Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-25 / 1623. szám
4 oldal BÉR MUNKÁS 1950. március 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Subscription Rates: Egry évre .....................$2.00 One Year ...........................$2.00 Félévre - ...*........................ 1 00 Six Months ..................... 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy .................. 5c ‘homages rendelésnél 3c Bundle Orders ........... 3c Előfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 ‘Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett :ikkek a. szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még •em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyber, azonosak a Bérmunkás livatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Felemelték a szén árát Multheti lapunkban “A bányász-sztrájk tanulságai” cimii vezércikkünkben azt irtuk, hogy a bányabárók csak azért ellenezték olyan vehemensen a bányászok követeléseinek teljesítését, hogy a szén árának felemelését keresztülvigyék minden nagyobb ellenzés nélkül. Azt irtuk a múlt héten, hogy várjunk csak pár hetet”, s hallani fogjuk, hogy a bányászok által kiharcolt kedvezményeket nem a bányatulajdonosok, hanem a szénfogyasztók fogják megfizetni. Ebben a “jövendölésünkben” csak annyiban tévedtünk, hogy nem is kellett pár hétig várni. Egy hét elegendő volt arra, hogy a bányatulajdonosok megállapodjanak, mennyivel emeljék a szén árakat. És azon újságok, amelyek ökölnyi betűkből szedett fejci- mes cikkekben követelték a bányászok és vezetőik megbüntetését, most pár eldugott sorban adják tudtunkra ezt az igen fontos hirt: PITTSBURGH — George H. Love, a Consolidation Coal Company elnöke bejelentette, hogy a szén árát felemelték tonnánként 25 centtel. Az áremelést, — mondotta Love, — szükségessé tette a bányászok bérének felemelése és az, hogy a jóléti alapra is többet kell fizetni 10 centtel tonnánként. Az áremelést követik más társulatok is. Szakértők állítása szerint a bányászok 10 centes órabérjavi- tásából még öt centnél is kevesebb esik egy-egy tonna szénre. így a bányászok győzelme a jóléti alapra adott 10 centtel együtt sem éri el a tonnánkénti 15 centet. A bányatulajdonosok ezen 15 cent visszaszerzésére 25 centtel emelték a szén árát, vagyis még tonnánkénti 10 centet nyertek a bányász sztrájkon. Megismételjük tehát azon állításunkat, hogy a munkásság állandó értékű győzelmet csak úgy arathat, ha nem csak a béreket, hanem az árakat is szabályozza. Ez természetesen az iparok feletti kontrolt jelenti. Ezért hangoztatjuk mi, hogy a munkás- mozgalomnak végeredményben az iparok átvételére kell törekedni. Amerikai-Magyar jegyzékváltás Az amerikai sajtó nagy felháborodással közölte a magyar kormány azon legutóbbi jegyzékét, amelyben kéri az amerikai kormányt, hogy budapesti követségének személyzetét lényegesen szállítsa le s azonkívül kijelöli, hogy Amerika hívja vissza James B. Kraft ezredes, John T. Hoyne alezredes és Donald E. Griffin őrnagy katonai attasékat. A magyar kormány hasonló tartalmú jegyzéket intézett Angliához is, követelte az angol követség személyzetének kisebbítését és Capron alezredes katonai attasé és Southby kereskedelmi attasé hazahívását. Hónapok óta folyik már a politikai feszültséget egy elmélyi- tőbb jegyzékváltás Amerika (meg a szövetséges Anglia) és a népi köztársaságok között. Magyarországon kívül Románia, Bulgária, Albánia és Csehszlovákia is többé-kevésbé hasonló jegyzéket kaptak és intéztek a “nyugati demokráciát” képviselő és irányitó amerikai kormányhoz. Ez a jegyzékváltás valójában egyik része a már évek óta folyó “ideg” vagy mások szerint “hideg” háboru- nak. ♦ _ Semmi kétség, hogy ebben a “hideg háborúban” mindkét fél alkalmaz kémeket éppen úgy, mint csinálják az igazi, vagyis a lövöldöző háborúban. De a kémszolgálatnak nemcsak kémei, hanem ellenkémei is vannak, akik révén egy-egy kémet lelepleznek. Ily esetekben nem csak az amerikai sajtó ir megbotránkozással és tagadja le a kémkedést, hanem a kormány hivatalos közegei erőszakoskodnak a legnagyobb mértékben és úgy tesznek, mintha Amerikának, miután olyan nagy hatalma van, joga volna a kémkedésre is. A legutóbbi magyar jegyzék erre a nagymérvű kémszolgálatra mutat rá és hoz nyilvánosságra olyan adatokat, amelyek elhallgatásával vezetik félre az amerikai közönséget. Megtudjuk ebből a jegyzékből például azt, hogy az amerikai kormány minden megindokolás nélkül megsokszorozta a népi köztársaságokban elhelyezett követségi diplomaták és alkalmazottak számát. így például a budapesti amerikai követségen most 22 DIPLOMATA rangú tisztviselő “dolgozik”, (ezek között 7 katonatiszt). A háború előtt a budapesti követségnek csak 6 diplomata rangú tisztviselője volt. De a diplomatákon kívül még 48 amerikai állampolgár is “dolgozik” az amerikai követségen, ahol rajtuk kívül még 103 magyar állampolgárt is alkalmaznak. A magyar kormány állítása szerint ezen magyar állampolgárok “túlnyomó részben a régi fasiszta rendszer levitézlett elemeiből, a demokratikus rendszert gyűlölő régi magyar uralkodó réteg hiveiből kikerült egyének, akiknek tevékenysége a Vogeler elleni perben bizonyított tényállás alapján kétségkívül a Magyar Köztársaság ellen irányuló kémtevékenységben való segédkezés.” Joggal kérdezhetjük, hogy a máskülönben kicsiny népi köztársaságok miért lettek most egyszerre olyan fontos államokká, hogy az amerikai képviseletet ott annyira meg kellett duzzasztani? Mit “dolgozik” ez a sok-sok diplomata? És miért kell összeszedni a népi köztársaságok ellenségeit az ilyen követségeken? Maguk a tények adják meg a választ ezen kérdésekre. Az amerikai kormány óriási összegeket költ — nem kémkedésre, ezt a csúnya szót most már nem szabad használni, tehát mondjuk igy, — INTELLIGENCE szolgálatra. A követségeit tehát megtörni intelligence alkalmazottakkal, akiknek legtöbbje a népi demokráciák ádáz ellensége. Ezektől kapják aztán azon hazug adatokat, amelyek az idegháboru kiélesitésére vezetnek. Ha aztán itt-ott lelepleznek egy-egy “intelligence” tisztviselőt, az amerikai kormányközegek dühösen tiltakoznak a vakmerőség ellen. Az ilyen tartalmú cikkeknél “tanácsokat” szokás adni a bajok orvoslására. Noha nagyon jól tudjuk, hogy jelen esetben az egyenlő értékű a falrahányt borsóval, mégis ezt mondjuk: Ha az amerikai kormány az “intelligence service”-re költött összeg felét a népi demokráciákkal létrehozandó barátságra költené, akkor a hideg háborút győzelmesen befejezhetnénk. A HŐS TANÁROK (Vi.) Ma hősiesség kell ahoz, hogy az uralkodó osztály akaratának ellen merjenek szegülni. Ez sokkal nagyobb mértékben áll a tanítókra, tanárokra és más állami intézmények tagjaira. Egymásután dobálják ki azokat, akiken egy pici rózsaszínű foltot találnak, vagy akik valamikor, valamilyen formában megmerték kritizálni a rablóosztály — tőkés osztály — mértéktelen kapzsiságát. így le kell emelnünk a kalapunkat, meghajtanunk az elismerés zászlaját a califomiai tanári kar előtt, amelynek egyedül az egész országban volt elég erős hátgerince nemet mondani azon követeléssel szemben, hogy a tőkés rendszer iránti hüség- esküt letegyék. A lapok, amelyeknek a hűsége fölött senkinek nem lehet kétsége, szinte csodálkozva látják, és meg is jegyzik, hogy a munkájuk, megélhetésük elvesztésének veszedelme fenyegeti őket, persze nem számítva arra, hogy ezeket esetleg nem lehet egymás ellen uszítani, széjjel szakítani, mint a union vezéreket és más államok tanárait. így van kilátás, hogy együtt maradva, vállat-vállnak vetve még visszaverhetik a tőkés rendszer hűséges cselédeinek támadásait és meg is maradhatnak az állásaikban, mivel 900-at nem tudnak egykönnyen helyettesíteni. Ezek igazán hősök, a mostani hisztérikus üldöztetések közepette meg merik mondani, hogy nem a kormány, hanem az érdekcsoportok iránti hüségeskü volna az, mely ellenkezik minden demokratikus eszmével. Reméljük, hogy megússzák a sarat, a posványt, melyben az egész amerikai tanári kart, tanítási rendszert belesüllyesztették és őket nem fogják kicsapni, mint más, de egyedülálló, magukra hagyott tanárokat az ország külömböző részein. Valamint példát mutatnak az ország más államaiban levő tanári karoknak, hogy gerinces viselkedés következtében nem muszáj nekik megnyalni a tőkések kezeit. ELVIA1TLATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem 'ehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tis/.tességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét énitiiik a régi társadalom keretein belül.
