Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-01 / 1612. szám
6 oldat BÉRMUNKÁS 1950. január 7. Mikor fogunk tanulni? (a.l.) A munkásmozgalom hivatása volna minden időben, hogy kizárólag a munkások érdekeit szolgálja. Sajnos, de az utóbbi időben az itteni szervezetek és azoknak vezetői azt gondolják, hogy a munkások és munkáltatók érdekei azonosak, legalább is ebben az irányban próbálják a szervezett munkásokat vezetni. Úgy az AFL, mint a CIO konvenciója olyan mederben folyt le, hogy nyilvánosan bebizonyították, a kapitalista rendszerhez való ragaszkodásukat. Azok a határozatok, amelyek minden haladó eszmét követő szervezeteket, vagy akár egyes személyeket kizárják a szervezet kebeléből — a munkáltatók érdekeit szolgálja. Alig néhány hete, hogy a fentnevezett szervezetek ilyen ha- rozatokat hoztak, már is megvannak a káros következményei a munkásokra nézve. Természetes következménye már is mutatkozik. A kapitalisták kapva az alkalmon, mindenfelé igyekeznek a kötött szerződéseket semmisnek nyilvánítani azokkal a szervezetekkel, melyeket a CIO konvenciója vörösnek nyilvánított. Ebben a munkában nagy segédkezet igyekszik nyújtani a NLB (National Labor Board). A gyárosok hozzájuk folyamodtak, hogy rendeljenek el uj szavazást még azokban a műhelyekben is, ahol a szerződések még csak a jövő évben esedékesek. Közben a propaganda erős tempóban folyik a munkások között, hogy hagyják faképnél a kommunisták által vezetett szervezeteket. Azok a munkások, akik sohasem az osztálytudatuk révén csatlakoztak a különböző szervezetekhez, nagyon könnyen felülnek a vörös ellenes propagandának. Bizony már sok esetet lehetne példának felhozni, amikor néhány héttel ezelőtt békés munkások a legjobb megértéssel dolgoztak egymás mellett, bízva szervezett erejükben, amig úgy az AFL mint a CIO konvencióján ki nem adták a harci jelszót az ipari szolidaritás megtörésére. Ennek következménye most, hogy a munkások egymást ütik agyba-főbe, a nagyvezérek, de főképpen a gyárosok örömére. Talán soha a munkásmozgalom történetébe nem szolgáltatták igy ki a kapitalizmus prédájának azt a harcias kisebbséget, mint éppen most, az itteni munkásmozgalom “nagy vezérei” teszik. Most mutatkozik meg, hogy nem folyt osztálytudatos tanítás és a munkások legnagyobb része csak fizető alany képpen szerepel a szervezett munkások névsorán. Demokráciáról beszélnek az itteni szervezetek, de a tagságnak egyáltalában semilyen beleszólása nincsen a szervezet irányvonalának megalapozásába. Ott pedig, ahol ez részben meg van azokat a csoportokat kizárják, mint nem kívánatos vörösöket. A munkásosztálynak és kapitalizmusnak gazdasági érdekeik nem lehetnek azonosak még akkor sem, ha az AFL meg a CIO a tőke és munka barátságos viszonyának hívei. Hosszú évek tapasztalatai sem voltak elegendők arra, hogy megtanulják az itteni vezérek, hogy harc nélkül a kapitalizmus nem hajlandó engedményeket adni. A fejlődés feltartóztatás nélkül halad a maga utján előre. Ezt nem akarja sem az itteni kapitalizmus, de még azoknál sokkal kevésbé a maradi “munkásvezérek”. Milyen simán lehetne megoldani a társadalmi átalakulást, ha a munkásosztály arra jó előre fölkészülne, mielőtt a kapitalista rendszer egy tényleges termelési anarchiába sülyedne. És akkor már a szervezett munkások készen állnának a társadalom átvételére és irányítására. Ezt azonban csak fokozatos szervezéssel és neveléssel érhetik el és közben épiteniök kell az uj társadalom szerkezetét, a mainak keretein belül. A munkásosztálynak tanulni kell a már megtörtént eseményekből. A megtörtént események már utat kell, hogy mutassanak a józanul gondolkodóknak, mert egy társadalmi átalakulás nagy változást idéz elő, különösen a munkások mindennapi életében. Mig talán tegnap csak termelő alanyai voltak a társadalomnak és holnap meg már irányitói. A munkásoknak sok tanulásra van szükségük, hogy megértsék saját osztályhelyzetüket. Sem az AFL sem pedig a CIO nem az a hely, ahol erről fölvilágosítják. A Marshall terv rózsái különböző okokból ez évben hiányoznak a'naptárból. Bármenynyire is elfogadható indokokkal történt is az elmaradása a gárdisták írásainak, az nem köny- nyitette meg a naptár szerkesztőjének a munkáját, mert az elmaradt írásokat neki kellett pótolni. Enyhíti az Írógárda “bűnét” az, hogy a naptár ennek dacára is egyike az eddig megjelent legjobb Bérmunkás Naptárainak. , A tudományos cikkei jól megválogatott és átfogó témájúak, úgy, hogy nagyon sok kérdést világítanak meg munkásmozgalmi szempontokból. A versek jól összeválogatott, forradalmi müvek, amelyeknek az olvasása nagy élvezetet nyújt az olvasónak. A szépirodalomnak a másik része a novellák már több kívánni valót hagynak maguk után. Jobb lenne itt is mint a verseknél, ha ezek is a munkásmozgalom forradalmi harcaiból vennék a témájukat. A ’’kis hasznos” olvasnivalók is jól össze válogatottak, sok kérdésre adnak feleletet, nagyon jó és hasznos volna a történelmi naptár is, ha a naptár legalább is még egyszer olyan nagy terjedelembe jelenne meg és sokkal nagyobb tér volna egy olyen lexikonszerű írás összeállítására. A fenti sorok, amelyek egy olvasó észrevételei, nem vonnak I le semmit a naptár értékéből. Geréb kitnő munkát végzett és bátran mondhatjuk, hogy ez évben is a Bérmunkás adta a legjobb, legértékesebb naptárt magyar Amerikában. Elismerés érte a szerkesztőjének, Geréb munkástársnak. Hogy ne vádolhasson bennünket valaki rosszmájúsággal, csokorba kötünk néhány rózsát, melyet a Marshall terv termelt — ezúttal bájos Itália éghajlata alatt. Minden természetes gyönyörűség dacára, a népet a kenyérkérdés érdekli a legjobban, igy az olaszokat is. Az olasz földkérdés komplikációi alig hasonlítható valamely más országéhoz. Például az olasz nagy földesur- nak megvan adva az a kedvezmény, hogy csak annyi földet müvei meg, amennyit akar, amely területet nem müvei meg, azért a területért egyszerűen nem fizet adót. Azon földesur, kinek méltóságába, rangjába ütközik izzadtság és fokhagymaszagu munkásokkal bajlódni, földjeit egyszerűen bérbeadja, rangján egyfok- kal aluli nagybérlőnek. Ez aztán tovább bérbeadja, most már a kisbérlőnek, 5-10 holdanként, aki aztán meg is dolgozza azt. Most aztán kérnem kell az olvasót, nehogy próbálja e sorokat a fejemhez vágni. Ez nem vicc, sőt nagyon is szomorú valóság. Tessék most aztán elképzelni, mi maradhat a föld meg- müvelőjének, miután négy előző bérlőt, tulajdonost kell munkájával jólétben eltartania. Mintegy jó három évvel ezelőtt, az olasz törvényhozók csináltak amolyan tessék-lássék törvényt, mely szerint lehet szétosztani olyan földeket, melyek gazda nélkül parlagon hevernek. Közbe jött azonban a füt-fát ígérő Marshall terv mely — mint mindenütt — Olaszországban is éppen az ellenkezőjét valósította meg annak, amit beígért. Többek között az ipart alá- épitette, a városi munkás életstandardját lerontotta, igy egy folytonos tűzhányót építve. A földreformot pedig, vagy sehogyan sem, vagy csak itt-ott szemfényvesztőként hajtották végre. És most jön a csattanó: A gyárakat letudták építeni, a gépeket elhordani, igy kényszerítve őket, hogy azon cikkeket Amerikától vásárolják. A mező- gazdaságot is tudták aláépiteni azáltal, hogy például kész fehérlisztet szállítottak, no de ebből meg nem jutott mindenkinek elég, persze ez volt a fő cél. Azonban a földeket nem tudták elsikkasztani. Az ott maradt parlagon még sokkal több mint valaha. Azonban látható jelek szerint, a leghatalmasabb erő, az éhség győzött. Egyszerűen a parasztok tömege bizonyos paragon heverő földeket lefoglaltak. Következett a rendes kapitalista eljárás: verekedés, karabinerek, lövöldözés, halottak. Végül a földmunkások győzték. Mikor ezt igy regisztráljuk, oly egyszerűnek látszik az egész dolog. Ám tessék elképzelni, ha ez csak szórványosan fordul elő, a hatalom bérencei egyszerűen összelövetnek néhány ezer páriát. Azonban — és ez ad fontosságot az eseménynek — az olasz parasztság oly nagy számban, oly nagy területen hajtotta végre a földfoglalást, hogy a lövöldözést felsőbb parancsra be kellett szüntetni. S hogy a lázongó hangulatot lehűtsék, Amerika kedvence, maga De Gaspery rohant a néppel beszélni, ilyenformán: Nem vagyok forradalmár, de átok ama földesurakra, akik nem akarják a nép nyomorát enyhíteni. Megígérte, hogy “megtarthatják a földet, mig egy jobb földreform törvényt készítenek”. Hogy mindez igy történt, annak csak egy magyarázata lehet: az olasz nép komoly forradalmi megmozdulást foganatosított. Le kellett őket szerelni, mielőtt a városi munkásság csatlakozott volna. íme igy fest a Marshall terv által kiváltott helyzet. Tévedés volna azt hinni, hogy ez csak Olaszországban van igy. így van ez más országokban is. Ebben az esetben az olasz nép volt az első, aki nem tűri szónélkül az éhséget. Az olasz nép megmutatta az egy szakmabeli megmozdulás sikerét, nem kell nagy jóstehetség annak megjóslásához, hogy az ’’első fecske után” rövid időközökben jönnek a többi fecskék. bu—ká. A United States Steel Corpo- ráció elnöke kijelentette, hogy a nyers acél árát tonnánként négy dollárral kénytelenek emelni, hogy a betegsegély biztosítás és aggkori alapot életbe léptethessék. A kongresszus minden lében ben kanál tagjai azonnali vizsgálatot követelnek, mint hogyha nem egyeztek volna meg amikor * az acél munkások sztrájkjába avatkozott a kormány. Az acéltársaságok négy dollárral emelték az acél tonnáját hogy a félmillió acélmunkás részére megadott aggkori biztosítást előteremtsék. A szénbányászok szervezete amely szintén fél millió bérrabszolgát számlál minden tonna kibányászott szén után csak 35 centet követel, hogy a bányák áldozatait és azok hozzátartozóit támogassa. Ugyan az az acél társaság, amely négy dollárral emeli árujának tonnáját, a saját hatalmas szénbánya telepem megtagadja a bányászok 35 centes követelését. Az “igazságos osztás” kormánya által nagy garral hirdetett beteg, baleset, haláleset elleni biztosítást a szögre akasztották. Az orvosi kar, a gyógyszergyárosok, a kórházak szövetsége jubilál, megnyerték a kormánnyal szemben, hogy úgy zsarolhatják ki a rájuk szoruló betegeket, ahogy nekik tetszik. Ebben a demokratikus államban évente milliók és milliók pusztulnak el hiányos orvosi kezelés, elképzelhetetlen magas kórházi árak és milliók által megvásárolhatatlan gyógyszer következtében. De mert itt szabad Amerika van, ahol szabad ipar és kereskedelem virágzásának tetőpontján élünk, itt szabad a ki- zsákmányoltakat a végtelenségig kizsákmányolni.
