Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-10-21 / 1652. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1950. október 21. ellen, mint független munkáslap, amely minden párttól, szervezettől függetlenül harcol a munkásosztály felszabaditásá ért, igaz hírekkel látja el az olvasóit a világeseményekről, vagy pedig hallgatva, sarokba vonulva nézzük a nagy gigászi küzdelmét az imperialista nagytőke és a felszabadulni törekvő munkásosztály között. Megfosszuk-e a Bérmunkás olvasóit attól a laptól, amely 38 éven keresztül ma már életszükségletükké vált. E sorok írója egy hosszú életen keresztül harcolt a munkás- osztály igazáért. Sok viharon, üldöztetésen ment keresztül, de soha a harcot fel nem adta, ugyanez áll fenn a Bérmunkás minden irógárdistájánál, minden egyes aktiv munkásánál. Miként nekem, úgy hiszem, hogy kivétel nélkül mindegyiknek az a meggyőződése, hogy ma, amikor döntő harc folyik, hogy a munkásosztály felszabaduljon-e, vagy szerte a világon újra láncokba verve a nagytőke rabszolgája legyen-e, amikor az imperialista monopol tőke háború és atombombán keresztül is leakarja törni az osztályharcos munkásmozgalmat és igába akarja tartani a gyarmati népeket, félreállni, elhallgatni egyenlő volna a múltúnk megtagadásával, a munkásosztály harcának az elárulásával. Az első világháború idején a Bérmunkást hat Ízben akarta megfojtani az államhatalom, hat különböző név alatt újra megjelent, mert a körülötte csoportosulok osztálytudatos proletárok voltak. Ma sokkal több van a téten, csak a szülőföldet említve. Ha sikerülne elbuktatni azt a szocialista társadalmat építő harcot, amely ott folyik magyar földön, ahol minden háborús rombolás dacára is ellentétben a kapitalista országokkal, ahol az életnívó folyton sülyed, ott rrieg folyton emelkedik. Mig Anglia munkásságának az életstandardja polgári megállapítás szerint 30-40 százalékkal sülyedt a háború előtti vonal alá, odaza viszont 40 százalékkal magasabb az életnívó mint a háború előtt. Ott ma munkás és paraszt áll a gyár, a bánya, közigazgatás élén, a parasztok tízezrei csatlakoznak önként a termelőszövetkezetekhez, ahol az egyetemeket technikai és mezőgazda- sági főiskolákat munkás és paraszt gyermekek töltik meg. A termelésből előálló profitot többé nem a tőkés vágja zsebre, hanem a magyar nép kemény munkájának eredménye, a nép fokozódó jóléte, a ki nem adott értéktöbbletből uj gyárak, iskolák, kórházak üdülőtelepek és ezer és ezer modern lakások épülnek az ország minden részében. A Dózsa György parasztlázadása utáni parasztgyilkolás, az 1919 utáni fehér terror, a nyilas uralom tömegyilkossága, csak majális lenne ahoz képest, ha Magyarországon vagy bármelyik országban ahol a kapitalizmust megdöntötték, a régi rendszer zsebrákjai kerülnének újra uralomra. Itt Amerikában, Argentínában, Spanyolországban, az amerikai és angol megszállási zónákban a banditák tízezrei, a volt katonatisztek, csendőrök, rendőrök, kik a nyilasokkal menekültek külföldre, meg vannak szervezve, ki vannak képezve a tömeggyilkolásra. Százezer parasztot és még több munkást akarnak legyilkolni. Újra megismétlődne fokozott mértékben a Horthy-Szálasi uralom minden borzalmassága. A munkást, a parasztot újra rabságba sülyesztenék, uralmuk biztosítására a Verbőczy törvényeit elevenítenék fel. Nehéz idők előtt áll ma az osztályharcos munkásmozgalom, lehet, hogy időlegesen eltudják fojtani a szabadság, a béke hangját, de az üldözésből van föltámadás, de az önkéntes fél- reállásból soha. Három ut áll a Bérmunkás előtt az elkövetkező időkben: 1. Folytatni a 38 éves múltjából számazó igaz osztálytudatos IWW-ista harcát mindaddig, amig ez lehetséges, vagy szükséges. III. OSZTÁLYOK ÉS OSZTÁLYELLENTÉTEK KORUNKBAN 1789-ben kitört a nagy francia forradalom, 1848-ban pedig a német, a magyar és az osztrák forradalom tört ki. A forradalom elsöpörte a régi, a középkori viszonyokat. Elsöpörte a jobbágyságot, a céheket és a nemesi kiváltságot. A munkás szabaddá lett. Senki sem tehette szolgájává, senki sem kény- szerithette munkára. Azt hitték, hogy most már felszabadították az emberiséget a kizsákmányolás és az elnyomás alól. Csak abban a csekélységben tévedtek, hogy ahhoz, hogy nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is szabadok legyenek az emberek, a legkevésbé sem elég az, hogy szabadon rendelkezhetnek a munkaerejük fölött. Mihez foghatott' a szabadságával a munkásember, ha ő szabadon rendelkezhetett ugyan munkaerejével, de mások ellenben, a tőkések, rendelkezhettek a termelőeszközök, a gépek, a szerszámok, a föld és a tőke fölött; ha egyszóval mindaz, ami a munkához szükséges, az ő birtokukban volt? Miután azonban csak egyedül a szabadságból megélni nem lehetett a “szabad” munkások kénytelenek voltak munkára jelentkezni a tőkések osztálya előtt, hogy megengedjék, hogy az ő termelési eszközeikkel dolgozhassanak. A tőkések azonban nem oly ostobák, hogy ezt hasznukra ne fordítsák. Ha a munkások — igy gondolták — nem tudnak a mi termelési eszközeink nélkül dolgozni és igy nem tudnak megélni, akkor kénytelenek lesznek abba belenyugodni, hogy munkájuk gyümölcseit velünk megosszák, ellenkező esetben, egészen egyszerűen, nem engedjük meg, hogy a mi termelési eszközeinkkel dolgozzanak. És igy is történt. A tőkések mégengedték, 2. Követni a CIO, AFL, szoc. dem példát, aláfeküdni a tőkés imperializmusnak, támadni, de- nunciálni a forradalmi szocializmust építő népeket. 3. Meghunyászkodva félreállni, elhallgatni, megszüntetni az amerikai magyar munkásság harcos lapját, a Bérmunkást. Szent meggyőződésem, hogy a Bérmunkás mögé csoportosult olvasók tömege az elsőt válasz- sza, ehez nem kell szavazás, mert az olvasótábor lelkes támogatása ezt igazolja. Hogy ez megvalósulhasson, az írógárda az évtizedes múltjához méltóan ott marad a gáton és folytatja a bátor munkáját, akkor csak egy negyedik eset, az erőszak fojthassa belénk a szót. Remélem és hiszem, hogy az írógárda, amely tiz év óta Írja a legjobb Bérmunkást, teljesíteni fogja osztálytudatos kötelességét mindaddig, amig ez lehetséges. hogy a munkások az ő termelési eszközeikkel dolgozzanak. A munkások munkájukért bizonyos munkabért kapnak, ez a munkabér azonban nem felel meg annak az értéknek, amelyet munkájuk révén alkotnak, munkaértékük legnagyobb részét a tőkésosztály zsebeli be. A föld- birtokosok földjáradék formájában, a gyárosok profit formájában, az uzsorások kamat formájában tartják meg a munka értékének azt a részét, amelyet nem fizetnek meg a munkásoknak. Mert a járadék, a kamat és profit nem más, mint a különböző elnevezése annak a munkaértéknek, amelyet nem fizetnek meg a tőkések a munkásnak azért, mert megengedik nekik, hogy az ő termelési eszközeikkel dolgozhassanak, hogy milyen nagy, mekkora összeg lehet az a meg nem fizetett munkaérték, melyet a munkásoktól elvonnak, abból is következtethetjük, hogy futja belőle a földbirtokosok, a gyárosok, az uzsorások valamennyi hozzátartozói gazdag és gondtalan életet folytathassanak, mig a munkások, akik mindezt az értéket munkájukból előteremtik, kénytelenek oly kevéssel beérni, amely alig elég arra, hogy puszta létfentartásu- kat biztosítsák. Hogy ez valóban igy van, mi sem bizonyítja jobban, minthogy munkások soha nincsenek abban a helyzetben, hogy azért a munkabérért, melyet munkájukért kapnak, megvehessék azt a munkaértéket, melyet munkájukkal előteremtettek. Ha valamennyi földmunkás, kőfejtő, kőfaragó, ács és kőműves és más épitőmun- kás, akiket egy ház felépítésénél foglalkoztatnak, összerakná azt a munkabért, amelyet nekik kifizettek, még akkor sem lehetnének abban a helyzetben, hogy azt a házat, amelyet ők építettek, megvédhessék. Miért van ez? Azért, mert valamennyi munkás több munkaértéket állított elő a felépített ház építésénél, mint amennyit munkabér formájában nekik kifizettek. Mert ez a ki nem fizetett érték- többlet képezi éppen a vállalkozók profitját. Másként hogyan is volna lehetséges, hogy az emberek egy része olyan fényűző és gondtalan, henye életet folytasson anélkül, hogy dolgozna, amikor elismert tény, hogy minden gazdagság csak az emberi munkatermékek gyümölcse. Azért lehetséges ez, mert az embereknek az a része, amelyik nem dolgozik, más emberek munkájának a költségén él, olyan emberek költségén, akik dolgoznak, a munkások költségén. Az emberek egy részének, annak, amely nem dolgozik és nem termel értéket, sok van, azért, mert azoknak, akik dolgoznak és értéket termelnek, kevés van. Mert munkájuk értékének legnagyobb részéről a tőkések javára le kell mondaniok. Amiként az ókorban a rabszolgák és a középkorban a jobbágyok, úgy most szabad munkások azok, akiknek munkájából az uralkodó osztályok, a termelőeszközök tulajdonosai meggazdagodnak. Csak a kizsákmányolás formája változott meg, maga a kizsákmányolás folytatódik. Az ókorban minden ember előtt világos volt, hogy a rabszolgatartók a rabszolgák munkájából éltek; a középkorban ép oly világos volt, hogy a földesurak a jobbágyok és szolgáik munkájából, — melyet a földesuraknak szállítottak minden formában, — éltek; most azonban a kizsákmányolás formája oly burkolt, hogy minden tőkés még azt is megköveteli magának, hogy a munkások jótevőjének tekintsék! Hiszen ő, a tőkés, ád a munkásoknak munkát és megélhetést! . . . Szembeötlő itt csak az a tény, hogy a tőkés, a munkaadó, munkát ád a munkásnak, aki a munkaadótól munkát kér; (ezért szeretik magukat a tőkések munkaadónak nevezni és nem munkáltatóknak!) holott nem a munkáltató tőkéstől él a munkás, hanem megfordítva, a munkások munkájának értékéből él a tőkés. Ezt azonban nem óhajtja senki észrevenni. A munkaadó látszólagos jótéteményeivel meg nagyra vannak! Nem látják meg, hogy a munkáltatók hogyan tartják meg és vágják zsebre a munkások munkaértékének egy részét; ezt senki sem látja, ezt csak a munkás és az ő családja érzi meg, aki minden fáradság és munka ellenére alig képes megélni, mig a tőkés, anélkül, hogy a kisujját is megmozgatná, tele tömheti a zsebeit . . . (Folytatjuk) FARM-MUNKÁSOK BÉREI WASHINGTON — A Department of Agriculture jelentése szerint az amerikai farm-munkások (akik nem önmaguknak, hanem bérért dolgoznak s általában a “hired hand” név alatt ismeretesek) ez év első hat hónapjában átlagosan 59 centet kerestek óránként. Noha ez két centtel magasabb, mint a múlt évbeni kerestük, még mindig messze alatta van a 75 centes minimális órabérnek, amit az ipari munkások részére a kongresszus kiszabott. az Osztályharc Irta: G-I — T-A
