Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-12-09 / 1659. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1950. december 9. Diplomáciai vereség (Vi.) Ezeket a híreket alig lehetett kivenni a lapokból, de megírták, csak nem mindegyik, valamint egyik jobban tudta azt leplezni, mint a másik. De a tények azt mutatják, hogy az amerikai diplomácia vereséget szenvedett több helyen. Franciaországban: akiket már annyira agyonijesztett az amerikai háborús készülődés, valamint az a tervezet, hogy ezen készülődés háborúhoz vezet. A kormány nem mert belemenni abba, hogy a németeket felfegyverezzék, mert tudta, hogy azután biztos bukás elé néz. Nyíltan beismerik, hogy a francia nép többsége semleges szeretne maradni, ha Amerika háborúba keveredne Oroszországgal. Ugyan ez áll Olaszországra is, ezt is beismerik kerülő utakon az amerikai tőkések által nagyon is ellenőrzött lapokban is. Németországban: arról tárgyaltak, vitatkoztak már régebben, hogy a népet lehet-e újból fegyverbe kényszeríteni és az amerikaiak mellé megbízható csapatokká szervezni ? Az angol- amerikai-francia kormán y o k küldöttei Washingtonba tárgyaltak erről, anélkül, hogy megkérdezték volna a németeket, hogy akarnak-e katonáskodni a nyugati hatalmak érdekében. Most erre hivatalos választ kaptak. Két államban, Essenben és Wurtenberg-Badenben tartott választásoknál. Ahol a legfőbb pont az volt, hogy a többségben levő Keresztény Demokraták akarták, hogy felfegyverezzék a németeket és a nyugatiak mellé állítsák őket. A szociáldemokraták meg azt mondták, ők nem akarnak fegyverkezni amig nem szabadok. Ezzel azt is bizonyítják, hogy a németek nem érzik magukat szabad nemzetnek, amig a megszálló csapatok ott vannak. Hiába úgy állítják be őket az amerikai propaganda, hogy azok szabadok. Eddig a Keresztény Demokraták voltak többségben mind a két Házban, most meg a fegyverkezést ellenző szociáldemokraták kerültek többségbe az amerikai diplomácia csúfos vereségének bizonyítása képen. Iránban: Ahol az amerikai dollárokat és tanácsadókat nagyon is bőségesen szolgáltatták, a kormány beszüntette az Amerika Hangját, valamint az angol rádió leadásokat is. Innen leginkább az oroszok ellen agitáltak és orosz nyelven is, valamint az összes arab országoknak azoknak a nyelvén. Erre nagy felháborodás történt a dollárok urai között. Nagyon háládatlannak tartják Iránt. Úgy cselekednek, mint azon gyerekek, akik megmondják, hogy kikaptak, de azt nem hogy miért. Pe valószínű — ámbár a lapokban nem adták meg az okokat —- azért szüntették be az Amerika Hangját, mert az irániai kormány már nem bírta lenyelni azon hazugságok tömegét, melyeket azon akartak úgy az araboknak, mint az oroszoknak kitálalni. Valamint az ázsiai népek ellen is nagy propagandát fejtettek ki. Az iráni nép között nagyon sokan vannak, akik jártak Oroszországban, ismerik az ottani viszonyokat, tudják, hogy az Amerika Hangja mennyire hazudik, ferdít, uszít azok ellen. Tudják, hogy ha Amerika megkezdene egv háborút az oroszok ellen, akkor nekik legjobb volna semlegesnek maradni, vagy az oroszok hamarosan elfoglalnák egész Iránt, ezen népek segítségével. Tudják, hogy úgy Iránt, mint minden más ázsiai országot az amerikaiak, az angolok csak kizsákmányolják gazdag olajme- zőit, nagy hasznot vonnak ki és a népet nyomorba hagyják. A természet által olyan bőven megáldott olajmezőkből a népnek csak a pár centes órabér, ideiglenes munka, nyomorúság s hazugságokon alapuló propaganda jut részül. Korea, Formosa, Vietnam, Indonézia, Kina népének ez a sorsa. Ezek elleni .harcok megmutatják az iráni népeknek is, hogy mit várhatnak jutalmul az amerikaiaktól, ha azoknak szabad kezet adnak. Valamint tudják, hogy Amerika célja a harmadik háború megkezdése, ha másképen nem .tudja célját elérni, a gyarmatokat megtartani. TERROR CSAPATOK MŰKÖDNEK KOREÁBAN (Vi.) Ezt mi tudtuk, hiszen minden ellenforradalomban úgy szokott az lenni. Most az amerikai lapokban is beismerik, ámbár nem terror csapatoknak, ha* nem fegyveres politikai propagandistáknak nevezik őket. De már annyira ártalmasak lettek Észak-Koreában, hogy az amerikai hadvezetőség követelte Rheetől, hogy vonja vissza őket. Ezeket a széphangzásu Nemzetvédő Ifjúsági Pártnak nevezik. Olyanok mint a magyar ébredők, az olasz feketeingesek, a német nácik. Azt is elismerik, hogy ezeket Sygman Rhee védelmére szervezték, nem csak a vörösöket, hanem minden ellenzéket lebunkóznak. Mi tudjuk mit jelent az ilyen fegyveres politikai agitáció, láthattuk az amerikai lapokban is, a tömeges, minden törvénykezés nélküli kivégzéseket. Ha nem Írták ki pontosan, de képekben kimutatták, hogy polgári egyéneket, munkásokat tömegesen végeznek ki. Nem csak a háború előtt, annak kezdetén, hanem most is az ilyen felfegyverzett politikai propagandistáknak nevezett, terror csapatok. Chicago — Az Illinois Egyetem tudósai egy uj electronic műszer segélyével megmérték az arany atomjának az átmérőjét és úgy találták, hogy egy incs hosszú vonalban 33 trillió arany-atom helyezhető el. New York — Az American Research and Education Foundation 5 millió dollárba kerülő kísérleti intézetet rendez be, hogy az egyszerű nátha gyógyítására végre valamilyen orvosságot találjanak. Katolikus papok a békeért és a szocializmusért in. Egyházunk magatartásának meg kell változnia Népköztársaságunk iránt — Erről van itt szó és. ezért jöttünk mi itt össze. Senkitől sem kényszerítve, sokaktól gáncsolva, lebeszélve és elijesztve és csak kevesektől bátorítva, hiva és akarva. És hogy mégis ilyen szép számmal jöttünk össze, ez mutatja, hogy ez a mi mozgalmunk, a népből jövő, a néppel együtt menetelő, a néppel együtt akaró, a néphez hűséges papok megmozdulása spontán és autonóm, a szónak abban az értelmében, hogy az idő és a józan ész és az Isten kegyelme érlelte ki bennünk és csorditotta most ki belőlünk egy hömpölygő akarattá, mely, hisszük, hogy Egyházunk és hazánk javára célba is ér. — Mozgalmunk örömmel üdvözli a kormány és a püspöki kar tárgyalását és várja, hogy ez minél előbb és sikeresen befejeződjék. A maga részéről is erkölcsi hátteret ad hozzá és szép sikert kíván. Az a meggyőződése, hogy már régen kellett volna, amikor még nem jutottunk zsákutcába. De jobb későn, mint soha. Értekezletünk azért jött össze, hogy kimondja: Egyházunk magatartásának meg kell változnia Népköztársaságunk iránt, hogy kijussunk abból a zsákutcából, amelybe egyes katasztrófapolitikát folytató egyházfők, a haladás elleni elfogultságukban és értetlenségükben a régi rendszert visszakivánva — katolikus Egyházunkat juttatták. Azt várja, hogy ezzel rgyuttal végeszakad annak az áldatlan felfogásnak és gyakorlatnak, mely a lelkiismereti szabadságot semmibevéve, elfojtott, üldözött és megtorolt a papoknál minden állásfoglalást, megnyilatkozást, kifejezetten a politikai vonatko- zásuakat, amelyek a demokrácia, a népi demokrácia felé pozitivek voltak. Nagyon sok papi tragédia örvényei nyíltak fel előttünk eddig is, már régóta, de most is, a hozzánk befutó levelekben és személyes panaszokban, élet-kitárulásokban. Vannak dolgok, amelyekben egység kell: a hitelvek és az erkölcsi törvények. De vannak szabad dolgok: igy elsősorban a politikai magatartásban, amelyekben: ki-ki a lelkiismerete szerint foglal állást. És hiába emlegetem én a szabadságot, ha ezt a szabadságot én töröm össze a saját hatáskörömben, nap mint nap. Legyen vége annak a némelyek által vallott felfogásnak és gyakorlatnak, hogy az a teljesértékü pap, aki osztja a reakciós politikai elveket. És gyanakodva néznek a demokratikus gondolkodású, a néphez és a nép életéhez hűséges papra, aki érzi, tudja, hogy itt valami nagy és sorsdöntő történik. Miért nézik ezt ki, miért járnak el vele szemben, miért kelljen neki állandóan megaláztatásokat elviselnie? Ennek a felfogásnak és gyakorlatnak egyszersmindenkorra véget kell vetnünk. Örömmel látjuk, hogy már sokkal többen vannak a papság soraiban a józanok, az okosak, a gondolkozók, azok, akik haladni akarnak a korral és nem karják visszfelé fordítani az idő kerekét, hiszen ez úgy is összetöri az ilyen kísérletezőt. Ezek azok, akik belátták és érzik, hogy súlyos időkben nem elég tisztán egy messzelebegő irányitó akaratnak a szava, hanem ki-ki maga látja és tudja a bajait, nehézségeit, küzdelmeit, lehetőségeit és ezekhez a maga józan eszével és hozzáértésével is kell közelednie. Ezek azok, akik tudják, hogy súlyos időkben kinek - kinek magának is vállalni kell a felelősségből ráeső részt. Ezek azok, akik tudják, hogy sokszor csak a gondolatszegénység palástolására való az az egyetlei érv, hogy fő az egység. A hitelvekben az erkölcsi törvényekben, az Egyházhoz való hűségben megvan. De hogy nincsen meg éppel egy elmaradott, reakciós, szerencsétlen politikai állásfoglalással kapcsolatosan: éppen ez a jó és ez a vigasztaló. Ez mutatja, hogy egészséges és friss az elkölcsi érzék, a keresztény lelkiség nagyon, de nagyon sokakban. Mozgalmunk a haladó gondolkodású papok nagy tömegétől, azoktól, akik szociális gondolkodásúak és népünkkel egyek a szocializmus építésében, el fogja választani azt a kisebbszámu csoportot, mely nem enged elmaradt reakciós politikai rövidlátásából. És igy majd meg lesz a lehetőség arra, hogy ne áltlánositsanak, hogy ne mondják azt, hogy minden pap amer ikai ügynök, háborús uszító és minden jót lecsepülő ittmaradt ósdiság — hanem, hogy majd azt mondhassák, hogy ez és ez a pap és amaz és amaz a pap ilyen és sajnos, hogy ilyen és nem olyan mint a többi. “KATOLIKUSOK VAGYUNK ÉS AZOK IS MARADUNK” Mozgalmunkkal nem állunk egyedül. Ugyanilyen erjedés és uj kikristályosodás indult meg a szomszéd népi demokráciák katolikus papsága körében is. Nem vagyunk egyedül. És jó ezt tudnunk. Testvéreink, a romániai, csehszlovákiai, a lengyelországi papok ugyanúgy keresik az utat a lengyel papok és lengyel püspökök, akik már hivatalosan is megmutatták, ,hogy lehet tenni valamit. Valami okosat és megértőt. Az utat, amelyen elindultunk, nekünk kell tovább törnünk. Nem sima, nem széles és nem kitaposott ez az ut. De egyszer, a mi munkánk, verejtékünk irán, az is lesz. A gondolat nem uj, hiszen voltak legjobbjaink között, akik már régóta ezt képviselik. (Folytatjuk)