az amerikai népet a semmi haszonnal nem járó, de esztétikailag csúnya gumirágásra s ugyanakkor miként szereztek ezen hirdetések milliókat a rágógumi királyoknak. Ugyanezt elmondhatnánk a cigarettáról, a szeszes italokról s több más dologról is. De hol vannak már ezek?! Elhomályosultak úgy, hogy alig vesszük észre őket az úgynevezett “hazafias” hirdetések áradatában. Mert úgy látszik, hog> manapság a hazafiságot is hirdetni kell. Ilyen hirdetések nélkül az egyszerű ember valószínűleg nem tudná, hogy miként is kell “jó hazafinak” lenni. Még szerencse, hogy a hirdető ügynökségek kisegítik a jámbor polgárt, akinek napilapjában oldalas hazafias hirdefeseket helyeznek el; akinek lojálitását a rádió, a film, az iskola, a szószék egyre “éleszti”, És csodálatos, mindezen példás hazafiságnak, amit a hirdetések magyaráznak, lényege a kommunizmus és a szocializmus gyűlölete. Sőt mitöbb, most már gyűlölni kell a Roosevelt-féle “New Dealt”, sőt még a Truman “Fair Deal” politikai irányzatot is. A kommunizmust és a szocializmust gyűlölni kell, mert az nyilvánvalóan az ördög találmánya, hiszen megszünteti az isten segélyével szerzett profitot; a New Dealt meg a Fair Dealt pedig gyűlölni kell állítólag azért, mert a jóléti intézkedésekkel a szocializmus felé tereli az országot. ■ A hirdetési kampányok természetesen óriási összegekbe kerülnek. Olyan nagy összegek l>e, amiket csak a nagy bankok, korporációk és általában csak a/, igen nagyjövedelmü emberek fizethetnek. Ezeknek az érdeke az, hogy a szociáüs intézkedésektől elriasszák a népet. És ha figyelembe vesszük, hogy amig 1940-ben csak 27 “billió dolláros” üzlet volt az Egyesült Államokban, a kongresszusi (Buchanan) bizottság adatai szerint ma 56 ilyen nagy vállalat van. Ezeknek ehát valóban kifizetődik a jelenlegi rendszer fentartása s azért áldoznak annyit az ily hirdetésekre. Megszoktuk már, hogy az ily hirdetésekben milyen merészen és ravaszul igyekeznek félrevezetni a közönséget. De még igy is meglepődtünk azon a szemérmetlen merészségen, amivel mostanában találkozunk azon oldalas hirdetésekben, amiket a közszolgálati (utility) társaságok tettek közzé az összes kereskedelmi lapokban annak bizonyítására, hagy a nép érdekeit csak a “privát üzlet” szolgálja és igy a kormánynak semmiféle üzleti vállalatba sem szabad belemenni. Ennek a hirdetési hadjáratnak lényege az, hogy a szövetségi kormányunk a közpénzekből számos nagy vizi erőmüvet építtetett, ahol évenként hat billió kilowatt áramot termelnek aránylag igen olcsón. így a fogyasztók is olcsón kaphatnák az áramot, ha az állam közvetlenül a fogyasztóknak adná el, de ez a bankárok szerint “szocializmus” lenne, ami bizonyára valami pokol félét jelent, tehát kerülni kell. Ehelyett kierőszakolták, hogy az állam az áramot magántársaságoknak adja el s azok továbbítják a fogyasztóknak jókora profit hozzáadásával. Az ilyen Utility társaságok most nagy hirdetési kampányt indítottak, amelyben a Hoover jelentésre hivatkoznak, amely szerint az állami vásárlásoknál olyan sok az irka-firka, hogy mindent megdrágítanak. Bármit vásárol az állam, — Írják, — még ha páréért árát is, az legalább is 10 dollárba kerül. A kormánynak takarékosnak kell lenni, ne kísérletezzen adás-vétellel, hagyja azt a magánvállalatokra. És most jön a hihetetlenül ravasz dolog. Hetekig tartó nagy versenyt hirdetnek. írjanak az olvasók leveleket, amelyekben megírják, hogy az állam miként spórolhat és hogy tartsa magát távol a szocialista kísérletezéstől. A beérkező válaszok közül hetenként kiválasztják a legjobbakat és azoknak dijat adnak. De az összes leveleket eljuttatják a kongressmenekhez és a szenátorokhoz, hadd lássák, hogy mint vélekedik a nép! » íme a gonosz ravaszság netovábbja! Dijakat ígérnek olyan levelek Írására, amelyekkel az íróik első sorban is csak a dijat akarják megnyerni tekintetnéIkül arra, hogy vájjon hisznek-e valóban a levelekben kifejezett véleményekben. De azonkívül hazafias frázisokkal vezetik félre a jámbor olvasót, aki hajlandó az ilyen levél Írására. Azt hangoztatják, hogy minden polgárnak hazafias kötelessége, hogy az ország érdekeivel törődjön. Odarajzolták a Liberty harangot, meg a zászlót és aláírták: “Mint 1776- ban, — úgy most is juttasd érvényre akaratodat!” Hej, de megjárnának ezek a nagymogulok, ha a nép szavon- fogná őket! Mert a nép akarat nem lehet az, hogy a billiós üzletek száma még tovább is növekedjen, hogy drága pénzért vásárolja vissza azt, amit egyszer már közpénzekkel hoztak létre. Egyenlőre azonban az övék a terep. Hirdetéseikkel félrevezetik az amerikai népet és az ily hirdetések nekik valóban kifizetődnek. KOMMUNISTA ÚJSÁG CIKKE WALLACERÓL NEW YORK — Az amerikai kommunisták lapja, a “Daily Worker“ erős támadó cikket irt Henry A. Wallace, az Independent Progressive Party volt elnökjelöltje ellen, aki kijelentette, hogy elitéli a Nortkorea kormány invázióját Délkorea ellen. Ugyanakkor Wallace helyeselte Truman elnök azon elhatározását, hogy amerikai csapatokat küldött az északkoreaiak visz- szaverésére. A Daily Worker “árulónak* nevezi Wallacet, aki “elárulta a benne bizó millió meg núllió egyszerű embert”. Ezen cikk megjelenésének idején a Progressive Party alelnöke, O. John Rogge is nyilatkozatot adott ki. Rogge szintén elitélte az északkoreaiak invázióját és helyesli az amerikai kormány és a United Nation álláspontját. /
