Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-10-21 / 1652. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. október 21. OSZTÁLYELLENTÉT A második világháborúban egyedül Angolországban London és környékén 1940 szeptember havától 1945 május haváig a légi támadások 60 ezer 585 férfi, nő és gyermek életét vették. 85 ezer súlyosan sebesültet hagytak hátra a polgárság köréből. A Szövetséges hadsereg Németország elleni légi támadásainak 350 ezer halott, 430 ezer súlyosan sebesült áldozata volt. 1941 május havában egyedül London városában több mint 3.000 volt a halottak száma. Borzalmas volt az a pusztítás, amelyet a légi támadások okoztak Európa minden államának főbb városaiban, úgy ember, mint vagyonban. De még ennél is borzalmasabb hirt hozott a táviró 1945 augusztus 6-án. Tudtunkra adták, hogy az amerikai repülők egy atombombát dobtak Hiroshima nevű Japán városra. Ez az egyetlen bomba, 78.150 férfi, nő és gyermek életét oltotta ki, 13.893 egyént soha nem találtak meg, 37.425 volt a súlyos sebesültek száma és 176.897 egyén maradt betegen és teljesen hajléktalanul. Ez az egy bomba, teljesen megsemmisített egy 300 ezernyi lakosú, szépen virágzó várost. Hiroshima megmaradt lakossága hetekig nem volt tudatában annak, hogy mi történt. Az amerikai hadvezetőség teljes tudatában volt annak, hogy a japán kormány béketárgyalásokat foytat az amerikai hadvezetőséggel, amikor egy másik atombomba Hiroshimához hasonló virágzó várost, Nagasaki városát robbantotta a poklok fenekére. Mindkét bombázás alkalmával (az akkori híradások szerint) az Egyesült Államok hadseregének fő hadvezére, aki elrendelte eme két város atom-1 bombázását Washington egyik templomában fohászkodott az istenhez, hogy bocsása meg bűnét. Hatvanöt esztendővel eme borzalmas pusztítás bekövetkezte előtt, 1880-ban Amerika egyik alezredese, aki tudatában volt a háború borzalmaival, Columbus, Ohioban tartott beszédében a következőket mondta: “Sokan vannak ma itt a fiuk között, akik úgy tekintenek a háborúra mint egy dicsőségre. Fiuk az egy förtelmes pokol.” És ma, hetven esztendővel később, amely idő alatt két borzalmas világháborút éltünk át, amely az emberiség minden átkát magával hozta, millió és millió ember, nő és ártatlan gyermek számára és ma öt esztendővel a második világmészárlás után a világ nagy hatalmai egy harmadik, egy az eddiginél is barbárabb, ember és vagyon pusztításra készülődnek. A cél ugyanaz, hogy a világot átformálják, megmentsék a BÉKE ÉS DEMOKRÁCIA számára. 1939-től 1945-ig tartandó világháború alatt azt Ígérték számunkra, hogy “Egyszer és mindenkorra megszüntetjük a háborút, ha elpusztítjuk a német és a japán militarizmust.” Stalin, Churchill és Roosevelt egybehangzóan tették ezt az igéreI tét. Ma ezek a kormányok, amelyek eme ígéreteket tették ne- ; künk, egyik a másikat készülődnek megsemmisíteni. A viszonyok nap-nap mellett feszültebbé válnak. Az államférfiak mézes szavakkal szónokolnak a néphez és ígérik, hogy a szabadság, az igazság és a jog nevében beszélnek. Az államatyák, a politikusok minden ígérete mellett is, a nép tudatában van annak, hogy egy pokol van kialakulóban számára. Ma tudatában vannak annak, amiről 1939-ben még nem tudtak, hogy egy újabb világháború, a “civilizáció” az emberiség végpusztulását vonhatja magaután. Ennélfogva ma, amikor még nem késő, az egész világ népének, beleértve Oroszország és Amerika népességét is, arra kell törekednie, hogy BÉKÉT teremtsenek. Azt a békét, amelyet a kereszténység kétezer esztendővel ezelőtt a krisztusi szeretet tanításában hirdet “Békesség az embereknek a földön”. Roosevelt, aki a második világháború előtt és alatt számtalanszor beszédébe foglalta, hogy “gyűlölöm a háborút”. Igen gyűlölte, mert tudatában volt annak a szörnyű nyomornak, szenvedésnek, pusztulásnak, melyet ma a legborzalmasabb eszközökkel idéznek fel az emberiség számára. ROMA, Olaszországbél tudtunkra adja a táviró, hogy az olasz ipari munkások, lefoglalták Olaszország leghatalmasabb acéltelepét, a szociálisták és kommunisták vezetése mellett. Az olasz rizsaföldeket az éhezők és nincstelen parasztság, véres összeütközések árán foglalja le. Az Ansaldo acéltelepet, melyet a munkások lefoglaltak Genpa városában van és 23 ezer munkást alkalmaz. Ezen hatalmas acéltelep igazgatását a munkások vették át. Ugyan akkor Németországban és Ausztriában is nagy lázadások voltak. A lázadó “vörösök” lefoglalták a vasúti hálózatokat és a közigazgatási épületeket. A kormány, az amerikai, angol és francia hatóságokhoz folyamodott, hogy teremtsenek rendet Ausztria területén. Több mint 300 gyár munkásai letették a szerszámot, az üzletek, színházak zárva vannak. Mondanunk sem kell, hogy eme “zavargások előidézői“ a mi kapitalista sajtóink szerint, azok az átkozott “oroszok”. Még vélet- lenségből sem Írják meg, hogy a lázadást a végtelen elnyomatás, kizsákmányolás, nyomor idézte fel. Ilyesmi nincsen az ő szótárukban, őnekik a “szabad ipar és keresekedelem, boldogságot, jólétet biztosit. ANGOLORSZÁG — Londonban a gázmüvek munkásai 21 napi sztrájk után újból felvették a munkát. A sztrájknak oka az volt, hogy a magas megélhetési viszonyok miatt három és fél cent javitást kértek és a társaságok egy és háromnegyed centet ajánlottak fel. A “szocialista” munkás kormány a sztrájkoló munkások AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL !” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az ui társadalom szer 'te/p érit ifik régi t4r»Á<i«lon> keretein keiflD. helyeit katonákkal töltötte meg. A sztrájkoló munkások 10 vezetőjét elfogták és 30 napi börtönre ítélték, mert nem engedélyezett sztrájkot irányítottak. Az angol “szocialista” munkás kormány szuronyokkal töri le az angol bérrabszolgák követeléseit. A munkásoknak helyzetük javítása érdekében sztrájkolni tilos. Az IWW évtizedes tanítása, hogy az államkapitalizmus (amelyre Anglia az elmúlt világháború után lépett) sokkal veszedelmesebb a munkásosztályra nézve, mint a magánkapitalizmus. A világ munkásságának egy teendője van és pedig felvenni a harcot egy hatalmas általános sztrájk keretében, úgy a magán mint az államkapitalizmus ellen, az HVW elvei, tanításai alapján, amely kimondja, hogy “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelőeszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” Hol van a világ bármely forradalmi munkásosztályának egy szebb, egy világosabb alapelve, mint az IWW-nak. A legrövidebb és leghathatósabb ut, a világ bérrabszolgáinak felszabadulásához. Az IWW alapelvei “építi a jövő társadalmát a régi társadalom keretein belül”. Most, hogy közeledik a szenátorok és képviselők választása, a politikusok és a szakszervezetek basái minden eszközt felhasználnak, hogy saját önző érdekeiket érvényre juttassák. Egyik tengerparttól a másikig, száz és száz millió dollárt költenek az érdekelt felek. A szakszervezetek vezérei már néhány éve nyargalnak a Taft-Hartley rabszolga törvény visszavonásán. Beállítják, hogy milyen veszedelmet rejt magában a szervezetek és azok tagsága ellen. Ennek tudatában ők a politikai téren kivánják megdönteni ama rabszolga törvényt, milliókat pazarolnak el a munkásosztály keservesen megkeresett pénzéből, ámítják, hitegetik, hogy jó és munkásérzelmü egyéneket kell a kongresszusba beválasztani, (mintha ilyenek volnának) hogy azok visszavonják a Taft- Hartley rabszolga törvényt. Az elmúlt napokban ez a munkásérzelmü kongresszus még a Taft-Hartley rabszolga törvénynél is szégyenletesebb határozatot hozott, amelynek alapján nem csak sztrájk ellenes tiltópa- ranesot lehet biróilag kiadni, hanem a gondolat szabadság nyilvánítását .köti gúzsba, a jelenlegi szakszervezetek valamennyiét a megsemmisülésbe kergeti. Hitlert is megszégyenítő állami szervezetekké alakíthatják az amúgy is megalkuvó és a kapitalizmus védbástyájá- vá alakult és sülyedt szak- és úgynevezett ipari szervezeteket. Politikai utón kivánják a mi szakszervezeti basáink elérni, eme törvények megszüntetését. Politikai utón, mert ez nekik gondtalanabb életet biztosit, éveken át. A mi szakszervezeti basáink irtóznak attól, hogy a hatáskörükbe tartozó 15 vagy 16 millió bérrabszolga a direkt akció fegyverét vegye elő és az által kényszerítse a kongresszust oly törvények hozatalára, amely Amerika bérrabszolgáinak javára szolgálna, ilyen törvények használatát, ilyen törvények hozatalát csak iparilag, forradalmi szervezetekbe tömörített munkásság képes alkotni. Ennélfogva a fenálló szakszervezetek saját maguk ássák meg sírjukat a Taft-Hartley és a kommunista ellenes törvények elleni hatástalan állásfoglalásaikkal. Köhler
