Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-12-09 / 1659. szám

1950. december 9. BfiSMDNK.S 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI _______________________________\____________ MÉG EGY ALKALOM A Kínai Népköztársaság dele­gátusai megérkeztek New York­ba, hogy a Nemzetek Szövetsé­ge előtt panaszt tegyenek Ame­rika ellen, mert kínai területet, Formosát hadihajóival megszáll­ta, mert más kínai területeket bombázott, mert hódítási szán­dékai vannak Koreában, amely Kínával határos. Hogy ez a küldöttség milyen elbánásban részesül, hogy a pa­naszaikat tényleg megvizsgál­ják és orvosolják-e, vagy pedig felvonultassák ellene a feltűnő­en jól működő szavazó-gépet, amely a dél-amerikai és a kis marshallizált országokból áll, függ az, hogy megteremtődik-e egy alap, amelyen elindulva ki­vigyék a világot abból a katasz­trófa előtti állapotból, amelyben most vagyunk. A kérdés megoldása Amerika kezében van, mert a kínai pa­nasz főkérdése, nem a “véletle­nül” bombázott kínai területek, nem is azok az okmányok, ame­lyekkel Kina bizonyítani óhajt­ja, hogy Amerika tudtával és beleegyezésével kezdődött a ko­reai polgáháboru, hanem az, hogy elismeri-e azt a megegye­zést, amelyet a második világ­háború idején Amerika, Anglia, Kina és Oroszország kötöttek, hogy a japán imperializmustól elfoglalt kínai terület, benne Formosa szigete is, a háború után visszaszál Kínára, amely határozat végre is lett hajtva, mert ezek a területek ténylege­sen visszakerültek a kínai fen- hatóság alá. Amerika akkor tagadta meg ezt a közös határozatot, amikor Kínában a nép akaratából s ere­jéből rendszerváltozás követke­zett be. Miután ez a változás forradalmi utón következett be, Amerika nem ismerte el törvé­nyesnek, megatagadta a 450 millió kínai nép kormányának az elismerését, helyette a Chi- ang kormányát tartja törvényes kormánynak, amely pár száz­ezer hivatalnokkal s zsoldos ka­tonával Formosa szigetére me­nekült. Ezeket látja el repülő­gépekkel, hadianyagokkal, ha­dihajókkal és a koreai háború óta fegyveres védelmet is bizto­sított ennek a nép nélküli “kor­mánynak”. AMERIKAI TRADÍCIÓ Ez az álláspont, hogy az ame- riki kormány megtagadja egy oly kormányzat elismerését, amely forradalmi utón került uralomra, nem csak megtagadá- dása az amerikai tradíciónak, amely mindig szimpatizált a né­pek fölszabadulási törekvéseivel és győzelem esetén sietett azt el­ismerni, de elitélése magának az amerikai szabadságharcnak is, a mai államrenszerének is, mely szintén forradalom utján ala­kult ki. Semmi más, mint? az imperia­lista hatalmi kérdéssel ezt az ál­láspontot igazolni nem lehet. Mert hisz Amerika a háború ide­jén nagyon szoros kapcsolatot tartott fen a forradalmi Kíná­val. A háború után hivatalosan, a mai hadügyminiszter, Marshall tábornok javasolta, hogy a két szembeálló fél alakítson koalíci­ós kormányt, ezt Chiang meg­tagadta, amely után Amerika egy időre beszüntette Chiang segélyezését, amelyet a “Fehér Könyv”-ben azzal indokolt meg, hogy a kínai nép teljesen elfor­dult Chiangéktől, kik nem csak reakciósok, de korruptak és az amerikai segélyt ellopják. A világ népességének többsé­ge már elismerte az Uj Kínát, csak Amerika gátolja azt, hogy teljes elismerés következzen be. Kina hangsúlyozza a béke aka­ratát, ha most elutasítást kap és a határán ellenséges hatalom veti meg a lábát, megtagadják Formosához való jogát, úgy el­kerülhetetlenek lesznek az ösz- szecsapások, mert nyilvánvaló lesz, hogy McArthur tábornok álláspontja a hivatalos állás­pont, amely szerint Formosát amerikai hadibázissá kívánja ki­építeni. Egy kinai-amerikai háború, hosszú évekig tartó háborút je­lentene, amelyben nem csak amerikai fiuk tizezrei pusztulná­nak el, de minden valószínűség szerint, világháborúvá fejlődne ki, amelynek a terheit emberben és anyagban, teljesen Ameriká­nak kellene viselnie. Amerika szövetségesei nem hogy elmélet­beli támogatást adnának, mint most Koreában, hanem teljese i „serbanhagynák ezt az orszá­got. A közeli napok eldöntik, hogy Amerika rálép-e a megegyezés útjára, vagy pedig mereven ra­gaszkodik a mai álláspontjához, amely nem csak Amerikát, de az egész világot katasztrófába fog­ja dönteni. NYILAS HŐSIESSÉG Pár héttel ezelőtt megírtuk, hogy az úgynevezett “Free Európa” rádió állomásnak az a hivatása, hogy a Népi De­mokráciák felé sugározott lea­dásaiban uszitson az ottani kor­mányzatok ellen. A magyar osz­tály élére egy hírhedt nyilas új­ságírót, Dr. Lippozy Miklóst im­portálta Németországból. En­nek a nyilas vérebnek a szere­peltetése olyan felháborodást keltett, hogy a rádió intézői kénytelenek voltak eltávolítani a magyar osztály éléről, de állí­tólag továbbra is az állami fize­tési listán tartották, ahelyett, hogy a törvény alapján kitolon­colták volna az országból. Ez a nyilas fráter legutóbb, mint ünnepi szónok szerepelt Pittsburghban, az ottani helyi lap jubileumán. A beszéde ter­mészetesen Magyarország elle­ni háborús uszításból állt és az amerikai zónába megjelenő hír­hedt nyilas lap á “Hungária” üd­vözletét is tolmácsolta. Beszédében ismételten hang­súlyozta, hogy Magyarország “felszabadítását” csak “fegy­verrel, háborúval, katonai hősi­eséggel” lehet elvégezni. Nagyon megdisérte Amerikát, hogy élé­re állt ennek a harcnak, de hogy ez a nyilas és társai nem óhajt­ják bőrüket odavinni a hartér- re, hogy mennyire nem akarnak “hősi halottak” lenni, abból sem csinált titkot, amikor arra kér­te az amerikai magyarságot, hogy “több mint 30 ezren van­nak még Németországban és Ausztriában és várják, hogy ki­jöhessenek Amerikába, amiért is kérem a testvéreket, hogy segítsenek rajtuk, hogy kijöhes­senek a várható újabb pokol­ból.” Értsük meg, ez a nyilas és társai, amikor háborúra uszíta­nak, jól tudják, hogy akkor Ma­gyarországra és egész Európára a pokol minden borzalma rá fog szabadulni. Ezek a bitangok Amerika fiatalságának a millió­it akarják ebbe a pokolba külde­ni, hogy ott pusztítsanak, ölje­nek és maguk is elpusztuljanak, de ők ki akarnak, szabadulni eb­ből a “várható pokolból”. Nincs külömbség a háborús uszítok között, legyen az fasisz­ta gyilkos bandita, vagy a vér és köny tengeren hizó hadiszer gyáros, vagy közvetítő politi­kus, imperialista nagytőkés, mind háborút akar, de mind azt óhajtja, hogy más, a dolgozó nép gyermekei menjenek el meghalni azért, hogy Magyaror­szágon, vagy Koreában ismét a korrupt, népnyuzó bitangok uralkodhassanak, hogy a mono­pol tőke dögre zabálhassa ma­gát a háborús profitból, hogy uj piacokhoz jussanak. A nép amely a háború minden terhét viseli, akár Amerikában, akár Magyarországon és a világ bármely részében, nem akar há­AZ OSZTÄLYHARC FOGLYAI anyagi támogatására a Gene­ral Defence Committee new yorki 8-ik csoportja december 23-án, vasárnap este 213 E. 82 St.-i Hallban PROGRAMOS TÁNCESTÉT rendez, amelyre ezúttal is meghívja a Bérmunkás olva­sóit. Belépő dij 50 cent. borút, békét akar, nyugodt éle­tet akar. A külömbség csak ott van, amig a világ minden részén a nép nyomatékosan kihangsú­lyozza, hogy nem akar háborút, hogy nem vesz részt egy hábo­rúban, hanem otthon fog “ülni”, amely akaratának eme nyomaté­kos kihangsulyozása kényszeríti meggondolásra Európa és Ázsia kormányait, kik ugyan elfogad­ják Amerika pénzét és fegyve­reit, de háborúba nem merik vinni a népeiket. Jól tudják an­nak előrelátható következmé­nyeit. Ha Amerika népe is akti­van nyilvánítaná ki a béke aka­ratát és azt a világ békeszerető népeivel összefogva hangsúlyoz­ná, akkor a fasiszta bitangok és a háború haszonélvezőinek min­den uszítása dacára is meg le­hetne óvni a békét az emberiség­nek. JELENTKEZNI KELL AZ IDEGENEKNEK WASHINGTON — McGrath igazságügyminiszter felhívást tett közzé, figyelmeztetve az idegeneket, hogy az 1950-es “Security Act” törvény értelmé­ben évenként egyszer jelentkez­niük kell a bevándorlási hatósá­goknál. A törvény január else­jén lép életbe s attól számítva 10 napon belül minden idegen­nek ki kell tölteni a regisztráló ivet, amit minden bevándorlási irodában kaphat. A törvény alól kivétel képeznek a csak ideig­lenes (turista) tartózkodási en­gedéllyel biró, vagy átutazó ide­genek. ÉPÍTŐ-GÁRDA 1950-1951 évre: Bikó Teréz, Cleveland....... 3.00 Benkő Imre, Toledo........... 3.00 Buzay János, Cleveland .... 2.00 Dolgos József, So. Bend .... 2.00 Decsi Lajos, Akron........... 2.00 Farkas Imre, Akron .......... 3.00 Fodor János, Cuy. Falls .... 8.00 Gáncs Lajos, Carolina ___12.00 Gáncs Lajosné, Carolina .12.00 Hering Pál, Buffalo __ 1.00 Kollár József, Cleveland .... 3.00 Köhler Sándor, Chicago _ 2.00 Kovách Ernő, Cleveland .. 1.00 Kozsán János, Saratoga S. 10.00 Kucher András, Pittsburgh 3.00 Lefkovits Lajos, Cleveland 4.00 Lelkó András, Pittsburgh 3.00 Mácsay János, Detroit ---- 2.00 Mogor József, Cleveland .. 2.00 Molnár Antal, Cleveland .. 2.00 Munczv József, Cleveland.. 2.00 Páll Lajos, Ambridge----- 2.00 Phillips István, So. Bend .: 5.00 South Bendi Proli ............ 3.00 Szilágyi János, Cleveland .. 2.00 Székely Sándor, Cleveland 4.75 Török István, Miami ----- 5.00 Vass Károly, N. Brunswick 2.00 Visi István, Lincoln Park .. 2.00 Vízi József, Akron ........... 5.00 Zára János, Chicago......... 2.00 csony színvonalra nem sülyedt, mint most”, — mondotta Murray. Ezt a nagyon alacsony fokot a “McCarthyizmus jellemzi”. McCarthyizmus nevet kapott az az őrületes hisztéria, amivel a politikai ellenfél felé mutogatva kiabálja, hogy ti is kommu­nisták vagytok. Az amerikai tőkések szolgálatában álló sajtó és egyéb közvéleményt irányitó intézmények évekig dolgoztak a “kommunista mumus” felépítésén. Ezzel készítették elő a talajt a McCarthy demagógok részére, mert tény az, hogy a felületességet kedvelő amerikaiak most úgy gondolnak a kommimizmusra, mint a bigott vallásos ember a Sátánra. A szakszervezetek bűnösek abban, hogy teljes erejükkel se­gítettek a kommunista mumus kiépítésében. Az utóbbi években az osztálytudatra nevelés helyett teljesen a kommunisták üldözé­sére pazarolták az energiájukat. De mit értek vele? Azt, hogy a náluknál ügyesebb és merészebb demagóg politikusok most elle­nük használták fel a közös akciójuk szörnyszülöttét, a kommunis­ta mumust. Ezt a tényt nem lehet KI-, legfeljebb csak EL-magyarázni. Az AFL meg a CIO vezetői most magukon tapasztalták, hogy aki szelet vet, az vihart arat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom