Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-03-11 / 1621. szám
* oldai B E li M l'NKAS 1950. március 11. Szénbányászok győzelme Tíz hónapi huza-vona után, amelyet a bányabárók minden elképzelhető eszközzel idéztek fel, a bányászok fényes győzelmével véget ért. Március elsején a szövetségi kormány washingtoni bírája, egy nem várt meglepetésben részesítette Amerika kizsákmányoló osztályát, annak minden eszközét, a laza kapcsolatu munkásszervezetek vezetőségét, tagságát, amikor tudtára adta az állmaiigyésznek, hogy a bányászok szervezete, annak tisztvise- lősége és tagsága, nem bűnösek azért, hogy az általa kiadott tiltóparancsot nem fogadták el a tagok szernte a bányászok tisztviselősége, tagsága törvényesen jártak el, mint Amerika szabad polgárai. x Amerika törvényhozó testületéiben fehér holló számba megy, hogy egy szövetségi biró, a munkások és azok szervezetei javára döntsön. Nem tehetett mást, két fontos tényezőt kellett szem- előtt tartania, az egyik a bányászok szerződésében foglalt szakasz, amely kimondja, hogy a bányász akkor dolgozik, amikor képes vagy akar, a másik az Egyesült Államok elnökét mentette meg attól a kellemetlenségtől, hogy a Taft-Hartley rabszolga törvényt alkalmazza a sztrájkoló bányászokkal szemben, azt a törvényt, amelynek ellenzése alapján választották meg az Egyesült Államok elnökévé. A bányabárók beismerve a minden oldalról ellenük irányuló csúfos kudarcot, meghátráltak és március negyedikére virradó reggelre világgá kürtölte a csalódott sajtó és rádió, hogy a bányász sztrájknak vége van. Tíz hónapon keresztül a legádázabb hajszát folytatták a bányászok és azok szervezete ellen. A sztrájk megszűnése csak a nyugati államok bányáira terjed ki, a déli államok bányabárói tiltakozásuk kifejezésére, hogy a nyugati államok bányabárói nagyrészben teljesítették a bányászok követelését, kivonultak a tárgyaló teremből. A nyugati bányabárók és a bányászok szervezete közötti mégegyezés a sajtó és a rádió jelentése szerint a következő: 1. Hetven cent napi béremelés a szervezet által követelt 95 cent helyett. 2. Tonnánkénti tiz cent a követelt tizenöt helyett, a jóléti alaphoz. 3. A munkanap megmarad napi nyolc órának a követelt hét óra helyébe. 4. A lejárt szerződés azon része mely kimondja, hogy a bányász akkor dolgozik, amikor képes, vagy akar, ehelyett a “a jóakarat” fogadtatott el. 5. A bányabárók elejtették a jóléti alap hármas bizottságába az általuk ajánlott Chas. I. Dawson kentucky bírót és helyébe az acéltruszt egyik bányájának elnökét, Harry M. Mosest fogadták el. 6. A bányaszerencsétlenségekből kifolyólag tartandó emlék vagy gyászünnepélyre, évente csak öt napot vehetnek le. 7 A Taft-Hartley törvény a zárt műhely vagy munkatelepre vonatkozó tiltó szakaszát a két fél ügyvédjei egy ideiglenes szabállyal fogja helyettesíteni. 8. Az uj szerződés 1952 julius 1-ig marad érvényben, de 1951 április 1. után egyik vagy másik fél kívánságára felbontható. Amikor eme szerződés felett megállapodtak, úgy a bányabárók, mint az Egyesült Államok elnökének egy hatalmas kő esett le a szivükről. Az elnök az ország krízisbe jutása alapján kénytelen volt kérvényezni a kongresszustól, hogy a szénbányákat vegyék kormány kezelésbe. Nem szívesen tette, mert a bányászoknak eltökélt szándékuk volt, hogy csak azon esetben bányásznak szenet, ha a kormány veszi át a bányákat és az általuk termelt profitot is a kormány tartja meg. A hányatott) a sztrájkoló bányászok ellen. A nyugati államok szénbányászai, akik az ország puhaszén szükségletének óriási részét állítják elő, a szükséges intézkedés után március 6-án, hétfőn felvették a munkát. Most már aztán más utat kell, hogy keressen a kitartott sajtó és rádió a munkások szerevezeteinek letörésére. A szénbányászok elkeseredett harca, az osztályharc tényleges megnyilvánulása volt. Illinois államban a progresz- szivé miner union, több mint tízezer tagsága, február 26-án sztrájkba lépett, de a vezetőség néhány napi sztrájk után visszarendelte a bányászokat a régi szerződés alapján, de a bányászok túlnyomó többsége okulva a United Mine Workers tagságának elhatározásán, ők sem voltak hajlandók munkába állani, amig a bányabárók az újabb köÖTNAPOS MUNKAHÉT Az Egyesült Államok kizsákmányoló osztályának minden közegé, sajtó, rádió, kongresszus, stb. a Taft-Hartley rabszolga törvényen keresztül követelik, hogy a bányászok azonnal vegyék fel a munkát heti ötnapos munkahét mellett. Sírnak,jajgatnak, hogy a bányászok az elmúlt év julius havától kezdődőleg 110 napi munkát és ezerkétszáz dollár fizetést veszítettek 1949 február 1-ig. Az ország puhaszén bányáiban már évtizedekkel ezelőtt feledésbe ment az ötnapos munkahét, kivéve az 1943-44 és 1945-ik háborús éveket. A bányászok hivatalos lapja az U.S. Bureau of Mines kimutatása' alapján az elmúlt 19 évre közli, hogy hány bányász, hány napot és mennyi szenet bányászott: Év Alkalmazva Napot dolgaztak Tonnát termeltek 1930 ................. 493.202 187 467 millió 526 ezer 1931 ................. 450.213 160 282 millió 086 ezer 1932 ................. 406.380 146 309 millió 710 ezer 1933 ........ 418.703 167 333 millió 631 ezer 1934 ................. 458.011 178 359 millió 368 ezer 1935 ........... 462.403 179 372 millió 373 ezer 1936 .............. 477.204 199 439 millió 088 ezer 1937 ................. 491.864 193 445 millió 351 ezer 1938 ................. 441.333 162 348 millió 545 ezer 1939 ............... 421.788 178 394 millió 855 ezer 1940 ................* 439.075 202 460 millió 772 ezer 1941 ................. 456.981 216 524 millió 149 ezer 1942 ................. 461.991 246 582 millió 692 ezer 1943 ................. 416.007 1 264 590 millió 177 ezer 1944 ............ 393.100 278 619 millió 576 ezer 1945 ................. 383.100 261 677 millió 617 ezer 1946 ................. 396.434 214 533 millió 922 ezer 1947 ................. 419.182 234 630 millió 623 ezer 1948 ................. 441.631 217 599 millió 518 ezer Ezen kimutatás fényesen igazolja, hogy a puhaszén bányászok a háborús éveket kivéve nem dolgoztak heti öt napokat. 1930 jánárjától 1948 végéig átlagvéve három és félnapos munkahét elegendő volt, hogy az ország szénszükségletét előállítsák. bárók látva, hogy csöbörből-vö- dörbe estek, a tiz hónapi makacsságukat feladták. A szenátusban Taft szenátor, aki a róla elnevezett Taft rabszolga töfvény értelmi szerzője, egy viharos ülésen, amelyen a bányák állami kezelésbe vételét tárgyalták, a következőket mondotta: “Az a hatalom, amelyet az elnök kíván, úgy látom, hogy sokkal hatalmasabb, mint minden eddigi lefoglalási törvény, amely előttünk volt. Ez egy teljes leszerelés a bányászok részére, akik megtagadták a tárgyalásokban való részvételt, amikor azt a bányatulajdonosok ajánlották.” Éhez hasonlóan nyilatkoztak a többi szenátorok is. Az elnököt okolják azért, mert nem használta a Taft-Hartley rabszolga törvény fogait (amelyet a bányászok eme sztrájkja követeléseiket alá nem Írják. Eme sorok írásakor a helyzetük változatlan. Az autóiparban a Chrysler telepek munkásainak vezetősége és a társaság közötti tárgyalás folyamatban van és az eddigi jelentések szerint mindkét részről kitartanak követeléseik mellett. Az autó munkások nem hajlandók a társaság által javasolt feltételeket elfogadni, viszont a társaság makacsul visszautasít minden követelést dacára annak, hogy 1949-ben a társaság történetében a legmagasabb profitot harácsolták össze. A másfél hónapos sztrájk befejezésére kilátás nincsen. A General Motors 250 ezer alkalmazottjának szerződése május hó végével lejár, április hó kezdetével megkezdődnek a tárgyalások az uj szerződés megállapodása érdekében. Az autó munkások központi vezetőségének jelentése szerint, a General Motors alkalmazottainak számára 31 centes órabér javítást követel, amelyben 9 cent óránkénti bér javítás és 22 cent pedig az aggkori valamint a betegsegély- zési alapot fedezi. A General Motors munkásai részére az eddigi száz dolláros aggkori biztosítás helyett százhuszonöt dollárt követel a szervezet. Ezenkívül követeléseikbe van foglalva a zárt műhely, az üdülés idejére magasabb fizetés, úgyszintén elbocsájtás esetén végkielégítés és háromszoros fizetés az ünnepnapi munkáért, kétszeres a vasárnapi, másfélszeres a szombati munkáért, tekintet nélkül arra, hogy a munkás heti negyven órát dolgozott-e vagy sem. Az Egyesült Államok munkáltató szövetségének vezetősége kimondottan arra törekszik, hogy a szervezett munkások amúgy is gyönge erejét lecsapolja, megtörje, ideig-óráig kudarcot szenvedett a bányászokkal, de a további manőverezéseik egy olyan szerencsétlenül kezelt szervezetnél, mint az autó munkásoké, amelynek központi tisztviselősége nem az osztályharc, a tőke és a munka harcára neveli tagságát, hanem a fe- ketelelkü csuhásokkal szövetkeznek, amint azt Reuther a U.A.W. központi titkára New Yorkban a papok által tartott országos konvención kijelentette, hogy az “amerikai munkásszervezetek és a vallás vállvetve kell, hogy haladjanak a demokrácia fentar- tása érdekében”. Több mint valószínű, hogy a Carey-féle fasiszta demokráciát értelmezte. Amig a világ munkássága nem ébred tudatára annak, hogy a tőke és a munka harcát csakis forradalmi ipari szervezetek alapján végezheti sikeresen, addig vezérkednek Reuther, a papok szövetségével, Carey a fasisztákkal, Green pedig mindkettővel, vagy pedig a hadsereg főparancsnokaival, amint azt tették az AFL Miamiban tartott multhónapi összejövetelén. Köhler. Joseph R. McCarthy (R. Wis.) szenátor szerint az amerikai külügyi hivatal még mindig tele van kommunistákkal. — Ez a McCarthy még kisüti, hogy Dean Acheson külügyminiszter is Stalin rendeletéinek a végrehajtója. Canton (Kina) igazi nyomortanyáit a Pearl folyón himbálózó “sampan” nevű hajócskák szolgáltatják, amelyeken sok ezer ember él, — mondja a National Geographic Magazine. El Rio (Cal.) városban a házat építő Manuel Ryes azt állítja, hogy a még csak félig kész házában megjelent a Szűz Mária s most a környék népe tömegesen jár a csoda megtekintésere. — Pedig nincs ebben semmi csoda. Inkább szomorú dolog, hogy Californiába olyan nagy a lakásínség, hogy még maga Szűz Mária is csak egy félig elkészült házba kénytelen beköltözni.
