Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-12-09 / 1659. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. december 9. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ...........................$2.00 Félévre ............................... 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ........ $2.00 Six Months ...............1..... 1.00 Single Copy ...................... 5c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. . Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE • 42 Kölcsönkért hazafiak Az amerikai háborús erőfeszítést egyesitő és irányitó “National Security Resources Board” elnöke, Stuart Symington, kijelentette, hogy Truman elnök hamarosan ki fogja nevezni azon kiváló szakembereket az uj védelmi bizottságok irányítására, akiket a privát iparoktól “vesznek kölcsön” erre a célra. A koreai háború hatása alatt hozott “Defense Act” törvény felhatalmazza az elnököt, hogy a felállítandó uj védelmi bizottságok irányítására az ország legkiválóbb szakembereit nevezze ki. Igen ám, de ezen “kiváló” szaktekintélyek mind a nagyiparok szolgálatában állnak, ahonnan évi százezer vagy még annál is több dollárt kitevő fizetést húznak. Az állam nem adhat ilyen horribilis fizetéseket, azért a honatyák úgy határoztak, hogy a kormány “kérje kölcsön” ezeket a nagy szaktekintélyeket, akik tehát megmaradnak a privát iparok szolgálatában és fizetési listáján, de ugyanakkor tanácsaikat ingyen adják az államnak, legfeljebb csak napi 50 dollárt adnak nekik költségeik fedezésére. Nyilvánvaló, hogy ezen szakemberek “kölcsönkérése” lényegében azonos a világháború idején magas pozíciókba helyezett úgynevezett “egy-dolláros” hazafiak alkalmazásával. Akkor ezen kiváló szaktenldntélyek és minta-hazafiak évi egy dollár fizetésért vállalták a nehéz munkát, amely leginkább abból állt, hogy a nagy hadirendeléseket a saját iparvállalataik részére szerezték meg és általában azt nézték, hogy a háborúból minél nagyobb hasznot húzzanak. Éveken át folytad az egy-dolláros hazafiak üzelmeinek leleplezései s ugylátszott, hogy az ország megrablásánek ez a módja egyszer és mindenkorra végétért. Symington nyilatkozata azonban azt mutatja, hogy a törvényes keretekben mozgó kolosszális korrupció ezen módját újra fel fogják éleszteni. Az ”egy-dolláros” hazafiak azonban már annyira diszkredi- tálták magúikat, hogy most már uj név alatt kell szerepeltetem őket, ami helyénvaló is, hiszen az évi egy dollár helyett napi öt- venet fognak kapni. De máskülönben nem lesz kiilömbség közöttük! Háborús fellegek Ezen sorok írásának idején az őszinte, becsületes emberek milliói világszerte aggódó szívvel remélik, hogy a “koreai incidensben” beállt fordulat nem vezet az újabb világháborúhoz, amelynek pusztításait úgy emberben, mint anyagiakban még elképzelni sem tudjuk, mert a gyilkolás és pusztítás fegyvereit az utóbbi években hihetetlen módon kifejlesztették. Már az atombomba használata nélkül is el tudnak pusztítani nem csak városokat, hanem egész országrészeket is, amit máris bemutattak Koreában. De az is bizonyos, hogy ha a háború elmérgesedik, akkor az atombombát is fogják használni mindkét oldalról. Ezért nem alap nélküli az a feltevés, hogy egy ilyen háborúba belepusztulhat az emberi civilizáció is. És ebben a pillanatban mégis olyan közel jutottunk az ilyen háborúhoz, hogy maga Dean Acheson külügyminiszter szavaival élve: “Olyon veszedelmes helyzet előtt állunk, hogy többé senki sem garantálhatja, hogy nem lesz újabb világháború”. A háború borzalmaitól remegő világ népe joggal kérdezheti: Miért jutottunk ilyen helyzetbe az oly sok áldozatba kerülő második világháborút követő üy rövid idő alatt? Tény az, hogy napjainkban két külömböző, egymással sok tekintetben versengő és ellenkező termelőrendszerben sorakozott fel a világ népe. De az is tény, hogy ez az ellentét nem vezetne ok vétlenül világháborúhoz, ha a háborúk nagy hasznot, hírnevet, esetleg politikai hatalmat nem hoznának egyes embereknek, vagy egyes embercsoportoknak. Ezek a háború vámszedői s ezeknek az izgatásai, uszításai mérgesítik el az ellentéteket úgy, hogy a versengésből verekedés lesz. A mi lapunk minden egyes számában rámutatott erre a háborús uszításra. Újból meg újból felhívtuk olvasóink figyelmét azon alattomos módszerekre, amelyekkel a háborús uszítok dolgoznak. Rámutattunk, hogy itt ezren meg ezren élnek a gyűlölet- hintésből, a háborús uszításból. A háborús uszítás itt már igen jól fizetett mesterséggé lett; a sajtó, a rádió, a szószék, az iskolák, a színház és a televízió nagy teret adnak működésűknek. Miután mindezen intézmények a háborús profitot élvezők tulajdonát képezik s igy napról-napra hevítették a “hideg-háborút”. Mutatóul itt közlünk pár sort az egyik ilyen háborus-uszitó szundikált rovatból, amely több száz lapban jelent meg a koreai háború kitörése után. Ideje, hogy már komolyan gondolkozzunk a háborúról, hiszen amerikai fiukat ölnek Korea földjén, Kérdezhetnénk ezen amerikai megölt katonákat: Puhább volt a golyó azért, mert azt nem igazi, totális háborúban kaptad? Könnyebb volt a halál azért, mert nem az oroszok, hanem a koreaiak lőttek agyon? Nem fájt a sebed annyira, tudván, hogy az Egyesült Nemzetekért kaptad a sebet? Az utolsó lélegzetvételed előtt nem nevettél fel gúnyosan azért, hogy az Egyesült Nemzetekért halsz meg, noha amerikai fegyvert használsz, amerikai ruha van rajtad, amerikai kenyeret eszel s Amerikáért dobogott a szived? Ideje, hogy felébredjünk, hiszen egyszer úgyis csak le kell számolnunk s akkor jobb most, mint később. Ha vesztünk, akkor legalább kipróbáltuk, hogy mi, avagy az oroszok-e a külömbek; hogy az Isten melyikünk oldalán áll. Ha megvernek bennünket, fogadjuk férfias módon, de ha mi győzünk, amit mindannyian hiszünk, akkor végezzünk velük egyszer s mindenkorra. A McNaught Syndicate ezen cikke tipikus képviselője a háborús uszításnak, amely egyrészről lerombolta az Egyesült Nemzetek tekintélyét, másrészről segített felépíteni a “kommunista mumust”, amellyel a népet ijesztgették és az egyre fokozódó fegyverkezésbe hajszolták. Olyan általánossá tették ezt a félelmet, hogy azt minden politikus kamatoztatni igyekezett. A legutóbbi választásoknál az volt a főkérdés, hogy melyik jelölt ellenzi jobban a kommunizmust' Ez volt a tisztségre való alkalmatosság fokmérője. Még most is, a háború veszély 12-ik órájában az amerikai politikusoknak nem az a fontos, miként lehetne a borzalmas háborút elkerülni, hanem az, hogy a beállt nagy politikai feszültséget miként használhatnák ki pártszempontból. A republikánus szenátorok egyik csoportja azért támadja Achesont és az adminisztrációt, mert állítólag nem mutattak elég “kemény öklöt” az oroszok felé; egy csomó kongressmen pedig már az atombomba használatát sürgeti. Közben természetesen a haderő megnagyobbitását, a felfegyverkezés meggyorsítását sürgetik. Ez újabb meg újabb billiókba kerül. És ime, dacára a nagy veszélynek, a háború kiszélesbitését követelő szenátorok elvetették a Truman adminisztráció azon javaslatát, hogy a hadiszállítók túlzó profitjait újból megadóztassák, mint tették a háború alatt. íme, ez a nyüvánvaló bizonyítéka, hogy a háborús profitnak, — sőt a túlzott profitnak — milyen nagy szerepe van a háborús hangulat kiélesitésében. És végre számításba kell vennünk, hogy az Egyesült Államok előnyös gazdasági helyzete következtében az Egyesült Nemzetekhez csatlakozott országok nagy többségét lekötve tartja. Az Egyesült Nemzetek 59 szavazatából az Egyesült Államok mintegy ötvenet kontrolál úgy, hogy azok minden kérdésben szolga- lelküleg követik Amerikát. Ennek következtében Amerikai akarata érvényesül minden kérdésben. Mármost az 500 millió embert képviselő kínaiak joggal mondhatják, hogy azon Egyesült Nemzetek, amelyben nekik nem adnak képviseletet, nem követelheti azt, hogy az intézkedéseinek Kína is alávesse magát. Ha az amerikaiak gondolnának arra, hogy volt egyszer egy nép, amelyik 1776-ban elszakadt egy másik országtól azért, mert a törvényhozó testületében nem adott neki képviseletet, akkor ugyanezt az elvet keresztülvinnék az Egyesült Nemzetek Tanácsában is és a világ politikai égboltját megtisztíthatnák a háborús fellegektől. Ki mint vet, úgy arat Az amerikai nagy szakszervezetek nem tudják egykönnyen elfeledni azt a nagy vereséget, amit a november 7-iki választásokon szenvedtek. Egymásután nyilatkoznak tehát, hogy valahogyan kimagyarázzák a vereség okait. Bizony nem valami könnyű dolog “kihiagyarázni”, hogy az immár három éve folyó igen intenzív politikai tanítás eredménye ilyen balsikerben mutatkozott. Három éve már, hogy úgy az AFL mint a CIO, valamint a vasutasok, a bányászok és a független vasmunkások (IÁM) szervezetei is “politikai térre léptek”; tagjaiknak utasításokat adtak, hogy a jelöltek közül melyikre szavazzanak. A tagság azonban ugylátszik, nem követte ezen tanácsokat, mert ha követte volna, akkor 15 millió szervezett munkás egyöntetű szavazata más eredményt mutatna. A szakszervezeti vezérek tehát mindenféle “magyarázatokkal” állnak elő. Walter Reuther szerint az volt a baj, hogy a választásoknál csak a munkásokat közvetlenül érintő dolgokat ismertették és ezekkel nem lehetett a választók tömegeihez hozzáférni. Az AFL hivatalos lapjának vezércikkei szerint ebben a választásban a republikánusok hihetetlen nagy demagógiával dolgoztak s minden munkáspárti jelöltre rásütötték a kommunista, bélyeget, amivel elijesztették a választókat. Ugyancsak hasonló nézetnek adott kifejezést CIO president, Phüip Murray is a szervezet philadelphiai konvencióján tartott megnyitó beszédében. “Soha az amerikai politika még ilyen ala-
